A rossz alkalmazkodás a társadalomnak is árt és a klímaváltozást is fokozhatja

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) is hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás egyes hatásai már visszafordíthatatlanok, és muszáj alkalmazkodnunk. Azonban ezt is csinálhatjuk rosszul, és a látszólag jó szándékú alkalmazkodási törekvések végül növelik az egyes országok vagy társadalmi csoportok sérülékenységét és akár a klímaváltozást is fokozhatják, például az energiafogyasztás emelésével. Már ha egyáltalán jut pénz alkalmazkodásra, ugyanis a fejlődő és leginkább kitett országok megsegítésére létrehozott Zöld Klíma Alapba nemcsak lassan gyűlik a pénz, de számos esetben pont oda nem jut támogatás, ahol a leginkább szükség volna rá. A támogatások körüli vita az egyik legélesebb ütközőpont a fejlett és a fejlődő világ között a nemzetközi klímapolitikában, ami valószínűleg az idei klímacsúcson is terítékre fog kerülni. Holott, ha jól költenénk el az alkalmazkodásra szánt pénzeket, akkor nemcsak a társadalmak éghajlati sérülékenysége csökkenne, de nőne az emberek jólléte is.
A rossz alkalmazkodás a társadalomnak is árt és a klímaváltozást is fokozhatja

Az alkalmazkodás célja az lenne, hogy csökkentsük az éghajlatváltozás káros hatásaiból (például a tengerszint emelkedéséből, az intenzívebb szélsőséges időjárási eseményekből vagy az élelmiszer-ellátás bizonytalanságából) származó kockázatokat. Ez magában foglalja az éghajlatváltozással kapcsolatos potenciális előnyös lehetőségek (például hosszabb tenyészidőszakok vagy egyes régiókban megnövekedett terméshozamok) maximális kihasználását is.

Kapcsolódó cikkAlkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz: nemcsak muszáj, de az EU szerint meg is ériAz EU készülő Alkalmazkodási Stratégiája szerint az alkalmazkodási intézkedésekbe fektetni nemcsak a károk elkerülése miatt fontos, hanem az azokból fakadó különféle gazdasági, társadalmi és környezeti előnyök miatt is megéri.

Azonban több tanulmány és az IPCC Éghajlati Alkalmazkodással kapcsolatos egyik legújabb jelentése is kitér arra, hogy a megvalósuló fejlesztések, projektek keretrendszerének pontos meghatározása nélkül az átalakítási beavatkozások növelhetik a társadalmi sérülékenységet, különös tekintettel a már amúgy is jelentősen kitett csoportokat, mint a fejlődő országokban élők, a szegények vagy az idősek.

Ez az úgynevezett maladaptation, azaz rossz alkalmazkodás.

Látszólag jó szándék, káros végeredménnyel

Egy nemzetközi kutatócsapat a Word Development folyóiratban megjelent kutatásukban mutatta be, hogy komoly kockázatokat rejtenek a hibásan kidolgozott alkalmazkodási beavatkozások. Először is

a rossz alkalmazkodás csökkentés helyett tovább növelheti a sérülékenységet és mélyítheti a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Szomorú példa a 2005-ös Katrina hurrikán esete, mely katasztrófa sújtotta övezetté változtatta New Orleanst és környékét. Javaslat érkezett a környező városok jövőbeli árvizekkel szembeni ellenálló képességének növelésére, főleg azokon a területeken, ahol a legszegényebb, legsérülékenyebb társadalmi csoportok laktak.

Bár más alkalmazkodási projektek megvalósultak, (például 14,6 milliárd dollárt különített el a Kongresszus a hurrikán- és viharkárok kockázatának csökkentésére Louisianaban, többek között töltések, gátak építésével és megerősítésével), az árvízvédelmet szolgáló új zöldterületekre vonatkozó terv nem. Későbbi felmérésekből kiderült, hogy ezek a területek nem tudtak rehabilitálódni és sokan elvándorlásra kényszerültek.

A tanulmány szerzői szerint bizonyos beavatkozások nem csökkentik, csak áthelyezik az éghajlati sérülékenységet más társadalmi csoportokra. A maladaptation esete az is, amikor a gyakran rövid távú megoldások hosszú távon tovább növelik a sérülékenységet. Ekkor az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó intézkedések több kárt okozhatnak, mint hasznot. Például, ha azok többlet energia fogyasztáshoz vezetnek, ami megnehezíti a kibocsátások csökkentését, vagy ha valamely társadalmi csoport esetén az alkalmazkodással párhuzamosan nő a sérülékenység.

