2021-ben az Európai Unió 27 tagállama adta a világ szén-dioxid kibocsátásainak a 7,33%-át, azaz az EU mint blokk, benne Magyarországgal, továbbra is a világ egyik legnagyobb üvegházhatású-gázkibocsátója. Az EU világpolitikai jelentősége azonban túlmutat saját kibocsátásán: a villággazdaságban elfoglalt szerepe miatt az EU intézkedései meghatározó módon befolyásolják a világgazdaság többi szereplőjét, amelyekhez az EU gazdasága ezer szállal kötődik. Ha a történelmi felelősséget vizsgáljuk, akkor a számok még erőteljesebbek: 1751-2017 között az EU28 (még az Egyesült Királysággal) felelt a világ kibocsátásainak 22%-ért. Ennél többet csak az Egyesült Államok bocsátott ki. Nem mindegy tehát, hogy merre mennek a kibocsátások Európában és milyen irányba próbálja terelni az EU a nemzetközi klímapolitikát.
Ezt felismerve a 2021-ben bemutatott, majd a tagállamok által nagy nehezen elfogadott Fit for 55 csomag azt a célt tűzte ki, hogy az EU 2030-ig legalább 55%-kal csökkenti üvegházhatású-gázkibocsátásait az 1990-es bázisévhez képest. Ennek a teljesítése kulcsfontosságú, de önmagában még nem elégséges ahhoz, ha azt szeretnénk, hogy az Unió tényleg klímasemlegessé váljon 2050-re.
A klímasemlegességet törvénybe foglaló, 2021-ben elfogadott Európai Klímarendelet egyben létrehozta az Éghajlatváltozással Foglalkozó Európai Tudományos Tanácsadó Testületet (ESABCC) is. A tudomány és a jogalkotás ilyen formában történő összekapcsolása nem elszigetelt jelenség, hanem a klímakormányzat felépítésébe szervesen illeszkedő fejlemény, amely hasonló, tagállami jogalkotás során jelent meg először.
A közvélemény számára eddig kevéssé látható testület valószínűleg nagy figyelmet fog kapni már a közeljövőben,
ugyanis tudósok fognak konkrét javaslatokat tenni az európai jogalkotóknak és döntéshozóknak, az EU 2040-es kibocsátás-csökkentési célszámaira vonatkozóan.
Közös célok, tagállami cselekvés
Visszatérő vitás elem, hogy ki és milyen arányban csökkentse a kibocsátásait globális szinten és az EU-ban egyaránt. Itt fontos megjegyezni, hogy az ENSZ klímacsúcsokon (COP) és más nemzetközi klímapolitikai tárgyalásokon a tagállamoknak nincs önálló mandátuma, az Európai Unió egységes tárgyalási álláspontot képvisel, amihez szorosan kapcsolódnak a közös kibocsátás-csökkentési és egyéb (megújuló energiák aránya, energiahatékonysági stb.) célszámok.
Azonban ha ezek a célszámok tagállami szinten nem válnak valósággá, úgy minden csak papíron marad, miközben a környezeti-éghajlati válság egyre inkább érezteti a hatását.
A végrehajtás, a célszámok elérése, illetve az egész finanszírozása döntő mértékben tagállami hatáskörbe tartozik. E komplex rendszer vegyesen tartalmaz jogilag kikényszeríthető, „kemény”, és politikai jellegű motivációt jelentő, „puha” elemeket egyaránt. E kemény és puha elemeket sajátos, szervesen egymásra illeszkedő rendszerét hívjuk európai klímakormányzatnak, amely nélkül a párizsi klímacélok elérése sem volna lehetséges.
Az ágazati határértékeket meghatározó, három európai jogszabály bontja le tételesen ágazatokra a konkrét vállalásokat.
- A tagállami ágazatokra vonatkozó, általános kibocsátás-csökkentés vállalási jogszabályok magukban foglalják a közlekedést, az épületeket, a mezőgazdaságot és hulladékgazdálkodást,
- az ipari kibocsátásokat a kibocsátáskereskedelmet létrehozó irányelv,
- amit kiegészít a a földhasználati, földhasználat-változtatási és erdőgazdálkodási rendelet.
Ezen ágazati célkitűzések konkrét elérése és végrehajtása az ágazatokra marad.
A karbonsemleges megújuló energia előállításra, az elektromos közlekedésre vagy akár a hőszivattyúk létesítésére vonatkozó, konkrét ágazati szabályok vagy az ezt kiegészítő energiahatékonysági előírások és szabványok sokaságát az egyes területekre vonatkozó szabályok összessége teszi kézzelfoghatóvá.
Hogy jön a politikához a tudomány?
A tudományos álláspont nagyon régóta világos a klímaváltozással kapcsolatban. Elég csupán az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 1988-as megalakulását vagy az 1992-es éghajlatváltozási keretegyezményt (UNFCCC) említeni. Legutoljára idén, 2023 márciusában tette újra nagyon világossá az IPCC friss szintézis jelentésében, hogy mi a tétje annak, ha nem cselekszünk, miközben a megoldások a rendelkezésünkre állnak.
Az európai klímatanács testület elnöke, Ottmar Edenhover korábban maga is az IPCC jelentések vezető szerzői közé tartozott, valamint a harmadik munkacsoport alelnöke is volt. Ennek fényében kell értékelni a tagállami klímatanácsok, illetve magának az európai klímatanácsnak a létjogosultságát:
a tudomány őreiként árgus szemüket a jelen és a jövő politikai fejleményeire és klímajogalkotására szegezve behúzhatják a vészféket, ha a kibocsátási célok letérnek a klímatudomány által alátámasztott tények realitásától.
