2050-re az előrejelzések szerint a jelenlegihez képest további 2,5 milliárd ember fog városokban élni, ezért az éghajlatváltozásnak jobban kitett emberek száma is nőni fog, ugyanis városaink nagyon sebezhetőek a klímaváltozás negatív hatásaival szemben.
Ugyan az elmúlt években sok város dolgozott ki alkalmazkodási tervet, ezek közül csak korlátozott számú valósult meg ténylegesen. Holott már az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) korábbi, ún. 1,5°C-os Külön Jelentése is megjelölte a zöld infrastruktúrát, a fenntartható területhasználatot és tervezést, valamint a fenntartható vízgazdálkodást olyan kulcsfontosságú alkalmazkodási lehetőségekként, amelyek csökkenthetik a városi területek kockázatait. Az IPCC II. munkacsoportjának 6. helyzetértékelő jelentésében rámutat, hogy ezek a kockázatok a rossz várostervezés, a rossz alkalmazkodás és a fokozódó éghajlatváltozás miatt csak erősödni fognak, amihez muszáj alkalmazkodnunk.
Az éghajlatváltozás közvetlen hatással lehet a városi rendszerek működésére, miközben ezen rendszerek természete jelentős szerepet játszik a klímaváltozás hatásainak fokozásában vagy enyhítésében, melynek egyik jól ismert példája a városi hősziget hatás.
A városi területek növekedésével még az éghajlatváltozás figyelembevétele nélkül is 2,7-szeresére nő az árvízveszélynek kitett városi területek kiterjedése 2000 és 2030 között, az aszályveszélynek kitett terület megközelítőleg megkétszereződik ebben az időszakban, és az árvíznek és aszálynak egyaránt kitett városi területek kiterjedése is több mint 2,5-szeresére nő.
Az alkalmazkodással nyerhetünk is, a nem alkalmazkodással biztosan rengeteget vesztünk
Az emberi és gazdasági veszteségek hátterében többféle esemény állhat, mint például
- a hőstressz emberi egészségre gyakorolt hatása,
- a rossz levegőminőség (pl. közlekedési eredetű, vagy erdőtüzekből),
- rossz vízminőség (pl. áradások esetén, vagy szennyezés következtében).
A hatások továbbgyűrűzhetnek (pl. az árvíz károsítja az infrastruktúrát, ezzel áramszünetet okozva, aminek aztán gazdasági következményei lesznek). A veszteségek rendszerszintűvé is válhatnak (pl. a vidéki élelmiszertermelést befolyásoló aszály hozzájárul a városi élelmiszer-ellátás bizonytalanságához). A nem megfelelő alkalmazkodási lépések súlyosbíthatják a hatások eloszlásának egyenlőtlenségét, például a kockázatok egyik közösségről másikra való áthelyezésével. Ezzel szemben
a jól megtervezett éghajlati alkalmazkodás járulékos előnyökkel járhat a fenntartható fejlődés és a közösség jóléte szempontjából.
A jövőbeli urbanizáció fel fogja erősíteni a helyi hőmérséklet-emelkedést, különösen a minimumhőmérsékletekre gyakorolt erős hatás miatt, amely nagyságrendileg azonos a globális felmelegedés következtében fellépő emelkedés mértékével.
2100-ra az optimista éghajlati forgatókönyv (RCP2.6) szerint az emberi populáció fele, a pesszimista (RCP8.5) szerint háromnegyede lehet kitéve olyan életveszélyes éghajlati viszonyoknak, amelyek a szélsőséges hőség és páratartalom együttes hatásaiból erednek.
A hőstressznek való kitettség jelentősen magasabb lesz a mérsékeltövi városokban, mint azok vidéki környezetében. Aránytalanul magas a kitettség mértéke a szubtrópusi városokban, ahol egész évben magas a hőmérséklet és páratartalom, így kisebb mértékű felmelegedés is elegendő a „veszélyes” küszöbértékek túllépéséhez. Mindezek az egészségügyi mellett gazdasági következményekkel is járnak a csökkenő termelékenységen keresztül.
Egyszerre lesz több árvíz és vízhiány
A települések árvízkockázata a városi rendszerrel kölcsönhatásba lépő hidrometeorológiai eseményekből ered, amelyek (azok elhelyezkedésétől függően) folyami árvizeknek, villámárvizeknek, csatornaárvizeknek, part menti árvizeknek és gleccsertó-kitöréseknek teszik ki a településeket. A tengerszint emelkedése és a trópusi ciklonok viharhullámának, valamint a csapadék intenzitásának növekedése növeli a tengerparti városok áradásainak valószínűségét.
A városi árvízkockázatot a városok terjeszkedése, valamint a területhasználat és a talajtakaró változása is növeli.
A nem áteresztő felületek kiterjedésének növekedése, magyarán, hogy mindent „lebetonozunk”, olyan mértékben kihat az árvíz elvezetésére, hogy az akár klímaváltozás nélkül is súlyos kockázatot jelent.
