Vegyes eredményekkel – az arcokon könnyekkel, haraggal és megkönnyebbüléssel – zárult a klímacsúcs Glasgow-ban: láttunk áttöréseket és kiábrándító visszalépéseket egyaránt, és számos kompromisszumot kellett meghozniuk az országoknak. De mit is jelent a COP26 döntése, vagyis a „Glasgow Climate Pact”, a globális éghajlatváltozás elleni harcban?
A COP26 legfontosabb eredményei
- Az országok az elkövetkező évben felülvizsgálják klímavállalásukat, és azt igyekeznek a 1,5 °C-os küszöbértékkel összhangba hozni – így ez a célkitűzés még „életben van”, és nyomatékos a Glasgow Climate Pact szövegében.
- A kőszén kivezetése és a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának beszüntetése először került bele COP döntésbe – így ez kikerülhetetlen részét képezi a Párizsi Megállapodás végrehajtásának.
- A fejlett országok elköteleződtek amellett, hogy 2025-ig megduplázzák az alkalmazkodásra szánt finanszírozást a 2019-es szinthez képest – így azt 20 milliárd fontról 40 milliárd fontra emelték, ami még messze van a szükségestől, de jó kezdet.
- A Párizsi Megállapodás végrehajtását szolgáló szabályrendszer (ún. párizsi szabálykönyv) legnehezebb kérdéseit tisztázták a résztvevők 6 év után, így többek között lefektették a karbonpiacok új szabályait – szakmai szervezetek azonban figyelmeztetnek, hogy ennek további fejlesztésére lehet szükség.
Mindezeknek köszönhetően a COP26 előrelendítette valamelyest a világot a felmelegedés 1,5 °C-os korlátozása felé vezető úton, de a tempó még így is borzasztó lassú a helyzet súlyosságához képest.
Aminek nem örülünk
1. Túl kevesek az országok vállalásai
Ahhoz, hogy a globális felmelegedést 1,5 °C-nál korlátozni tudjuk, 2030-ra felére kellene csökkenteni a jelenlegi kibocsátásokat. A CAT legfrissebb elemzése szerint, a Glasgow-ban bejelentett középtávú vállalások még mindig legalább 2,4 °C-os globális felmelegedéshez vezetnek a század végére.
Ha pedig az országok a klímacsúcson tett összes, hosszútávú ígéretüket betartják, akkor a század végére 1,8 °C-os melegedés várható, ami még mindig nem elég ahhoz, hogy biztonságos és élhető maradjon a földi éghajlat. Ráadásul mindezeket a célkitűzéseket törvénybe is kell ültetni és konkrét rövid- és középtávú tervekkel, intézkedésekkel alátámasztani, különben „üres kalóriák” maradnak.
2. Felpuhított szövegezés
Bár az országok elköteleződése a szénalapú energiatermelés fokozatos kivezetése mellett mérföldkőnek számít (ezidáig egyetlen COP döntés sem nevezte nevén a szénipart), sajnálatos módon a két nagykibocsátó India és Kína az utolsó pillanatban felpuhította a nyelvezetet és a „kivezetés” helyett a „csökkentés” szó került a végső szövegbe. Ugyan nyilvános tiltakozásával India vitte el a balhét, valójában Kína és az USA is nagy szerepet játszott a gyengébb eredményben.
Ez apró változtatásnak tűnhet, de az EU figyelmeztetett, hogy ez megnehezíti a 1,5°C-os küszöbérték betartását. „Minél tovább tart, hogy megszabaduljunk a kőszéntől, az annál nagyobb terhet ró a környezetre” – mondta Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke. Emellett „annál nagyobb terhet ró a gazdaságára is, mert a kőszén egyszerűen gazdasági szempontból sem kifizetődő” – tette hozzá.
A kőszén égetése a klímaváltozás egyik legfőbb okozója, 2019-ben még mindig 37%-át adta a világ villamosenergia-termelésének. Több jelentés is figyelmeztet:
Ahhoz, hogy a 2030-as klímacélokat teljesíteni tudjuk, ötször gyorsabban kellene kivonni a kőszenet a villamosenergia-termelésből.
A kőszénen túl – többek között Szaúd-Arábia és Oroszország nyomására – a kőolaj és földgáz kivezetésére utalás sincsen a Glasgow Climate Pact szövegében, ugyanakkor azok „nem hatékony” támogatását fokozatosan beszüntetik az országok. A „nem hatékony” jelző szintén a szöveg puhítására szolgál.
3. Túl kevés klímafinanszírozás
A fejlődő országok óriási csalódásként élték meg, hogy a fejlettek továbbra sem teljesítették klímafinanszírozásra vonatkozó vállalásukat. A fejlett országok még 2009-ben megígérték, hogy legkésőbb 2020-ig évi 100 milliárd USD-t adnak be a közös klímaalapba (pontosabban „mobilizálják” ezeket a pénzforrásokat), ami a fejlődő országokat segítené abban, hogy tiszta energiára álljanak át és alkalmazkodjanak az éghajlatváltozás hatásaihoz.
