Egész biztosan sokak első cinikus és kiábrándult válasza az lesz, hogy semmi. Semmi nem fog történni, minden megy tovább a szokásos mederben, eljövend az őszi szmogriadó, az első nagy esők és havazások után összeomlik a közlekedési rend, nyárra a dézsás cserjék ugyanúgy kiszáradnak és elpusztulnak, miközben a szemét kiborul abból a kevés kukából, ami ki van rakva. Továbbra sem lehet elférni babakocsival a parkoló autóktól a járdán, és a kerékpározás is üdvös dolog, pláne ha az ember a négy fal között csinálja.
A humorizáláson túl érdemes egy pillanatra komolyan venni azokat is, akik fenntartással és kételkedve fordulnak a klímavészhelyzet kihirdetése felé. Az önkormányzati választásokkal kapcsolatos cikkünkben már kitértünk arra, hogy a magyar társadalom egyszerre végtelenül bizalmatlan politikusai iránt, mégis tőlük várja problémáinak a megoldását. Attól, hogy lezajlottak a választások, és az állampolgárok egyik fele örül, hogy kedvenc politikusa nyert, vagy épp szomorú és haragos, mert kedvenc politikusa vesztett, az nem azt jelenti, hogy ezzel a mi szerepünk is véget ért volna. Választott vezetőink továbbra is választott követőink, és ha azt látják, hogy a társadalomnak önmagában elegek ezek a szimbolikus gesztusok, akkor nagy örömmel fogják megspórolni az igazán húsba vágó, és minden valószínűség szerint megosztó döntések meghozatalát. Az Extinction Rebellion az Egyesült Királyságban a tavasz során kiterjedt tüntetésekbe és polgári engedetlenségi megmozdulásokba kezdett, aminek a végén a brit parlament kihirdette a klímavészhelyzetet. Azonban az XR aktivistái úgy vélték, hogy a brit kormány szeretné alapvetően elsunnyogni a súlyos döntések meghozatalát, ez szolgált alapjául az október elején megtartott második globális lázadásnak.
Rajtunk is - budapestieken, és minden olyan városban, ahol várhatóan majd klímavészhelyzetet hirdetnek - múlik, hogy az milyen valódi tartalommal lesz megtöltve.
Sokan cinikusan jegyzik meg, hogy ez csupán zabhegyezés, nincs semmi kimenetele ennek a határozati javaslatnak. Aki szerint nincs semmi értelme a szimbolikus gesztusoknak, az tegye fel magának a kérdést, hogy vajon mit számított a már több mint 30 éve felakasztott Nagy Imre mártír miniszterelnöknek, amikor 1989. július 6-án a Legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezte az ellene és mártírtársai ellen hozott ítéletet és rehabilitálta őt? Valószínűleg nem sokat, mivel szerencsétlen a Kisfogház udvarán fejezte be az életét, azonban mégis kevesen lennének Magyarországon, akik megkérdőjeleznék ennek – a felmentésnek és a rehabilitálásnak – a döntésnek a helyességét.
A szimbolikus gesztusoknak és a szimbolikus politikának nagyon fontos, közösségformáló ereje van. Kiindulási pont lehet egy olyan, ténylegesen cselekvő politika felépítéséhez, amire egyébként mindenki vár.
Az egyetlen probléma az, hogy a rendszerváltás óta nagyrészt ezek a különböző szimbolikus politikák harcoltak egymással, miközben tényleges cselekvésre kevésbé került sor.
2019. november 5-én az újonnan megválasztott fővárosi közgyűlés elfogadta az új főpolgármester, Karácsony Gergely határozati javaslatát, és ellenszavazat nélkül klímavészhelyzetet hirdetett. Bátorkodunk gyorsan feltenni a kérdést: ha a fővárosi közgyűlésben jelenleg ellenzékben lévő, de az országgyűlésben többségben lévő fideszes képviselők is megszavazták a javaslatot, akkor mi tartja vissza a jelenlegi kormánypártot és az országgyűlést, hogy a fővároshoz hasonlóan országosan is klímavészhelyzetet hirdessen? Gondolatkísérlet vége.