Az ESABCC egy 15 tagból álló független és pártatlan testület, amely a tudomány követelményeinek mércéjén túl nem lehet elfogult más szervezet felé: pártatlanságának minden vitán felül kell állnia. Az ehhez szükséges anyagi forrásokat, illetve egy szakértőkből álló titkárságot a koppenhágai székhelyű Európai Környezetvédelmi Ügynökség biztosítja.
A tudósok kiválasztása a tudományos kiválóság, valamint az éghajlat- és környezetvédelmi tudományok területén szerzett széles körű szakértelem és szakmai tapasztalatok alapján történt. A 15 vezető tudományos szakértőt személyes minőségükben nevezték ki. A testületnek Eory Vera személyében magyar tagja is van.
Az Európai klímarendelet 3. cikke meghatározza a testület mandátumát, amely az alábbiakat foglalja magában:
- Híd a tudomány és az uniós klímapolitika között – az IPCC legutóbbi tudományos eredményeinek és az éghajlattal kapcsolatos tudományos adatoknak a figyelembe vétele, különös tekintettel az Unió szempontjából releváns információkra;
- az Uniós éghajlatpolitika alakítása – tudományos tanácsadás és jelentések készítése a meglévő és a javasolt uniós intézkedésekről;
- klímatudományos párbeszéd – hozzájárulás a független tudományos ismeretek cseréjéhez;
- iránymutatás a jövő Uniós klímapolitikájához – az uniós célértékek eléréséhez szükséges fellépések és lehetőségek azonosítása;
- közérthető tájékoztatás – az éghajlatváltozás és hatásainak tudatosítása.
Fiatal, alig egy éves, új intézményről van szó, amelynek idei, 2023-as munkaprogramja nem hagy kétséget a felől, hogy a testület ambiciózus, cselekvő és független szereplő kíván lenni az uniós klímapolitika alakításában, amelyet legutóbbi, Európai Parlamenti klímapolitikáért is felelős bizottsági részvételük is jelez. A testület számos esetben hallatta a hangját: tanácsot adott a klímasemleges energia és közlekedési hálózatról, de nem riadt vissza a napi politika számára meghatározó energiaválság kapcsán is felhívni a hosszú távú klímapolitikai célok fontosságára.
A testület következő „nagy dobása” az Európai Unió 2040-es kibocsátási célokkal kapcsolatos véleménye lesz 2023 június közepén.
Előzetes értékállásfoglalást közzétettek már az Európai Bizottság számára a 2040-es célokról, ezt követi a modellezéssel alátámasztott, épp készülő második állásfoglalás. Mindez megelőzi iránymutatás jelleggel az Európai Bizottság javaslatát, amely az unió által kibocsátható üvegházhatású gázmennyiség 2030-2050 közötti mennyiségére, illetve ehhez kapcsolódóan az uniós 2040 kibocsátási határértékekre tesz javaslatot, amely 2024 első felére várható.
Összegezve megállapítható, hogy a testületen múlik, hogy mennyire lesz releváns, akár a sajtóban is megjelenő független szereplő, amely a tudományos integritás talaján állva lehet meghatározója az uniós klímapolitikának.
Magyarországon is szükség volna rá, de nincs ilyen testület
A klímatudományos tanácsadás tagállami innováció, amelyet a klímakormányzatot átfogóan rendelkező, ún. tagállami klímatörvények hoztak létre eredetileg és ez honosodott meg az Európai Klímarendeletben is. Az Európai Unióban 17 tagállam rendelkezik ilyen törvénnyel, és az erősebb klímatörvények hasonló, tagállami tudományos testület felállításáról rendelkeznek, amelyek a tagállami klímapolitikát és jogalkotást véleményezik.
Ilyen testület működik 12 uniós tagállamban: Svédországban, Dániában, Portugáliában, Luxemburgban, Írországban, Németországban, Görögországban, Hollandiában, Franciaországban, Finnországban, Litvániában és Spanyolországban, valamint az EU-n kívüli országok közül az Egyesült Királyságban. Az európai testület három tagja (az elnök, a német Ottmar Edenhover, az alelnök dán Jette Bredahl-Jacobsen és a francia Jean-François Soussana) egyben egy hasonló tagállami testület tagja.
Ami a kelet-európai régiót illeti, csupán Horvátország, Litvánia, Bulgária és Magyarország rendelkezik klímatörvénnyel. A 2020. évi XLIV. törvény a klímavédelemről a kakukktojás: a mindössze egy oldalas jogszabály bár jogilag kötelező klímacélt fogalmaz meg,
hiányzik a megvalósulást garantálni hivatott klímakormányzati struktúra, így nem állít fel független magyar klímatanácsot sem.
A korábban létrehozott Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) nem feleltethető meg tagállami klímatanácsnak. Az Alkotmánybírósághoz benyújtott Amicus Curiae javaslat egy korszerű klímatörvény elfogadására irányul míg az Egyensúly Intézet javaslata is magyar klímatanács létrehozását javasolja.
A klímapolitika alapját úgy uniós, mind tagállami szinten a klímakormányzati elemek kötik össze, és teszik szerves egésszé. A jogilag kötelező célok, modellekkel alátámasztott rövid- és hosszú távú tervek, a tudomány képviselőinek bevonása, a nyilvánosság részvétele vagy adott esetben a kikényszeríthetőséget biztosító igazságszolgáltatási út biztosítása együttesen járulnak hozzá a Párizsi Megállapodásban foglaltak végrehajtása, és a klímasemlegesség éléréséhez úgy uniós, mind tagállami szinten.
Magyarország számára is megfontolandó a magyar klímatudomány vívmányainak összekapcsolása a hazai tervezéssel és jogalkotással és egy független, tudományos, kiváló magyar kutatókból álló ellenőrző tanács felállítása.