Így a 2020-2024-es időszakra összesen 500 milliárd USD-nak kellene rendelkezésre állnia. Egyelőre úgy tűnik azonban, hogy csak 2023-ra látunk valamit ebből az összegből. A Glasgow Climate Pact szövegében a fejlettek „mélységesen sajnálják” a határidő elmulasztását, és sürgetik, hogy 2025-re legyen meg a teljes 500 milliárd USD. Ez még nem garancia, de jobb, mint a semmi.
Aminek örülünk
1. Világosan a kőszénkor alkonyát jelzi a COP26 döntése
Ebben a döntésben végre nevén nevezik a klímaváltozás egyik legjelentősebb okozóját, és bár „megváltoztattak egy szót, de nem tudják megváltoztatni a COP-tól jövő általános jelzést, hogy a kőszén korszaka véget ér”, mondta el Jennifer Morgan, a Greenpeace International ügyvezető igazgatója a tárgyalásokon. „Ha Ön egy szénipari vállalat vezetője, akkor ez a COP rossz hírt jelent” – tette hozzá.
Több mint 40 ország vállalta a kőszén kivezetését (a gazdagok legkésőbb a 2030-as, a szegények a 2040-es évekre) és azt, hogy nem finanszírozzák új szénerőművek építését. Ezen országok között van öt a húsz legnagyobb széniparú ország közül: Dél-Korea (5.), Indonézia (7.), Vietnám (9.), Lengyelország (13.) és Ukrajna (19.), viszont a szénnagyhatalom India, Kína, USA, Ausztrália, Japán és Dél-Afrika nincsenek az aláírók között, Dél-Korea és Lengyelország pedig később visszakozott – sokak felháborodására.
A glasgow-i ígéretek valószínűleg körülbelül 80+ GW új szénerőmű telepítését nullázzák le, ami a Kínán kívüli összes tervezett üzem kétharmada.
Vietnám elköteleződése kétségtelenül a COP26 egyik legnagyobb pozitívuma, mivel Kína és India után a harmadik legnagyobb az erőmű-építők között. A világ 10 legnagyobb széniparú országa mára rendelkezik nettó nulla célkitűzéssel, ami tovább gyorsítja az iparág visszaszorítását.
A kőszén-finanszírozás terén sincs visszaút: mára az összes G20 ország vállalta, hogy nem támogatja továbbra a külföldi szénipart, ezzel gyakorlatilag beszüntetve az ebbe az iparba irányuló legjelentősebb nemzetközi közfinanszírozásokat. Számos bank és pénzügyi intézmény is elkötelezte magát arra, hogy nem támogatja továbbá a – szénmegkötő és -tározó technológiákkal nem rendelkező – szénerőműveket.
2. A metánkibocsátások csökkentése
Több mint 100 ország (107 + USA és EU) csatlakozott a Global Methane Pledge kezdeményezéshez (Magyarország még nem), melynek célja, hogy 2030-ig legalább 30%-kal csökkentsék a metánkibocsátást a 2020-as szinthez képest. A jelenlegi aláírókkal a kötelezettségvállalás több mint 1000 széntüzelésű erőmű leállításának felelne meg. Ha Kína hasonló csökkentést érne el az Egyesült Államokkal kötött kétoldalú megállapodása révén, ez a szám több mint 1700-ra ugrana a Clean Air Task Force szerint.
A metánkibocsátások 30%-os csökkentésének teljesítésével 2050-ig akár 0,2 °C-kal mérsékelhető lenne a globális felmelegedés mértéke.
Bár mérföldkőnek számít ez a megállapodás, ezidáig a globális metánkibocsátásnak csak mintegy 45%-át fedik le a csatlakozók, és olyan kulcsfontosságú országok, mint Irán és Oroszország, nincsenek köztük. A mezőgazdasághoz és állattenyésztéshez köthető jelentős metán-kibocsátások szintén nincsenek számba véve ebben a közös célkitűzésben – de valahol el kell kezdeni.
3. Együtt kell kezelni az éghajlati és ökológiai válságot
A COP26 döntés világosan elismeri, hogy az ökológiai és klímaválság mélyen összefonódik, ezért ezeket együtt kell kezelni. A természet megóvása és helyreállítása (köztük az ún. természetalapú megoldások) központi szerepet kaptak a konferencián, és több megállapodás is született ezen a téren.
A világ több mint 100 országa, melyek a világ erdőinek mintegy 85%-át képviselik, megígérték, hogy legkésőbb 2030-ig teljes mértékben beszüntetik az erdőirtást és támogatják azok helyreállítását. Ehhez több mint 19 milliárd dollár állami és magánfinanszírozást is társítanak. Ezen a téren születtek már korábban megállapodások, de azok nem voltak túl sikeresek – megfigyelők szerint azonban a mostani abban más, hogy jóval több ország írta alá (köztük Brazília is), és jelentős mennyiségű pénzt is rendeltek hozzá.
