Július 14-én mutatja be az Európai Bizottság azon javaslatait, melyek a tagállamok közös döntése alapján kitűzött 55 százalékos kibocsátáscsökkentési cél elérését szolgálják. Ez az úgynevezett Fit for 55 csomag, melynek mintegy tucatnyi eleméből a három legfontosabb
- a jelentős ipari szereplőket kibocsátásuk arányában fizetésre kötelező uniós kvótakereskedelem (EU ETS) reformja,
- az iparon kívüli (közlekedés, mezőgazdaság, lakosság, stb) szektorokra vonatkozó szabályozás (Effort Sharing Regulation – ESR) reformja,
- valamint a karbonvámok világszinten is új, elsőként való bevezetése.
A régóta lebegtetett karbonvámok rendszere (Carbon Border Adjustment Mechanism – CBAM) egyértelműen az új klímapolitika egyik sarokköve lehet, és az importált termékek karbonlábnyoma alapján kivetett vámot jelentené. Erre ezért lenne szükség, mert egyes nagykibocsátó ipari tevékenységek (pl. cement vagy acélipar) ugyan részt vesznek az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerében (EU ETS), de szinte a teljes széndioxid-kvóta szükségletüket fedezik a számukra ingyenesen kiosztott kvóták. Ez azon ágazatok esetében van így, amelyeknél fennáll az ún. „szénszivárgás” veszélye, vagyis az, hogy ha a széndioxid-kvóták miatt túl drágává válna a termelésük, akkor inkább áthelyezik a termelést az EU-n kívülre, hogy versenyképesek maradjanak.
Ez pedig senkinek se lenne jó: számos munkahely veszne el, a kibocsátások – legalábbis globális szinten – viszont nem csökkennének.
Ezt a veszélyt előzi meg az ingyenes kvótakiosztás az ETS-ben, ami azonban azzal a kínos mellékhatással jár, hogy az ingyen kvótákkal kibélelt ágazatok esetében az ETS alig ösztönöz a kibocsátások csökkentésére.
Ezt a problémát orvosolná a CBAM azzal, hogy karbonvám fizetésére kötelezné egyes termékcsoportok importőreit, amivel kiegyenlítődnének az EU-n belüli és EU-n kívüli széndioxid-kibocsátási költségek, és így lehetővé válna az ingyenkvóták megszüntetése az ETS-ben. Várhatóan a CBAM – legalábbis eleinte – a magas széndioxid-kibocsátással járó, viszonylag homogén termékcsoportokra (acél, cement, áram, stb.) vonatkozik majd.
A vám összegét ideális esetben a behozott termék előállítása során keletkező kibocsátások alapján kellene kiszámítani. Mivel ez azonban nem minden esetben állapítható meg, illetve ellenőrizhető, lehetséges az is, hogy a vámot egy adott országra, vagy termékcsoportra vonatkozó általános referencia-érték alapján állapítják majd meg. Nem kell vámot fizetni majd az olyan országokból érkező termékeknek, ahol az EU-éhoz hasonló szigorú kibocsátási korlátok vannak érvényben.
Zöld protekcionizmust emlegetnek az ázsiai országok
A CBAM tehát nemcsak az EU-n belüli ipar kibocsátás-csökkentését hivatott ösztönözni, hanem az is célja, hogy az EU kereskedelmi partnereit szigorúbb klímavédelmi intézkedésekre sarkallja. Kérdés persze, hogy mit szólnak ehhez ezek a kereskedelmi partnerek.
Kína már januárban jelezte, hogy a CBAM bevezetéséhez további kétoldalú konzultációkra lesz szükség, és kereskedelmi konfliktusoktól tart, áprilisban pedig a BASIC-csoport (Brazília, Dél-Afrika, India, Kína) is jelezte „súlyos aggodalmait” a karbonvámokkal kapcsolatban. Az EU-ba exportáló országok attól tartanak, hogy a CBAM igazából csak egyfajta „zöld protekcionizmus”, arra szolgál, hogy előnyt adjon az európai iparnak.
Ezt a kérdést várhatóan a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) keretein belül kell majd eldönteni. Ahhoz, hogy a WTO áldását adja a CBAM bevezetésére, két feltételnek kell minimum teljesülnie:
- Egyfelől az EU-nak biztosítania kell kereskedelmi partnereit, hogy ugyanolyan szabályokat alkalmaznak majd az európai és Európán kívüli vállalatokra (pl.: karbonintenzitás, azaz kibocsátás kalkulációjánál).
