Mára több mint 90 ország tűzte ki célul, hogy klímasemlegessé kíván válni, köztük Magyarország, és a világ legnagyobb kibocsátói, Kína, az Egyesült Államok, India és az Európai Unió is. Ezek az ún. „nettó nulla” kibocsátási célok a globális kibocsátások közel 80%-át lefedik. Ezen felül több száz régió, város és vállalat is kitűzött saját klímasemlegességi célokat.
Az IPCC szerint a globális felmelegedés 1,5 °C körüli korlátozása továbbra is lehetséges, de ehhez a globális kibocsátásoknak közel felére kell csökkenniük 2030-ra, majd el kell érniük a nettó nullát.
A 2015-ös Párizsi Megállapodás hatására óriásit fordult a világ, és a klímasemlegesség iránti elköteleződés egyre inkább az új normává vált.
Ugyanakkor vannak olyanok, akik trükközéssel és kreatív könyveléssel keresik a kiskapukat, és a hangzatos klímacélokat zöldre festésre használják. Ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy pontosan mit is jelent a klímasemlegesség, mi ebben a szén-dioxid-kivonó módszereknek a szerepe, hogyan érhetjük ezt el és vajon hol járunk ezen az úton.
A klímasemlegesek klubja Bhutántól Panamáig
Azoknak az országoknak, amelyek a szén-dioxidot megkötő erdőkben gazdagok, viszonylag kis népességgel, alacsony ipari termeléssel és szigorú környezetvédelemmel rendelkeznek, a klímasemleges gazdaság felé vezető út egy kicsit könnyebb. Ezidáig nyolc ország érte el a nettó nulla kibocsátást:
- Bhután – a kis himalájai ország gazdasága önellátó gazdálkodásra, fenntartható erdőgazdálkodásra és turizmusra épül, és már évtizedek óta prioritás az erdők védelme, aminek eredményeként nemcsak klímasemleges, de több szén-dioxidot nyel el, mint bocsát ki.
- Comore-szigetek – az indiai-óceáni szigetállam a világ egyik legszegényebb országa, és a nagyrészt mezőgazdaságból, halászatból és állattenyésztésből származó alacsony kibocsátásokat jól tudják ellensúlyozni a szigorú védelem alatt álló ökoszisztémák.
- Gabon – a közép-afrikai ország területének 88%-át esőerdők borítják, melyek megóvása és az azokkal való fenntartható gazdálkodás példaértékű az ENSZ szerint.
- Guyana – a területét borító amazóniai esőerdőknek köszönhetően már klímasemlegessé vált, és emellett kibocsátásainak 70%-át igyekszik beszüntetni 2030-ig (bár 2019-ben új olajtermelő országgá vált, ami alááshatja ezt a célt).
- Madagaszkár – Noha jelenleg nettó nulla kibocsátású, a nagyarányú erdőirtás miatt 2000 óta az ország erdőtakarójának egynegyede eltűnt, és ha ez így folytatódik, az ország nettó kibocsátóvá válhat 2030-ra.
- Niue – a csupán 2000 lakosú csendes-óceáni kis szigetállam halászatból, mezőgazdaságból és turizmusból tartja fenn magát, és gyakorlatilag klímasemleges, ugyanakkor rendkívül sérülékeny a klímaváltozással szemben.
- Panama – a 4,5 millió lakosú Panama területének mintegy 65%-át esőerdők borítják, és a kormány 2050-ig 50 000 hektár újraerdősítését tervezi, így a klímasemlegességen túl nettó elnyelővé válva.
- Suriname – a kis amazóniai nemzet 93%-os erdőborításával a világ erdőkben leggazdagabb országai közé tartozik, így már most nettó elnyelőnek számít.
Viszont a világ egészét nézve az országok többsége még mindig túl keveset tesz a klímasemlegesség eléréséért: a jelenleg érvényben lévő politikák alapján a század végére 2,8 °C-os hőmérséklet-emelkedés várható az iparosodás előtti időkhöz képest, ami nagyon veszélyes.
