Étel a szemétben. Élelmiszer-hulladék és pazarlás Magyarországon

Az emberiség őskortól számított történelmének legnagyobb része az élelmiszerforrások felkutatásáról és megszerzéséről szólt, maga az élelmiszer szó is az „él” igéből ered. Mára azonban eljutottunk oda, hogy a háztartási hulladékunk 25%-a élelmiszerekből áll. Hogyan történhetett ez meg? Kasza Gyula vendégcikke.
Étel a szemétben. Élelmiszer-hulladék és pazarlás Magyarországon

Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) becslése szerint a globális élelmiszer ellátási láncban a megtermelt élelmiszerek jelentős hányada − mintegy egyharmada – végzi hulladékként, amely mintegy 1,3 milliárd tonnát tesz ki évente. Ezek a számok mindenkit sokkoltak, beleértve a tudományos közvéleményt is, hiszen egy ekkora mennyiségű, feleslegesen megtermelt, feldolgozási és logisztikai folyamatokon átpréselt, majd végül megsemmisített biomassza környezetterhelése igencsak számottevő. Egy népszerű hasonlat szerint, ha az élelmiszer-hulladék egy ország lenne, akkor üvegházhatású-gázkibocsátásával az Egyesült Államok és Kína mögött a harmadik helyet foglalná el.

Kapcsolódó cikkCsak az íze kedvéért! A mezőgazdaság és az étrend hatása az éghajlati rendszerreKomoly jelentősége van annak, hogy mit és honnan vásárolunk, és nem csupán a pénztárcánkra és az egészségünkre, hanem a Föld éghajlatára is kihatással vannak ezek a döntéseink. Klímavédelmi szempontból is szeretnél tudatos élelmiszer-fogyasztó lenni? Akkor ez a cikk neked született.

A problémának a fejlett és a fejlődő országok egyaránt részesei. Míg a fejlődő világban elsősorban az élelmiszerlánc elején, vagyis az agráriumban keletkező − tárolási- és elosztási infrastruktúra hiányosságaiból adódó − veszteségek jellemzők, addig a fejlettebb gazdasággal rendelkező államokban az élelmiszerlánc végén található háztartások pazarlása okoz kritikus károkat.

Európában a háztartások a teljes élelmiszerláncban keletkező veszteségek mintegy 53%-áért felelősek.

Az egy főre eső éves háztartási élelmiszerhulladék becsült szintje az EU-ban átlagosan 76 kg. A fejlett államokban (Ausztria, Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Németország, Svédország) ez a mennyiség meghaladja a 90, sőt egyes esetekben a 100 kg-ot is. Hazánkra vonatkozóan az EU 39 kg/fő éves mennyiséget becsült. Az adatok megbízhatósága azonban több, mint kétséges, hiszen várhatóan csak 2020-tól (vagy még később) lesz kötelező a tagállamoknak egységes (a FUSIONS munkacsoport által lefektetett) módszertannal felmérni a háztartásokban keletkező élelmiszer-veszteségeket. A korábbi kutatásokban előfordult, hogy „megfeledkeztek” a folyékony halmazállapotú élelmiszer-hulladékokról (italok, levesek, szószok, krémek, egyes tejtermékek), míg mások a háziállatoknak takarmányként adott élelmiszer-hulladékokat nem számították be (ami egyébként valóban kedvezőbb hasznosítási forma, mint a kommunális szemétben elhelyezés).

Sokszor félrevezetők lehetnek a mérések helyett pusztán a fogyasztók kikérdezésével szerzett információk is, hiszen az emlékezetünk néha csal, különösen, ha olyan kényes dolgokról esik szó, mint a szemetünk. Közép-Kelet Európában Magyarországon történt először olyan, mérésre alapuló becslés a háztartások élelmiszerhulladék-termelésével kapcsolatban, amelyet már az EU által meghatározott módszertannal végeztek. A Nébih kutatása arra az eredményre jutott, hogy az EU által a hazánk vonatkozásában becsült mennyiség sajnos messze elmarad a valószínűsíthető értéktől, ami a mérés alapján 68 kg/fő éves szintre tehető. Természetesen nem minden hulladék egyenlő a pazarlással. A tojás- és krumplihéj, vagy éppen a csirkecsont például elkerülhetetlen élelmiszerhulladék, míg a megromlott tej elkerülhető lett volna.

