Így neveld a döntéshozód! Klímapolitikai felkészítő az önkormányzati választásokra

2019. október 13-án vasárnap önkormányzati választásokat tartanak Magyarországon. A képviselőtestület, a polgármester, valamint Budapesten a főpolgármester megbízatása 5 évre szól. Ez fél évtized, ami önmagában sem kevés, azonban a globális éghajlati válság szempontjából különösen fontos évek előtt állunk. Távolról sem mindegy, hogy milyen döntések születnek nemzetközi, országos és helyi szinteken. Nagy jelentősége van annak, hogy milyen útravalóval bocsájtjuk munkára választott képviselőinket. Akkor most ebben a cikkben megmondjuk, hogy kire kell szavazni? Nem. De azt megpróbáljuk, hogy milyen szempontoknak kellene érvényesülnie minden helyi politikus fejében az elkövetkezendő években. Rajtunk múlik, hogy erre most és ezután is emlékeztessük őket.
Így neveld a döntéshozód! Klímapolitikai felkészítő az önkormányzati választásokra
  • nemcsak a pénztárcáddal szavazol a klímaválságról, hanem a választásokon is
  • az egyéni cselekedetek nagyon fontosak, de a rendszerszintű változásokhoz politikai akarat is kell
  • ha nem te döntesz, döntenek helyetted mások
  • nem az a lényeg, hogy ki nyer ősszel, hanem hogy ne veszítsünk mindannyian

Lehetetlen dologra fogok most vállalkozni. Arról próbálom meggyőzni az olvasót, hogy politizáljon, mert politizálni jó. Vagy ha nem is jó, de szükséges. A globális éghajlati válság megoldásához pedig elengedhetetlen. Nem Greta Thunberg egymaga fogja megoldani a klímaválságot, vagy az, hogy nem kérsz műanyag zacskót a hipermarketben. Minden apró tett fontos és szükséges , valamint minden egyes (bármilyen korú) szereplőre szükség van, hogy megváltozzon az a világgazdasági-társadalmi rendszer, ami előidézte a jelenlegi környezeti- éghajlati válságot és a most ismert civilizációnk összeomlásával fenyeget minket. Azonban mindez kevés lesz. Önmagában kevés lesz az, hogy kevesebb húst eszel és kevesebbet repülsz, önmagában kevés lesz, ha még tízezer gyerek az utcára megy péntekenként. Ezek mind eszközök ahhoz, hogy a valódi politikai-gazdasági döntéshozók és vezetők végre – a tudományos tények régóta meglévő ismeretében – meghozzák azokat a döntéseket, amelyek valóban nagy léptékben segíthetnek mérsékelni az éghajlatváltozást.

Ehhez viszont politizálnod kell, minimális lépésben legalább szavaznod. Tudjuk, hogy a demokrácia fárasztó, unalmas és sokszor kiábrándító tevékenység. Ezernyi érdekcsoport áll egymással szemben, s miközben kettőt előre lépünk, egyet biztosan hátra is. Ha nem éppen hármat hátra és egyet előre. Mégis demokráciában élünk, és az összes rossz tulajdonsága ellenére talán mégsem olyan rossz az, hogy a legdurvább feszültséglevezetés az utcán való kiabálás, épületek összefestékezése, vagy néhány ablak betörése. A helyett, hogy mondjuk halomra gyilkolnánk egymást. Európában és Magyarországon – minden kitapintható rossz tendencia ellenére – soha ilyen hosszú ideje nem volt háború, és ilyen magas a jólét. Ne egy franciához vagy egy norvéghoz mérd magad, hanem egy afrikai vagy dél-amerikai országhoz, vagy akár nagyszüleid, dédszüleid korához. Talán pont emiatt olyan nehéz elhinni, hogy tényleg baj van, mert egész egyszerűen jól, jobban élünk.

Buborékban élünk?

Amellett, hogy tudatában kell lennünk mindennapi apró döntéseink kőkemény súlyának, úgy el kell fogadnunk a határainkat is. Nem szabad azonban, hogy ez feladáshoz, hogy lemondáshoz vezessen, mert akkor a mindennapok során meghozott jó döntéseink és áldozataink leértékelődnek, a helyett, hogy az éghajlatváltozást mérsékelnénk igazán. Mondok pár példát.

