Továbbra is tetemes szakadék tátong az államok klímavállalásai, és a biztonságosnak tartott 1,5 Celsius-fokos küszöbérték tartása között. A State of Climate Action jelentés figyelmeztet, hogy a világgazdaság klímasemlegessé tételét 40 indikátorban mérő átalakulási folyamat közül eddig egyik sem halad elég gyorsan ahhoz, hogy 2030-ra felére tudjuk csökkenteni a globális üvegházgáz-kibocsátásokat. Bizakodásra adhat okot, hogy az irány jó, csak nagyobb elköteleződésre, magasabb sebességre és több forrásra lesz szükség, hogy legyen esélyünk a biztonságos és élhető földi éghajlatra.
A glasgow-i COP26 klímacsúcs első hetén számos állam- és kormányfő – köztük Biden, von der Leyen, Macron, Merkel, Modi (India) és Widodo (Indonézia) – személyesen vett részt, de tiszteletét tette a brit királyi család számos tagja, Sir David Attenborough, Jeff Bezos és Leonardo DiCaprio is. A két héten át tartó klímatárgyalásokra közel 25 ezer résztvevő érkezik, köztük a világ több mint 190 országának tárgyalói, továbbá szakmai és civil szervezetek képviselői és a média.
Bár a szavak egyelőre messze vannak a tettektől, a COP26 eddigi egyik legfontosabb hozománya, hogy több mint 40 ország vállalta a kőszén kivezetését (gazdagok a 2030-as, szegények a 2040-es években) és azt, hogy nem finanszírozzák újak építését. Ezen országok között van öt a húsz legnagyobb szénenergia iparú ország közül: Dél-Korea (5.), Indonézia (7.), Vietnám (9.), Lengyelország (13.) és Ukrajna (19.), viszont egyelőre a nagykibocsátó USA, Kína és India nincsenek az aláírók között.
Még több ország csatlakozott a szén kivezetése mellett elkötelezett országok csoportjához (Powering Past Coal Alliance) is, mely mára 48 államot, 48 régiót és várost, valamint 69 céget és szervezetet foglal magába. Ebbe Magyarország pár hónappal ezelőtt lépett be.
Kína, Dél-Korea és Japán még a COP26 előtt ígéretet tettek arra, hogy leállítják a szénerőművek fejlesztésének finanszírozását más országokban, ezzel gyakorlatilag beszüntetve a széniparba irányuló legjelentősebb nemzetközi közfinanszírozásokat. Számos bank és pénzügyi intézmény (pl. a HSBC, a Fidelity International és az Ethos) is elkötelezte magát arra, hogy nem támogatja továbbá – szénmegkötő és -tározó technológiákkal nem rendelkező – szénerőműveket.
Mindezen vállalások a becslések alapján összességében évi 17,8 milliárd USD állami támogatást irányíthatnak át a széniparból a tiszta energiára való átállásra.
A COP26 másik fontos eredménye, hogy mára több mint 100 ország csatlakozott a Global Methane Pledge kezdeményezéshez (Magyarország nincs közöttük), melyet az Egyesült Államok és az EU indított az ENSZ-közgyűlésen szeptemberben. Ennek célja, hogy 2030-ig legalább 30%-kal csökkentsék a metánkibocsátást a 2020-as szinthez képest. Mivel a metán a szén-dioxidnál 86-szor erősebb üvegházgáz és rövidebb ideig tartózkodik a légkörben, így a kibocsátások jelentős visszafogásával 2050-ig akár 0,2 °C-kal csökkenthető lenne a globális felmelegedés mértéke.
Szintén pozitív fejlemény, hogy megszületett az első nemzetközi közös elköteleződés arra, hogy az országok beszüntessék az olaj- és gázipar támogatását külföldön. A megállapodáshoz mintegy 20 ország – köztük az Egyesült Államok, Kanada, az Egyesült Királyság, Dánia, Costa Rica és Etiópia – csatlakozott eddig, vállalva, hogy 2022 végéig leállítják a külföldi olaj- és gázprojektekbe való befektetéseket.
Ha ezek az országok ezeket a külföldi befektetéseket tiszta energia projektekbe irányítanák át, akkor körülbelül évi 8 milliárd USD vándorolna át az olaj- és gáziparból a tiszta energiába.
A hazai vállalások erősítésére, Dánia és Costa Rica a közelmúltban létrehozta a Beyond Oil and Gas Alliance-t, melynek egy ország akkor lehet teljes jogú tagja, ha területén új kitermelési engedélyeket nem adnak ki és fokozatosan beszüntetik a már meglevő termelést.
