Az IPCC legújabb jelentése szerint az élelemtermelés minden területét egyre súlyosabban érinti a globális klímaváltozás, legyen szó a mezőgazdaságról, az állattenyésztésről vagy a halászatról. Az elmúlt évszázadban a népességrobbanással párhuzamosan a globális élelemtermelés is drámai mértékben megnőtt, azonban a gyorsuló ütemű éghajlatváltozás miatt egyre több helyen és egyre többször zuhan be a termelés, így a globális élelmiszerellátás növekedése lassulni kezdett.
A klímaváltozás miatt csökkenő termelékenység és növekvő károk egyre inkább ellensúlyozzák az általánosan javuló termelési mutatókat – szélmalomharcra kényszerítve a globális élelmiszeripart.
Bár az utóbbi évtizedekben történt némi előrelépés az élelmezés javításában, jelenleg is 820 millió ember éhezik, és 2 milliárd ember rendszeresen küzd mérsékelt vagy súlyos élelmiszerhiánnyal. A klímaváltozás fokozódásával a károk és veszteségek is egyre növekednek – ami tovább fokozza az élelmezési problémákat – de ezek részben megelőzhetők vagy enyhíthetők megfelelő alkalmazkodási stratégiákkal. Azonban nem mindegy, hogy mekkora mértékű klímaváltozásra kell felkészülnie a gazdaságoknak – minél tovább halogatjuk a kibocsátások csökkentését, annál nagyobb ára lesz az alkalmazkodásnak, és annál több lesz az elkerülhetetlen veszteség.
A jelentésben idézett, a világ négy fő terményét (kukorica, rizs, búza, szója) vizsgáló tanulmány szerint
1,5 °C-os globális felmelegedés esetén az alkalmazkodás és a veszteségek együttesen 63 milliárd dollárba fognak kerülni, míg 3 °C-os melegedés esetén a költségek is duplázódnak, 128 milliárd dollárra rúgnak majd.
A klímaváltozás erősödésével nemcsak a termelőknek kell egyre többet költeniük alkalmazkodásra, de a növények biológiai korlátai (és a jövedelmezőségi szempontok) miatt az alkalmazkodás egy ponton túl már nem lehetséges, így a becsült költségekből a veszteségek egyre nagyobb szeletet vágnak ki.
Egyre kevesebb és egyre rosszabb minőségű termények
A jelentésben szereplő másik tanulmány a 19. század közepe óta közel 10%-os terméshanyatlást állapított meg az említett négy fő növénynél még úgy is, hogy figyelembe vette az ún. „szén-dioxid-trágyázást” vagyis a légköri többlet szén-dioxid növekedést serkentő hatását is. De a jövő ennél sötétebb képet mutat:
a világ kalóriafogyasztásának közel háromnegyedét adó négy termény globális hozama akár 10-30%-kal csökkenhet a század végére, a legnagyobb vesztesként a kukoricával.
A 20. század közepe óta egyértelműen kimutatható, hogy az egyre gyakoribb hőhullámok, aszályok, árvizek, viharok, valamint az éghajlatváltozás hatására jobban terjedő kártevők és betegségek egyre többször váltottak ki élelemtermelési sokkhatásokat a hirtelen bekövetkező veszteségek miatt. A termelésen túl ezek az éghajlati veszélyek az ellátási lánc további pontjaira, például a raktározó és szállító infrastruktúrára is fenyegetést jelentenek – ezúton is aláásva az élelmiszerbiztonságot.
A jelentés szerint az egyre nagyobb hőség és egyre szélsőségesebbé váló időjárás miatt számos élelemtermesztő területen az éghajlati körülmények már nem lesznek megfelelőek a termeléshez.
A pesszimista éghajlati forgatókönyv szerint (még mindig e mentén haladunk) a jelenleg művelésre alkalmas területek körülbelül egyharmada az évszázad végére arra alkalmatlanná válik.
A klímaváltozás nemcsak a termények mennyiségét, de a minőségét is rontja a nyomelem-tartalomtól kezdve az állagon és színen át az ízig, ami az eladhatóságnak sem tesz jót. A jelentés rámutatott, hogy a magasabb légköri szén-dioxid koncentráció csökkenti a növényekben az olyan fontos tápanyagok, mint a fehérje, a vas és a cink mennyiségét (fajtól függően eltérő mértékben).
A szén-dioxid szint további növekedésével az előrejelzések szerint a terményekben megtalálható ásványi anyagok és tápanyagok 5-10%-kal csökkenni fognak.
Mindemellett a minőséget az is rontja, hogy a melegebb és párásabb körülmények között jobban szaporodnak a kártevők és kórokozók, az élelmiszerek gyorsabban romlanak, sőt, azok több gomba és baktérium által termelt mérgező vegyületet tartalmazhatnak.
Az IPCC komoly aggályként tekint a növényi kártevők és kórokozók térhódítására is: 1960 óta számos kulcsfaj elterjedési területe átlagosan évi 2,7 km-rel a pólusok irányába tolódott. Azonban a fajok közötti kölcsönhatások összetettsége miatt egyelőre nagyon nehéz megjósolni, hogy pontosan milyen következményekkel jár ez a jövőbeli növénytermesztésre.
Ami bizonyos, hogy az egyre nagyobb területen megjelenő kártevők és kórokozók nemcsak jelentős terméscsökkentést okozhatnak, de növelhetik a betakarítás utáni élelmiszerveszteséget is.
