Így vitatkozz azokkal, akik relativizálják, tagadják, vagy rosszindulatúan ferdítik a globális éghajlatváltozás tényét!

Az éghajlatváltozás nagy erővel érkezett meg Magyarországra. No nem a tényleges, mert az aszályok, árvizek, szélsőséges időjárási jelenségek, hőhullámok, inváziós özönfajok és más egyéb kellemes formában eddig is itt volt és éreztette a hatását. Az éghajlatváltozás kezd végre – lassan – a helyiértékének megfelelő magas polcra kerülni itthon is: egyre többen beszélnek róla, egyre többen érdeklődnek és szeretnének többet megtudnia témáról, egyre többek számára ez jelent eligazodási pontot – és szerencsére egyre többen vannak, akik aktívan cselekednének is, változtatnának magukon, és azon, ahogy a világ most működik körülöttük. Az éghajlatváltozás elbeszélése, története és narratívája érkezett meg Magyarországra erőteljesen, és ezzel együtt a politikai kommunikáció területére, ahol méretes furkós botot igyekeznek faragni belőle, ellene. Mutatjuk, hogy hogyan kezeljétek a jelenséget.
Így vitatkozz azokkal, akik relativizálják, tagadják, vagy rosszindulatúan ferdítik a globális éghajlatváltozás tényét!

Tulajdonképpen még örülhetnénk is a mostani folyamatoknak. Az, hogy ilyen hevesen elkezdték támadni az éghajlatváltozás tudományos tényét, és különösen azokat, akik felszólalnak a változtatásért, azt mutatja, hogy még számukra is fontossá vált a kérdés. Már nem néznek át rajta, rajtunk, mert érzik, hogy ez egy olyan téma, ami tömegeket képes megmozdítani és cselekvésre ösztönözni. Véget ért tehát az ártatlanság kora, innentől kezdve rögösebb útra lép a magyarországi klímavédelem, de ez egyben azzal is kecsegtet, hogy a végén még érdemi változás is történhet, úgyhogy ne csüggedjetek. A címben azt ígértük, hogy adunk pár tanácsot, tippet, hogy hogyan kell hozzáállni az ilyen típusú érveléssel operáló emberekhez. Ehhez felállítottunk két főszabályt.

Egy átlagos klímaszkeptikus pár.

 

I. főszabály: kifejezetten rossz szándékú emberekkel ne vitatkozz!

De tényleg. Megőszülsz, kihullik a hajad, ráncos leszel, tokád nő, aztán meghalsz tuberkolózisban. Ezt olvastam egy blogon még 5 éve, ahol az Alabamai Aligátor Egyetem professzora, „Felhasznalo1989” a kutatásait végezte. Táblázat is volt mellé, így tudom, hogy igaza volt, plusz egyezett a véleménye az enyémmel. Ez nekem pont elég tudományos bizonyíték.

Komolyra fordítva a szót, vannak menthetetlen esetek, akikkel nem érdemes vitatkozni. Túl sok energiát visz el, és alig van rá esély, hogy észérvekkel meg tudd győzni. A fenti példánál maradva: aki a véleménye önigazolását keresi, vagy kifejezetten ártó és rossz szándékkal közelít a témához, azoknál fel sem merül a megértés mozzanata, így fölösleges rájuk időt pazarolni. Nem érdemes rájuk reagálni, még felháborodni sem. Egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá.

Fontos! Az ilyen emberekből – szerencsére – kevés van. Te se bélyegezz rögtön mindenkit ilyennek, csak mert rossz napod van vagy elfáradtál. Vagy mert nem ért veled rögtön egyet. Légy kritikus magaddal szemben. Egy idő után viszont már könnyen fel fogod ismerni a jelenséget, akkor pedig nyugodtan zárd ki, menj tovább, és foglalkozz az igazán fontos emberekkel: mindenki mással.

II. főszabály: mindenki mással viszont merj beszélgetni, ha kell, vitatkozni!

Sajnos olyan szintű környezeti- éghajlati válságba kormányozta magát az emberiség, hogy már nagyon kevés az, ha Te egyedül példát mutatsz, de közben csendben maradsz. Lehet, hogy te gyalog és biciklivel jársz, de mindenki más autóval, vagy arra vágyik, hogy azzal menjen. Lehet, hogy te a megtakarításaidat energiahatékonysági felújításra költöd, de a többség inkább elmegy egy repülős nyaralásra. Lehet, hogy te hurcolod mindenhova magaddal a vászon táskádat, a fém szívószáladat, az ételhordó dobozaidat, a kulacsodat, és úgy élsz mint egy mozgó zsibvásár, de a többség az eldobhatót fogja kérni. Azt a szatyrot, aminek az életciklusa kb. 15 perc, és azt a szívószálat, amit kb. 5 percig használnak. A munkahelyeden a kollégád ugyanúgy minden nap az 500 év alatt „lebomló” habdobozban fogja elvinni a rántott csirkét, mert nem szeret mosogatni, meg egyébként is elhagyná a saját dobozát.