Az ENSZ legfrissebb adatai pedig ismét megerősítették, hogy ha az országok nem vállalnak még szigorúbb kibocsátáscsökkentést 2030-ig, akkor a világ 10 éven belül felélheti a 1,5 °C-os melegedést eredményező karbon-büdzséjét.
Mit jelent pontosan a klímasemlegesség?
A nettó nulla kibocsátás vagy más néven klímasemlegesség vagy karbonsemlegesség akkor érhető el, amikor az emberi tevékenységek által kibocsátott összes üvegházhatású gázt ellensúlyozzák azok a folyamatok, amik eltávolítják ezeket (elsősorban a szén-dioxidot) a légkörből.
Ehhez mindenekelőtt minimálisra kell csökkenteni a kibocsátásokat (például a fosszilis tüzelők, mint a kőszén, kőolaj és földgáz kivezetésével), majd a fennmaradó kibocsátásoknak megfelelő mennyiséget ki kell vonni a légkörből.
A szén-dioxid eltávolításának két fő típusát különböztetjük meg:
- a már meglévő természetes szén-dioxid-elnyelő folyamatok fokozása például az erdők, a rétek, a tőzeg és mangrove-mocsarak megóvásával és helyreállításával (ún. természet alapú megoldások) és
- high-tech eljárások alkalmazása, mint a légköri szén-dioxid közvetlen befogása a forrásnál (ipari létesítményekben) vagy pedig a szabad légkörből, majd annak eltárolása például pl. földalatti geológiai tározókban.
Jelenleg a szén-dioxid eltávolítás 99,9%-át olyan hagyományos természettel kapcsolatos intézkedések adják, mint például az újraerdősítés és a talaj szénelnyelésének javítása. Ezen jól bevált gyakorlatok zöme azonnal felskálázható volna, és a költséghatékony kibocsátás-csökkentés akár harmadát is biztosíthatnák.
Viszont a high-tech megoldások esetében semmilyen garancia nincs arra, hogy megfelelő ütemben és léptékben fel tudjuk majd skálázni őket, hisz ezek ma még gyerekcipőben járnak és rendkívül drágák. A még mindig nagyon magas kibocsátások miatt az elkövetkező évtizedekben valószínűleg nagy szükség lesz ezekre is,
de a „nettó nulla” célkitűzésekben a hangsúlynak azon kell lennie, hogy a gazdaság minden szektorában, nagyléptékben és gyorsan nullához közelítsenek a kibocsátások, és csak minimális mértékben támaszkodjunk a szén-dioxid-kivonó módszerekre.
Hazánkban a szén-dioxidot kivonó, hasznosító és tároló technológiáknak az energiatermelésben és az ipari folyamatok klímabarátabbá tételében is szerepe lesz a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia szerint, de jellemzően csak a 2030-as, esetleg a 2040-es években lépnek be a rendszerbe, mivel a legtöbb esetben léteznek olcsóbb megoldások a kibocsátások elhárítására.
Mikorra kell a világnak elérnie a klímasemlegességet?
Az IPCC legfrissebb jelentése szerint ahhoz, hogy 1,5 °C körül tudjuk korlátozni a globális felmelegedést,
a globális szén-dioxid-kibocsátásnak legkésőbb 2050 és 2060 között el kell érnie a nettó nullát.
Ha ebben a tartományban korábban (2050-hez közelebb) sikerül ezt elérni, akkor nagyobb valószínűséggel elkerülhető a 1,5 °C átmeneti túllépése. Ha viszont később (közel 2060-hoz) érjük el a nettó nullát, az szinte garantálja, hogy túllépjük a 1,5 °C-ot legalább egy időre, mielőtt azt a többlet szén-dioxid nagyskálájú eltávolításával vissza tudnánk hűteni.
