A tartós és nem tartós fogyasztási cikkek gyártása, szállítása, használata majd a keletkezett hulladék kezelése jelentős mértékben hozzájárul a globális éghajlatváltozást okozó üvegházhatású gázok kibocsátásához. Tartós árunak minősül minden olyan termék, amit több mint három évre vásárolunk, mint például bútorok, háztartási eszközök, sportfelszerelés vagy játékok. Míg a nem tartósak közé sorolhatók mindazok, melyeket három éven belül elfogyasztunk (pl. tisztítószerek) vagy elhasználunk (pl. bizonyos ruhák), illetve minden romlandó élelmiszer. Minden egyes árunak van környezeti hatása, ennek egyik mércéje a szénlábnyom.
A világ országainak éves egy főre jutó szén-dioxid kibocsátása. Forrás: Our World in Data
Mi is az a szénlábnyom?
A szénlábnyom azt mutatja meg, hogy például egy termék életciklusa, egy ember életmódja, egy vállalat tevékenysége mennyi közvetlen és közvetett üvegházhatású gázkibocsátással jár. Különböző módszerek segítségével kiszámolható egyes termékek, szolgáltatások, vagy épp az egyén, egy közösség vagy a társadalom egészére vonatkoztatott szénlábnyom. Segítségével mérhetővé válik, hogy mennyiben járulunk hozzá a globális éghajlatváltozáshoz.
Mivel gyakorlatilag minden áru életciklusa során – a gyártástól a hulladék kezeléséig, azaz „a bölcsőtől a sírig” vagy újrahasznosítás esetén „a bölcsőtől a bölcsőig” – rendelkezik valamilyen mértékű üvegházgáz kibocsátással, ezért ennek csökkentésére a legkézenfekvőbb megoldás, ha egyszerűen csak kevesebb új dolgot vásárolunk. Ha ugyanis egy új terméket nem veszünk meg, azzal egyúttal elkerüljük az alapanyagokkal, gyártással és forgalmazással kapcsolatos kibocsátásokat.
Aljas tudatalatti
Fogyasztói szokásokkal foglalkozó tanulmányok megmutatták, számtalan olyan termék van, amik könnyebbé teszik életünk vagy épp vélt-valós társadalmi státuszt jelentenek, azonban ezek könnyen válhatnak pénzügyi nehézségek forrásává. Nem is beszélve a porfogóként végző tárgyakról és kütyükkel teletömött szekrényekről – írja Craig Chandler a Yale Egyetem éghajlatváltozással foglalkozó oldalán.
A boldogság alapvető szükségleteink kielégítésével kezdődik, mint étel, ital, menedék és megfelelő ruházat. Azonban, ahogy azt a pszichológus-író Jonathan Haidt hangsúlyozza, amint az egyén a társadalmi középosztályba kerül, a kapcsolat anyagi helyzet és boldogság között már egyre kevésbé azonosítható. Az egyre komfortosabb élet – nagyobb ház, több vagy újabb autó, szórakoztató digitális eszközök – gyorsan megszokottá válik, az újonnan megteremtett, jobb(nak vélt) körülményeket magától értetődőnek vesszük vagy meg sem becsüljük igazán. Így hát a kezdeti öröm, „az újdonság varázsa”, hamar elillan. A fogyasztói társadalom jellemzője, hogy az anyagi javak, szolgáltatások utáni vágy kielégíthetetlen, éppen mivel nem vezet valódi boldogsághoz.
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy akkor miért is törekszünk annyi (luxus) termékre ahhoz, hogy „előrébb jussunk”? Haidt szerint a válasz az evolúcióban és a modern élet reklámfényeiben keresendő. Az evolúció formált minket úgy, hogy sikerre (presztízs, erőforrások) törekszünk, mintsem tartós, értékteremtő boldogságra. A modern társadalom marketingesei pedig épp ezekre a mélyen gyökerező, tudatalatti vágyakra építenek, hogy minél többet fogyasszunk.
A fogyasztói társadalomban a termelők aktívan befolyásolják a fogyasztók vágyait, fogyasztási szokásait, fogyasztási hajlandóságát. A befolyásolás legdirektebb eszköze pedig a reklám. Hankiss Elemér szociológus-értékkutató szerint a reklámok egy jelentős része a fogyasztást mint a boldogság megszerzésének, megélésének alapvető eszközét mutatja be, a materiális javakhoz immateriális értékeket asszociál, a fogkrémet a szépséggel párosítja, a dezodort a csábítás eszközének állítja be, azt sugallja, hogy aki megfelelő mosóport vásárol, annak boldog családi élete lesz… (Az emberi kaland, 1997)
Minőségi időtöltés, kisebb szénlábnyom
Robert E. Lane politikai pszichológus úgy vélte, a túlzott fogyasztásra törekvés meggyengíti az embert körülvevő, biztonságot adó társadalmi támogatást, lazítja a családi, baráti kötődéseket. A pénz és a fogyasztói javak által kínált haszon azonnali, míg a barátságból, s különösképpen a közeli, intim barátságból származó nyereség csak hosszabb távon nyilvánul meg. David Christian történész kifejtette, hogy a jóllét „hozzávalói” – mint például a barátság, a jó beszélgetés, a fizikai jóllét és biztonság érzése, a szépség elismerése, a kedvesség, a humorérzék, az intimitás vagy a jó ötletek öröme – nem igényelnek semmiféle fogyasztást. Így gyakorlatilag szénlábnyom-mentesek is!
A boldogság pszichológia kimagasló alakja, Csíkszentmihályi Mihály kutatási eredményei is alátámasztják a fentieket. Híres flow-elmélete szerint az emberek magas fokú örömöt, intenzív boldogságélményt általában nem olyankor élnek át amikor passzívan (fogyasztóként) viselkednek, hanem olyankor, amikor figyelmüket, pszichikai energiáikat egy kihívást jelentő feladat megoldására koncentrálják. Tehát egy tevékenység nem (vagy nem csak) attól válik örömtelivé, hogy a tevékenység során mit kapunk, hanem sokkal inkább attól, hogy mi magunk mit adunk bele, milyen figyelmet, elköteleződést, mennyi energiát.
Szénlábnyomunk csökkentésének sokfajta módja van, ebben a cikkben fogyasztási szokásainkra fókuszáltunk. Mint bemutattuk, átgondolt vásárlással (vagy épp nem-vásárlással) csökkenthető a környezetre rótt terhelésünk, spórolunk és több időnk jut értékes tevékenységekre és kapcsolataink ápolására.
Miként válhatsz tudatos vásárlóvá? Nézd meg ezt a kisvideót!
Praktikus tanácsok:
- Fogyassz ésszerűen, vásárlás előtt gondold át, hogy tényleg szükséged van-e a termékre! Esetleg nem szerezheted be valakitől?
- Vásárolj tartós és javítható eszközöket, öltözéket!
- Ne vásárolj egyszerhasználatos, eldobható termékeket!
- Élj egyszerűbben!
Itt meghallgathatod Kristin Skarie történetét „egy évig nem veszek semmi újat” kísérletéről.