Az elkerülhető élelmiszer-hulladékot nevezzük valójában pazarlásnak. Ez az összes élelmiszerhulladék-mennyiség felét teszi ki hazánkban.

Ennek túlnyomó részét ráadásul a fogyasztásra kész ételek adják, vagyis a legmagasabb feldolgozottsági szintű élelmiszerek, amelyek előállítása környezeti szempontból megterhelőbb, mint az alaptermékeké. Második helyen a pékáruk találhatók, harmadik helyen pedig a zöldségek és gyümölcsök.

Van elkerülhetetlen hulladék is.

A 2010-es évektől kezdve megélénkült a tudományos érdeklődés a fogyasztói élelmiszerpazarlást befolyásoló szocio-demográfiai és magatartási tényezők irányában is. A kutatások esetenként meglepő eredményekkel jártak. Bebizonyosodott természetesen, hogy a magasabb jövedelmű háztartások többet pazarolnak. Többet pazarolnak továbbá az egy fős háztartások. Ennek nem csak az egy főre eső magasabb jövedelem az oka, hanem az is, hogy nem fogynak el időben a felbontott, sokszor több személyre méretezett élelmiszerek. Ugyanakkor a több gyerekkel élők – bár az egy főre eső jövedelmük alacsonyabb, ráadásul jobban aggódnak a környezetvédelem miatt – egy főre eső pazarlásban szinte verhetetlenek, hiszen a gyerekek ízlése hétről hétre változik, a szülők pedig mindent megtesznek, hogy utódaik kedvében járjanak. Szintén ellentmondásos, hogy bár a magasabb végzettségűek jobban aggódnak a környezet miatt, és emiatt alapvetően kevesebbet pazarolnának, ugyanakkor az egy főre eső jövedelmük átlag feletti, e hatás pedig bőven ellensúlyozza a pozitív attitűdjeiket. Életkor tekintetében általános tapasztalat, hogy a fiatalok többet pazarolnak, mint az idősebbek. Nem egyértelmű azonban, hogy a férfiak vagy a nők pazarlóbbak: a férfiak kevésbé törődnek a környezetükkel, és általában nem elég aprólékosak a háztartás tervezésében. A nők, bár alapvetően tudatosabbak, sokszor „túlgondoskodnak”, elhalmozzák a családtagjaikat ételekkel.

Sokan feltételezték, hogy a falvakban élők a természet közelsége miatt kevesebbet pazarolnak. Azonban ez sem igaz minden esetben, mert ma már egy kisfalu lakója is gyakran városi életmódot folytat: teljes közművesítettség mellett él, a közeli városban dolgozik és ott is vásárol, a szabadidejét sem feltétlenül otthon tölti, s lehet, hogy csak aludni tér haza. Messze vannak már azok az idők, amikor minden porta sajátja volt a háztáji állattartás és a konyhakert. Megfigyelték ugyanakkor, hogy aki falun él, kevesebbszer megy el nagybevásárlást végezni, akkor viszont sokat kell utaznia. Emiatt romlik az „élelmiszerkészletezés” tervezhetősége, vagyis többször fordul elő, hogy túl sokat vesz valamiből, hogy nehogy kifogyjon a készlet, és erről később megfeledkezik. A háztáji gazdálkodás egyébként nagyon is hatásos ellenszere lehet az élelmiszerpazarlásnak, még akkor is, ha valaki csak egy balkonládában nevel paradicsomot.

Ezzel ugyanis megtanuljuk, hogy mennyi munkával, törődéssel jár előteremteni az ételeinket, így azokkal a termékekkel is tudatosabban bánunk, amit a boltban vásároltunk.