Te fogyaszthatsz kevesebb húst, de amíg ilyen olcsó a hús, és ÁFA csökkentéssel alacsonyan is van tartva az ára, a többség húst fog enni. Te élhetsz hulladékmentesen, de amíg minden eldobható, szinte minden be van csomagolva, a szívószálat automatikusan rakják a limonádédba, addig a többség nem fog ezért erőfeszítést tenni. Elmehetsz hétvégenként önkéntesen szemetet szedni, de amíg mindenhol szinte ingyen lehet elvitelre kérni bármit, nincs kihelyezve elég kuka, és azokat sem üríti rendszeresen a szolgáltató, addig szemétben fog úszni az ország. Lemondhatsz a repülésről, de amíg olcsóbb elrepülni Milánóba vagy Brüsszelbe, mint elvonatozni az ország egyik végéből a másikba, a többség repülni fog. Költhetsz otthon drága energiahatékonysági beruházásokra (hisz jelenleg inkább a pazarlást népszerűsítő rezsicsökkentés van érvényben a proaktív energiahatékonysági támogatások helyett), de nem lesz pénzed újraszigetelni a társasházat vagy a panelt, továbbá nem tudod meghatározni, hogy a lakásodba megérkező villamos energia fosszilis erőműben termelődik meg, esetleg megújulóból.

Most, hogy mindenki kellően elkeseredett, és semminek semmi értelme, szeretném nagyon határozottan leszögezni:

A mindennapi életünkben meghozott döntések kulcsfontosságúak, és ezek nélkül nem indítható be rendszerszintű változás. Nehogy feladd őket, mert ezek nélkül nem ér semmit az, amit most mondani szeretnék.

Nagyon szorít minket az idő, hogy beindítsuk a rendszerszintű változtatásokat, és ezért bizonytalan, hogy volna arra időnk, hogy kialakítsuk a társadalomban azt a kritikus tömeget, amelyik képes kikényszeríteni a változást. Ezért párhuzamos cselekvésre van szükség. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) ún. 1,5 fokos Külön Jelentése szerint 8-12 évre elegendő  karbon költségvetésünk van, és ha addig a mostani meredeken emelkedő üvegházhatású gázkibocsátási pályát nem fordítjuk szakadékszerű csökkenésbe, majd 2050-re nem érjük el a nettó karbonsemleges világgazdaságot, akkor nincs esélyünk, hogy 1,5 fok közelében tartsuk a Föld globális átlag-hőmérsékletének emelkedését, ami egy még veszélyesebb világot jelent számunkra és a Föld összes élőlényének. Bármennyire fájó és kellemetlen, de ezért sem lehet már csupán a négy fal között megoldani a klímaválságot.

Budapest V. Kossuth Lajos tér, tüntetés a Bős-nagymarosi Vízlépcsőrendszer felépítése ellen, 1988. szeptember 12-én. Az 1984-ben alakult Duna Kör civil szervezet hathatósan küzdött a vízlépcső megépítése ellen, és a gyengülő államszocializmus időszakában több tízezer embert volt képes utcára vinni a környezetvédelem ügyében. Más kérdés, hogy a környezetvédelem zászlaja alatt megszervezett tüntetések egyben a demokrácia és a rendszerváltoztatás követeléseivel is egybe estek és remek erődemonstrációra adtak lehetőséget. Fotó: Fortepan, Képszám: 5747

Magyarországon nem népszerű a demokrácia. Emiatt is alapvetően negatív az 1989-90-es rendszerváltozás megítélése a társadalom többségének a szemében. Volt, aki a régi rendszert kívánta vissza, a többiek meg az újban csalódtak. Egy biztos, hogy a társadalom többsége soha nem értékelte és soha nem is dolgozott azért, hogy valódi értelemmel és tartalommal töltse meg a tervezőasztalon amúgy egész pofásra sikerült rendszerváltás utáni berendezkedést. Ugyanis a többség nem a szabad sajtót, választásokat, a vélemény- és a gyülekezés szabadságát, a fékeket és ellensúlyokat valamint a jog uralmát várta, hanem azt, hogy végre úgy éljen, mint a sógor a szomszédos Ausztriában. Hogy végre megvehesse azokat a termékeket, amiket itthon nem kaphatott meg, hogy utazhasson, fogyaszthasson kedvére.

