A 8 évvel ezelőtti induláshoz képest rengeteget fejlődött a PET Kupa és számos támogató (minisztériumok, forprofit cégek) is beállt a kezdeményezés mögé. Többször szerepeltetek televíziós híradásokban, megjelent rólatok cikk a National Geographic magazinban, illetve rendszeresen bejelentkeztek a közösségi média felületeiteken. Ha mégis találkoznál valakivel, akinek ismeretlenül csengene a „PET Kupa” név, hogyan mutatnád be a kezdeményezést?
A PET Kupa az első és – ha jól tudom – máig az egyetlen olyan környezetvédelmi akció, ami a folyami hulladékkal harcol a folyók szennyezése ellen. Ha (a beszélgetőpartnerem) hosszabban is engedné, hogy beszéljek, akkor azt mondanám, hogy a világon a legbonyolultabb és legnehezebb vízitúra, mert nem csak szimplán azok a nehézségek vannak benne, amik egy átlagos vízitúrában, hanem tetézve van még határvízzel, vízi biztonsággal, hulladékkezeléssel és szervezési nehézségekkel.
Ha pedig egy gyereknek kéne elmondani, mi a PET Kupa, akkor azt mondanám, hogy egy igazi kalóz kaland, amikor átélhetjük, hogy milyen hajót építeni, azzal vízre szállni és tenni valami igazán nagy csibészséget.
Egyébként az eredeti ötlet honnan jött?
2010 és 2011 között filmet kellett készítenünk a partifecskékről a Tisza felső szakaszán és azt lehetett látni, hogy a klímaváltozás miatt egyrészt a megemelkedett vízszint elsodorja azokat a löszfalakat, ahol a fecskék fészkeltek, másrészt annyi pillepalackot hozott magával a Tisza, hogy szinte nem is láttuk a vizet. Borzasztó érzés volt, ezért elkezdtünk gondolkodni azon, hogy hogyan örökítsük vagy oldjuk meg ezt a helyzetet, de nem jutott eszünkbe semmilyen jó film ötlet. Ahhoz pedig már elég tapasztalt filmesek voltunk, hogy tudtuk, ha nincs jó ötlet, akkor inkább érdemes kivárni.
Később jött egy füles, hogy egy barátom (Fekete Tibor) együtt hajózott a Palkó Picivel (a PET Kupa egyik társalapítója – a szerk.) egy stégnyi méretű pillepalack hajón és így ereszkedtek le a Tiszán. Akkor tudtam, hogy ez az! Egyből találkozni akartam Pici bácsival, kértem, hogy mutassa meg a hajóját és akkor már tudtuk, hogy ebből filmet kell forgatnunk. Tehát ugyanilyen vagy hasonló hajókat kell építeni, azokkal elindulni a folyón és versenyezni. A „Hogyan tisztítsuk ki a Tiszát?” című film elkészítésére támogatást nyertünk és ennek köszönhetően született meg az első tiszai PET Kupa. A futam után hazajöttünk és éreztük, hogy valami olyasmit éltünk át, amit nem szabad abbahagyni. Azóta is zajlik ez a csoda.
Az első rendezvényen tehát mintegy 20-an vettetek részt.
Négy hajó indult első alkalommal, hajónként mintegy 6-7 fős legénységgel. Már kezdettől fogva ott volt minden elem, amit ma is látsz egy PET Kupán: járt pont az ügyességi versenyekért, szemétszedésért, volt műveltségi vetélkedő (Tisza-kvíz) és hívtunk olyan zenészt, aki hulladékokból készített hangszereket és azon játszott. Tehát a legelső PET Kupa is ugyanezekből az elemekből épült fel: a rajt, a szóda (startpisztoly helyett), a vízi mentők, az egymással vetélkedő, de mégis egymást segítő hajók.
A PET Kupán természet és a Tisza védelme és szeretete hajtja az önkénteseket és a résztvevőket, akik a kezdeti 20-50 fő helyett tavaly 320-an vették fel a harcot a tiszai hulladékszigetekkel. Szerinted mi volt az „áttörési pont” amikor családi rendezvényből környezetvédelmi fesztivállá nőtte ki magát a Kupa?