Természetesen ma már rengeteg jó tanács és praktika érhető el az élelmiszerpazarlás megelőzésével kapcsolatban. Csak néhányat említve:

  • bevásárlás előtt nézz körül otthon, hogy mire van valójában szükséged;
  • írj bevásárlólistát; éhesen ne menj vásárolni;
  • ha megmarad otthon valami, fagyaszd le;
  • ha nem fogyott el az étel, próbálj kevesebbet vásárolni, főzni és kitálalni…

Kapcsolódó cikkTippek. Hogyan csökkentheted a szénlábnyomod? – Átgondolt bevásárlókosár, kevesebb kidobott ételA világon megtermelt élelmiszer harmadát elpazaroljuk az ENSZ Élelmezésügyi Világszervezetének (FAO) adatai szerint. Lássuk, mit jelent ez az óriási pazarlás az éghajlatra nézve, és mit tehetünk mi.

Azonban pszichológiai csapdával állunk szemben a szemléletformálással kapcsolatban. Az élelmiszervásárlás, ételkészítés, tálalás felnőttkorban ugyanis döntő hányadban rutintevékenység. A rutintevékenységek sajátja, hogy nem fordítunk rájuk figyelmet, hiszen ezzel energiát és időt spórolunk meg magunknak. Közben telefonálunk, elmélkedünk, zenét hallgatunk, és miért ne tennénk? Hiszen végtagjaink szinte automatikusan teszik a dolgukat. Sajnos a berögzült rossz szokásaink is részei ezeknek a napi rutinoknak, éppen ezért olyan nehéz megszabadulni tőlük.

Ahogy az elhízás egyik okaként emlegetett „eszegetés” során felvett kalóriamennyiség sem tudatosul, ugyanúgy nem tudatosul bennünk, hogy hány kilogramm élelmiszert dobunk ki egy héten vagy egy évben – az ezzel foglalkozó kutatások tökéletesen kirajzolják ezt a töréspontot.

Éppen ezért jó ötlet a gyerekkorban elkezdeni a szemléletformálást, vagyis megelőzni, hogy a rossz szokások rutinná váljanak. Ugyancsak jó ötlet valamilyen „gazdálkodási” tevékenységbe bevonni a gyereket, hogy személyes élményt szerezzen az élelmiszerek előállításának lépéseivel kapcsolatban. Az a gyerek valószínűleg gondosabban bánik a gyümölcsökkel, zöldségekkel, aki maga is szüretelt néhány tálcával egy „szedd magad” akcióban, vagy megpróbált paprikát nevelni az erkélyen vagy otthon a kertben.

A Nébih Maradék nélkül iskolai programja is elsősorban a 8-12 éves korosztályt célozza meg. A pedagógusok (és persze szülők) számára összeállított eszköztár egy ismeretterjesztő könyvecskét, feladatlapot, pedagógusi kézikönyvet és bemutató diasorokat tartalmaz, s nemrég kiegészült egy animációs kisfilm-sorozattal is, amely játékos formában szólítja meg a gyerekeket. E tartalmak mindenki számára ingyenesen elérhetők a program honlapján. Ezt a programot az EU Bizottsága modellértékűnek tartja, ennek köszönhetően anyagi támogatásban is részesítette a LIFE keretprogramból, valamint hazánk lehetett a házigazdája a tavalyi Food Waste LIFE Platform konferenciának, amelyet az EU két hivatalban lévő biztosa (a Környezetvédelmi Főigazgatóság és az Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóság biztosai) is köszöntött.

Mi a helyzet a vállalkozásokkal?

Azt mondhatjuk, hogy a vállalkozásoknak az élelmiszerhulladék kidobott pénz, ezért folyamatosan igyekeznek optimalizálni a technológiai és szervezési tényezőket, és egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a melléktermékek hasznosítására is. A mezőgazdaság élelmiszer-veszteségei Európában nem számottevők, továbbá az időjárásnak és piaci viszonyoknak való kiszolgáltatottság miatt mai tudásunk szerint számottevően nem is csökkenthetők. A feldolgozóiparban a rengeteg feldolgozási művelet miatt viszonylag sok veszteség keletkezik, de a hulladékok többsége elkerülhetetlen (például tisztítási, hámozási, szárítási veszteség). Az új technológiák elsősorban a melléktermék-hasznosítására koncentrálva hozhatnak eredményeket. Talán a kereskedelem és a vendéglátás van a leginkább frontvonalban, hiszen itt már általában magasan feldolgozott, fogyasztásra kész ételekről beszélhetünk, ráadásul mindkét szektorra jellemző a fogyasztókkal való közvetlen kapcsolat. A kereskedelemben tipikus probléma például a dátumvadászat (vagyis abban az esetben is a legtovább elálló terméket veszi le a polcról a vásárló, ha egyébként még aznap este elfogyasztja) és a tapogatás (ami higiéniai problémák mellett a termékek minőségének romlását is eredményezi. Természetesen a túlvásárlást eredményező eladásösztönző kereskedelmi praktikák is vezethetnek élelmiszer-pazarláshoz (pl. „kettőt fizet, hármat kap” akciók). Igaz, ez a veszteség már a háztartásoknál jelenik meg.