Tipikus példa a hőhullám kockázatának csökkentése esetén több klímaberendezés telepítése a beltéri helyiségek hűtésére. Ez abban az esetben nem jó megoldás, ha közben növeli az üvegházgáz kibocsátást és így a felmelegedést. Ezt az ördögi kört vizsgálták francia kutatók egy Párizsra fókuszáló tanulmányukban, ahol arra jutottak, hogy a légkondicionáló berendezések nagy energiafogyasztást válthatnak ki, és ronthatják a kültéri hőterhelést. Miközben a klímaberendezések mellett számos más megoldás (energiahatékony mélyfelújítás, városi kék-zöld infrastruktúra stb.) is lehetséges.

Kapcsolódó cikkA természet a városban ne csak tervezés utáni odaszórt csillogás legyen, hanem az alapvető infrastruktúra részeAhhoz, hogy a városok élhetők legyenek, a természetnek gyökeret kell eresztenie a betonrengetegben. Ebben segítenek a természetalapú megoldások.

Látszatfinanszírozással nem lehetséges az éghajlati alkalmazkodás

Az éghajlatváltozás mérséklésére és alkalmazkodásra szánt klímafinanszírozás egyik legnagyobb eszköze a Zöld Klíma Alap (Green Climate Fund – GCF), mely segítségével globális összefogás keretében ambiciózus hozzájárulásokkal segítik a fejlett országok a legsérülékenyebb és az éghajlatváltozás hatásaiért legkevésbé felelős társadalmakat.

A 2009-es Koppenhágai Klímacsúcson bemutatott Alap célja, hogy 50%-a a klímaváltozás mérséklésére, 50%-a pedig az alkalmazkodásra fordítódjon. Az alkalmazkodási források legalább felét a leginkább sérülékeny kis, fejlődő szigetországokba (SIDS), a legkevésbé fejlett országokba (LDC) és az afrikai államokba kell továbbítani.

Az Oxfam két évvel ezelőtti jelentése alapján az eddig beérkezett összeg körülbelül egynegyedét fordították az országok alkalmazkodásra és kétharmadát az üvegházgáz kibocsátás csökkentésére. A GCF körülbelül egyötöde került a világ legkevésbé fejlett országaihoz, és csak 3%-a jutott a világ kis szigeteinek fejlődő államaihoz, amelyek az emelkedő tengerszint és a viharok, partmenti erózió miatt növekvő árvízveszéllyel néznek szembe.

Egy, a Global Environmental Change folyóiratban megjelent elemzés szerint az Alap 154 országot tesz jogosulttá a támogatásra, amelyek közül 84 kapott 2,5 milliárd dolláros GCF adaptációs támogatást 2015 és 2019 között. Mivel a támogatások 54%-a olyan országokhoz került, amelyek LDC, SIDS és/vagy afrikai országok, így ez alapján úgy tűnhet, hogy teljesültek a célok, a tanulmány írói mélyebb elemzésükben rávilágítottak, hogy az olyan kategorizálások, mint a SIDS, az LDC és mások, nem tükrözték megfelelően az éghajlati sebezhetőséget. A kutatók az összes GCF-re jogosult országot rangsorolták a globális sebezhetőségi indexek alapján, és azt találták, hogy

az éghajlatváltozással szemben leginkább sebezhető 37 ország közül 16 nem kapott Zöld Klíma Alap támogatást.

Ezek közül sok az olyan erőszakos konfliktusokkal küzdő ország, mint Afganisztán. A másik tényező, hogy ezek az országok sokszor komoly intézményi hiányosságokkal, a közigazgatásban pénzügyi és humán kapacitásbeli problémákkal és rossz kormányzattal képtelenek megfelelni a bonyolult irányelveknek és kritériumrendszereknek. Így azok az országok, melyek nagyobb kormányzati kapacitással rendelkeznek egy versenyképes pályázati anyag összeállításához, nagyobb sikereket értek el a pénzekért folyó versenyben, míg a gyengébb kapacitással rendelkező országok, például Eritrea, Szomália vagy Jemen, nem tudtak finanszírozáshoz jutni.

