A rangos Science szaklapban megjelent friss tanulmány szerint számos veszélyes éghajlati fordulópont közelebb van, mint gondoltuk, és akár már a jelenlegi 1,2°C-os globális felmelegedés is kiválthatja ezeket. A nemzetközi kutatócsoport több mint 220 megfigyeléseken és modellezésen alapuló tanulmányt tekintett át, hogy pontosabb képet kapjunk a fordulópontok viselkedéséről a 2008-as hasonló kaliberű összegfoglaló óta.
Az elemzés 16 fordulópontot azonosított (9 globális, 7 pedig regionális hatású), melyek közül
öt fordulópontot már a globális felmelegedés mai szintjén meghaladhatunk, azaz vészes közelségben vannak.
Ezen öt fordulópont közé tartozik:
- a grönlandi jégtakaró összeomlása,
- a nyugat-antarktiszi jégtakaró összeomlása,
- a trópusi korallzátonyok pusztulása,
- az északi félteke permafroszt területeinek nagyskálájú hirtelen felolvadása és
- a Labrador-tenger áramlásának összeomlása.
A kritikus 1,5 °C-os felmelegedés meghaladásával – vagyis a jelen kibocsátási trendek szerint már a következő évtizedben – a fenti öt folyamat közül négy átbillenése valószínűvé válik.
Ezek mellett további öt fordulópont átlépése válik lehetségessé a 1,5 °C-kal melegebb Földön:
- az atlanti meridionális áramlási rendszer (legismertebb része a Golf-áramlat) összeomlása,
- a Barents-tenger jegének elvesztése,
- a hegyi gleccserek elvesztése,
- a boreális erdők déli részének pusztulása és
- a boreális erdők észak irányú terjeszkedése.
Míg a glasgow-i COP26 klímakonferencián tett ígéretek potenciálisan a Párizsi Megállapodásban kitűzött 1,5-2 °C-os tartományban tudnák korlátozni a felmelegedést, a jelenleg ténylegesen érvényben levő politikák a számítások szerint továbbra is 2,6 °C körüli (1,9-3,7 °C) felmelegedést eredményeznének a század végére. Ezen a szinten már hét fordulópont átlépése válik valószínűvé, és további hat lehetségessé.
Ha pedig a becslések felső értéke alapján a század végére elérjük a közel 4 °C-os globális felmelegedést, akkor tíz fordulópont átlépése válik valószínűvé, további négy pedig lehetségessé.
Az éghajlati fordulópont vagy átbillenési pont meghaladásával az éghajlati rendszer adott részében öngerjesztő folyamat indul el, amely hirtelen, gyors és esetleg visszafordíthatatlan hatásokat idézhet elő. Ez olyan, mint amikor a libikóka egyik végén egy labdát kezdünk gurítani felfelé: ha a labdát elengedjük, az mindig visszagurul az eredeti állapotába egészen addig, amíg a libikóka közepét, vagyis az átbillenési pontot el nem érjük – onnan a labda már szabadon, gyorsulva gurul lefelé, még akkor is, ha mi már nem lökjük.
A tanulmány megjelenését követő fordulópontokról szóló konferencián Johan Rockström, a Potsdam Institute for Climate Impact Research igazgatója és a tanulmány társszerzője úgy fogalmazott, hogy
az öngerjesztő folyamat olyan, mint amikor a pánikoló emberek szaladni kezdenek: ahogy a tömeg halad előre, úgy egyre több ember csatlakozik, vagyis a pánik további pánikot kelt, így ördögi kört eredményezve.
Korai figyelmeztető jelek, hogy abba piszkálunk bele, amibe nem kellene
A legújabb megfigyelések is azt igazolják, hogy egyes folyamatok vészesen közelednek az átbillenési ponthoz, vagyis az éghajlati rendszer évezredekig természetes egyensúlyban levő elemei destabilizálódnak. Az Antarktisz és Grönland jégtakarói például 6-szor gyorsabb ütemben olvadnak, mint 30 évvel ezelőtt. 1994 és 2017 között a két jégtakaró együtt 12,8 billió tonna jeget veszített, ezt perspektívába helyezve:
a veszteség közel 13 darab 10 km oldalélű – vagyis a Mount Everestnél is nagyobb – jégkockának felel meg.