Ez és még számos más hatóerő elborzasztó tanult tehetetlenségként nehezedik a magyar társadalomra, ami kiegészült egy abszolút kontraproduktív személyi kiválasztással. Aki szerint máshogy lehetne, sőt kellene itthon működnie a közéletnek és a politikának, az a közelébe sem jut, vagy hamar kihull onnan. Az átlagos magyar választópolgár – Catullus után szabadon – gyűlöli és imádja politikusait. Gyűlöli, mert korruptnak, hazugnak és megbízhatatlannak tartja őket (leszámítva persze a rajongókat) — egyedül a mindenkori köztársasági elnök képes 50%-os tetszési index fölé küzdeni magát, ami azt jelenti, hogy csupán a megkérdezettek fele utálja. És valami kifacsart logika alapján a választók mégis “imádják” politikusaikat, olyan értelemben, hogy tőlük várják el a megoldást mindenre. Majd az állam megoldja. Csak nekem ne kelljen foglalkozni vele. A politika a politikusok dolga, arról az asztalnál nem beszélünk, részt nem veszünk benne, talán ha 4 évente. Politikusaink emiatt a 4 évek között szabadon garázdálkodhatnak, míg a társadalom többsége apátiába süllyedve utálja őket, egészen a következő választásokig, amikor valamilyen üzenettel sikerül az emberek egy részét erre vagy amarra mozgósítani.

Ez az az önpusztító gyakorlat, aminek sürgősen véget kell vetnünk. A globális éghajlati válság elleni cselekvés bevasalása politikusainkon pedig erre egy kiváló lehetőség.

Ehhez viszont az kell, hogy interakcióba lépjünk politikusainkkal. A kampányidőszakban kimerészkednek megszokott élőhelyükről, és a vadonban vegyülnek ritkán látott fajtársaikkal, a választópolgárokkal. Talán meghökkentően fog hangozni, de oda kell menni ezekhez a jelöltekhez, és fel kell tenni nekik azokat a kérdéseket, amelyek számunkra fontosak. Véget kell vetni annak, hogy ők határozzák meg a közbeszédet, és azokat a gumicsontokat rágjuk, amiket a szánkba adnak, és visszavegyük az irányítást egyszerűen a felett, hogy miről akarunk beszélgetni. Még akkor is, ha várhatóan sok olyan szituáció fog ebből kialakulni, mint az alábbi videóban David Attenborough és a paradicsommadár között. A szerepek kiosztását az olvasóra bízzuk.

 

Ha nem akarsz személyesen odamenni hozzájuk egy tüntetésen, felvonuláson, kampányrendezvényen, aláírásgyűjtésen stb. (holott ez a legjobb nyomásgyakorlás), akkor még mindig írhatsz nekik levelet. Ezt a kanapén is megteheted. És ha nem jön válasz, vagy a tisztelt jelölt a sajtóiroda által a fejébe töltött sablonszöveget mondja fel? Egyrészt emlékeztesd arra, hogy szavazatodat ettől teszed függővé – és válaszáról vagy annak hiányáról értesíted szűkebb közösségedet -, másrészt ne keseredj el.

Választott vezetőink valójában választott követőink, és ha látják merre megy a társadalmi közgondolkodás és norma, akkor idővel lekövetik.