A vendéglátásban még nehezebb helyzetben vannak a környezetért aggódó vállalkozók. Ha túl nagy az adag, akkor sok a hulladék, ha túl kicsi, akkor pedig becsapva érzik magukat a vendégek. Persze itt is akadnak etikus megoldások. Ilyen például a zóna adag vagy a maradék elvitelére szolgáló dobozka (doggy bag) felajánlása a vendégek számára. A fogadások, események kiszolgálása külön műfaj a vendéglátáson belül. A catering cégek számára ajánlható, hogy kisebb méretű tányérokat és poharakat tegyenek ki az ételek és italok mellé. Ezekbe akárhányszor lehet szedni természetesen, így nem érzi magát becsapva a vendég, és mégis kevesebbet pazarol – a nagy tányért önkéntelenül jobban teleszedjük ugyanis. Ugyancsak működhet, ha nem kerül ki az asztalra az összes tálalóedény egyszerre. Élelmiszerbiztonsági szempontból tilos például eladományozni azt az ételt, amiből már más evett vagy szedett, de a bontatlan edények tartalmát még lehet hasznosítani megfelelő szervezés esetén. A hazai és nemzetközi jó gyakorlatokat a vállalkozók bevonásával ágazatonként külön kiadványban összegezte a Nébih Maradék nélkül programja, amelyek a kampány honlapján elérhetők.

Ételadományozás

Egyes országokban kötelező az adományozás (például Franciaország, Románia), azonban Magyarországon egy alulról szerveződő mozgalom tűzte zászlajára az élelmiszermentést, amely miatt organikusabban és kevesebb visszaéléssel, kockázattal működik a hazai rendszer, amelyet az állam adókedvezménnyel igyekszik segíteni. Ma a terület legfontosabb egyeztető fóruma a 2014 őszén létrehozott Élelmiszer Érték Fórum, amelynek alapítója és ötletgazdája a Magyar Élelmiszerbank egyesület, társalapítója pedig az akkori Földművelésügyi Minisztérium (ma Agrárminisztérium). Az Élelmiszer Érték Fórum tagságában minden ágazat és szervezeti forma képviselteti magát a karitatív szervezetektől és élelmiszervállalkozásoktól a jogalkotáson és az ellenőrző hatóságon keresztül a civil fogyasztóvédelemig. A vállalkozások és a karitatív szervezetek közötti kapcsolat ennek köszönhetően európai szinten is példaértékű Magyarországon, amelyet az EU számos alkalommal is elismert. A Fórum munkája nyomán nagyon hamar kiderült, hogy

sokkal több a gazdára váró, felajánlott élelmiszer, mint amekkora mennyiséget a karitatív szervezetek fel tudnának dolgozni.

A legfontosabb tanács ezért, ha valaki szeretne élelmiszert menteni és rászorulókon segíteni, akkor ne élelmiszert ajánljon fel, hanem néhány órát a saját életéből. Egyre többen ismerik fel szerencsére, hogy a karitatív tevékenység az élelmiszermentés terén is közösségépítő erővel bír, így baráti társaságok és a céges csapatépítő tréningek résztvevői rendszeresen egészítik a régebbi önkéntesekből álló, hosszú évek óta meglévő hálózatot.

Kasza Gyula

Kasza Gyula

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kockázatkezelési Igazgatóságának osztályvezetője, címzetes egyetemi tanár. A gazdálkodás- és szervezéstudományok doktora (PhD), kutatási területe az élelmiszerbiztonság és az élelmiszermarketing. A Maradék nélkül LIFE projekt programvezetője.

Megtalálsz minket a Facebookon és az Instagramon is!