A nyugat-antarktiszi gleccserek egy része már közel van ahhoz a ponthoz, ahol a zsugorodás megállíthatatlanná válhat, míg az Amazonas esőerdőben, a grönlandi jégtakaró egyes részein és az atlanti meridionális áramlási rendszerben is észleltek potenciális korai figyelmeztető jeleket.
A fordulópontok meghaladását követően egyes hatások szinte azonnal jelentkeznek, mások viszont hosszú évszázadokon, évezredeken keresztül bontakoznak ki. Például a korallok tömeges pusztulása és a Labrador-tenger áramlásának összeomlása a fordulópont átlépését követő egy évtized alatt lejátszódhat. Ezzel szemben a grönlandi és a nyugat-antarktiszi jégtakaró teljes összeomlása több száz, több ezer év alatt következne be.
A jégsapkák esetében maga az átbillenés is lassabban történik meg: a küszöb meghaladását követően akár néhány évtizedbe is telhet míg „aktiválódik a folyamat”, így a küszöb feletti némi „túllövést” is lehetővé téve.
Ha átbillennek, katasztrófák sora indulhat el
A tanulmány szerint még ha képesek is vagyunk stabilizálni a globális felmelegedést a 1,5-2 °C-os tartományban, ha ez a hőmérsékleti szint több évtizeden keresztül meghaladja a grönlandi és a nyugat-antarktiszi jégtakaró fordulópontját, akkor nagy eséllyel évszázadokra-évezredekre előre „beprogramozzuk” az olvadást. Ez több 10 méteres fokozatos tengerszint-emelkedést idézne elő, ami megavárosokat mosna el és teljesen átrajzolná a partvonalakat.
Az északi sarkvidék közelében az „örökké” fagyott talaj, a permafroszt, nagyskálájú, gyors felolvadása 50%-kal növelné az ebből származó kibocsátásokat, ami tovább turbózná a klímaváltozást és – a szó szoros értelmében ¬– alapjaiban bolygatná meg az északi tájak egyensúlyát, a helyi infrastruktúrát és a sarkvidéki őslakosok életmódját. A korallzátonyok pusztulása nemcsak a helyi ökoszisztémákat tizedelné meg, de az ezektől függő több százmillió ember megélhetését is veszélybe sodorná. A Labrador-tenger áramlásának összeomlása pedig jelentős lehűlést okozna az Atlanti-óceán északi részén, átalakítaná Európa és Észak-Amerika időjárását, és eltolná a trópusi monszun övezetet.
Ha elérjük a 2-3 °C-os globális felmelegedést (a jelenleg érvényben levő politikák alapján ez tűnik reálisnak), akkor a hegyi gleccserek többségének elvesztése is valószínűvé válik, ami milliók vízellátását veszélyeztetné szerte a világon, Európában is. Valószínűvé válik a Száhel-övezet kizöldülése is, ami elsőre pozitívnak tűnhet, ám a szomszédos régiókban kevesebb csapadék hullhat, így megnehezítve a helyiek megélhetését.
Bár a tanulmány szerint az Amazonas esőerdőinek nagyarányú pusztulása nem valószínűsíthető nagyjából 3,5°C-ig, ez a becslés csak az éghajlati tényezőket veszi figyelembe – ha az erdőirtást is számításba vesszük, akkor ez a fordulópont sokkal hamarabb bekövetkezhet.
Az Amazonas erdeinek elvesztése kb. 0,1°C-kal tenne hozzá a globális felmelegedéshez. Ugyanakkor regionálisan ennél jóval erősebb felmelegedést okozna, emellett átrendezné a csapadék-viszonyokat egész Dél-Amerikában, és helyrehozhatatlanul károsítaná a Föld egyik leggazdagabb élővilágát.