Mindez nem azt jelenti, hogy minden országnak egyszerre kell elérnie a nettó nulla kibocsátást. A siker nagyban függ attól, hogy a legnagyobb kibocsátók milyen hamar érik el a nettó nullát – így a G20-aknak óriási a felelőssége ebben.Történelmi felelősségükhöz és gazdasági erejükhöz mérten
a gazdagabb, magasabb kibocsátásokkal rendelkező országoknak – köztük az EU-nak – 2050-nél korábban kellene elérniük a nettó nullát.
Az sem mindegy, hogy csak a szén-dioxidra, vagy az összes üvegházhatású gázra (pl. metán, dinitrogén-oxid) vonatkozik a nettó nulla célkitűzés. A nem szén-dioxid kibocsátások esetében a céldátum későbbi, részben azért, mert a modellszámítások azt feltételezik, hogy ezen kibocsátások egy részét – például a mezőgazdasági forrásokból származó metánt – nehezebb mérsékelni. Azonban épp ezek az erős, de rövid légköri tartózkodású gázok azok, amik rövid távon erősebb felmelegedést eredményeznek, és így hamarabb átléphetjük a 1,5 °C-os küszöböt.
Ezért nagyon fontos, hogy az országok és cégek világosan megfogalmazzák, hogy mely gázokra vonatkoznak a célkitűzéseik, és lehetőleg az összes jelentős kibocsátást lefedjék.
A klímasemlegesség elérésével visszafordítható a felmelegedés?
A számítások azt mutatják, hogy amint a világ eléri a nettó nulla kibocsátást, a globális felmelegedés valószínűleg néhány évtizeden belül leáll, és stabilizálódik az addig elért szinten. Ez jó hír abból a szempontból, hogy még megválaszthatjuk éghajlati jövőnket.
Ahhoz azonban, hogy vissza tudjuk hűteni a bolygót a még viszonylag biztonságosnak mondható 1,5 °C alá, óriási mértékű, nagy-skálájú szén-dioxid eltávolításra lesz szükség: a nettó nullának nettó negatívba kell váltania, vagyis több szén-dioxidot kell eltávolítanunk, mint amennyit kibocsátunk, hogy úgymond „visszafizessük a kölcsönt”. Ennek megvalósíthatósága ma még erősen kérdéses. Az viszont bizonyos, hogy
minél tovább halogatjuk a kibocsátások érdemi csökkentését, annál nagyobb szükségünk lesz a szén-dioxid eltávolító megoldásokra, hogy jó eséllyel meg tudjuk állítani a felmelegedést 1,5 °C körül, majd esetleg visszafordítani azt.
A 1,5 °C-ot meghaladó minden egyes tized foknyi melegedés további 220 gigatonna szén-dioxid (ami jelenleg kb. 5,5 évnyi globális kibocsátásnak felel meg) eltávolítására fog kényszeríteni bennünket, hogy a nettó nulla kibocsátás elérése után újra 1,5 fok alá tudjuk vinni a globális felmelegedés mértékét. Ugyanakkor ennek nemcsak felskálázhatóság és költség szempontjából, de fizikai aspektusból is vannak korlátai, ugyanis
az éghajlati rendszer nem úgy működik, mint egy termosztát, amit csak úgy fel és le lehet csavargatni.
Minden egyes tized fokkal egyre veszélyesebbé válik az éghajlat és egyre közelebb kerülnek az ún. átbillenési pontok. Ezért a cél az, hogy ha el is érjük a 1,5 °C-os globális felmelegedést – az IPCC szerint a jelen kibocsátási trendek mellett ez már a következő évtizedben lehetséges –, a lehető legkevesebb mértékben és ideig haladjuk meg azt.
Mit kell tennie a világnak a klímasemlegesség eléréséért?
A nettó nulla kibocsátás eléréséhez gyors és gyökeres átalakulásra van szükség a gazdaság összes szektorában – az energiatermeléstől és anyaghasználattól kezdve, az emberek és áruk szállításáig, valamint az egyre növekvő népesség élelmezéséig.
