Az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja (UNEP) és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) azért hozta létre az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületet 1988-ban, hogy az az éghajlatváltozásról és annak lehetséges környezeti, társadalmi és gazdaságai hatásairól átfogó tudományos értékelést adjon a nemzetközi szakirodalom alapján. Ennek megfelelően az IPCC nagyjából 5-7 évente helyzetértékelő jelentésekben foglalja össze az éghajlatváltozásra vonatkozó legújabb tudományos ismereteket, több ezer vezető szakértő részvételével.
Már az 1990-be kiadott Első Értékelő Jelentés bizonyította, hogy rohamos mértékű globális környezeti változások tanúi vagyunk, aminek súlyos következményei lehetnek. A nemzetközi tudományos közösség megkondította hát a vészharangot: olyan globális problémával állunk szemben, melynek megoldása nemzetközi együttműködést igényel. Döntően ennek hatására hozták létre az ENSZ tagállamok az Éghajlatváltozási Keretegyezményt (UNFCCC) 1992-ben, amely a mai napig a klímatárgyalások (és a Párizsi Megállapodás) nemzetközi keretét biztosítja. A döntéshozók tájékoztatásában és a klímapolitikai vállalások megalapozásában kiemelt szerepet játszó tevékenységéért 2007-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki a Testületet (a klímaaktivista Al Gore-ral közösen).
Hogyan működik?
Az IPCC egy hatalmas – hisz mind a 195 ENSZ tagállam tagja –, mégis kicsi szervezet. Több ezer kutató járul hozzá önkéntes munkájával a jelentések elkészítéséhez, szerzőként, közreműködőként vagy bírálóként.
Mind önkéntes alapon dolgoznak, tehát az IPCC-től fizetést nem kapnak, így fel sem merülhet, hogy tudományos objektivitás helyett bármilyen más érdekek mentén alakítanák a jelentések tartalmát.
A Testület működését egy sor elv és eljárás határozza meg, amiket az igazán kíváncsiak itt megnézhetnek. Az IPCC maga nem végez önálló kutatást, sem méréseket, „csak” felülvizsgálja, rendszerezi és értékeli a legfrissebb éghajlatváltozásra vonatkozó természettudományos, technikai és társadalmi-gazdasági ismereteket. A Testület tagjai viszont rengeteg kutatási és gyakorlati tapasztalattal bírnak, területük kiemelkedő, elismert szakemberei.
Az IPCC tagjai három témakör szerint szerveződő munkacsoportokban (Working Groups) dolgoznak. Az első munkacsoport az éghajlatváltozás fizikai alapjaival, a második az éghajlatváltozás hatásaival, az alkalmazkodással és az éghajlatváltozás miatti sebezhetőséggel, míg a harmadik munkacsoport a klímaváltozás mérséklésével foglalkozik. Ezek mellet a fő tematikus munkacsoportok mellet vannak egyéb speciális feladatokkal ellátott csoportok (Task Forces) is, mint például az üvegházhatású gázkibocsátások nemzeti leltárjával, azok jelentésével, és a számítási módszerek kidolgozásával foglalkozó Task Force. A munkacsoportok az IPCC plenáris ülésein találkoznak, ahol a fő döntések születnek. Például egy-egy Értékelő Jelentés teljes tartalmának az elfogadása akár több plenáris ülésen keresztül zajlik, ahol szó szerint szóról szóra végignézik és megvitatják a korábban távmunkában összeállított szöveget. A különböző munkacsoportokat technikai segítő irodák (Technical Support Units) támogatják a szerkesztési és szervezési feladatokban, amelyeket a munkacsoport fejlett országból származó társelnökének kormánya támogat pénzügyileg. Az alelnökség (Bureau) egy önkéntes alapon működő, független szakmai minőségbiztosító szerv, amely nem vesz részt jelentésírásban. Fő feladata a tartalom kialakításának segítése és a szakmai tartalom színvonalának folyamatos ellenőrzése. A szakpolitikai kormányzati képviselőkből és tudományos intézetek küldötteiből álló szakpolitikai döntéshozó testület (Panel) hozza meg a fő döntéseket a plenáris üléseken.