Ráadásul a GCF finanszírozást az átláthatatlanság problémái, a különféle finanszírozások kétes kategorizálása a „klíma” zászlaja alatt (zöldre mosás), valamint a kölcsönök nagyobb aránya (körülbelül kétharmados arány) sújtja a támogatásokkal szemben. Ezek a kölcsönök olyan, rossz gazdasági helyzetben lévő országokhoz kerülnek, melyeknek sok esetben más gazdasági nehézség, például a koronavírus járvány kapcsán is kölcsönökre szorulnak. Ha ezek a sérülékeny országok nem képesek visszafizetni a kölcsönöket, miközben például a klímaváltozás kapcsán egyre jelentősebb gazdasági problémákkal szembesülnek, könnyen adócsapdába kerülhetnek.

Nehezen gyűlik a pénz a fejlődő országok támogatására

A Zöld Klíma Alap keretében a fejlett országok kötelezettségvállalása volt, hogy 2020-ig évi 100 milliárd dollárt biztosítsanak a fejlődő országok mérséklési és alkalmazkodási erőfeszítéseinek támogatására. Azonban mintegy 20%-kal alacsonyabb összeg gyűlt csak össze, jócskán elmaradva az előző évtized végéig kitűzött céloktól. Bár úgy tűnhet, ez az összeg az éghajlatváltozás mérséklésének és alkalmazkodásnak tényleges költségeit jelenti a fejlődő országokban, ez nem így van.

Az IPCC Jelentése alapján az alkalmazkodás globális költsége 2030-ra a fejlett és fejlődő országokban körülbelül évi 80 és 300 milliárd dollár között fog mozogni.  Ezért amellett, hogy meghosszabbított határidővel 2025-ig kell elérni az eredeti éves 100 milliárd dolláros finanszírozást, az ENSZ 26. Klímacsúcsán (COP26) az alkalmazkodásra szánt összegek megduplázására tettek ígéretet az országok, ezek beváltására sürget a COP27-hez közeledve az egyiptomi klímacsúcs elnöksége is.

Mindeközben a magasabb jövedelmű országok általában jelentős összegeket fektettek be a strukturális alkalmazkodásba annak biztosítására, hogy a lakosság ne legyen kitéve szélsőséges eseményeknek, és különféle magán- vagy állami biztosítási rendszereket fejlesztettek ki a legritkább vagy legszélsőségesebb események kockázatának finanszírozására. Más, közepes vagy alacsonyabb jövedelmű országokban ezek a rendkívül szélsőséges események kevésbé valószínű, hogy biztosítottak, és a negatív hatások a legkiszolgáltatottabb emberek esetén a legjelentősebbek.

A kockázatcsökkentés vagy biztosítás hiánya miatt a kockázatokkal való megbirkózás általában a fogyasztás csökkentését (pl. élelmiszer) vagy a megélhetéshez szükséges eszközök, lakóhelyek elvesztését (munkagépek, házak eladása stb.) jelenti, amelyek mindegyike hosszabb távon is belakatolja az éghajlati szempontból (is) sérülékeny életkörülményeket.

Nemcsak a kockázatokat csökkentené, de jobb életminőséget jelent a jó alkalmazkodás

Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) Adaptation Gap jelentéséből is kiderül, hogy az alkalmazkodás jelentősen csökkentheti a veszteséget és a károkat, különösen a század második felében, amikor az éghajlati hatások felgyorsulnak. Míg a hatások és a hosszú távú költségek minimalizálásának módja az erőteljes mérséklés,

az alkalmazkodás terén a megnövekedett ambíció, különösen a finanszírozás és a végrehajtás tekintetében kritikus fontosságú az éghajlati sérülékenység enyhítésére.

Alkalmazkodással jelentősen csökkenthető lenne az éghajlatváltozásból eredő veszteség és kár. A bal oldali tengely mutatja a kockázat szintjét, a növekvő görbék az üvegházgáz kibocsátás mértékét és a függőleges nyilak az alkalmazkodásból eredő kockázatcsökkentés (kék – alacsonyabb RCP2.6 forgatókönyv szerinti kibocsátási szint, piros – magas RCP8.5 szerinti kibocsátási szint). Forrás: Adaptation Gap Report

Nincs egy kulcs megoldás – az alkalmazkodás az árvízvédelemtől kezdve, a trópusi ciklonok érkezésére figyelmeztető rendszerek felállításán és a szárazságtűrő növényekre való átálláson át a kommunikációs rendszerek és a kormányzati politikák klímaellenálló újratervezéséig terjedhet.

Bár már több mint 170 ország tervezi vagy foglalt törvénybe éghajlati adaptációs lépéseket, de lényegesen nagyobb fellépésre és ambícióra lesz szükség a kockázatok költséghatékony kezelése érdekében mind most, mind a jövőben.

