A klímaváltozás miatt egyre gyakoribb és intenzívebb szélsőséges időjárási eseményeknek ‒ bár eltérő mértékben ‒ de mindannyian ki vagyunk téve, főként a városok és azok lakói. Az ENSZ 2018-ban közzétett adatai alapján 2050-re a világ népességének közel 70%-a városokban fog élni (Magyarországon már most is ez az arány), így ez a mainál is komolyabb problémát fog jelenteni a jövőben. Az ilyen témájú hírek, illetve az általuk okozott klímaszorongás, valamint az alkalmazkodási előnyök miatt fokozódik a városlakók igénye életterük zöldítésére, beleértve a faültetést.
Egyre többen ismerik fel a városi zöldfelületek gazdasági (pl. hőstressz csökkentése árnyékolással és párologtatással) és egészségügyi (pl. mentális egészség, tisztább levegő) jelentőségét a várostervezők között is.
Viszont az emberek mellett a növényzet is megküzd a klímaváltozás okozta nehézségekkel. Kutatások szerint a jelenlegi telepítések klímatudatos szempontból még mindig nem eléggé átgondoltak, így
a rossz faj- és fajtaválasztás miatt 2050-re akár 70% fölé emelkedhet a komfortzónájukon kívül élő városi fák aránya (Magyarországon ez az érték még magasabb lehet), ami a leromlásukhoz és végső soron a pusztulásukhoz vezet.
A betondzsungelekben a kedvezőtlen környezet miatt tehát nem elegendő csupán az ültetést megtervezni. Olyan fajokat (ezüst hárs, virágos gömbkőris, bugás csörgőfa, nyugati ostorfa) kell választani, amelyek képesek lesznek megbirkózni a jövőbeli, de már a jelenben is érzékelhető stresszfaktorokkal úgy, hogy közben az általuk nyújtott szolgáltatások mértéke nem csökken.
A város számára a klímatudatosan megtervezett és ez által egészségesen növekedő zöld infrastruktúra sokkal több hasznot hoz, hiszen a kiültetést követően kevesebb utógondozást igényel.
Már most is a túlélésért küzdenek a városi fák, a helyzetük pedig nem lesz könnyebb
A városi fák felének jelenleg is komfortzónán kívül eső környezetben kell életben maradnia. Barcelona klímája például már most a város teljes faállományának kihívást jelent, és ugyanez a veszély leselkedik számos egyéb alacsonyabb szélességi fokon fekvő városra is.
Ezeken a területeken csupán a vizsgált fajok 2%-át nem fenyegetik a klímaváltozás okozta szélsőségek.
A legtöbb forgatókönyv a jövőre nézve (egyelőre sajnos alapvetően jogosan) pesszimista, a legrosszabb esetben 2100-ra akár 4,4 °C fokkal növekedhet a globális átlaghőmérséklet, melynek a mesterséges felszínekben bővelkedő városok fokozottan ki vannak téve. A Kárpát-medence nagyvárosaiban ugyanezen forgatókönyv alapján a 21. század eleji 10-ről, akár 50-re nőhet az úgynevezett trópusi éjszakák száma, ami jelentősen megnehezíti minden élőlény számára az életet a városokban.
Ezzel együtt a súlyos aszályok is egyre gyakoribbá válhatnak az évszázad végére. Európa lakosságának 30%-a már most érintett a vízhiánytól, és ez az arány várhatóan növekedni fog. A városokban a sok vízzáró felszín miatt az átlagosnál is rosszabb a talajok vízellátottsága, így a zöldfelületek öntözést igényelnek, ami jelentős költségvonzattal jár, vízhiányos helyzetben pedig akár nem is lehetséges. Szombathely parkfenntartási költségtervezetében 2019-ben a fiatalabb egyedek öntözésére közel 300 000 ft-ot számoltak, amely évi 7 alkalommal 80 liter víz kijuttatását jelenti fánként.
Problémát jelent, ha faültetés esetén az öntözést segítő dréncsöveket nem fedik be, mivel így a talaj mélyebb rétegiből (a gyökérzet mellől) párolog el a víz. A vízhiány problémakörét valamelyest enyhítené a talajba szabadon beszivárgó csapadék, ám a városokra jellemző nagyfokú beépítettség és vízelvezető csatornahálózat ezt lényegében megakadályozza.
A klímaváltozáshoz köthetően egyre gyakrabban jelentkező heves viharoknak, valamint a lebetonozott és aszfaltozott felszíneknek köszönhetően növekszik a villámárvizek kockázata is a városokban. Arról nem is beszélve, hogy egy erőteljesebb szélvihar a rossz egészségi állapotban lévő fák lombkoronájából ágakat letörve a vagyontárgyakon túl akár az emberéletre is veszélyt jelent.
Gondoljunk csak a 2019 őszén Szegeden 30 percen át tomboló orkán erejű szélre, amely során a tetemes anyagi kár mellett, komoly személyi sérülést is okozott egy leszakadó faág. Ennél még súlyosabb volt a 2006. augusztus 20-ai, az ünnepi tűzijátékot néző tömegre lecsapó vihar a fővárosban, amiben öten életüket vesztették.
A globális kihívások mellett az épített környezet is stresszfaktor a városi növényzet életében. A magasra nyúló épületek (az utca orientáltságával kombinálva) a beérkező napfény mennyiségét teljesen vagy részben korlátozhatják, ez pedig a fényigényes fafajok (pl. virágos kőris, ezüst hárs) esetében jelentős állapotromlást idézhet elő.