Ez nagyon jó kérdés, hiszen a sikernek, ha lenne titka, meg lehetne fejteni. Annyit tudok mondani, hogy az első években nagyon sok olyan cégnél kopogtattunk, akik ajtót mutattak nekünk, nem segítettek minket és ma már biztosan nagyon bánják. De már a legelején tudtuk, hogy ez egy hihetetlenül jó kezdeményezés és felajánlottuk a lehetőséget a csatlakozásra, kértük a támogatást. És sorban „nem”-eket kaptunk. Valószínűleg az történhetett, hogy annyira abszurd, vagy annyira bolondos ez az ötlet, hogy kevesen merték elhinni: működhet. Nem egy szokásos tisztítsunk ki valamit, azán csináljunk egy fotót magunkról történet, hanem inkább egy teljesen körforgásos modellben vagy gazdaságban gondolkozó projekt.
Szerintem az elején a reménybeli támogatók nem tudták, hogy komolyan gondoljuk, vagy tényleg jól tudjuk-e csinálni. 4-5 év után kezdtek el nagyon komoly cégek mellénk állni. Az első áttörés az a Siemens volt, aki csapatot küldött és aztán 1 millió forintos csekket nyújtott át. Aztán a Schneider Electric, a Henkel és még sorolhatnánk. Először elkezdtek evezni velünk, megnézni, hogy miről szól a PET Kupa és csak utána alakult ki egy szorosabb együttműködés. Utána már életbe lépett a „mágnes” vagy „gravitációs hatás”: a többi potenciális támogató is látta, hogy komoly nevek eveznek velünk évek óta, ezért ők is tettek velünk egy próbát.
Ebben a sikerben mekkora szerepet játszott az, hogy természetfilmes vagy, tehát tudod, hogy milyen módszerekkel lehet felhívni az emberek figyelmét egy problémára?
A PET Kupa filmes kezdeményezés – eleve egy filmből nőtt ki – tehát azóta is központi szerep jut a futamokon készült videóknak és fotóknak. Nem is tudom, hogy mi lehet azokkal a jó ötletekkel, amiket nem tudnak így kommunikálni? Szerintem nagyon kicsi az esélyük arra, hogy áttörjék a „láthatósági” küszöböt. Nekünk meg ez a szerencsénk, hogy tudunk képanyagot készíteni róla és nap mint nap tapasztaljuk ennek az előnyét. Azt hiszem, hogy a siker legalább a felét ez adja.
A klímaváltozás miatt egyre gyakrabban fordul elő, hogy pár óra leforgása alatt több heti, vagy akár több hónapnyi csapadék ér egy adott területet, ezzel villámárvizeket okozva. Hogy látod, a 8 évvel ezelőttihez képest nektek is több eseményt kell szervezni emiatt, esetleg megváltoztak azok az időszakok, amikor szedni érdemes a hulladékot az ártérből?
Szerintem nagyon befolyásolja. Én magam a vízvisszatartás mellett lennék: tehát ha jön az ár, akkor ne egy Tisza-tavunk legyen, hanem legyen mondjuk öt és tároljunk be a rengeteg vizet, amiből boldogan élhetünk egészen őszig. Hogyha ez a víz szennyezett, akkor viszont nagyon nehéz azzal érvelni, hogy pl. termőföldeket öntsünk el vele. A globalizáció, meg az, hogy elkezdtünk egyre több eldobható műanyagot használni, az azzal jár, hogy egyre több szennyezést sodor le a víz. Arról nem beszélve, hogy ennek a kiszámíthatósága is nagyon lecsökkent. Most már nem tudjuk annyira belőni, hogy van a zöldár, vagy hogy júniusban majd nagyvíz lesz. Hanem azt látjuk, hogy nincs igazán havazás, aztán ha meg jön a víz – persze akkor, amikor jellemzően nem számítunk rá – akkor meg heteken át dől. Úgy látom, hogy azok, akik közvetlenül harcolnak a folyami műanyaggal – pl. a Felső-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVIZIG) munkatársai – azok a teljesítőképességük határán dolgoznak emiatt.
