kis jégkorszak (Little Ice Age)

A 16. és 19. század közepe közötti mérsékelten hűvösebb időszakot kis jégkorszaknak nevezzük. Ez az éghajlat természetes ingadozásából adódó éghajlatváltozás csak időszakosan és régiónként különböző mértékben volt érezhető, elsősorban az északi féltekén.

A kis jégkorszakot gyakran emlegetik, mint időben közeli és jól dokumentált éghajlatváltozás. Feljegyzések, festmények és geológiai képződmények tanúskodnak arról, hogy ebben az időszakban, habár szakaszosan (meleg periódusokkal megszakítva) és régiónként eltérő mértékben és időben, de általában hűvösebbek voltak a hőmérsékleti viszonyok az északi féltekén és bizonyos helyeken a déli féltekén. A hideg jeleként az Alpok gleccserei előrenyomultak és a gyakran befagyott Temzén téli karneválokat tartottak. Ugyanakkor részben a kíméletlenül csikorgó telek hatására több helyütt Európában óriási terménykieséseket regisztráltak, éhínség és betegségek tizedelték a lakosságot.

A „kis” jelző a 12 000 évvel ezelőtt véget ért pleisztocén „nagy” jégkorszakától való elkülönítésre utal, illetve jelzi a klímaváltozás geológiai léptékben mérsékelt jellegét, hiszen a pleisztocén jégkorszak 2-3 °C-os lehűlésével szemben a kis jégkorszak idején még a legkritikusabb években sem haladta meg a lehűlés az egész féltekére vett átlagban az évi 0,6-0,8 °C-ot. Kutatások szerint a kis jégkorszakot inkább jellemezte az éghajlati változékonyság megnövekedése – azaz pl. egy szélsőségesen hideg telet szélsőségesen meleg nyár követett –, mint egy átlagosan hidegebb éghajlat. Tanulmányok azt is igazolták, hogy nem egy egységes globális jelenségről van szó, a kis jégkorszak jelei elsősorban az északi féltekén mutathatók ki, de ott sem ugyanabban az időben mindenhol. Európában például a 17. század volt a leghidegebb, ezzel szemben Észak-Amerikában nincs jele, hogy különösebben hideg lett volna akkor. Ugyanakkor a 19. században Európa már kilábalóban volt a kis jégkorszakból, Észak-Amerikában viszont épp ekkor volt a leghidegebb, például befagyott a New York-i öböl.

Mi lehetett ennek a hűvösebb időszaknak az oka? A kis jégkorszak az éghajlat természetes ingadozásának eredménye, és több okra vezethető vissza. Az észak-atlanti térség éghajlati változékonyságát, elsősorban a teleket nagy mértékben befolyásolja az ún. Észak Atlanti Oszcilláció, ami a tengerfelszíni légnyomás ingadozását fejezi ki. Ennek gyengülése a szokásásosnál hidegebb teleket okoz Európa középső részein, míg erősödése esetén enyhébb a tél. A módosuló óceáni áramlások idézhették elő az Észak Atlanti Oszcilláció módosulásait és az annak nyomán változó téli hőmérsékleteket. A 17. század hűvösebb éghajlatában nagy szerepet játszott egy szélsőségesen alacsony naptevékenységgel jellemezhető időszak, az ún. Maunder-minimum. Végül pedig fontos megemlíteni a nagyobb vulkánkitöréseket, amelyek rövid időre, de akár globálisan befolyásolhatták az éghajlatot. Ilyen volt például az indonéziai Tambora vulkán kitörése 1815-ben, ami akkora mennyiségű füstöt és hamut pöfékelt a légkörbe, hogy az leárnyékolta a napsugárzást, és 1816 a „nyár nélküli évként” vált hírhedtté. Érdekesség, hogy ebben az évben (1816) “piros hó” esett Magyarországon (Richard V. Fisher, Grant Heiken, Jeffrey Hulen – Volcanoes: Crucibles of Change, 172. o.)