Nem is gondolnánk, de ugyanazon utca napsütötte és árnyékos oldala között éves szinten akár másfélszeres eltérés is kialakulhat a növényzetet érő napenergia mennyiségében.
Ez jelentősen eltérő mikroklíma kialakulását eredményezi, és a fák egészségi állapotára, valamint a növekményére is képes negatív hatást gyakorolni. Az árnyékolás csak egy a sok stresszfaktor közül, amivel a fáknak szembe kell nézniük.
Nem ritka eset, hogy légvezetékek állnak a magasra törő ágak útjába, a lombozat ránő a tetőre vagy éppen a közlekedést akadályozzák a lelógó ágak. Ez rendszeres metszést igényel, aminek az eredménye sokszor súlyosan megcsonkított, egyensúlyát vesztett lombkorona és csökkent levélfelület lesz. A munkálatok költségei is igen magasra rúgnak. Már 2011-ben is egy elszáradt vagy törött ág kivágása a fa méretének függvényében 2000 ft-tól akár 7500 ft-ig is terjedhetett fánként, míg egy drasztikusabb ifjítás, ami a lombkorona 60%-os veszteségét is jelentheti több mint 34 000 ft-ra rúgott egy 80 cm törzsátmérőjű egyednél.
Több évre is szüksége lehet egy fának ahhoz, mire „összeszedi magát”, vagyis a szolgáltatásai elérik a metszés előtti szintet. Ez alatt a levegőből megkötött szennyező anyagok mennyisége is lecsökken, az oxigéntermelésről nem is beszélve.
Egy rosszul kivitelezett metszéssel akár meg is pecsételődhet egy fa sorsa, mivel a kezeletlen seben keresztül bejutó kórokozók miatt el is pusztulhat.
Ahogy felfelé, úgy lefelé is sokszor limitáltak a lehetőségek a növekedésre, ugyanis a mélyben futó vezetékek és csatornarendszerek gátolják a gyökérzet szabad terjeszkedését.
Egy csőtörés javítása vagy új földkábel lefektetése során olyan súlyosan sérülhetnek a gyökerek, amely a fa számára akár végzetes is lehet.
Látható, hogy rengeteg tényező befolyásolja azt, hogy egy utcai fasor mennyire tudja „betölteni a feladatát”, ami tovább bonyolíthatja a klímatudatos tervező dolgát.
Több nagyobb, egybefüggő parkra van szükség, mert egész városrészeket tudnak hűteni
A hőterhelés csökkentésére a magas lombkorona borítású közparkok jó lehetőséget nyújtanak, viszont a hatásuk lokálisnak mondható, így a jövőre nézve több és terjedelmesebb zöldterület telepítését kell célként kitűzni.
Annál is inkább, mivel legalább 3-4 hektárnyi egybefüggő park esetén tud kialakulni az úgynevezett állományklíma, amely már hatékonyabban tudja befolyásolni a tágabb környezet klímáját.
Telepítéskor azokat a fajokat kell előnyben részesítenie a várostervezőknek, amelyek a leginkább tudnak alkalmazkodni az előttünk álló évtizedek szélsőséges időjárásához és a lehető leghosszabb a lombtartási idejük. Az aszályos időszakokra válaszként a tervezők egyik eszköze lehet a hatékony öntözési stratégia megtervezése, amit a fenntarthatóság érdekében érdemes minél inkább gyűjtött csapadékvízből megoldani.
A csapadék beszivárgását és ezzel a növényzet vízellátást segíti a vízáteresztő burkolatok vagy különböző természetalapú megoldások (pl. esőkertek, övárkok) alkalmazása is. Szűk utcakanyonokban, légvezetékek mellett a kompaktabb vagy korlátozott növekedésű fajokat érdemes választani (pl. gömbkőris), így kevesebb lehet a metszésre fordított költség, miközben a fák ökoszisztéma szolgáltatásainak mennyisége évről évre emelkedik.
Ha nem segítünk a városi fákon, azzal a saját életminőségünket romboljuk
Ha nem vesszük figyelembe a környezeti tényezőket a fák ültetésekor, az két kedvezőtlen kimenetellel járhat.
- Vagy nem lesz sikeres a telepítés és az ültetett fák jó része nem éri meg a kifejlett kort,
- vagy megérik ugyan, de fenntartásuk olyan magas költségvonzattal jár, amely a (gazdasági) fenntarthatóságot vonja kétségbe.
Mindkét eset kedvezőtlenül befolyásolja a városban lakók életminőségét.
Az idő sürget, hiszen a zöldfelületeket érintő, a jelenben meghozott döntéseink következményei a jövő kihívásai között kell, hogy bizonyítsák jogosságukat. Így a klímaváltozás tendenciáival kapcsolatos legfrissebb előrejelzéseket és a városklímával, városszerkezettel kapcsolatos tudásunkat arra kell felhasználni, hogy mielőbb és minél hatékonyabban felkészüljünk ezekre a kihívásokra:
a városokban olyan zöldfelületeket alakítsunk ki, amik a szélsőséges körülmények között is hatékonyan tudják biztosítani a lakosság számára az ökoszisztéma szolgáltatásokat, minél kisebb anyagi ráfordítással.