Nehéz az éghajlatváltozásról beszélni, mert alapvetően nem a legvidámabb témakör. Mentálisan is borzasztó nehéz felfogni azt, amikor 50-100 éves távlatokban beszélnek valamiről, miközben sokan a jövő hetünket sem látjuk tisztán, és az állásinterjú klasszikus kérdéséhez képest nem látjuk magunkat 5 év múlva a karrierünkben sem.

Az igazság az, hogy a fene se akar a klímaváltozással foglalkozni. Mi sem. Sokkal egyszerűbb volna folytatni ugyanúgy a végtelen növekedésre felépített gazdaságunkat és életünket, mint tettük azt eddig. És tesszük még mindig.

Az egészet a tudás és a tudomány rontotta el, haragszanak is rá rendesen. Amióta az ősember először elkezdte megfigyelni a csillagokat az égbolton, és ebből következtetéseket vont le, szabályokat állított fel, úgy elég volt nem odafigyelni, és pár ezer év alatt fekete lyukakat fényképezünk, amelyek 55 millió fényévre találhatóak a Földtől. Elkezdtük megfigyelni a bolygó éghajlatát, amihez egyre több és több, és egyre jobb és pontosabb mérés társult.

Joel Pett karikatúrája a 2009-es koppenhágai klímacsúcs előtt. USA Today

Ma már tudjuk, hogy az emberiség képes befolyásolni egy olyan végtelenül összetett és hatalmas rendszert, mint a Föld éghajlata. Jelenlegi tudásunk szerint ennek oka az emberi üvegházhatású-gázkibocsátás. Tudta ezt Teller Ede 1959-ben, vagy James Hansen 1988-ban. Sajnos az azóta eltelt idő ezt a tudást nemhogy megcáfolta volna, hanem csak erősítette. Itt el is érkeztünk az első fontos ponthoz, kezdjük akkor az útmutatót, lépésenként:

1. A globális éghajlatváltozás nem vélemény, politikai program, vagy világszintű összeesküvés-elmélet, hanem tudományos tény

Ezt azért fontos minden egyes alkalommal tudatosítani, mert a politikai kommunikáció terén, ahol a tények „rugalmasan értelmezhetőek” (őszintébb korokban ezt hazugságnak volt szokás nevezni), ott a globális éghajlatváltozást fel lehet tüntetni egy véleménynek a sok közül, az utcán a jövőjéért tüntető középiskolást pedig a háttérhatalom besúgó ügynökének.

Bármilyen vita során az első és legfontosabb tisztázandó ügy, hogy a klímaváltozás tudományos, nem pedig politikai kérdés. Nem tudjuk ki találkozott már életében liberális vízmolekulával, esetleg konzervatív oxigénnel, királypárti szürke marhával, vagy szigorúan köztársaságpárti búbos bankával. Ezek a dolgok kívül esnek a mindennapi emberi-politikai játszmáinkon, és míg érdekes módon a minket körülvevő és éltető ökoszisztémával nem játsszák ezt a játékot, addig az éghajlatváltozással mégis megpróbálják.

A monarchisták nem ismernek határokat.

A politikai kérdés az, hogy amikor az éghajlati válság tényét végre belátva cselekvésre szánjuk el magunkat, akkor mit és hogyan fogunk csinálni. Ott kell lefolytatni a politikai vitákat. Azt, hogy mi lesz azokkal az emberekkel, akik jelenleg mondjuk a szénbányászatban, szénerőművekben dolgoznak. Ez politikai kérdés. Az viszont tudományos tény, hogy ha nem csökkentjük a kibocsátásainkat (a példánál maradva: zárjuk be a szénerőműveket), akkor többért kell majd aggódnunk, mint ezen emberek jogos kárpótlásáért, átképzéséért.

