A karácsony Jézus születésének, a szeretetnek, az indokolatlan túlevésnek és személyi hitelre történő túlvásárlásnak az ünnepe, ahol csupa izgalmas téma kerülhet a töltött káposzta mellé az asztalra, valamint ne feledkezzünk meg a rég nem látott családtagokkal hamar elfajuló durva veszekedésekről sem. A kellemes és kellemetlen témák száma szinte végtelen, amihez aktualitása miatt nagy valószínűséggel sok háztartásban felzárkózik a környezeti-éghajlati válság témaköre is.
Itt, a Másfél fokon is mindig azt szoktuk hangsúlyozni, hogy a cselekvés első állomása a tájékozódás, a tanulás. A földi éghajlat, és annak változása egy elképesztően bonyolult, minden-összefügg-mindennel témakör, amit nehezen lehet elmagyarázni 10 percben. Az ünnepi időszakban a rokonokkal való találkozás egyben lehetőség is, hogy minél több emberrel beszélgessünk a témáról, egyrészt növelve az ő tudásukat, másrészt megismerve, hogy mi az, ami őket megfogja ebből a hatalmas témából. Óvatosan kell azonban eljárnunk, hogy a legjobb szándékunk ellenére ne váljon a klímaváltozás ügye utálatossá vagy megosztóvá, mert ezzel akár még több kárt is tudunk okozni, mint hasznot elérni. Az alábbi tippeket ajánljuk a figyelmetekbe, hogy hogyan beszélgessetek családtagjaitokkal, rokonaitokkal vagy barátaitokkal a témában.
0. Ne beszélgessetek róla, örüljetek egymásnak!
Látszólag ellentmondásos azzal kezdeni egy tippek sorozatot, hogy kétségbe vonjuk a cselekvés indokoltságát, de van az a helyzet, amikor sokkal jobban járunk azzal, ha hanyagoljuk a témát, és egyszerűen örülünk szeretteinknek. Ezzel megerősítjük azt a pozitív köteléket, ami egymáshoz fűz minket, és lehet, hogy a következő alkalommal jobb esélyekkel indul a klímaváltozás is a párbeszéd rajtkockájáról.
Ha egy emberi kapcsolat értékét jelentősen befolyásolhatja az, hogy az illető más véleményen van, vagy eltérő politikai / ideológiai vonalon mozog, és ez a téma is csupán egyfajta átgondolatlan „törzsi tudatot” válthat ki, akkor a párbeszéd nagyon hamar fekete-fehér, igen-nem vonalra fog terelődni, ahonnan egyrészt nincs visszaút, másrészt még a szűk közösség hangulatát is elronthatjuk, amire viszont biztosan mindenki emlékezni fog. Ahogy a korábbi tippekben elmondtuk, kifejezetten provokatív klímaszkeptikusokkal, klímatagadókkal nem is érdemes különösen vitatkozni, mert sokkal több energiát visznek el, mint amilyen eredményeket el lehetne érni a meggyőzésükkel, ami amúgy is kimondottan nehéz, ha nem lehetetlen. Ha ilyen provokációt kapnánk, akkor érdemes határozott kiállás mellett, de letekerni a hangerőt, miszerint elfogadjuk, hogy az illető „nem hisz” a klímaváltozásban, számunkra azonban az élhetőbb jövőért való munkálkodás olyasvalamit jelent, ami értékesebbé teheti saját és tágabb környezetünk életét is. Minden másra ott a halászlé.
1. Ha mégis szóba kerül, akkor dráma helyett a tények beszéljenek
„Tényleg nem érted, hogy klímaválság van, és a most ismert emberi civilizációnkat fenyegető alapvető veszélyről van szó, ami soha nem látott társadalmi összeomláshoz vezethet?” – nem biztos, hogy ezek a mondatok lesznek a megfelelő belépő ahhoz, hogy valaki komolyan elmélyedjen az éghajlatváltozás és az egyéb környezeti kihívások témájában. A beszélgetőpartnerek pro-kontra keresik a szélsőségeket: vagy szkeptikus irányból tompítják a kihívások súlyosságát, vagy épp ellenkezőleg, a „hány évünk van még hátra” barátságos kérdésével nyitnak. Mindkét megközelítést legkönnyebben a tények bemutatásával tudjuk lecsillapítani és normális mederbe terelni. Azzal, hogy elmagyarázzuk: éghajlatváltozás korábban is volt a Föld történetében, nem is egy, azonban a mostaniban túl nagy szerep jutott nekünk is. A folyamat nem tegnap kezdődött, és a tudomány sem a múlt héten kezdett foglalkozni vele, csak a sajtó és közvélemény hagyta nagyrészt eddig figyelmen kívül. Így lehet, hogy a mostani médiafigyelem „soknak” tűnhet egy átlagos polgárnak, azonban ez inkább az egész téma iránti korábbi érdektelenséget emeli ki.
