Sok mérőszám alapján tájékozódhatunk, hogy egy ország és lakosai milyen környezeti-éghajlati mutatókat produkálnak. Az egyik, manapság talán legismertebb, a karbonlábnyom, ami az egy főre vetített éves üvegházgáz (vagy csak szén-dioxid, vagy szén-dioxid-ekvivalens, attól függően hol keresünk) kibocsátásokat mutatja. Magyarország és lakosainak kibocsátása más nyugati-európai, pláne katari, amerikai (USA) vagy ausztrál polgárokéhoz képest alacsony. Igen ám, de ahogy Dombi Mihály, a BGE tudományos főmunkatársa a Másfélfokon korábban megjelent cikkében rámutatott, a kibocsátás-csökkentés hazánkban inkább csökkenés volt, azaz nem irányítottuk, hanem csak megtörtént velünk:
“Visszatérő szólam a magyar klímapolitikában, hogy a kibocsátásaink jelentősen csökkentek, így jogtalanok a felénk támasztott uniós kibocsátás-csökkentési célok és ambíciónövelés. Az igazság ezzel szemben az, hogy kibocsátásaink nagyon kismértékben csökkentek a tervszerű cselekvésnek köszönhetően, azokat szinte minden esetben fájdalmasan elszenvedte a magyar gazdaság és társadalom, legyen szó az államszocialista nehézipar összeomlásáról a rendszerváltáskor vagy a 2008-as pénzügyi válságról [vagy a koronavírus miatti lezárásokról, az ukrajnai háborúról vagy a nemzetközi energiaárakról – szerk.].
A többi környezeti mutatóban pedig még rontottunk is, Magyarország anyaglábnyoma közel 20%-kal magasabb, mint közvetlenül a rendszerváltás után, 1992-ben. Az infrastruktúrán keresztül rossz rendszerek sokaságát betonozzuk be: egyre több és több ember ingázik, valamint rohamléptékben építünk ingatlanokat egy csökkenő lakosságszámú országban. A GDP és a tőkejövedelem növekedése ebben a rossz rendszerben csak tovább növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket és a környezeti terhelést. Elképzelhetetlen az erőforrások felélésének és a klímaváltozásnak gátat szabni úgy, hogy közben a minket körülvevő épített környezet gyakorlatilag minden elemében az erőforrás-használat fokozása felé tol bennünket.”
Ebben a rövid közleményben most csak egy környezeti mutatóval, a beépítettséggel és területhasználattal foglalkozunk. Ennek fontosságát szeretnénk szemléltetni Minkó Mihály, a MOME Innovációs Központ kutatójának adatvizualizációjával, ami Balatonalmádi, Balatonfűzfő és Keszthely beépítettségét méri a Szent György-hegyhez képest. Az adatvizualizáció módszertana a cikk végén található.
Nem csökken a beépítési kedv itthon, ennek pedig káros következményei vannak és lesznek
A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (aminek mindenkori elnöke az Országgyűlés elnöke, jelenleg Kövér László) 2013-ban adta közre a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiát, aminek tavaly decemberben jelent meg az Ötödik előrehaladási jelentése.
“Magyarország elmúlt évtizedét ezen a három területen [természetes területek beépítése, anyagáramlás, éghajlati viszonyok antropogén megváltoztatása] rendkívül rossz, európai uniós összehasonlításban az egyik leginkább a természeti tőke felélésének irányába ható teljesítmény jellemezte.” – idézte még 2022-ben a Szabad Európa Bartus Gábort, a BME adjunktusát és az NFFT titkárát a negyedik előrehaladási jelentés és a TÁRKI Társadalmi riport kötetébe írt elemzése kapcsán. Hogy állunk most, a 2021-2022-es időszakot áttekintő előrehaladási jelentés szerint?
“A mesterséges felszínborítottság alakulását vizsgálva a korábbi tendenciákhoz hasonlóan összességében továbbra is annak növekedése figyelhető meg. A területhasználatot hazánkban az urbanizációs folyamatok, az infrastrukturális és ingatlanpiaci, illetve az építőipari fejlesztések utóbbi években történő előtérbe kerülése, valamint a zöldmezős, illetve barnamezős beruházások arányának alakulása befolyásolja leginkább.” (NFFS, Ötödik előrehaladási jelentés, 58. o.)
A 2010–2021 közötti időszakban összesen öt vármegyében volt tapasztalható jelentős növekedés, melyet a különféle infrastrukturális és ágazati beruházások indukálhatnak. A markáns növekedést mutató vármegyék közé tartozik
- Jász-Nagykun-Szolnok (29%),
- Győr-Moson-Sopron (26%),
- Pest (17%),
- Fejér (16%) és
- Hajdú-Bihar (15%) vármegye.
