Nem tudnánk felsorolni azt a rengeteg embert, akiknek hálával tartozunk, hogy támogattak, támogatnak minket áprilisi elindulásunk óta. Pontosabban megpróbálhatnánk belekezdeni egy hosszú névsorolvasásba, de annyira félünk tőle, hogy kihagynánk valakit, hogy lemondtunk róla. Köszönjük vendégszerzőinknek, hogy mindenféle pénzbeli ellentételezés nélkül emelik a Másfél fok színvonalát és sokoldalúságát. Köszönjük az összes rádiós, tévés, online és nyomtatott sajtó újságíró munkatársaknak, hogy hívtak minket, teret biztosítottak nekünk és keresték az együttműködést. Köszönjük az események szervezőinek és moderátorainak, hogy gondoltak ránk, és iskolák, filmklubok, workshopok és előadások vendégei lehettünk.
Működésünk nem öncélú: ha nem látnánk azt, hogy munkánkkal pozitív hatást tudunk elérni, akkor önmagában egyáltalán nem okozna nekünk örömöt, hogy ilyen intenzíven foglalkozzunk a globális éghajlatváltozással. A tudományos megközelítés segít távolságot és mértéket tartani, azonban a helyzet súlyosbodásával a klímaszorongás ugyanúgy része az életünknek, mint bárki másnak, aki beleártja magát a témába. Nem azért kezdtünk bele ebbe a projektbe, mert minden álmunk az volt, hogy folyton az éghajlatváltozással foglalkozzunk, hanem mert felismertük azt, hogy ha szűk kereteink között is mozogva, de van lehetőségünk cselekedni, tájékoztatni, és ez a helyes döntés.
Mi is csak emberek vagyunk, és egyáltalán nem vagyunk tökéletes klímabajnokok. Törekszünk arra, hogy amiről írunk, beszélünk, azt mi is megvalósítsuk a saját életünkben. Hogy mi magunk legyünk az a változás, amit el szeretnénk érni. „Nem egymillió tökéletes klímabajnokra van szükség, hanem egymilliárd csetlő-botló, próbálkozó emberre.” – írtuk még tavasszal, és ezt azóta is így gondoljuk. Nem egymás hibáztatása vagy felelősségre vonása a cél, hanem egymás motiválása arra, hogy senki nem olyan kicsi, hogy ne tudna érdemben cselekedni, és ha már elkezdtük, keressük a lehetőséget arra, hogy minden nap egy kicsit többet tegyünk.
A cselekvés első pontjának mindig a tájékozódást és a tájékoztatást szoktuk megjelölni, mivel a társadalom többsége itthon és világszerte továbbra is nagyon kevés és zavaros információval rendelkezik a témát illetően. Tudjuk azonban, hogy a munkánknak is van karbonlábnyoma, ahogy egész létezésünknek. Minden egyes cikk, poszt, hozzászólás, kép és videó mögött elfogyasztott energia és a légkörbe kerülő üvegházgázok vannak. Ha előadást tartunk valahol, akkor bizony nem mindig kerékpárral vagy gyalog megyünk. Repülünk is, üzleti és magán utakra egyaránt. Mégis, úgy gondoljuk, hogy az a munka, amit végzünk, annak az eredménye a nagy egészt tekintve inkább pozitív, mint ha csupán a négy fal között művelnénk a klímavédelmet és a tájékoztatást. Túl vagyunk sajnos már rég azon, hogy a nagyon fontos egyedi döntésekkel visszafordítsuk az ökológiai-éghajlati válság lefelé gyorsuló lavináját. Ki kell lépni a négy fal közül, és be kell menni a tanterembe, a stúdióba, fel a pódiumra, vagy ki az utcára.