2. Kezeld partnerként a beszélgetőtársad
Ha már elkezdődött egy alapvetően nyitott beszélgetés vagy vita a témában, akkor fontos, hogy érdeklődjünk partnerünk álláspontja iránt, hogy számára hol fogható meg ez a sok esetben egyébként láthatatlan és személytelen kérdéskör. Semmiképp ne használjunk a témában eddig járatlan emberek esetében erős szavakat (pl. a klímaválság ide tartozik), mert ez inkább elzárkózást vonhat maga után. Ne állítsuk be hülyének az illetőt, csak mert nem tudja azonnal, hogy mi az az albedó, a globális szénciklus, vagy a metán átlagos légköri tartózkodási ideje. Az éghajlatváltozással kapcsolatos fő mondanivalót ezek ismerete nélkül is át lehet adni egy szintig.
3. Ismerd a másik értékrendjét
Nincs olyan pontja az éghajlatváltozásnak, ami ne hatna ki az életünk szinte valamennyi területére. Azonban mindenkinek más-más pont fontosabb vagy hangsúlyosabb belőle. Van, akit az élelmiszerbiztonság, van, akit a nemzetbiztonság, van, akit a társadalmi igazságosság, és van, akit majd a biodiverzitás szempontjai felől közelítve tudunk megnyerni a témának. Ha azt a tárgykört erőltetjük a beszélgetés során, ami számunkra kedves, de partnerünk számára nem elsődlegesen fontos, akkor fennáll a veszélye annak, hogy nem sikerül tágítani a gondolkodási kört, és továbbra is a téma politikai skatulyázása fog érvényesülni.
4. Mesélj személyes történeteket
A globális felmelegedésből fakadó éghajlatváltozás sok esetben egy rendkívül személytelen téma, amihez nagyon nehezen lehet a passzív (és a hírérték elmúlása után valójában érdektelen) aggódáson kívül kapcsolódni. Olvadnak a gleccserek, emelkedik a tengerszint, pusztulnak a korallzátonyok, ég az Amazonas — ezek mind tragikus dolgok, de mit kezdjen egy ilyen információval az, aki Magyarországon él? Ellenben ha olyan hazai, vagy tágabb, de mindenképp személyes történettel tudunk előállni, amikor hús-vér emberekre hatott negatívan az éghajlatváltozás, azzal az egész témát közelebb tudjuk hozni. Onnan már csak szinte csak egy ugrás, hogy partnerünk szemében megcsillanjon a nyugat-antarktiszi jégmezőért való aggódás.
5. Villantsd fel, hogy a környezeti-éghajlati válságra adandó megoldások amúgy mindenkinek az életminőségét javítanák
Az éghajlati kockázatok hangsúlyozásának túlzásba vitele helyett egy idő után érdemes áttérni annak a kiemelésére, hogy valójában mit nyerhetünk mindnyájan azáltal, hogy átállunk egy karbonsemleges világgazdaságra, és az élet minden területén előnyben részesítjük a környezetvédelmi szempontokat. Valószínűleg kevés ember lesz, aki kifejezetten vágyná a szennyezett levegőt, ihatatlan vizet és a mérgezett élelmiszert, így azt kell bemutatni, hogy a javasolt megoldások egyben a saját és környezetünk életminőségének a javulásához is hozzájárulnak, ami megint csak kézzelfogható és nehezen bélyegezhető meg „szektás” mentalitással.
6. Javasolj személyes megoldásokat
Ha nem teljesen klímatagadó a velünk szemben ülő, akkor szintén hamar fel fog bukkanni, a „jó-jó, de mit tehetek én” kérdése, két irányból is. Egyrészt őszinte aggódásból és tenni akarásból, másrészről a „már úgyis minden mindegy, mit tudnék én változtatni egy ilyen nagy rendszeren” némileg felelősséglerázó szempontjai szerint. Mi továbbra is első pontként a további tájékozódást jelölnénk meg, illetve a közösségi cselekvést, azonban sokak számára ez túl nagy lépés. Nem véletlenül azonosítják sokan szinte egy az egyben a „környezetvédelmet” a szelektív hulladékgyűjtéssel, mert ez a számukra leginkább kézzelfogható beavatkozási pont. A mi feladatunk az, hogy fellibbentsük arról a fátylat, hogy ez nem a végállomás, hanem egy hosszú út kezdete. Az önkéntes minimalizmus, a több területre kiterjedő moderáció előnyeinek a bemutatása segíthet túllendülni ezen a ponton. Természetesen az anyagi lehetőségek behatárolják azt, hogy ki-miről mondhat le (ez egyben a nemnövekedési mozgalom alapvető paradoxona: rendelkeznem kell egy bizonyos életszínvonallal, hogy minimalizmusra rendezkedjek be), azonban mindig érdemes észben tartani, hogy nem csupán a pénztárcánkkal szavazunk.