Az éghajlati jelentések
Az elmúlt három évtized során az Értékelő Jelentések egyre több bizonyítékkal alátámasztva elemzik az ember által okozott globális éghajlatváltozást és figyelmeztetnek az egyre kockázatosabb következményekre. Lássuk – dióhéjban –, hogy kapcsolódnak ezek a globális klímapolitikai törekvésekhez!
A közel 30 éve megjelent Első Értékelő Jelentést a Második 1995-ben követte, ami fontos szerepet játszott az 1997-ben elfogadott Kiotói Jegyzőkönyv döntéshozói előkészítésében. A Harmadik Értékelő Jelentést 2001-ben, a Negyediket pedig 2007-ben publikálták. A Negyedikben már jóval nagyobb hangsúlyt fektettek az éghajlatvédelemre és fenntarthatóságra irányuló fejlesztési politikák összehangolására, valamint az éghajlatváltozás mérséklésével és az alkalmazkodással kapcsolatos feladatok összekapcsolására. A legutolsó átfogó éghajlati jelentés, az Ötödik Értékelő Jelentés már jóval terjedelmesebb, ezért azt tematikusan felosztva négy részben (három munkacsoporti jelentés és egy szintézis) publikálták 2013-ban és 2014-ben. A Hatodik Értékelő Jelentés elkészülte 2022-re várható, tehát épp egy évvel a klímavédelmi intézkedéseket értékelő Globális Leltár (Global Stocktake) előtt – a Párizsi Megállapodással elfogadott klímapolitikai kalendáriumnak megfelelően.
Az időzítés nem véletlen, ugyanis ezek a tudományos helyzetjelentések ösztönzőként is szolgálnak az ambiciózusabb kibocsátáscsökkentési vállalások kidolgozására.
Az átfogó Értékelő Jelentések mellett az IPCC külön jelentéseket, módszertani jelentéseket, valamint technikai dokumentumokat is készít egy-egy szűkebb témakörben. Így született meg például 2011-ben a szélsőséges éghajlati események kockázatáról és kezeléséről szóló tematikus jelentés, valamint az 1,5 °C-os globális melegedésre vonatkozó 2018-as Külön Jelentés. Utóbbi elkészítésére 2015-ben a párizsi klímatárgyalásokon kérték fel a nemzetközi tudományos közösséget az Éghajlatváltozási Keretegyezmény tagjai. Ezen éghajlati helyzetértékelés szerint alig 12 évünk maradt, hogy drasztikus kibocsátáscsökkentési intézkedéseket tegyenek a világ országai, különben valószínűleg lehetetlen lesz a globális melegedés mértékét 1,5 °C alatt tartani. A kiadvány azt is világossá tette, hogy ehhez a globális üvegházhatású gázkibocsátást legalább 45 %-kal kell csökkenteni 2030-ig. Ugyanis már 1,5 °C-os globális melegedésnek is katasztrofális következményei lehetnek, például tengerparti zónák és alacsonyfekvésű szigetállamok kerülhetnek víz alá, és még több szélsőséges időjárási esemény pusztíthat.
Az IPCC 1,5 °C-os jelentésével egy külön cikkben is foglalkozunk, mert jelenleg ez a legfrissebb és legmeghatározóbb tudományos dokumentum az éghajlatváltozással kapcsolatban:
A nemzetközi közösség – azaz mindannyiunk – érdeke és felelőssége, hogy minél hamarabb hatékony klímavédelmi intézkedések valósuljanak meg.
Ezen az interaktív oldalon megnézheted, mit jelent a világ számára a 1,5 °C-os és 2 °C-os globális melegedés. A különbség drámai. Itt pedig elolvashatod, hogy pontosan miről is szól a Párizsi Megállapodás, ami keretet teremt az elkövetkező évtizedek globális klímapolitikai együttműködéséhez. További tájékozódáshoz az Értékelő Jelentések megtalálhatók az IPCC oldalán, valamint az Ötödik Értékelő Jelentés Döntéshozói Összefoglalója magyarul itt.