Továbbá létrejött egy az erdőirtáshoz vezető termékek (pl. szója, pálmaolaj, kakaó) fő termelőit és fogyasztóit tömörítő partnerség is 28 ország részvételével, hogy szorgalmazzák a fenntarthatóságot az egész értékláncon keresztül. Emellett 30 pénzintézet vállalta, hogy beszünteti minden erdőirtással kapcsolatos beruházás támogatását 2025-ig.
4. Több pénz a fejlődőknek
A kibocsátások csökkentése mellett a fejlődő országoknak pénzügyi és technológiai támogatásra van szüksége ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak a már elkerülhetetlen negatív hatásokhoz és meg tudjanak birkózni a klímaváltozás miatti veszteségekkel és károkkal (mint például a partvidéki területek eltűnése az emelkedő tengerszint miatt).
Az alkalmazkodás finanszírozása terén előrelépést jelent, hogy a fejlett országok megígérték, hogy 2025-ig megduplázzák az alkalmazkodásra szánt összeget a 2019-es szinthez képest.
Emellett létrehozták a „Glasgow–Sharm el-Sheikh” kétéves munkaprogramot a Globális Alkalmazkodási Cél kidolgozására – ezzel a fejlődők egy régóta esedékes kérését teljesítve.
A károk és veszteségek terén bár ezen a COP-on sikerült elérni, hogy a fejlődők technikai támogatást kapjanak a Santiago Network keretében, az ügy még mindig nem kapott egy dedikált pénzügyi mechanizmust. Sokak meglepetésére, a klímacsúcs utolsó előtti napján a skót első miniszter, Nicola Sturgeon 2 millió fontot ajánlott fel erre a célra – ez egyelőre apró összeg, de jó példával jár elől.
5. A párizsi szabálykönyv véglegesítése
Hat év után végre sikerült egyezségre jutni a karbonpiacok szabályrendszerét illetően, továbbá olyan technikai kérdésekben, mint a klímavállalások közös időkerete és az országok haladásának átlátható dokumentálása, leltárazása. A karbonpiacokat illetően szakértők szerint még mindig vannak gyenge pontok, melyek esélyt adhatnak a trükközésre, ezért az elkövetkező tárgyalásokon ezeket tovább kellene fejleszteni, illetve biztosítani kellene a végrehajtás megfelelő ellenőrzését. De a most tető alá hozott rendszerrel már lehet dolgozni – ami nem egy hátrány egy évvel a határidő után.
6. Az elektromos járművek hajnala
A közlekedés dekarbonizálása terén is fontos vállalások születtek a klímacsúcson: a globális autóeladások 31%-áért felelős autógyártók – köztük a Volvo, Ford, Mercedes Benz, GM és Jaguar Land Rover – vállalták, hogy fokozatosan kivezetik a belsőégésű motorral hajtott járműveket a gyártásukból. Sőt, mára világszerte az autóeladások 19%-a olyan országokban történik, amelyekben már van ezek kivezetésére céldátum, szemben a 2019-es 5%-kal. Ezek az országok 2 milliárd embernek adnak otthont.
Ugyanakkor üröm az örömben, hogy a legnagyobb autógyártó cégek, a Volkswagen, Toyota, Stellantis, BMW és anyaországaik, Németország, Japán, Franciaország és az Egyesült Államok távol maradtak ettől az egyezségtől és csak homályos ígéreteket tettek.
Még életben a 1,5 fokos célkitűzés, de már alig lélegzik
Hogy mennyire mondható sikeresnek a COP26? Mivel egy rettentő bonyolult egyezkedési folyamatról van szó több mint 190 ország részvételével, a válasz egy kicsit a „Schrödinger macskája” kvantumelméleti gondolatkísérletre emlékeztet: vagyis a képzeletbeli macska egyszerre él is és halott is. Vannak tehát eredmények, amiknek lehet és kell is örülni, de a sikerekre számos kudarc vet árnyékot – sokak szerint nagyban elsötétítve azokat.
Bár fontos lépéseket tettünk ezen a klímacsúcson a jó irányba, már fénysebességgel kellene szaladnunk ezen az úton, hogy élhető és biztonságos maradjon a földi éghajlat.
A jövő évi konferenciát Egyiptom rendezi, így jó esély van arra, hogy a fejlődő országok nagyobb befolyást tudnak majd gyakorolni a fejlettekre. Az óra azonban ketyeg: minél tovább húzzák az országok a konkrét politikák és intézkedések kidolgozását a klímaválság kezelésére, annál fájdalmasabb lesz az átállási folyamat, és annál nagyobb – GDP-ben, emberi életekben és kihalt fajokban mérhető – költségei lesznek a halogatásnak.
António Guterres, ENSZ főtitkár szerint a földi éghajlat sorsa „cérnaszálon függ” –
még mindig az éghajlati katasztrófa ajtaján kopogtatunk… ideje vészhelyzeti üzemmódba váltani – különben az esélyünk, hogy elérjük a nettó nullát, nulla lesz.
Borítókép: UNFCCC Titkárság