Mert két többé-kevésbé kiszámítható áradat helyett rendívül sok víz érkezik, és nagyon intenzíven. A mi munkánkat annyiban nehezíti, hogy nagyon sok olyan rendezvényünk van, ahol kiemelten fontos, hogy jó legyen a hangulat: hogy tudjunk hajózni. Júliust például elvesztettük idén. Korábban a PET Kupa júliusban volt, de annyi vihar és olyan sok nehéz helyzet adódott, ami miatt kockázatossá vált a PET hajókon utazni, hogy áttettük a rendezvényt augusztusra. Ez is olyan változás, ami néhány év alatt következett be, tehát még azt sem tudom, mi lesz néhány év múlva. Lehet, hogy szeptemberben kell majd megrendeznünk a futamot ahhoz, hogy nyugodtak legyünk afelől, hogy tényleg legalább egy hétig biztonsággal hajózható lesz a Tisza. Ami biztos: a műanyagok termelése, előállítása, vagy akár szállítása, újrafeldolgozása nagyon komoly CO2-terhelést jelent, ami tovább gyorsíthatja az éghajlatváltozást.
Az éghajlatváltozás mellett a mikroműanyagok is egyre többször – és nem csak átvitt értelemben – kerülnek terítékre. A cél az, hogy a folyón úszó hulladék ne jusson el a tengerig ezzel növelve a vízben lévő (mikro)műanyag mennyiségét. Évről évre mindegy 10-20 tonna műanyag és egyéb hulladékot szedtek ki a vízből, ami egyéni szintén hatalmas mennyiség, azonban az összkép tekintetében csepp a tengerben. Vannak terveitek arra vonatkozóan, hogy a szennyezést az „end-of pipe” (csővégi) megoldás helyet már a forrásánál csökkentsétek?
Én a csővégi megoldás szót sosem értettem, mert szerintem az egész inkább egy hálózat. Egy pókhálót, ha bárhol elszakítasz, akkor azzal az egész megrogy. És ugyanúgy, ha kifeszíted, akkor helyreáll. Egy rendszerbe, ha valahol beavatkozol, mindenképp hatása lesz. Mi a műanyag-problémát egy teljesen „fura” oldalról, az embereknek a megítélése felől közelítjük meg. Ezért nem „csővégi”. Mert, ha az emberi gondolkodásban alapvető változást érsz el, akkor az nagyon nagy változásokhoz vezet a külvilágban.
Olyan értelemben csővégi persze a PET Kupa, hogy érkezik a műanyag, leszedjük, aztán jön a következő árhullám és megint beteríti az árteret. Na de melyik az a nagy probléma, amire azonnal megoldást lehet találni. Az a tapasztalat, hogy ha valamilyen kiemelkedő nehézség kialakul, akkor annak a megoldása is évekbe telik. A műanyagszennyezés problémája annyira komplex, hogy nyilvánvaló: itt még 10-20 évre van teendő, vagy lehet, hogy még tovább is. Ezt pont egy előadáson hallottuk (a PET Kupán ismeretterjesztő előadásokat is hallhatnak a résztvevők – a szerk.), hogy csak azzal a műanyagmennyiséggel, ami jelenleg a környezetben van, kb. 400 évig (!) lesz az emberiségnek baja.
Ennek a megoldása úgy kezdődik, hogy „tinglitangli” filmeket készítünk, meg kihalászunk egy kis mennyiséget a folyosóból. De ezek a filmek szemléletformáló hatással bírnak a döntéshozókra. Emiatt döntenek a Tiszát tisztító géplánc létrehozása mellett (olyan úszó gépsor, melynek révén drasztikusan csökkenhet az ártérbe és a lentebbi szakaszokra jutó hulladék mennyisége – a szerk.). Akkor már mindjárt nem 5-10 tonna, hanem több 100 tonna kerül ki a vízből. Emellett az itt készült filmek keltette nemzetközi felháborodás vezet reményeink szerint ahhoz, hogy a felvízen (Ukrajna, Románia) azt mondják: valamit tennünk kell. Büntetés vagy felelősségre vonás helyett a felvízi országokkal inkább együttműködést keresünk, és azt szeretnénk, hogy egy együttműködő hálózat alakuljon ki első sorban más civil szervezetekkel, vagy akár a hatóságokkal.