Még mindig hatalmas szakadék tátong a klímavállalások és a biztonságos éghajlat között
Ahhoz, hogy a globális felmelegedést 1,5 °C-nál korlátozni tudjuk, 2030-ra felére kellene csökkenteni a jelenlegi kibocsátásokat, azonban az UNEP legfrissebb Emission Gap jelentése szerint még mindig hatalmas szakadék tátong az országok 2030-ra szóló kibocsátás-csökkentési vállalásai és a között, ahol az IPCC szerint lennünk kellene. Bár 2020-ban a COVID-19 világjárvány hatására a globális szén-dioxid-kibocsátás 5,4 százalékkal csökkent, az összes üvegházgáz-kibocsátás 2021-ben várhatóan megközelíti a 2019-es rekordmagas szintet.
A szakadék áthidalható, de sokkal többet kellene tenni, sokkal gyorsabban
A frissen publikált State of Climate Action jelentés 40 indikátor segítségével méri, hogy hol járunk a klímasemlegességhez vezető úton, és megmutatja, hogy a gazdaság különböző területein minek milyen gyorsan kellene történnie ahhoz, hogy áthidaljuk a fenti szakadékot.
A kellemetlen igazság az, hogy a 40 indikátorral jelzett átalakulási folyamat közül eddig egyik sem halad elég gyorsan ahhoz, hogy 2030-ra felére tudjuk csökkenteni a globális üvegházgáz-kibocsátásokat.
Az indikátorok az energiatermeléstől kezdve az ipari és mezőgazdasági tevékenységeken, az épületekhez kötődő kibocsátásokon és a szénelnyelés szempontjából rendkívül fontos ökoszisztémák állapotán át egészen a klímafinanszírozásig komplex módon jellemzik a klímasemlegességhez vezető gazdasági-társadalmi átalakulást.
Az energiatermelés terén, ahhoz, hogy a 2030-as klímacélokat teljesíteni tudjuk, ötször gyorsabban kellene kivonni a kőszenet a villamosenergia-termelésből.
Ugyanakkor 2020-ban a világ még mindig több szénerőművet épített, mint amennyit nyugdíjazott. Ami még aggasztóbb, hogy jelenleg 180 gigawatt (GW) széntüzelésű kapacitás építése folyamatban van, és további 320 GW-nyit már bejelentettek vagy engedélyt is kaptak, ami összesen mintegy 500 GW-nyi kőszénre épülő kapacitásbővítést jelent világszerte.
Bár egyre több kormány, cég és bank köteleződik el a tiszta energiára való átállás mellett, a szénerőművek továbbra is tetemes mennyiségű finanszírozást kapnak: a Párizsi Megállapodás 2015-ös elfogadása óta közel 332 milliárd USD összeget szántak erre a célra. Sőt, a teljes fosszilis iparágat tekintve, a COVID-19 világjárvány kezdete óta a G20-országok további 300 milliárd USD új forrást fordítottak fosszilis tüzelőanyaggal kapcsolatos tevékenységekre – többet, mint amennyit a tiszta energiára.
A világ országainak jelenlegi tervei szerint 2030-ban több mint kétszer annyi fosszilis tüzelőanyagot (kőszén, kőolaj, földgáz) termelnének ki, mint amennyi összhangban lenne a globális felmelegedés 1,5°C-os korlátozásával.
Azonban ahogy azt a COP26 bejelentései is mutatják, egyre több ország és intézmény fordul el a fosszilis ipartágtól. Bár még mindig óriási mennyisségű közpénzek mennek a klímaromboló fosszilis energiaiparba, az elmúlt években ez jelentősen csökkenni kezdett, és egyre több fejlesztési bank és pénzügyi intézmény zárkózik el ennek támogatásától.
Az ipar és az épület szektor dekarbonizálása is túl lassan halad
Az energiatermelés dekarbonizálásán túlmenően nagy falatnak bizonyul még az épületek és az ipari termelés kibocsátásainak csökkentése is. Utóbbi kibocsátásai nőttek a leggyorsabban az 1990-es évek óta. Különösen a cement- és acélgyártás karbonintenzív iparágak, és épp ezen a téren nem igazán látható előrelépés az elmúlt években.
Bár már vannak kísérleti fázisban levő alternatív, alacsonyabb kibocsátású cementfajták, de azokat nagy skálán is tesztelni kellene ahhoz, hogy a piacra léphessenek. Még így is valószínű, hogy szénmegkötő és -tározó technológiákat kell majd alkalmazni az iparág teljes dekarbonizálásához 2050-re. Az acéliparral is hasonló a helyzet, de például a zöld hidrogénnel gyártott acél nagy előrelépést jelenthetne.