A városi vízhiányból adódó kockázatok világszerte nagy valószínűséggel növekedni fognak az éghajlati tényezők (pl. magasabb hőmérséklet és aszályok) és az urbanizációs folyamatok (pl. a földhasználat megváltozása, a városokba vándorlás és a változó vízhasználati szokások, beleértve a felszíni és felszín alatti vízkészletek túlzott kitermelését) miatt.
Becslések szerint a világ nagyvárosainak csaknem egyharmada kimerítheti jelenlegi vízkészletét 2050-re.
Az előrejelzések szerint globálisan 350 millióval (± 158,8 millió) több városi területen élő ember lesz kitéve vízhiánynak a súlyos aszályok miatt 1,5°C-os felmelegedés, és 410,7 millió (± 213,5) 2°C-os felmelegedés esetén. A csapadékmennyiség csökkenése, illetve az aszályok következtében pedig a rendelkezésre álló víz minősége is romolhat.
A hőség a legnagyobb kockázat, de az időszakos hideg és a földcsuszamlások is fenyegetőek
Számos egyéb dinamikus éghajlati kölcsönhatás is fontos a városok, települések és infrastruktúra szempontjából: hideg időszakok, földcsuszamlások, szél, tűz és légszennyezés.
Bár a hideg időszakok, hideghullámok gyakorisága és intenzitása szinte bizonyosan csökkent globálisan, és a szimulációk szerint a legtöbb felmelegedési szintnél folyamatosan csökkenni fog, időnként előfordulhatnak hideg időjárási jelenségek, amelyek hatással lehetnek a városi területekre és a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúrákra.
Az érintett régiókban nem valószínű, hogy a téli halálozás jelentősen csökkenne a felmelegedési trendek miatt, részben azért, mert számos egyéb egészségügyi tényező (pl. influenza-szezon, a szívbetegség kockázati tényezőinek emelkedése) is befolyásolja azt. Az egyelőre nem világos, hogy a következő évtizedekben csökkenni fog-e a hideghullámokkal kapcsolatos halálozás Európában: míg globálisan a hideg szélsőségek gyakorisága és intenzitása várhatóan kevesebb lesz, a nagyobb regionális változékonyság azt jelenti, hogy a hideghullámok továbbra is lokálisan fontos fenyegetést jelenthetnek, melyet a várható demográfiai hatások is kihangsúlyozhatnak (az idősebb lakosság ugyanis fogékonyabb erre a kockázatra). 2010 óta hat nagyobb áramszünetet jegyeztek fel hidegbetöréssel és jégviharral kapcsolatban, többségüket az Amerikai Egyesült Államok nagyvárosaiból.
Míg a geomorfológiai események (pl. a permafroszt olvadásból eredő talajsüllyedés a magas földrajzi szélességeken vagy a talajvíz kitermelése) és az épített környezettel kapcsolatos tényezők (pl. települések elhelyezkedése meredek lejtőkkel szomszédosan, valamint az építkezésekre vonatkozó törvények) a városi földcsuszamlás kockázatát meghatározó fő tényezők, ezeket számos éghajlati változó is befolyásolhatja.
Nevezetesen a csapadék (gyakorisága, intenzitása és időtartama), a hóolvadás és a hőmérséklet-változás. Az előrejelzések szerint a városi földcsuszamlásveszélynek kitett emberek számának növekedése várható azokon a földcsuszamlásnak kitett településeken, ahol az előrejelzések szerint növekszik a szélsőséges csapadékmennyiség, melyhez az emberi tényezők is hozzájárulnak (pl. városok terjeszkedése, földhasználati változások – mint útépítés, erdőirtás).
Noha a földcsuszamlások mérete viszonylag alacsony is lehet, a sebezhetőség nagyobb területet érinthet a regionális közlekedési hálózat zavarai miatt. A földcsuszamlások ugyanis különösen gyakran fordulnak elő hegyvidéki régiókban, amelyeket kevés alternatív útvonal és az éghajlatváltozás fokozott hatása is jellemez.
Fel kell készíteni városainkat a várható kihívásokra
Az IPCC jelentése szerint a városi sebezhetőség és kitettség leggyorsabban ott növekedett, ahol az alkalmazkodóképesség korlátozott. A fenti, extrém hőség miatti várható kockázatokat bemutató világtérképen is látszik, hogy leginkább a fejlődő országok nagyvárosai a sebezhetőek, de ez nem jelenti azt, hogy a fejlett országok városai nem fogják elszenvedni a mostani kibocsátások alapján modellezett változásokat, és az abból fakadó károkat.
Gyors, hatékony és valódi kibocsátáscsökkentés nélkül a városok alkalmazkodóképessége is véges, azonban bizonyos elkerülhetetlen változásokhoz akkor is alkalmazkodnunk kell, ha sikerül 1,5 Celsius-fok környékén stabilizálnunk a globális felmelegedést. Városaink komoly újratervezése szükséges a vízgazdálkodástól a burkolatok mennyiségén és fajtáján át a közlekedésig és az épületek energiahatékony mélyfelújításáig. A természet, legyen az városaink sokkal nagyobb mértékű kizöldítése vagy kék-zöld infrastrukturális elemek, szintén segíthet. A jelentés megoldásokkal foglalkozó részével külön, bővebb cikkben foglalkozunk majd.