A cél, hogy ott helyben tegyük érdekeltté az embereket abba, hogy újra gyűjtsék a hulladékot. Ebben nagyon sokat segít a PET Kupa. Öröm látni, hogy egy ukrán hulladékgazdálkodónak hogy csillog a szeme, amikor egy újrahasznosított műanyag deszkát először életében a kezében tarthat. (Idén készült először a PET Kupa során összegyűjtött és leválogatott műanyag hulladékból olyan műanyag deszka, ami a fából készült társához hasonlóan munkálható meg – a szerk.) Felötlik benne, hogy ebből házat lehet építeni és ezzel egyből érdekeltté tesszük őt abban, hogy a műanyag hulladékot ott helyben feldolgozza vagy akár ő maga gyártsa az új terméket.
Igen, ennek első lépése volt a „Folyómentő teherautót Bélának” kezdeményezés. Mondanál pár szót erről?
Ez egy nagyon jó példája annak, hogy a társadalmi szervezetek is segíthetnek egymásnak, nem baj, ha még nem olyan nagyok. Azt tapasztaltam, hogy önmagában azzal is tudunk segíteni valakinek, ha azt mondjuk: „Figyelj, csinálunk neked erről egy rövid filmet, jó?”. Látszólag ez egy nagyon pici ajándék, de ha jól használjuk, akkor komoly támogatást szülhet. És ez történt Bélával is (Francz Béla, aki korábban egy elöregedett autó segítségével küzdött a hulladékszennyezés ellen Ukrajnában – a szerk.), akiről tudtuk, hogy segítségre szorul. Nagyon fáradt volt, amikor találkoztunk vele, megoldhatatlan problémákkal szembesült. Azt láttuk, hogy néhány millió forintra és némi technológiára lenne szüksége., ezért adománygyűjtést szerveztünk. És lásd, a magyarok hogy állnak ehhez: nem másfél millió forintot adtak össze, hanem több, mint 3 milliót.
Bélának azóta van egy nagy és egy kisebb teherautója, ismert lett és tudja folytatni a (hulladékgazdálkodási) vállalkozását. Nagyon jó érzés, hogy az első héten ez a folyómentő teherautó megdolgozott, átszállított olyan 5-10 tonna hulladékot a Tisza forrásvidékén. Ha ezt minden héten megteszi, akkor havonta 40 tonnával, éves szinten mintegy 500 tonnával lehet számolni. Akkor az 3-4 év alatt hatalmas hulladékmennyiségtől mentesíti a folyót. És ez csak egyetlen egy vállalkozó. És egyetlen egy teherautó. Úgyhogy nagyon nagy lehetőségek vannak abban, hogy a felvízen, az ottani magyarsággal, nemzetiségekkel együttműködve létrejöjjön a tudáscsere. Én ezt nevezem az igazi Európai Uniónak, amikor a természeti erőforrásokkal, és minden mással annyira össze vagyunk kapcsolva, hogy nem is tehetünk mást, mivel egymásra vagyunk utalva.
Korábban beszéltünk róla, hogy a vírushelyzet miatt 200 főre kellett redukálni az idei futamot, a tavaly debütált Tisza-tavi eseményt le kellett mondani, és a bodrogi szedés is tavasz helyett szeptemberben kerül megrendezésre. Mennyiben volt nehezebb megszervezni az idei felső-tiszai futamot, mire kellett kiemelten figyelnetek?
Sokkal stresszesebb volt megszervezni és máig nem engedett ki belőlünk ez a feszültség, mert nagyon-nagyon vigyáznunk kell mindenkire. Mélyen együtt érzünk minden rendezvényszervezővel, aki a járványhelyzet miatt állását, pénzét vesztette, hogy nem lehet most rendezvényeket létrehozni. Mi a szabályokat betartva messze 500 fő alatt vagyunk a PET Kupán, és nagyon vigyázunk rá, hogy ne legyen baj. Azt is tudni kell, hogy ez nem egy olyan rendezvény, ami csak a szórakoztatásra épül, hanem egy folyótisztító-takarító akció.