Az ENSZ 2030-ig szóló Fenntartható Fejlődési Céljainak (SDG) elérésére irányuló lépéseknek is fontos részét képezi az egyenlőség és a méltányosság, melynek alapvető része az éghajlati alkalmazkodás.

A klímaváltozás miatti kihívások mérséklésére berendezkedő társadalmak és gazdaságok, amellett, hogy lecsökkentenék a háborúk, konfliktusok, migráció vagy szegénység kiváltó okait, jelentősen növelhetnék a lakosság jóllétét.

A sikeres éghajlati alkalmazkodásnak számos jó, különböző mértékű finanszírozást igénylő példája van. Az aszályos időszakok korai előrejelzését lehetővé tevő rendszerekkel sikeresen csökkenthetők az élelmiszerellátási problémák a világ legsebezhetőbb részein.

Brazília egyes területein a sikeres újraerdősítés csökkentette a földcsuszamlás kockázatát is. Megfelelő szociális támogatási rendszerrel csökkenthetők a klímaváltozás okozta veszteségek és károk, például egy extrém időjárási esemény okozta katasztrófa során biztonságot nyújt a rászorulók számára egy mindenki számára egységesen elérhető egészségügyi rendszer.

A rossz alkalmazkodás nem egyenlő a sikertelen alkalmazkodással, amikor nem történik előrelépés az adaptáció terén, de káros hatás sem lép fel. Az IPCC jelentésben a rossz alkalmazkodás és a sikeres alkalmazkodás egy spektrumon kerül bemutatásra, vizualizálva, hogy mely területen milyen mértékű kockázata van annak, ha az alkalmazkodásnak káros hatásai lesznek.

Az alkalmazkodási beavatkozások értékelése során fontos kritérium, hogy melyik hordoz az embereknek nyújtott előnyöket, az ökoszisztéma-szolgáltatások szempontjából pozitív hozadékot, társadalmi előnyöket háttérbe szorult etnikai csoportok, nemek, alacsony jövedelműek számára és a kibocsátás-csökkentéshez való hozzájárulást.

A legtöbb alkalmazkodási lépés a rossz alkalmazkodás magas vagy alacsony kockázatával is megvalósítható. A parti infrastruktúra esetén mérhető a legnagyobb kockázat a költséges és gyakran csak rövid időre biztonságot nyújtó látszatmegoldások, mint a tengeri védőfalak, árvízvédelmi rendszerek kiépítése, melyek például komoly károkat okozhatnak a természetes ökoszisztémákban. A sikeres alkalmazkodáshoz legszélesebb körben kapcsolódó lehetőség lehet a természet helyreállítása, a szociális biztonsági hálók, a gazdasági/halászati gyakorlatok és az étrend megváltoztatása, az élelmiszer-pazarlás csökkentése.

Az alkalmazkodási lehetőségek potenciális hozzájárulása a sikeres alkalmazkodáshoz (zöld) és a helytelen alkalmazkodásban rejlő kockázathoz (piros). A legnagyobb kockázat a hibás alkalmazkodásra a part menti infrastruktúrák terén mérhető, például árvízvédelmi rendszerek, gátak kiépítése során. A legjobb lehetőségek a sikeres alkalmazkodásra például a szociális rendszerek erősítése, a korai figyelmeztető rendszerek kialakítása vagy a vízmegtartás. Forrás: IPCC AR6 WGII

A sikeres alkalmazkodás eléréséhez a Párizsi Megállapodás is arra ösztönzi az országokat, hogy vegyenek részt a különböző alkalmazkodási tervek, politikák, programok és intézkedések nyomon követésében, értékelésében és az azokból való tanulásban. Az alkalmazkodási beruházások során a monitorozás, a végrehajtás nyomon követése és a menedzsment tájékoztatása az előrehaladásról, lehetővé téve az esetlegesen szükséges korrekciós intézkedéseket, míg az értékelés a jövőbeni projekteknél lehet például hasznos, különös tekintettel az alkalmazkodás tapasztalt negatív hatásaira, tanulságaira, hogy minél alacsonyabb legyen a rossz alkalmazkodás kockázata.

Szabó Amanda Imola

Szabó Amanda Imola

Meteorológus-éghajlatkutató, a környezettudományok doktora (PhD) és a Másfél fok egyik állandó szerzője.

Megtalálsz minket a Facebookon és az Instagramon is!