Ráadásul mivel mindezek a folyamatok kapcsolatban vannak egymással, ha egy elem elkezd „meghibásodni”, az megnövelheti a többi összeomlásának valószínűségét is (dominó-hatás).
Még nincs game over – de ehhez segíteni kell a társadalmi fordulópontokat
A kijózanító eredmények ismételten alátámasztják, hogy miért fontos a Párizsi Megállapodásban kitűzött 1,5 °C-os tetőérték betartása. David Armstrong McKay, az Exeteri Egyetem vendégmunkatársa és a tanulmány vezető szerzője szerint van okunk az aggodalomra, de a reményre is:
„Attól még, hogy valószínűleg el fogunk érni néhány fordulópontot, nem gondoljuk, hogy minden elveszett, és ’game over’. Minden egyes tizedfoknyi melegedés számít, mert csökkenti annak a valószínűségét, hogy még több fordulópontot elérjünk.”
Ehhez pedig az előremutató társadalmi folyamatokat kell erősíteni, gyarapítani. Az éghajlati rendszer fordulópontjaihoz hasonlóan,
a társadalmi-gazdasági rendszerekben is azonosíthatók fordulópontok, vagyis amikor egy akár egészen kicsi beavatkozás öngerjesztő visszacsatolást vált ki, ami aztán felgyorsítja a rendszerszintű változást.
A jól irányzott állami beruházások, támogatások és politikák fontos szerepet játszanak ebben. Erre jó példa a kőszén kivezetése a brit energiatermelésből, amelynek felgyorsításában, vagyis a folyamat átbillentésében, kulcsszerepe volt a megújuló energia telepítésére adott állami támogatásoknak és az energiatermelésre kivetett szén-dioxid-adónak.
Másik jó példa az elektromos autók felfutása Norvégiában. Itt ma már az új autók 65%-a akkumulátorral működik, ami arra utal, hogy az elektromos autók eladása már túl van egy fordulóponton. Ez főként annak köszönhető, hogy adókedvezményekkel tették vonzóbbá az elektromos változatot.
Emellett az elektromos modellek korai elterjedéséhez az aktivizmus is nagyban hozzájárulhatott. A népszerű norvég pop zenei együttes, az A-ha, 1989-ben egy elektromos Fiat Pandat vásárolt, majd sikeresen kampányoltak a regisztrációs adó elengedéséért. Ezt követően aktivista társaikkal együtt rendszeresen megtagadták az útdíj fizetését Oslóban, míg végül a hatóságok engedtek a nyomásnak. Majd a mentességeket minden elektromos autóra kiterjesztették, és ahogy egyre több modell vált elérhetővé, az eladások is felpörögtek.
A magánberuházások is nagyban hozzájárulhatnak a pozitív fordulópontok eléréséhez, például a napelemekbe irányuló nagyberuházások lehetővé tették a termelés gyors ütemű felskálázását, és a költségek 90%-os csökkenését mindössze egy évtized alatt.
Bár a társadalmi fordulópontok pontos érkezését – akárcsak az éghajlati fordulópontoként – nehéz megmondani, bizonyos korai jelek itt is azonosíthatók. Például,
ha azt látjuk, hogy a közösségi médiában mind nagyságrendben, mind időtartamban megnő a figyelem egy adott megoldás iránt – pl. elektromosautó-reklámok formájában –, az azt jelezheti, hogy közeledik az a pont, ahol egy kis lökés nagy változást idézhet elő.
Timothy M. Lenton, a Global Systems Institute (Exeteri Egyetem) igazgatója és a tanulmány társszerzője, így fogalmazott a társadalmi fordulópontok fontosságáról:
„A fordulópontok tudományának legfrissebb eredményei azt mutatják, hogy csakis pozitív társadalmi fordulópontokon keresztül kerülhetünk ismét biztonságba, és kerülhetjük el a veszélyes éghajlati fordulópontokat.”
—
Borítókép: Bradyn Trollip – Unsplash