A nem megfelelő mezőgazdasági gyakorlatok mellett a klímaváltozás tovább erősíti a talajegészség romlását és a beporzók nagyarányú pusztulását, ami ugyancsak az élelemtermelés csökkenéséhez vezet.
A trópusok környékén a mezőgazdaságot már most súlyosan érinti a klímaváltozás, míg a pólusok felé közelítve, növénytől függően néhol pozitív hatások érezhetők a meghosszabbodó tenyészidőszaknak köszönhetően. Kelet-Ázsiában és Észak-Európában nőtt a búza terméshozama, ugyanakkor a szubszaharai Afrikában, Dél- és Közép-Amerikában, Dél-Ázsiában, valamint Nyugat- és Dél-Európában nagyrészt mennyiségi és minőségi romlást figyeltek meg a gabonanövényeknél. Összességében globálisan a negatív hatások jóval túlmutatnak a nyereségeken.
Hőség, szárazság és vízhiány: együtt még pusztítóbbak
Az IPCC jelentése arra is figyelmeztet, hogy a különböző éghajlati veszélyek együttes előfordulása egy adott területen még nagyobb pusztításhoz, akár élelmezési válsághoz vezethet. A hőség és a csapadék szélsőségesebbé válása számos régióban fokozza a vízhiányt: már ma a világ lakosságának fele évente legalább egy hónapban szembesül a vízellátás bizonytalanságával. Öntözővíz hiányában pedig nehéz védekezni az aszály ellen:
az elmúlt években jelentősen megnőtt az aszály miatti termésveszteség világszerte, és ez a megművelt területek nagyjából háromnegyedét érintette.
Ráadásul a hőség magasabb halálozást és alacsonyabb munkabírást eredményez a földeken, így a gazdálkodók nem tudnak többet dolgozni, hogy ellensúlyozzák az aszály miatti termésveszteséget. Így csökken a családok jövedelme, miközben a hiány miatt az élelmiszerárak az egekbe szöknek, és ez még nagyobb terhet ró az amúgy is alacsony jövedelmű gazdálkodókra – Magyarországon is.
Ezért a hőség és aszály egy olyan pusztító kombináció, ami nemcsak az élelmezésbiztonságot veszélyezteti, de súlyosbítja az egészségügyi kockázatokat is, például az alultápláltságot, szív- és érrendszeri megbetegedéseket és mentális panaszokat.
A helyzetet tovább ronthatja, ha a fő termőrégiók, a világ „éléskamrái” egyszerre szenvednek szélsőséges időjárási hatásoktól. Egy, a délnyugat-oroszországi és délkelet-ukrajnai nagy búzamezőket sújtó extrém forró nyár okozta például az 1972-74-es élelmiszerválságot, amikor a búza világpiaci ára három év alatt háromszorosára nőtt.
A jelentés szerint a kulcsfontosságú kukoricatermesztő régiók egyidejű „bedőlésének” kockázata jelentősen megnő 2°C-os globális felmelegedés esetén.
Európában Magyarország és Spanyolország kukoricatermő vidékein várható a legnagyobb mértékű (akár 60-80%-os) visszaesés, ha nem kezdünk el idejében alkalmazkodni a megváltozó körülményekhez.
Mit tehetünk?
A jó hír az, hogy számos hatékony alkalmazkodási stratégia létezik a klímaváltozás negatív hatásainak enyhítésére és a károk megelőzésére. A megélhetést nyújtó termények és termékek diverzifikálása, vagyis a „minél több lábon állás” egy jó alap stratégia.
A várható éghajlati változások fényében növénytermesztés fenntartása és javítása érdekében érdemes lehet megfontolni az ültetési ütemterv megváltoztatását, az ellenállóbb növényfajtákra való áttérést, több növényfajta alkalmazását, a talaj nedvességtartalmának javítását, a víz visszatartását és tározását, az ősi helyi tudás és hagyományos módszerek integrálását, valamint a (mű)trágyázási és az öntözési módszerek megváltoztatását, finomhangolását.
A természetalapú megoldások, mint például az agroökológiai gyakorlatok, kölcsönösen előnyös alkalmazkodási stratégiát kínálnak mind az élelem-ellátás, mind a természet szempontjából.
Ilyen agroökológiai gyakorlatok közé tartozik az agroerdészet, a köztestermesztés (intercropping), az állatállomány integrálása a szántóföldi rendszerekbe, a takarónövények alkalmazása, valamint a káros egészségügyi és környezeti hatásokkal járó anyagok minimalizálása.
Mára legalább 170 ország foglalta klímapolitikájába az alkalmazkodást. Ugyanakkor a jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy ezeknek a jó gyakorlatoknak a minél gyorsabb felskálázásához nagyobb intézményi és pénzügyi támogatásra van szükség. Emellett a helyiek bevonása a döntéshozatalba és megvalósításba, a tudásmegosztás és a szektorok közötti együttműködés is kulcsfontosságúak.
Hogy mekkora változásokhoz kell alkalmazkodni, az attól függ, milyen gyorsan sikerül mérsékelni a klímaváltozást. A jelentés hangsúlyozza, hogy minden egyes tized fok melegedéssel a hatások súlyosbodnak, ezért minél hamarabb alacsony-kibocsátású, fenntartható pályára kell állítani a gazdaságot, és emellett el kell kezdeni felkészülni a már elkerülhetetlen változásokra.
—
Borítókép: Christopher Maertens – Unsplash