Ennek a jelei egyébként már most látványosan mutatkoznak. Olyan politikusok, akik eddig foghegyről beszéltek bármilyen környezet- és éghajlatvédelmi kérdésről, hirtelen elkezdtek “kizöldülni”. Nagyon fontos azonban, hogy nem ígéretekre van szükségünk, hanem konkrét cselekvési pontokra! Ígérgetésekkel ki lehet húzni október 13-ig, azonban a mi célunk az, hogy október 14-ével érdemi munka kezdődjön meg. Hamarosan egyre több politikus fogja látványosan szeretni a fákat, a szemétszedést, az elektromos autókat, a napelemeket, és mindent, amivel legalább egy fotót lehet csinálni. Ezért nem azt a kérdést kell nekik feltenni, hogy fontosnak tartják-e a környezet- és éghajlatvédelmet, hanem hogy mi lesz az első dolga, amikor feláll az új képviselő testület? Mit fog azonnal tenni polgármesterként, amikor beiktatják?

Tudom, hogy minden településnek mások a lehetőségei, és mások a problémái. Ezért fontos, hogy mindenki helyben foglalkozzon ezzel a kérdéssel. Nem akarom ezért senkinek megmondani, hogy mivel keresse meg a helyi jelölteket, inkább leírom, hogy én, budapesti lakosként mivel fogom megkeresni a nálam indulókat:

  • milyen konkrét intézkedéseket fog támogatni vagy kezdeményezni a közgyűlésben, ami az akut lég- és zajszennyezettség visszaszorítását célozza?
  • hogyan fog változtatni azon a gyakorlaton, hogy az önkormányzat gyakorlatilag minden talpalatnyi földjét eladja és a meglévőkre brutális beépítettséget engedélyez? hogyan fogja elérni, hogy több zöldfelület és közösségi tér keletkezzen a már most túl sűrűn beépített területeken?
  • hogyan tervezi visszaszorítani az autós közlekedést, előtérbe helyezve a közösségi, kerékpáros és gyalogos közlekedést?
  • milyen konkrét intézkedéseket tervez, hogy biztonságosabb, egyszerűbb, összefüggő és jobban kerékpározhatóbb úthálózat jöjjön létre az önkormányzat által ellenőrzött területen? hol fog új kerékpár tárolókat létesíteni?
  • van az önkormányzatnak helyi klímastratégiája? ha igen, akkor hol áll ennek a végrehajtása? történt az elmúlt években felülvizsgálat, korrekció, újratervezés az új adatok tükrében?
  • milyen konkrét energiahatékonysági beruházásokat fog kezdeményezni az önkormányzat az általa fenntartott intézményekben?
  • mekkora mértékben és milyen határidőkkel tervez megújuló energiaforrásokat telepíteni az önkormányzat az általa fenntartott intézményekben?
  • mikor és hány darab kampányt tervez tartani az önkormányzat a helyi lakosságnak energiatakarékosság, hulladékmentesség, újrahasznosítás vagy a hőhullámok idején tapasztalható egészségügyi kockázatok témakörében?
  • a szelektív hulladékgyűjtés mellett mikor fogják lehetővé tenni a lakóközösségek számára, hogy kedvezményesen jussanak komposztálási lehetőséghez?
  • a fenti összes példát megvalósítandó mikor tervez ezzel kapcsolatos pályázatokat az önkormányzat, akár önerő támogatást nyújtva a helyi lakosoknak az ilyen kezdeményezések végrehajtásához?

Most itt abbahagyom. A sort nagyon hosszasan lehetne folytatni, és arra biztatok mindenkit, hogy lakóhelyének megfelelően írja össze, hogy ő miben látja a problémákat, és milyen megoldások születhetnek rá. A helyi önkormányzatoknak kiemelt felelősségük van az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodásban (adaptáció), hiszen ők ismerik helyben azt, hogy milyen problémák merülhetnek fel, és az hogyan fog hatni a helyi lakosságra. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne lenne bennük az éghajlatváltozás mérséklését (mitigáció) jelentő potenciál, az általuk kezelt intézményrendszeren, úthálózaton és földterületen keresztül.