Minden erőfeszítésünk ellenére nem tudtuk a Főváros honlapján elérhető határozati javaslatból kinyerni a nyers szöveget, és bár fent belinkeltük az eredeti dokumentumot, képek formájában itt is közzétesszük:
Érdemes kiemelni pár elemet, ami egészen a közelmúltig egyáltalán nem volt része a mai magyar politikai közbeszédnek, sőt:
- elismeri, hogy éghajlatváltozás van, ami fokozódó veszélyt jelent, és ami ellen azonnal cselekedni kell
- ez a cselekvés egyben erkölcsi kötelesség is, amit a főváros magára vállal
- a jövőbeli tervezésnél elsőbbséget kell élveznie a környezet- és éghajlatvédelmi szempontoknak
- a fővárosnak ki kell tűznie, hogy mikorra válik karbonsemlegessé
- a változó éghajlathoz alkalmazkodni kell, és erről megfelelően tájékoztatni kell az állampolgárokat
A határozatból már most kiolvasható beavatkozási pontok:
- nagyobb átláthatóság a fővárosi társaságok környezeti tevékenységét, valamint éghajlatra gyakorolt hatásukat illetően
- a rendkívüli időjárási eseményekhez kapcsolódó intézkedési tervek és tájékoztatás felülvizsgálata
- karbonsemlegességi célok kitűzése cégekre és szektorokra lebontva
- fővárosi klímaadaptációs és mitigációs tervek kidolgozása
Holnaptól megszűnik akkor az akut légszennyezettség, mindenki kiszáll a kocsijából, nem éget több műanyag palackot és vizes fát fűtés gyanánt, és az összes tetőn megjelennek a napelemek? Ha sajnos nem is, de elindulhatunk egy olyan irányba, hogy végre történjen valami. Számos területen a főváros az államtól függ, hogy a központi költségvetésből mennyit is kap vissza. Az elmúlt évtizedben rengeteg forrást és jogkört vontak el Budapesttől is, mint általában az összes önkormányzattól. Az egyik legkockázatosabb terület ezen a téren a közösségi közlekedés és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra megújítása. Senki ne várja el, hogy ezt a főváros önerőből meg tudja oldani, ahogy eddig sem tudta.
Vannak azonban beavatkozási pontok, amik nem függnek az államtól és a központi költségvetéstől, hanem egyszerű szemléletváltással és okos szabályozással elérhetőek. Ilyen a közterek használata, vagy az, ha a felújítások, átépítések során mondjuk végre kikérik a tájépítészek véleményét is, akik elmondják a magától értetődőt: ne betonozz le mindent, mert egy extrém esőzés után térdig fogsz gázolni a vízben, nyáron pedig tükörtojást lehet sütni a játszótér csúszdáján. Jól szemlélteti, hogy amikor bemutatták az ENSZ Emberi Települések Központja (UN HABITAT) „New Urban Agenda” stratégiáját 2017-ben, akkor a program egyik szakmai vezetője, Esteban Leon azt mondta, hogy
már azzal nagyon sokat tudunk tenni, ha nem hozunk olyan ártalmas döntéseket, amiknek a terhét aztán évtizedekig viseli magán a város.
Hány olyan rossz, káros és elhibázott „városfejlesztési” döntést tudnánk felhozni Budapest elmúlt 50-80 évéből, ami a mai napig velünk él, és külön „fejlesztést” igényel, hogy egy korábbi rossz döntést kijavítsunk. Ennek állatorvosi lova a budai fonódó villamoshálózat, ami akkora fejlesztésnek sikerült, hogy végre részben visszacsináltunk egy, a ’70-es években hozott szörnyen rossz döntést. Van jelentősége annak, hogy milyen gondolati eszköztárral és értékrendszerrel közelítünk a várostervezéshez és igazgatáshoz, és nem kellenek első lépésben feltétlenül milliárdos óriásberuházások (erre valószínűleg nem is lesz pénz) az élhetőség növeléséhez.
A klímavészhelyzet kihirdetése csupán egy diagnózis a fővárosi közgyűlés részéről, azonban egy beteg kezelése sem indulhat meg a nélkül, hogy kimondanánk azt, hogy valójában baj van. Most, hogy ez megtörtént, elindulhat végre az érdemi munka, hogy Budapest – és az egész ország – ne csupán szavakban és külföldi turistáknak szánt reklámfilmekben legyen fenntartható és élhető, hanem ténylegesen az itt lakók számára is. A mi feladatunk, hogy a határozatnak megfelelően támogassuk, vagy kérjük számon a kerületeken és a fővároson, hogy az ígéretüknek megfelelően járjanak el. Magyarán, legyünk (maradjunk) környezettudatos és jó állampolgárok, hogy választott vezetőink is tudják, merre van a helyes irány.
Borítókép: Balogh Zoltán/MTI/MTVA