2. Óriási, 97-98%-os konszenzus van a tudományos világban a fenti ténnyel kapcsolatban

Azonban ez nem jelenti azt, hogy a kétkedők és tagadók ne találnának egy tudományos fokozattal, adott esetben egyetemi katedrával és kitüntetéssel rendelkező tudóst, aki máshogy vélekedne. Ők (2-3%) lesznek a rendszeres hivatkozási alap, hogy nincs is valójában konszenzus, meg olyan bizonytalan is ez az egész, nem kell itt hisztizni. Az olajlobbi – immáron bizonyítottan – évtizedeken keresztül gyengítette ezzel a módszerrel a tudományos konszenzust, tüntette fel hamis és megbízhatatlan színben a közvélemény előtt.

Azonban a tudomány nem hit vagy politikai akarat kérdése.

Így már egészen máshogy fest a dolog, ha a fenti módszertan alapján tízből kilenc tudós ugyanazt állítja: a jelenlegi éghajlatváltozáshoz az emberi tevékenység döntően hozzájárul. Aki azzal érvel, hogy nincs tudományos konszenzus, annak eggyel szemben tíz ellenpéldát lehet felsorakoztatni, hogy de: a többség szerint az van. Ha az illető úgy érvel, hogy az ő általa ismert és elfogadott tudós érvei „erősebbek” ? Akkor vissza lehet térni az első ponthoz, hogy itt most politikai kérdésről avagy tudományról folyik-e a beszélgetés.

3. A globális éghajlatváltozás nem valami térben és időben elvont fogalom, ami csak a jegesmedvéket érinti

Sokan azért idegenkednek a klímaváltozás témakörétől, vagy tekintenek ellenségesen rá, mert valami elvont, felülről rájuk kényszerített zubbonynak tartják, amihez nekik semmi közük, őket nem érinti, nem tehetnek róla. Mivel sajnos az éghajlatváltozás már a Kárpát-medencében is erősen érezteti a hatását, ezért könnyen érzékeltethető példákkal be lehet mutatni, hogy a klímaváltozás már itt van, és nem unokáink életét fogja befolyásolni, hanem most, a miénket. Egy átlagos magyar klímaszkeptikus nehezen tud kapcsolódási pontot találni az Amazonas esőerdő pusztulásával, viszont ha azt mondjuk neki, hogy búcsút inthet a magyar krumplinak, málnának, vagy a tramininek, netán egy tartós nyári hőhullám során a nagyi megszédül, elesik, és combnyaktörést szenved, azok olyan pontok, amik mindenkit érintenek.

Lehet, hogy valakit nem hat meg a globális tengerszint emelkedés, de ha nincs víz a Dunában, az neki is fel fog tűnni. Különösen, ha emiatt nem tudják kellő mértékben lehűteni a paksi atomreaktort, és országos áramkimaradások lesznek. El kell magyarázni ezeket az összefüggéseket, így máris kézzelfogható és húsba vágó kérdés lesz a klímaváltozás, nem valami elvont tudós okoskodás, amitől csak még rosszabbul kéne, hogy érezzem magam. Ha ez sikerül, akkor mellesleg át lehet térni a globális rendszer magyarázatába, ugyanis számunkra sem mindegy, hogy mennyit emelkedik a tengerszint és milyen ütemben pusztulnak az egyenlítői esőerdők…

“Köszi Apa, hogy itt vagy és megpróbálod. – Fiad” – fotó a május 24-ei budapesti második globális klímatüntetésről, Kossuth tér. (Fotó: L. A.)

 

4. Mindenki tehet a klímaváltozásról, és mindenki tehet ellene – de nem mindegy, hogy ezt hogyan adod elő

Ha dühös vagy – amire minden jogod megvan! –, és azt mondod valakinek, mert kocsival jár vagy húst eszik, hogy „te ölöd meg a bolygót”, akkor jobb, ha inkább nem is kezdesz neki, mert többet ártasz, mint gondolod. Amellett, hogy kiérdemled vele a méregzöld, faölelgető hippi, valóságtól elszakadt klímahisztiző kifejezéseket. A sort hosszasan lehet folytatni, valószínűleg megteszik majd mások. Ezzel csak még messzebb taszítod a megértéstől azokat az embereket, akik egyébként nyitottak lennének az éghajlatváltozás megértésére. A „sokkterápia” (10-12 évünk maradt a cselekvésre; mind meghalunk stb.) nagyon úgy néz ki, hogy a többségnél nem válik be, különösen azoknál, akikben még nincs meg a kezdeti fogékonyság a téma iránt. És hogy miért?