A fenti felsorolásra egy igazán dörzsölt politikus elkezdi sorolni az elmúlt évek teljesítményét, majd átcsap szabadkozásba, hogy mit-miért nem lehet megvalósítani. Általában ezek az ellenérvek szoktak előkerülni:

  • nincs rá pénz, drága
  • munkahelyek szűnnek meg
  • nincs hatásköröm, máshova tartozik
  • vannak fontosabb dolgok

Ezekkel szemben az igazság az, hogy mindig arra van pénz, amire pénzt akarnak költeni. Lehet például játszóteret is építeni augusztus 20-ai tűzijáték helyett. Természetesen egészen más anyagi lehetőségei vannak Csenyétének vagy Budaörsnek a környezet- és éghajlatvédelem területén, de ez nem azt jelenti, hogy ne volna valamilyen (bármilyen!) beavatkozási pont. Szemlélet- és értékrend formálást ott is végre lehet hajtani, ahol nem fogják telerakni napelemmel az általános iskola és a városháza tetőjét. Pénz tekintetében pedig az egyre inkább központosított, személyi függőségi rendszerre építő Magyarországon túl is vannak anyagi lehetőségek, pályázatok formájában. Ha Püspökszilágy és Rákócziújfalu képes konzorcium formájában pályázati pénzhez jutni, akkor másoknak is sikerülhet, csak el kell kezdeni.

A munkahelyek megszűnése is kedvelt érvelés. Valóban jó volna bezárni a környezetszennyező gyárat, vagy mondjuk nem újranyitni egy kőbányát, de hát akkor nem lesz munka, hangzik az érvelés. Ez a kérdés valóban nem könnyű, ugyanis akinek fenyegetve van az egzisztenciája, netán hónapról-hónapra él, annak nem az lesz a legnagyobb problémája, hogy mekkora a légkör szén-dioxid koncentrációja, vagy hogy már a sóban is mikroműanyag van. A legszennyezőbb iparágaknak menniük kell, minél hamarabb, a bennük dolgozó embereket viszont igazságos átmenetben (just transition) kell részesíteni: leginkább át kell őket képezni és új munkahelyet kell biztosítani számukra a zöldgazdaságban, nem pedig százezer számra (rokkant)nyugdíjazni őket, mint a rendszerváltás idején. Ez valóban meghaladhatja egy helyi önkormányzat erejét, azonban nem mindegy milyen szemlélettel áll ehhez a kérdéshez. A mi feladatunk, hogy ez az igény végre megteremtődjön idehaza is. Ne tartsunk fent csak azért szénipart és szénerőművet, mert nem tudnánk mit kezdeni az ott dolgozókkal! Keressünk rá megoldást igazságos átmenet formájában.

“Szívesen foglalkoznék a kérdéssel, de sajnos nem az én hatásköröm. Tessék átfáradni a járási hivatalhoz, a kormányhivatalhoz, a minisztériumhoz, a hatósághoz, a megyei önkormányzathoz, a fővárosi önkormányzathoz, a kormánybiztoshoz, vagy magához a miniszterelnökhöz.” A hatásköri korlátra való hivatkozásként történő elutasítás és nem-megoldás jól bevett dolog itthon. Valószínűleg mindenkinek az életében volt már olyan helyzet, hogy egyik helyről küldik a másikra, miközben csak megy az idő, de nem oldódik meg semmi. Magyarország egy kifejezetten központosított ország, ahol valóban sok jogkört, és különösen fejlesztési pénzeket csavartak ki az önkormányzatok kezéből. De ez továbbra sem jelenti azt, hogy ne lennének a kezükben olyan tájékoztatási vagy engedélyeztetési kártyák, amivel ne tudnák érdemben befolyásolni a területén élő lakosok – Alaptörvényben biztosított – jogát az egészséges környezethez. (Alaptörvény, XXI. cikk (1)). Ugyanez a kitétel megjelenik a helyi önkormányzatokról szóló törvényben is a II. fejezetben, ami a feladatokat és hatásköröket részletezi:

13. § (1) * A helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok különösen: […]

11. helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás;

Azért nem tartunk még ott, hogy akár még egy nagy, központi állami beruházást sem lehetne hathatós és komoly helyi, állampolgári és civil ellenállással megakadályozni. Legyen szó a már említett pilisi kavicsbánya újranyitásáról, a római parti fákról, vagy a sajókápolnai lignitbányáról. Ehhez viszont megint csak igényt kell teremteni a helyi önkormányzatban, hogy a lakosok egészséges környezethez való jogát minimum ugyanannyira, ha nem jobban tartsa szem előtt, mint a pusztán gazdasági érdekeket.