Mindeközben az önkormányzati tulajdonban álló zöldfelületek száma csökken. “Az 1 főre eső zöldterületre vonatkozóan megállapítható, hogy a 2018. évi 28,2 m2/fő értékhez képest a következő évben emelkedés tapasztalható, de 2020-tól a kis mértékű csökkenés jellemző.”
Magyarországon tulajdonképpen már nem található a társadalmi-gazdasági tevékenység hatásaitól mentes táj.
A belterületek, beépített területek növekedésének mértéke veszélyt jelent többek között a különféle ökoszisztémákra, élőhelyekre, biológiai sokféleségre, továbbá a víz körforgását zavaró mértékben befolyásolhatja.
A Szent György-hegynél is magasabbra fognak érni a problémák, ha így folytatjuk
Ha eltekintünk az anyagfelhasználásból adódó problémáktól (amelyektől nagyon nem érdemes), a rossz infrastrukturális tervezés és a nyakra-főre való beépítés további kockázatokat rejt magában. Településeink növekvő kiterjedése, elterülése még több embert kényszerít ingázásra, amit sokan autóval oldanak meg. Ez tovább növeli a közlekedésből fakadó kibocsátásokat, a zaj- és légszennyezést, a dugókat és a zsúfoltságot, miközben tudjuk, hogy városaink akkor lesznek élhetőek, ha ki tudunk szállni végre az autóból, és egy nagyvárosban is 15 percen belül el tudunk érni minden fontos szolgáltatást.
A legnagyobb, klímaváltozás miatti egészségügyi kockázatot hazánkban a hőhullámok jelentik, és ez konkrét emberéletekben, jelentősen megnövekvő halálozási rátákban mérhető. A beépítettség tovább fokozhatja a városi hősziget hatást, ami akár már a hőhullámos időszakok elején vagy a nélkül is az egészségünkre veszélyes helyzeteket teremthet.
A mesterséges felszínborítás, a vízzáró felületek kiterjesztése megnöveli a villámárvizek kockázatát is, különösen ha a nagycsapadékos időszakok száma is növekszik. Városainkban ezen a kék-zöld infrastruktúra tudna segíteni, ami azonban épp a beton “feltöréséről”, nem pedig a további betonozásról szól.
Míg akár az uniós, akár a globális kibocsátás-csökkentési célokat meglehetős kritika vagy értetlenség fogadja itthon, addig a területhasználattal és beépítettséggel egy olyan beavatkozási pont van a kezünkben, amivel közvetlenül a helyi lakosság érdekeit tudnánk szolgálni, nem mellesleg a fenntarthatóbb anyaghasználaton keresztül a hazai, törvénybe foglalt mitigációs célokhoz és az uniós célkitűzésekhez is hozzá tudnánk járulni.
Borítókép és adatvizualizáció: Minkó Mihály, a MOME Innovációs Központ adatvizualizációs kutatója.
A beépítettséget ábrázoló adatvizualizáció módszertana
Az adatvizualizáció elkészítéséhez az OpenStreetMap adatbázisát használtuk, amely tartalmaz 3 dimenziós formában rögzített épület adatokat is. Ezek az adatok azonban hiányosak lehetnek, mivel az adatbázis bővítése közösségi alapon történik . Így a valóságban ennél valószínűleg több épület található az adott településeken.
Az OpenStreetMap oldaláról (geofabrik.de) letöltöttük a legfrissebb, Magyarország adatait tartalmazó fájlt, ezt követően az osm_extract_polygon és az osmosis programok segítségével előállítottuk az ábrázolt települések adatait tartalmazó fájlokat.
Az elkészült adatforrásokból az épületek adatait a Blender 3D modellező szoftverbe importálva egy egyszerű python szkript segítségével hoztuk létre a végeredményt. A szkript kisebb módosításokat végzett az egyes objektumokon. Magasságukat 5 méterre változtattuk, mivel a megengedett beépítési magasság 5,5 méter.
Vannak olyan épületek amelyek ezt nem érik el, de természetesen vannak szállodák, amelyek ennél magasabbak. Így egy olyan értéket használtunk, amely a legközelebb állhat a tényleges épületmagasságokhoz.
Az épületeket 100×100 méter alapterületű négyzetre helyeztük el és ezt bővítettük felfelé. A magasság a Szent György-hegy esetében tengerszint feletti magasságot mutat, míg a települések esetében talajszint feletti magasságot.
Az alaptérképet a Maperitive nevű szoftver segítségével állítottuk elő, amelyet importáltunk Blenderbe.