Az emberiség nem azért kezdte el az ipari forradalmat, nem azért építettünk gépeket, amiket fosszilis energiahordozók hajtanak, mert befolyásolni akartuk a Föld éghajlatát. Hanem mert jobban akartunk élni. Többet, jobbat, gyorsabban szerettünk volna, és el is értük. Minden szörnyűség ellenére, soha nem élt ennyi ember ilyen jólétben a Földön, mint most. Soha nem látott energiabőségben és szinte határtalan mobilitásban lubickolunk, miközben elektromos autókat lövünk fel néha az űrbe. Azt hihetnénk, hogy az emberiség hamarosan révbe ér, sőt, a szerencsésebbik fele (mi is!) már meg is érkezett. Ki akarna ezen változtatni?

2018. február 6-án a SpaceX Falcon Heavy rakétája sikeresen felvitt az űrbe egy Tesla Roadstert.

A gond megint a tudással van. Ma már tudjuk, tudományosan, adatokkal alátámasztott tény, hogy ahogyan most létezünk, az semmilyen szinten nem fenntartható. Az az ember, aki mondjuk 6 éve dízel autót vásárolt, vagy naponta húst eszik, nem azért teszi ezt, mert valami eredendő gonoszt szolgál és mindene az üvegházhatású-gázkibocsátás. Egyszerűen azért cselekszik így, mert lehet, hogy gyerekkora óta autóról vagy állandó húsevésről álmodott, mert akkor elérhetetlen volt, most már viszont egyre kevésbé az. Ha ezek az emberek bűnbaknak vannak kikiáltva mindenféle előzetes magyarázat nélkül, az egy olyan bumeráng-hatást fog kiváltani, ami a kezdeti felháborodásból fog átcsapni a klímatagadásba. Senki nem szeret magára bűnösként tekinteni, pláne ha nem volt korábban tisztában fogyasztási szokásainak a következményeivel.

5. Fokozatosság

Szokásainkon és függőségeinken a legnehezebb változtatni. A függőség itt egyáltalán nem a szerencsejátékra vagy az alkoholra vonatkozik: ha valakinek eddig úgy általában a vásárlás, a túlfogyasztás jelentett örömöt és boldogságot, az hogy mondjon le egyik napról a másikra róla? Aki az 1960-as években volt gyerek, és jó, ha havonta jutott hús az asztalra, az hogyan mondjon le a napi húsfogyasztásról, amikor ez már számára olyan státusszimbólum, ami egyet jelent azzal, hogy nem vagyok szegény? A válasz nagyon egyszerű: sehogy. Ha azonnali radikális változásra akarsz rávenni valakit, akkor az megint negatív válaszreakciót fog maga után vonni az esetek döntő többségében. Nem azt kell mondani, hogy ne egyél soha többet húst, ne vegyél ruhát, ne repülj és ne ülj autóba, hanem ha csak egy kicsit is, de csináld máshogy.

Meg kell értetni a beszélgetőpartnerünkkel, hogy ha akár csak egy héten egyszer nem eszik húst, ha csak azt a ruhát veszi meg, amire tényleg szüksége van, ha nem kér zacskót és néha kerékpárral jár munkába, az nem lemondás. Ha sok ember tesz meg sok ilyen apró lépést, akkor meg fognak változni a fogyasztási és termelési szokásaink, amit végül a jogalkotás is le fog követni. Nem egymillió tökéletes „klímabajnokra” van szükség, hanem egymilliárd csetlő-botló, próbálkozó emberre.

6. Türelem

A fentiek emberfeletti türelmet kívánnak tőled, miközben neked is megvannak ugyanazok a problémáid, mint azoknak, akiket próbálsz meggyőzni. Máshogy azonban – a kibocsátási büdzsénk vészes fogyása miatt – nem fog menni. Kevés az, ha a négy fal között csendben űzöd a klímavédő életmódodat. Nem fordíthatod el a tekinteted azoktól, akik többségben vannak, és lehet, hogy csak a megfelelő információra és szavakra vágynak. Az IPCC másfél fokos jelentésében foglalt 10-12 éves időkeret ellenére a harag és sürgetés valószínűleg nem fog célt érni, ahogy az apokaliptikus, „mind meghalunk” elbeszélésmód sem ért célt, csak a végtelenbe tágította az emberek ingerküszöbét. Marad a türelemjáték. Ne feledd: a klímaszkeptikus, akivel beszélsz, lehet hogy a testvéred, az apád vagy a nagymamád. Vagy a tanárod, netán épp a főnököd. Ha kísérletet sem teszünk a kéznyújtásnyira lévő, a saját mikroszintünk felett elhelyezkedő középszint (család; iskola; munkahely; cég) megváltoztatására, akkor a legfelsőbb politikai szint sem fog változni, és jelenleg Magyarországon a politika egy szegletének láthatóan az a célja, hogy a négy fal között tartsa a klímavédelmet.

