üvegházhatású gázok

Olyan gázmolekulák, amelyek elnyelik (abszorbeálják) a beérkező napsugárzás hosszúhullámú (infravörös, infrared, IR) részét, és így üvegházhatást idéznek elő.

A Napból érkező sugárzás számos különböző hullámhosszúságú sugárzás összege (gondoljunk csak a napfényt a szivárvány színeire felbontó prizmára). Minden légköri molekula kötése gerjeszthető bizonyos hullámhosszúságú sugárzással, akár egy hangvilla az annak megfelelő hangfrekvenciával. Az üvegházhatású gázok molekuláinak kötéseit az elektromágneses spektrum infravörös (a látható vörös színnél nagyobb hullámhosszúságú, számunkra már láthatatlan) tartományában található sugárzás gerjeszti. Ezek a molekulák tehát képesek tárolni ezt a többlet energiát, ami ezáltal nem szóródik vissza a világűrbe, és ehelyett a földfelszínt és a légkört melegíti fel. A legjelentősebb üvegházhatású gázok a légkörben a vízgőz, a szén-dioxid, a metán, az ózon és a dinitrogén-oxid. A vízgőz 50%-ban, a szén-dioxid 19%-ban, a felhők 25%-ban, az ózon 4%-ban, a dinitrogén-oxid és a metán pedig 1-1%-ban járulnak hozzá a teljes üvegházhatáshoz*.

*Schmidt, Gavin A., et al. “Attribution of the present‐day total greenhouse effect.” Journal of Geophysical Research: Atmospheres 115.D20 (2010).