7. Légy türelmes
Ezt talán nem kell különösebben kifejteni. Ha a kettes ponthoz nem sikerül kötni ezt a pontot, akkor inkább a nulladik pont érvényesítését javasoljuk. Az egymásra való acsarkodás és parttalan vita csak megbélyegzi a témát, és besorolja a legrosszabb tabu kategóriába, miszerint „étkezőasztalnál erről nem beszélünk”. Nagyobb hibát ezzel nem is tudnánk elkövetni, mint az éghajlatváltozás tabusításával.
8. Ha semmi nem működik, még mindig ott van az erőszakmentes kommunikáció
Valahogy mégis az asztalra került a klímaváltozás témája, de sem lezárni, sem feloldani nem sikerült bizonyos konfliktusokat a beszélgetőtárssal? Vészesen közeledik az a bizonyos vesztes-vesztes helyzet, amit olyan jó volna elkerülni? Érdemes megfontolni, hogy bevetjük a Marshall Rosenberg amerikai klinikai pszichológus által kifejlesztett erőszakmentes kommunikációt (EMK). Ami elsőre a vita vagy a beszélgetés „feladásának” tűnhet, az lehet, hogy hosszútávon a megértés és akár az egyetértés irányába is vihet minket, azaz egy nyertes-nyertes helyzet felé. A figyelem, ismétlés/megerősítés, a kérdezés hármasának alkalmazásával relatíve könnyedén ki tudjuk húzni a vita érzelmi méregfogát, és hamar kideríthetjük, hogy az illetőt valójában mi bántja mélyen, mely igénye nem teljesül vagy sérül, ami miatt mondjuk mereven áll az éghajlatváltozás vagy a környezeti válság kérdéséhez.
A tökéletes állatorvosi ló példája Greta Thunberg és a hozzá kapcsolódó jelenség. Sokan egész egyszerűen csak azért gyűlölik, mert „sokat” szerepel, és a környezet/klímavédelmi aktivistákhoz képest soha nem látott figyelem szegeződik rá. Ismerjük az „érveket”: PR fogás az egész, mi ez a klímahiszti, vészmadárkodás, alarmizmus, az IPCC egy tudományos terrorszervezet stb. Ha vesszük fáradtságot, és leginkább erőt magunkon, akkor lehet, hogy kideríthetjük: az illetőnek nem is Greta Thunberggel vagy az éghajlatváltozás témájával van baja, hanem hogy egy számára kedves témának nem jut reflektorfény, netán olyan reflexeket idéz fel benne a jelenség, amihez korábbi negatív érzelmeket köt. Ha megkérdezzük, hogy pl. miért bántja őt, hogy Greta lett az „év embere” a Time magazinnál, és azt a választ kapjuk, hogy egy érdemtelen PR figura a svéd klímaaktivista, akkor érdemes a meghallgatás és a megerősítés után megkérdezni, hogy ő kit és miért látott volna szívesen a címlapon helyette. Így lassan talán eljuthatunk arra a szintre, ahol megismerve a másik ember érzelmeit és értékrendjét, talán majd egyszer tiszteletteljes beszélgetést lehet folytatni az éghajlatváltozás témájában is. De ha nem is, legalább nem fulladt teljesen vesztes-vesztes szituációba egy párbeszéd.
A fenti tippek természetesen egyáltalán nem általános igazságok, csupán javaslatok, és mi is tudjuk, hogy különösen egy beszélgetés esetében minden kontextusfüggő. Mégis, egyáltalán ne gondoljuk azt, hogy jelentéktelen dolog volna a környezeti-éghajlati válságról beszélgetni bárkivel, ugyanis attól, hogy az még számunkra fontos és meghatározó téma, ez egy buborék:
a többségi társadalomnak továbbra is nagyon kevés tudása van ezt illetően, márpedig nélkülük nem fogjuk tudni megoldani korunk legnagyobb fenyegetését.
Ehhez kívánunk mindenkinek kellő türelmet, bölcsességet, kitartást és elszántságot.
Valamint kellemes ünnepeket.