Tudjuk, hogy nincs egyetlen „csodaszer” a környezeti válság és az éghajlatváltozás rendkívül összetett problémájának a megoldására, azonban a munkánk és a saját életünkben meghozott döntéseinken túl is keressük a megoldásokat arra, hogy hogyan tegyük kíméletesebbé a működésünket. Szerkesztőségünk ezért úgy döntött, hogy a működésünkből fakadó karbonlábnyomot kompenzálandó, karbonsemlegesítési projektet fog támogatni. Tisztában vagyunk vele, hogy sokak szerint ez csupán „álszentség”, és nem megoldás a problémára. Lehet, hogy van benne némi igazság, ahogy azonban fent is mondtuk: mi is csupán csetlő-botló emberek vagyunk, akik viszont folyamatosan keresik a megoldásokat.
Egy átlagos magyar ember kibocsátásai jelenleg valahol 6 – 6,2 tonna szén-dioxid egyenérték / év körül mozognak, ezért szerkesztőségünk úgy gondolta, hogy ez a minimum, amit illendő volna kiváltani. Mivel azonban az átlag csupán egy kellemes statisztikai adat, ezért – a fenti, utazásból fakadó kibocsátásokat figyelembe véve – úgy döntöttünk, hogy további 10 tonna karbonsemlegesítési kreditet vásárolunk. Ez összesen 35 tonna szén-dioxid egyenértékű kredit, amit az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCC) által hitelesített oldalon vásároltunk saját, önkéntes elhatározásból, mert úgy éreztük, hogy ez az a szűrő, amin keresztül a pénz tényleg a megfelelő helyre fog kerülni.
Két indiai projektet támogattunk: egy erdősítéssel kapcsolatos kezdeményezést és egy szoláris projektet. Mindkettő túlmutat csupán az éghajlatváltozás elleni küzdelmen, és több ENSZ Fenntartható Fejlődési Célt is támogat. Hogy miért pont India? Egyrészt a Globális Délen elköltött minden egyes forint jobban hasznosul, továbbá fel kell ismernünk, hogy ebben a történetben az egész emberiség együtt van benne. Vagy együtt oldjuk meg a problémát, vagy sehogy. Magyarország klímáját nem itthon „csinálják”, hanem a fejlett és fejlődő nagykibocsátó országokban. Ha nem segítünk a fejlődő országoknak a „közös, de megkülönböztetett” felelősség jegyében, és hagyjuk, hogy ugyanazt a fosszilis utat járják végig, amit többek között már mi is végigjártunk, akkor lehetünk mi bármekkora klímabajnokok, sajnos nem fogjuk tudni mérsékelni az éghajlatváltozást.
Ezzel az apró ajándékkal szeretnénk megköszönni az összes olvasónknak és követőnknek, hogy figyelemmel kíséritek a munkánkat. Amit megpróbálunk a lehetőségeinkhez mérten kíméletesen végezni, így ez most az ajándékunk saját magunknak és nektek is. Talán szokatlan vagy furcsa megközelítés ez egy tudományos ismeretterjesztő, tudatosságnövelő projekt részéről, azonban egyetértve a világszerte növekvő számban aggódó és tiltakozó tudósokkal, mi is úgy véljük, hogy nem mehet minden tovább a megszokott mederben, mert ez az, ami ide juttatott minket, ahol most vagyunk. Végezetül álljon itt egy idézet XVI. Benedek pápa „Caritas in veritate” kezdetű enciklikájából, amit vallási meggyőződéstől függetlenül érdemes megfontolni:
„A szeretet nem zárja ki, sőt megköveteli a tudást, irányítja és belülről átlelkesíti azt. A tudás soha nem csupán intelligencia kérdése. Kétségkívül redukálni lehet számításokra és tapasztalati megfigyelésekre, ám ha bölcsesség kíván lenni, amely az alapelveknek és ezek végső céljainak fényében el tudja igazítani az embert, akkor a szeretet „sójával” kell megízesíteni. A cselekvés bölcsesség nélkül vak, a bölcsesség szeretet nélkül terméketlen. Akit valódi szeretet lelkesít, azt leleményessé teszi abban, hogy felfedezze a nyomor okait, megtalálja az ellene vívott harc eszközeit, és elszántan le is győzze a nyomort.”
Minden kedves olvasónknak boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket kíván a Másfél fok csapata.
