A különböző politikai nyilatkozatokkal szemben az igazság az, hogy a jelenlegi gáz- és energiaárak növekedéséért nem az európai klímapolitika felelős. Habár az idén nyáron a Bizottság által publikált javaslatoknak lehetnek a jövőben költségnövelő hatásai, a tagállamok, így Magyarország is elfogadták az EU klímacéljait, a 2030-ig történő legalább 55%-os kibocsátás-csökkentést. A kérdés tehát nem az, hogy ezt a kibocsátás-csökkentési célt el akarjuk-e érni, mert el, hanem hogy hogyan. Valamit muszáj lépni, ezért a hangsúlyt a szükséges kibocsátáscsökkentés (megkérdőjelezése) helyett arra volna érdemes helyezni, hogy a különböző intézkedéseknek milyen a hatása egymáshoz viszonyítva.
Miért most jön elő Brüsszel egy ilyen csomaggal?
- Az Európai Tanács – a tagállamok kormányainak közös döntéshozó szerve – 2020 decemberi ülésén elfogadta, hogy 2030-ra legalább 55%-kal kell csökkenteni a kibocsátásokat az EU-ban az 1990-es szinthez képest. Addig egy 40%-os kibocsátás-csökkentési cél létezett.
- A cél megemelésére azért volt szükség, mert a tagállamok is felismerték, hogy enélkül nem tartható a 2015-ös Párizsi Megállapodásban vállalt célkitűzés, mely szerint a globális felmelegedés mértékét 1,5-2 Celsius fokon belül kell tartani.
- A magyar kormány az összes döntést támogatta, a Párizsi Megállapodástól a 40% százalékos kibocsátás-csökkentésen át a tavaly decemberi, 55%-os célig.
- Az Európai Bizottság által július 14-én bemutatott, úgynevezett Fit for 55 jogszabály javaslatcsomag azt részletezi, hogyan érheti el az EU a tagállamok kormányai által közösen kitűzött célokat.
- A csomag most az uniós döntéshozatali mechanizmus szokásos útját járja: azt az Európai Parlamentnek és újra az Európai Tanácsnak is jóvá kell hagynia, a tárgyalások és egyeztetések során persze számos pont, részlet változhat még. Ez a folyamat akár több évet is igénybe vehet.
A kérdés már nem az, hogy szeretné-e Európa, benne Magyarország, ha európai szinten 55%-kal csökkennének a kibocsátások (igen, már eldöntöttük, hogy szeretnénk), hanem az, hogy ezt pontosan hogyan oldjuk meg.
Miről szól a csomag?
A felsorolhatatlanul sok részlet mellett a legátfogóbb, és sok szempontból az egyik legfontosabb kérdés, hogy hogyan osztjuk el a kibocsátás-csökkentés megvalósítását az országok és a szektorok között, azaz
- milyen mértékben csökkentsék a kibocsátásaikat egyes országok az Európai Unión belül, és
- az egyes, kibocsátásokért felelős szektorok, mint például az energiatermelés, ipar, közlekedés, épületek és mezőgazdaság milyen mértékben járuljanak hozzá a csökkentési célhoz.
További kérdés, hogy milyen intézkedésekkel érjük el, hogy a csökkentés megvalósuljon. Támogassuk a megújuló energiát, fizettessük meg a kibocsátókkal a kibocsátás árát, hozzunk szabályokat arra vonatkozóan, hogy egy épület vagy autó mennyi energiát használhat, támogassuk új tiszta technológiák fejlesztését, ültessünk erdőt, stb.?
Ezekre tesz javaslatot az Európai Bizottság júliusi klímacsomagja (a Bizottság további jogszabályokra fog javaslatot tenni decemberben). A csomag tehát egy eszközrendszer a már eldöntött klímavédelmi cél eléréséhez, annak elemei együttesen biztosítják, hogy az 55%-os célt elérjük.
A fentiekből következik, hogy ha az eszközrendszer egyik elemét kivesszük, akkor a többi elemet kell erősíteni, hogy a cél továbbra is elérhető legyen.
Tehát ha a magyar kormány más európai kormányokkal együtt a klímacsomag egy részének elfogadását megakadályozza, akkor az így kiesett intézkedést másik intézkedéssel kell pótolni.
Ne az emberek fizessék meg a klímavédelmet, hanem a klímaromboló cégek?
A kibocsátáscsökkentés terhének nagyobb részét eddig is és ezután is az energiaszektor és az ipar úgynevezett nagy kibocsátóira (gyárak, erőművek, stb.) hárította az EU. Azonban mivel az épületszektor adja az összes európai energetikai eredetű kibocsátás 36%-át, a közúti közlekedés pedig kb. 20%-át, így elkerülhetetlen, hogy ezekben a szektorokban is komoly kibocsátáscsökkentésre kerüljön sor. Az 55%-os cél – illetve a 2050-re elérni kívánt klimasemlegesség – ugyanis nem teljesíthető úgy, hogy csak a nagy szennyezőktől várjuk el a kibocsátásaik csökkentését.
A kérdés tehát nem az, hogy az emberek vagy cégek csökkentsék a kibocsátásaikat, hanem az, hogy a kibocsátás-csökkentést milyen módon osszuk szét közöttük.