Globálisan az épületek energiaintenzitása 2000 és 2015 között 19 százalékkal, 2019-re pedig további 2 százalékkal csökkent. De ebben az évtizedben háromszor gyorsabban kellene ennek történnie, amit a berendezések energiahatékonyságának növelésével és az épületek fűtési és hűtési igényének csökkentésével, sok esetben (mély)felújításával érhetünk el.
Ahhoz, hogy az épület szektor klímasemleges legyen, a mai körülbelül évi 1–2 százalékos felújítási aránynak 2030-ra évi 2,5–3,5 százalékra, 2040-re pedig évi 3,5 százalékra kell növekednie.
Az elavult épületállomány felújításával nemcsak a szektor szénlábnyomát lehet jelentősen csökkenteni, de az épületek rezsiköltségét is – ráadásul a felújítások rengeteg munkahelyet is teremtenek, tehát gazdaságilag is megéri felgyorsítani ezt a folyamatot.
Jó az irány, a tempóval van gond
Bíztató jel, hogy a 40 indikátorból 25 jó irányba halad – csak túl lassan. Reményre ad okot, hogy a vártnál gyorsabb ütemben nő a megújulók aránya az áramtermelésben, az elektromos autók aránya az új autók értekesítésében, valamint az akkumulátoros elektromos buszok aránya a buszok eladásában.
Bár ennek a három technológiai folyamatnak a gyorsasága még mindig nem éri el a klímasemleges gazdasághoz szükséges szintet, a múltbeli technológiaváltások azt sejtetik, hogy ezek felgyorsulhatnak. Az új technológiák bevezetése ugyanis gyakran egy S-görbét követ: a kezdeti elterjedtség meglehetősen alacsony, de a technológiák teljesítményének javulásával és árának csökkenésével ezek az innovációk már jóval gyorsabban kezdenek terjedni, majd a piac telítődésével lassul csak növekedésük.
Az azonban nem garantált, hogy minden technológia ezt a görbét követi – sokszor megfelelő támogatás is kell a megfelelő időben. Az elektromos járművek fokozottabb elterjedéséhez például szükség van a kiegészítő technológiák (például az akkumulátorok) fejlesztésének felpörgetésére, támogató és ösztönző intézkedésekre, és a fosszilis technológiák fokozatos beszüntetésére.
A nagy autógyártók, mint például a Ford, a GM, és a BMW már most nagy pénzeket fektetnek az elektromos járművek fejlesztésébe, és egyre több ország és vállalat kötelezi el magát a belső égésű motorral hajtott járművek értékesítésének fokozatos megszüntetésére. Az Európai Unió 2035-től tiltaná be teljesen az új benzin és dízel hajtású autók értékesítését.
A megújuló energiaipar is szépen teljesít: 2010-ben a nap- és szélenergia a globális villamosenergia-termelés még csak 1,7%-át tette ki. Tíz évvel később ez az arány már 8,7%-ra emelkedett – ez az exponenciális növekedés messze felülmúlta azt, amit a modellek előre jeleztek. A csökkenő költségek és a technológiai áttörések miatt az országok és a vállalatok már sokkal bátrabban tűznek ki ambiciózus megújulóenergia-célokat.
A megújulók arányának növelése és a villamosítás több szektorban is felgyorsíthatja a kibocsátások csökkentését, ezért ezen folyamatok felgyorsítása kulcsfontosságú az energia-átmenetben.
Az átmenet felgyorsítására jelentős klímafinanszírozásra (mind az állami, mind a magánszektorból), valamint technológia- és tudástranszferre van szükség, különösen a fejlődő országok esetében. Az indikátorok szerint bár az éghajlatváltozás elleni küzdelemre szánt források folyamatosan növekednek, az még mindig nem elég:
a klímafinanszírozásnak tizenháromszor gyorsabban kell növekednie ahhoz, hogy 2030-ra rendelkezésre álljon az évi 5 billió USD-ra becsült szükséglet.
A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) jelentése is megerősítette, hogy megvalósítható a világ energiarendszerének dekarbonizálása, az eszközök a rendelkezésünkre állnak, és gazdaságilag is megéri. Ezzel szemben ha továbbra is a fosszilis tüzelőket támogatjuk, akkor a fokozódó klímaválságnak óriási költségei lesznek.
Az Egyesült Királyságból indult diadalútjára a kőszénnel és olajjal fűtött ipari forradalom – kérdés, hogy ez a klímacsúcs képes lesz-e berúgni a biztonságos éghajlathoz vezető karbonsemleges motort.
—
Borítókép: Boris Johnson, az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Narendra Modi, India miniszterelnöke és António Guterres, az ENSZ főtitkára a COP26-on (Fotó: UNFCCC–Kiara Worth)