Például, ha a 1,5 °C-os célt tartani akarjuk, akkor 2050-re a villamos energia 98–100%-át megújuló forrásokból kell biztosítani. Az energiahatékonyság kritikus szerepet játszik mind az épületszektorban, mind az iparban, emellett az élelmiszer-termelés hatékonyságának javítása, a fenntarthatóbb étrendre való áttérés, a leromlott földterületek helyreállítása, valamint az élelmiszer-veszteség és -pazarlás visszaszorítása szintén jelentős potenciált jelent a kibocsátások csökkentésére.
A jó hír az, hogy a klímasemlegességhez vezető technológiák többsége már elérhető és versenyképes a magas szén-dioxid-kibocsátású alternatívákkal szemben, sőt a világnak pénze is lenne az átalakulásra. A nap- és szélenergia a legolcsóbb energia a világ legtöbb részén, és az Ember think tank friss jelentése szerint
a szél- és napenergia rekordmennyiségű villamos energiát termelt 2022-ben, ezzel a világ szükségletének 12%-át ellátva, ami az elemzők szerint már a fosszilis tüzelők alkonyát jelzi.
Vannak azonban olyan szektorok, mint például az acél- és cementgyártás, vagy a légi- és hajós közlekedés, amelyek nem, vagy csak nagyon nehezen dekarbonizálhatók, így ezen kibocsátásokat mindenképp ellensúlyozni kell majd.
Ha a szén-dioxid-kivonó és tároló egységeket okosan, a nagykibocsátó ipari létesítmények közelébe terveznék, akkor azzal nemcsak a költségeket lehetne lefaragni, de a felskálázást is fel lehetne gyorsítani a McKinsey & Company szerint.
Mitől lesz hiteles egy ország vagy cég klímasemlegességi terve?
Ennek egyik legfontosabb alappillére, hogy a hosszú távú klímasemlegességi célokat konkrét rövid- és középtávú ütemtervekkel támasszák alá, hogy az ne csak a távoli jövőbe kihelyezett délibáb legyen. Emellett egy ország vagy vállalat klímavédelmi terveinek hitelességét nagyban meghatározza, hogy
mekkora mértékben fektetnek be ténylegesen kibocsátás-csökkentésbe, és mekkora mértékben támaszkodnak a kibocsátásaik semlegesítésére.
A kibocsátások kiváltására vásárolt ún. „offset” karbonkreditek túlzott és nem megfelelő használata például gyengíti a klímavédelmi tervek hatékonyságát és a klímasemlegességi célok hitelességét. A karbonkreditek vásárlásával szénelnyelő (pl. erdősítés) vagy tiszta energia projektbe fektet az ország vagy cég jellemzően fejlődő országokban, így költséghatékonyan semlegesítve a saját karbonlábnyomát.
Ugyanakkor, ha túl olcsón és feltételek nélkül beszerezhetők ezek a kreditek, akkor a szereplők nem érdekeltek saját kibocsátásaik tényleges csökkentésében, és ezzel könnyen halogathatják tevékenységük tényleges dekarbonizációját.
Ha pedig a kreditet kibocsátó projektek nem megfelelő minőségűek, akkor az szintén több kárt okozhat, mit hasznot.
Ugyanez vonatkozik a szénelnyelő technológiai megoldásokra is: ha egy cég vagy ország terveiben túlzott mértékben támaszkodik ezekre a még csak gyerekcipőben járó technológiákra, akkor jogosan merül fel bennünk a kétség, hogy komolyan gondolják-e klímavédelmi terveiket, vagy az csak egy zöldre mosási stratégia. Épp ezen trükközés elkerülésére igyekszik az ENSZ a vonatkozó szabályozó szervekkel együttműködve konkrét szabályokat kidolgozni.
—
Borítókép: Ivan Bandura – Unspalsh