A türelem és az egyéni példamutatás mellett fontos, hogy a – remélhetőleg immáron – fogékony emberek kezébe add a megoldást. Ne csak beszélj a zero waste-ről, add a kezébe azokat az eszközöket, amivel el is tudja kezdeni. Ne csak beszélj a kevesebb húsról, hanem mutasd meg, hogy egy húsmentes hétfőn is lehet finomat enni, pláne ha te készíted el. Nem mindenkiben van meg a hétköznapok küzdelmei után az energia, hogy megtegye a kezdőlépést, segíts hát neki.

Grafitember katikatúrája az előítéletek bámulatosan gyors összekapcsolásáról a Napirajzon // Index.hu

7. Készülj fel minden rosszra, mert meg fogod kapni

Betartottál minden lépést? Türelmes, alázatos és segítőkész voltál? Példamutató és proaktív? Ennek ellenére sem sikerült? Ebben az esetben vagy az első főszabály érvényesült, és rossz helyen kopogtattál az érveiddel, vagy a második főszabályon belül maradva te nem voltál elég hiteles, vagy a másik fél egyszerűen épp olyan tudatállapotban, élethelyzetben van, hogy nem tudja, nem akarja ezt most befogadni. Ez önmagában érinthet csalódásként, de még mindig a kellemesebb eset. Készülj fel arra, hogy a most itthon is elkezdődő démonizálásnak meglesznek a hatásai. Továbbá arra is, hogy akinél valamilyen oknál fogva beindul a bumeráng-hatás, az nagyot fog visszaütni, remélhetőleg csak képletesen. Ne lepődj meg, ha a klímavédelmet más deviáns (vagy annak tartott) viselkedéssel fogják azonosítani, és téged olyannak is be fognak állítani, ami szóba sem került egy beszélgetés során. Ha eltekintünk a szándékos rosszakarástól, akkor ennek okait abban is kereshetjük, hogy az éghajlatváltozás elleni fellépés forradalmi tett. Ismét csak hangsúlyozni kell, hogy nem azért, mert annak képviselői borzasztóan vágynának rá, hanem mert belőle fakad.

Forradalmi olyan szempontból, hogy gyakorlatilag jelenlegi életünk és civilizációs berendezkedésünk minden pontját érinti vagy érinteni fogja. Ez egy olyan mentális gát, amit nem biztos, hogy mindenki fel tud, vagy fel akar dolgozni. Ebben az esetben viszont csípőből jövő kemény elutasításra számíthatsz, legjobb szándékod ellenére is.

8. De azért nem vagy egyedül

Ebben egy idő után nagyon el lehet fáradni, sőt: teljesen ki lehet égni. Emlékeztetnénk megint: a fene se akar éghajlatváltozással foglalkozni. A probléma az, hogy ha viszont elkezdesz vele foglalkozni, akkor nagyon nehéz eltekinteni a megszerzett tudástól, nem olyan könnyű a visszaút a paradicsomi tudatlanságba. Gyakran érezheted azt, hogy egy hatalmas háborgó tenger közepén Te vagy egyedül, aki küzd a hullámokkal, amik soha nem fognak elmúlni, sőt, egyre nagyobbak és fenyegetőek lesznek. Érdemes ilyenkor tudatosítani magadban, hogy nem vagy egyedül. Nem vagy egyedül, ellenben egyre többen vannak, akiknek ez a kérdés kiemelt fontossággal bír, és egy új értékrend alapját képezi, ami bármiféle hamis híresztelés ellenére nem áll ellentétben más, korábbi értékrendekkel. Ha izolálódsz, könnyen eluralkodhat rajtad a klímaszorongás, vagy akár fel is adhatod az egészet. Keresd a hozzád hasonlóan gondolkodókat, olykor meglepően közel vannak hozzád.

***
Mivel a jövőben várhatóan csak sokasodni fognak az éghajlatváltozás miatt felszólalok elleni támadások, ezért ezt a cikket időről-időre frissíteni fogjuk, követve az aktuális klímatagadó és klímaszkeptikus trendeket.

Másfél fok csapat

Vigh Péter

Vigh Péter

A Másfél fok projektmenedzsere, szerkesztője. Egykori LIFE éghajlat-politikai tanácsadó, az irodalom- és kultúratudományok doktora (PhD).

Megtalálsz minket a Facebookon és az Instagramon is!