Erre a közelmúlt legtragikusabb példája az ormánsági kőolaj kitermelése. Az ország egyik igen szegény területén gyakorlatilag aprópénzre cserélték el a helyi lakosság egészséges környezethez való jogát, ráadásul még ez az iparűzési adóból tervezett bevétel sem érkezett meg, csak a dübörgő kamionok és a szivárgó földgáz. Aprópénz alatt arra gondolok, hogy a kitermelő cég óriási haszna mellett az, amit a környék falvainak el kell viselni, és amilyen pénzt ezért kapnak, az semmilyen szinten nem áll arányban. Arról nem is beszélve, hogy hogyan lehetünk képesek 2019-ben a globális éghajlati válság korszakában további szénhidrogéneket kitermelni.

Végül, de utolsó sorban kaphatjuk azt a választ, hogy nem a globális klímaválság most a legfontosabb kérdés. A nyílt klímatagadás 2019-ben az ismert tudományos tények és a látványos környezeti-ökológiai katasztrófa ismeretében már több mint abszurd, ezért inkább a klímatagadás új narratíváival fognak érvelni ezek az emberek: mindig is volt klímaváltozás, ez nem különleges dolog; ráérünk még cselekedni, olyan messze van 2050; majd a technológiai fejlődés megoldja stb. Mivel a globális éghajlati válság egy roppantul összetett dolog, ezért ebben az esetben fel kell tennünk legalább magunknak, de akár a tisztelt képviselő/polgármester jelöltnek a kérdést, hogy ezek alapján neki nem fontos:

  • a helyi lakosok egészséges környezethez való joga
  • a levegőtisztaság
  • hogy az állampolgárok mentálisan és infrastrukturálisan is fel legyenek készítve a várható szélsőséges időjárási eseményekre
  • az energiabiztonság
  • a megfelelő ivóvíz ellátás
  • a szolidaritás azokkal, akiket már most súlyosan érint a klímaválság
  • az élelmiszer-biztonság
  • a biológiai sokszínűség megőrzése

A sort itt is hosszasan lehetne folytatni. Folytassátok ti is a saját lakóhelyeteknek megfelelően, és tegyétek fel magatoknak a kérdést: olyan helyi vezetőket akartok, akiknek a fentiek nem fontosak?

Naivnak tűnik az egész felvetés? Én csak egy kicsi fogaskerék vagyok egy hatalmas gépezetben, amit úgysem lehet megváltoztatni? Minek pazaroljam erre az időmet, amikor helyette fát is ültethetek, vagy szemetet szedhetek? Lehet, hogy igazad van, amikor felteszed ezeket a kérdéseket, azonban én csak Carl Sagant tudom idézni: a Föld az egyetlen otthonunk, és semmi jel nincs arra, hogy jönne valaki vagy valami, ami megment minket saját magunktól. A globális környezeti- és éghajlati válságot mi idéztük elő, nekünk kell megoldanunk. Komoly, rendszerszintű változtatások nélkül ez nem fog menni. Nem tetszik az, ahogyan a politika kezeli a témát Magyarországon? Akkor tenni kell érte, hogy megváltozzon ez a helyzet, mert magától biztos nem fog. Ehhez viszont rád is szükség van.

Ne felejtsétek, nem az a fontos, hogy ki nyer október 13-án, hanem hogy ne veszítsünk mindannyian.

Késő bánat lesz pár év vagy évtized múlva gyűlölni a politikusainkat, amikor most nem kényszerítettük ki belőlük a szükséges döntéseket. Vegyél részt szeptember 27-én az országszerte szerveződő globális klímasztrájkon, október 13-án pedig szavazz.

II. Globális Klímasztrájk, Budapest. Fotó: Járdány Bence

 

Vigh Péter

Vigh Péter

A Másfél fok projektmenedzsere, szerkesztője. Egykori LIFE éghajlat-politikai tanácsadó, az irodalom- és kultúratudományok doktora (PhD).

Megtalálsz minket a Facebookon és az Instagramon is!