- Másfelől bizonyítani kell, hogy a CBAM bevezetése kizárólag környezetvédelmi célokat szolgál. Ezt legkönnyebben úgy teheti meg az EU, ha a mechanizmusból befolyt összegeket klímavédelmi célokra fordítja. Ez megvalósulhat európai fenntarthatósági beruházásokban vagy a kevésbé tehetős kereskedelmi partnereknek (pl. Banglades) adott pénzügyi transzfereken keresztül, amit a fogadó ország az energiaszektor/ipar modernizálására, zöldítésére vagy a klímaváltozás hatásai elleni küzdelemre (adaptáció) költhet. Így biztosítaná az EU a kereskedelmi partnereket, hogy a CBAM valódi célja a klímavédelem és nem csak az európai ipari szereplők előnyben részesítése.
Az uniós ipari szereplők is aggódnak
Az EU-n belül is sokan aggodalommal szemlélik a CBAM előkészületeit. Az európai ipar képviselői amiatt aggódnak, hogy a CBAM nem reflektálna megfelelően az összes emissziócsökkentési költségre, amivel az európai szereplők szembesülnek (az ETS melletti egyéb környezetvédelmi előírások miatt), így a CBAM bevezetésével és az ingyenes kvóták megszűnésével romlana a versenyképességük. Ennek megfelelően az európai ipar azért lobbizik, hogy az ingyenkvóták jelenlegi rendszere maradjon meg, és a CBAM csak az importőrök helyzetét változtassa meg, de ez alapvetően összeegyeztethetetlen lenne a WTO követelményekkel, és egy Kínával való kereskedelmi háború kezdetét is jelenthetné.
A karbonvámmal az EU világelső lenne
A CBAM igazán úttörő elképzelés, ilyen még nem volt sehol a világon. De hogyan is nézne ki ez a gyakorlatban? Két megoldás jöhet számításba:
- Importtermékek vámtarifája. Ez a klasszikus vámkötelezettség kiszabása a termékek karbonintenzitása alapján.
- Az EU ETS kibővítése az importáló vállalatokra. Ez megvalósulhat úgy, hogy a jelenlegi rendszerbe integrálódnak az importőrök. Ahhoz azonban, hogy ez ne vezessen jelentős áremelkedéshez a kvótapiacon, megfelelően növelni kell a forgalomban levő kvóták számát. Várhatóan egy külön alap jönne létre, ahonnan csak az importőrök vásárolnának kvótát.
Bármelyik lehetőséget is választják a döntéshozók, az EU emissziókereskedelmi rendszerét mindenképp át kell alakítani a CBAM elfogadásához, hiszen meg kell szüntetni a szénszivárgásnak kitett ágazatok ingyenes kvótakiosztását. Erre egyrészt a WTO-szabályokkal összhangban, a diszkrimináció elkerülése végett szükség is van, másrészt pedig éppen ez a CBAM egyik fő célja:
azt elérni, hogy minden ipari ágazat ösztönözve legyen a kibocsátások csökkentésére.
A politikai küzdelmek mellett technikai kihívásokkal is szembe kell nézniük a döntéshozóknak. Komoly módszertani feladat például annak kiszámítása, hogy mondjuk egy tonna kínai acélhoz mennyi széndioxid-kibocsátást rendeljünk hozzá. Számos exportáló országban ugyanis nincs auditált emisszió-monitoring rendszer, és így nincsenek megbízható adatok sem.
Magyarországi következmények: drágulhat az áram
Hogy milyen hatása lesz a CBAM-nak a magyar gazdaságra, azt a tervezet pontos megismerése nélkül nehéz megjósolni. Annyi bizonyos, hogy mivel hazánkban viszonylag kicsi a nehézipar, a nemzetgazdasági hatások valószínűleg marginálisak lesznek. Ez alól kivételt képez, ha a CBAM része lesz az áramtermelési szektor. Mivel hazánk az egyik legnagyobb áramimportőr az EU-ban, és ennek az áramnak a nagy része elavult széntüzelésű erőművekből érkezik Ukrajnából és Szerbiából, ezért a CBAM kiterjesztése növelné az importáram árát, ami a hazai áramtermelés – és így a hazai széndioxid-kibocsátások – növekedéséhez vezetne.
Más ágazatok, létesítmények szempontjából is komoly változást hozhat a CBAM. Például a Dunaferr a jövőben jobb feltételekkel versenyezhetne a kínai import-acéllal. A cementgyárainkat is kevésbé fenyegetnék a szerb és ukrán importtermékek. A cement kapcsán régiós versenyről lehet beszélni, mivel a cementet szárazföldön nem éri meg messzire szállítani. A CBAM tovagyűrűző hatása sem lebecsülendő. Mivel a beszállítói láncokon keresztül Magyarország erősen függ a német gazdasági teljesítménytől, ezért a német iparra gyakorolt hatások itt is érződnek majd.
Szerzők: Bart István, Muth Dániel