Emellett nem vagyunk felelőtlenek: állandó orvosi ügyelettel rendelkezünk, minden szervező negatív teszttel jött, lázmérések és kérdőíves vizsgálatokat folytattuk le, tehát mindent megtettünk azért, hogy ezen a rendezvényen keresztül egy plusz fertőződés se történjen. Külföldiek sem jöttek idén, a hajózás során nem érintettünk idegen partokat, tehát nem szálltunk partra pl. Szlovákiában, úgyhogy nagyon-nagyon vigyázunk arra, hogy se egymásra, se a helyi közösségekre ne jelentsünk veszélyt. De nehéz, sokkal nehezebb volt, mint tavaly.
Facebookon rendszeresen bejelentkeztek, az Instagramon pedig 2017 óta képviseltetitek magatokat, így az Y és Z generáció is ismerhet titeket. Ha jól tudom, idén az egyik csapat révén a Tiktok-ot (@_pet_unia_hu) is bevetitek szemléletformálásra, melynek egyik első eredménye, hogy a szombati (nyitónap) videótokat pár óra alatt 35 000-en látták. Ezzel a legfiatalabb generáció számára is kézzel foghatóvá és trendivé tehetitek a folyók védelmet. Hogyan látod, a jövőben is használjátok majd ezt a felelületet?
Őszintén? Én csak „fészbúkul” tudok. Tehát „Instául” sem értek, nemhogy nem „Tiktok”-ul. Megmaradok annál, hogy a saját generációmhoz, a saját felületeimen koordinálom a kommunikációt. Az egész PET Kupa viszont úgy épül fel, hogy tudjuk, itt sokkal több munka van, mint amit a mi generációnk meg tud oldani. Ezért lehet itt annyi gyereket látni, nagyon sok a potenciális szervezőjelölt, az utód, aki át tudja venni, tovább tudja vinni a Kupát, ha nekünk nem sikerül még a saját életünkben kitakarítani a folyót. És nyilvánvalóan az ő dolguk átvenni ezeket az új eszközöket is. Az ilyen tartalmak születését úgy tudjuk segíteni, hogy helyzetet teremtünk, bátorítjuk őket, illetve konkrétan jutalmat adunk, hiszen súlyos PETákok (PET Kupa pont – a szerk.) járnak ezekért a like-okéket vagy a nézettségért. Ez motiválja szereplőket arra, hogy még egy ilyen nehéz túra közepén, ahol sokszor nincs is internet, folytassák az online kommunikációt, mert enélkül, szerintem minden kezdeményezés hamvába holt.
Mely területeken látnál még szívesen hasonló rendezvényeket? Vannak- e olyan külföldi minták, amit szerinted érdemes lenne itthon is meghonosítani?
Szerintem a mai életünknek az oltári nagy problémái az éghajlatváltozás, a műanyagszennyezés, a beporzó rovarok visszaszorulása és a fajvesztés, ebbe beleértve az erdők elvesztését. Bármelyiket nézem, hihetetlenül nagy szemléletformálásra lenne szükség. Amin le vagyok döbbenve, hogy milyen iramban irtjuk a rovarokat. Gyerekkoromhoz képest, egy ilyen tiszai vízitúrán is sokkal kevesebb a szúnyog. Emlékszem, hogy az autók eleje mindig tele volt elgázolt rovarokkal, most meg már nagyon sokszor úgy szeljük át az országot, hogy szinte nincsenek. Fecskék, verebek tűnnek el.
Szerintem minden ilyen területen nagyon fontos lenne olyan szemléletformáló kampányokat indítani, amik fiatalokat mozgatnak meg, valamiért trendivé teszik a méhészetet, az otthoni kertészetet, a faültetést, ilyeneket. Ezek mind olyan dolgok, amiket, ha elmulasztunk, akkor rohamosan csökkennek a saját túlélési esélyeink. De meg kell mondjam, hogy több területen megpróbáltam szemléletformáló erővel fellépni, dolgozni, és habár voltak kisebb sikerek, természetvédelmi projektek, de átütő siker, ahol tényleg, minden klappolt, nem volt még. Valószínű, ezzel küzdenek a természetvédők is. Ezek mind kommunikációs kihívások.
Köszönjük az interjút és jó szelet kívánunk jövőre!
Fotók: PET kupa