A nagy kibocsátók esetében a kibocsátás-kereskedelmi rendszer (ETS – amiről itt írtunk bővebben) a legfontosabb klímapolitikai eszköz. Kicsit leegyszerűsítve ez úgy működik, hogy van a rendszerben egy bizonyos kvótamennyiség, ami meghatározza, hogy mennyi lehet az összes kibocsátás, és ezekkel a kvótákkal az egyes szereplők egymással kereskedhetnek, de az összes kibocsátás nem haladhatja meg a teljes kvótamennyiséget, ami viszont évről évre csökken, így kikényszerítve a kibocsátások csökkentését.
A sok kis kibocsátó esetében, mint amilyenek az épületek és a közlekedés, eddig nem volt kvótakereskedelem. Ezekre a korábban nem kereskedő ágazatokra vonatkozóan a tagállamoknak volt egy kibocsátás-csökkentési célkitűzésük, melyet hazai és EU-s éghajlatpolitikai eszközök együttes alkalmazásával kellett teljesíteniük.
A Bizottság új javaslata szerint a kibocsátás-kereskedelem hatálya alá tartozó nagy kibocsátóknak 2030-ra 61%-kal, a többi ágazatnak pedig 40%-kal kell csökkenteniük a kibocsátásaikat Európában átlagosan, ahhoz, hogy a kormányok által eldöntött 55 százalékos cél tartható legyen. Az arányokon a javaslat megtárgyalása során természetesen még lehet változtatni, de azokat egy tavaly készült hatásvizsgálat alapján határozta meg a Bizottság: eszerint ez a megosztás költséghatékony, és ettől bármilyen irányba eltérni plusz költségekkel járna a gazdaság egésze számára.
A kibocsátáscsökkentés a tervezettnél nagyobb arányának cégekre terhelése amúgy is csak részben tudná megvédeni a háztartásokat a költségek növekedésétől. Rendszerint, ha a nagy kibocsátók (például az ipari szereplők és az erőművek) csökkenteni kényszerülnek a kibocsátásaikat, akkor ennek költségeit részben vagy egészben (a pontos arány a piaci körülményektől függ) áthárítják a fogyasztókra, ami miatt drágulhat a villamosenergia vagy nőhet a fogyasztói termékek ára. Ezért
akármilyen hangzatos is, hogy fizessenek a nagy klímaromboló cégek, a nagy cégek kibocsátáscsökkentése nem feltétlenül van ingyen a lakosság számára.
Fizessenek a gazdag országok
Az új 55%-os cél tehát megkívánja, hogy minden ország az eddig tervezettnél nagyobb mértékben járuljon hozzá a kibocsátások csökkentéséhez a kvótarendszeren túl (vagyis a kis kibocsátó szektorokban, ami magába foglalja többek között a közlekedést, épületeket, mezőgazdaságot, földhasználat változását, hulladékot, stb.). A legtöbb ország kibocsátáscsökkentési célja a korábbiakhoz képest 10-12%-kal emelkedne a Bizottság új javaslata szerint.
Magyarország számára a javaslatban egy 18,7%-os cél kerülne meghatározásra a korábbi 7%-os célhoz képest. Összehasonlításképpen, a leggazdagabb országok, mint Dánia, Finnország, Svédország, Németország és Luxemburg számára 50% lenne az előírt kibocsátáscsökkentési cél ezekre a szektorokra vonatkozóan, tehát a Bizottság javaslata messzemenőkig figyelembe veszi az országok eltérő gazdasági helyzetét.
A Bizottság többek között javaslatot tett egy új kibocsátáskereskedelmi rendszer bevezetésére a közlekedés és épületszektorban Ez a javaslat Európa-szerte sok kritikát kapott. Nemcsak Orbán Viktor fél attól, hogy ez a lakossági rezsicsökkentést veszélyezteti, hanem számos európai politikusnak úgyszintén ez a javaslat a legnagyobb mumusa a klímacsomagon belül.
De éppen a lakosság, illetve elsősorban a szegényebb országok lakosságának védelme érdekében a Bizottság javaslatot tett arra is, hogy az új kibocsátáskereskedelmi rendszer kvótaeladásból származó bevételek egy részét egy Szociális Klímaalapon keresztül osszák újra az országok között.
A Szociális Klímaalapon keresztül Magyarország 8 év alatt (2025-32 között) várhatóan összesen 3 milliárd euróhoz, azaz több, mint ezer milliárd forinthoz jutna.
Az alap közel 45%-a az új tagállamoknak lenne kiosztva, miközben ezekben az országokban az unió lakosságának csak kb. 21%-a él, tehát a javaslat a szegény országoknak kedvez. A pénz elköltéséről az egyes országok döntenének az adott szabályokon belül, így azt akár a szegény háztartások pluszköltségeinek direkt kompenzálására, akár különböző kibocsátáscsökkentő intézkedésekre lehetne költeni.
Politikai csörte helyett a szociális- és klímapolitikát kellene összehangolni
Tény, hogy a lakosság szegényebb rétegeit a közlekedés- és épületszektor kibocsátásainak csökkentése rosszabbul érinti, mert nincsenek forrásaik a lakóépületek felújítására, a fűtőberendezések cseréjére, elektromos autó vásárlására.
A lakosság terheit úgy lehet csökkenteni, ha a szegényebb háztartások számára támogatást nyújtunk a kibocsátáscsökkentési célok teljesítéséhez, mivel ezek egyben az energiafelhasználás és energiaszámla csökkentésével is jár.
Az államok feladata a brüsszeli javaslatcsomag szellemisége alapján tehát nem elsősorban az, hogy akadályt gördítsenek a kibocsátások csökkentését célzó intézkedések elé, hanem az, hogy a kevésbé tehetős állampolgáraikat segítsék a célok teljesítésében.
