Nem 2050 után, hanem már most, a mi életünkben erősebb lesz a klímaváltozás

Sokan hajlamosak félreérteni a globális felmelegedést 2 fok alatt tartani ígérő Párizsi Megállapodást és a részben annak nyomán egyre több ország által kitűzött, az EU által 2050-re elérni ígért klímasemlegességet: úgy tűnhet, hogy klímaváltozásból fakadó kockázatok is távlatiak, a „mi” életünkben nem fordul igazán rosszra a helyzet. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) új jelentése ezzel szemben azt bizonyítja, hogy ha nem mérsékeljük a kibocsátásokat és nem alkalmazkodunk már a következő két évtizedben kézzelfoghatóan rosszabbodni fog a helyzet – ráadásul először leginkább pont az északi-sarkvidéken, ahol a jégmezők olvadásával további visszacsatolási folyamatok indulhatnak el. Az érvelés viszont fordítva is igaz: ha hatékony intézkedésekkel már most erősen mérsékelnénk az éghajlatváltozást, akkor a hőmérséklet-emelkedés esetén valószínűleg már a közeli jövőben éreznénk a csökkenő tendenciát.
Nem 2050 után, hanem már most, a mi életünkben erősebb lesz a klímaváltozás

Nagyon valószínű,  hogy a globális hőmérséklet a közeli jövőben 0,4–1,0 °C-kal lesz magasabb az 1995–2014-es időszakhoz képest – áll az IPCC hatodik helyzetértékelő jelentésében (AR6). A „nagyon valószínű” megfogalmazás az IPCC-nél a 90+ százalékos biztonsággal állítható kijelentésekre vonatkozik, azaz a modellszámítások szerint csaknem biztos, hogy ezzel kell számolnunk.

2030-ra 40-60%-os valószínűséggel fordulhat elő, hogy egyes évek átlépik, meghaladják a 1,5 °C-os hőmérséklet-emelkedést az 1850–1900-as időszakhoz viszonyítva. A pesszimistább forgatókönyv szerint nagyon valószínű, hogy ez be fog következni, míg az optimistább szcenárió szerint ez az esemény valószínűbb, mint nem. Attól még, hogy ideiglenesen átlépjük a 1,5 °C-os küszöbértéket, az nem azt jelenti, hogy ne volnánk képesek a század végéig visszacsökkenteni, de a legjobb elérhető tudományos eredmények alapján kisebb kockázatokkal jár az emberiségre és a földi élővilágra nézve, ha nem haladjuk meg ezt az értéket.

Pont ott lesz a legnagyobb melegedés, ahol a leginkább nem kéne

A legnagyobb mértékű melegedés a magasabb földrajzi szélességeken, különösen az Északi-sarkvidéken, télen várható. Általánosságban elmondható, hogy a szárazföldeken magasabb hőmérséklet-emelkedés valószínűsíthető, mint az óceáni területek felett. Az 1995–2014-es időszakhoz képest az északi félteke szárazföldjeinek nagy részén a melegedés meghaladhatja az 1 °C-ot. A jelenleg elérhető (CMIP6) modell-szimulációk szerint az észak-atlanti térségben, India egyes területein, Észak-Amerika és Eurázsia bizonyos részein télen, a szubtrópusi, keleti Csendes-óceán déli féltekén levő régióiban nem várható erős melegedés a közeljövőben.

A sarkvidék melegedése, a tengeri jég csökkenése az éghajlatváltozás egésze szempontjából kritikus, hiszen olyan folyamatokat indít be, amelyek tovább erősítik a globális felmelegedést. Csökken a terület albedója, valamint megváltozhatnak az óceáni áramlások, amelyek a tengeri ökoszisztémákon kívül az egész éghajlati rendszerre hatással vannak. Az általunk a földi rendszerbe tett többlet energiát eddig is döntően az óceánok vették fel, azonban ezen képességük nem végtelen. A permafroszt olvadásával pedig olyan visszacsatolási folyamatok indulhatnak be, amiket jelenlegi tudásunk szerint nem tudnánk irányítani.

Nemcsak a hőmérséklet, a csapadékeloszlás is megváltozik

Nagyon valószínű, hogy a csapadék növekedni fog a magas földrajzi szélességeken, az óceáni területek felett és a trópusok nedves régióiban. A száraz régiókban csökkenés várható, amely szubtrópusi területeket is érint. A közeli jövőre becsült változások erőssége azonban kicsi a belső változékonysághoz képest.

A belső változékonyság mellett a modellből eredő bizonytalanság dominál, míg a forgatókönyvből eredő bizonytalanság a csapadék-szimulációk esetén nagyon kicsi.

A trópusi óceánokban  a csapadékváltozást nagymértékben a tengerfelszín-hőmérséklet változásának mintája vezérli, míg a szubtrópusokon elsősorban a szén-dioxid kényszerhez való gyors igazodás irányítja a csapadékot. Az üvegházgázok okozta kényszerre adott válasz mellett a természetes és antropogén eredetű aeroszolok is hatást gyakorolnak a csapadék regionális mintázatára.

Az Északi-sarkvidéken a modellek szerint a tengeri jég nagyfokú megbízhatósággal csökkenni fog szeptemberben.

Ez a változás nagyobb függőséget mutat a szcenáriók tekintetében: például, a szeptemberi északi-sarkvidéki tengeri jég kiterjedése valószínűtlen, hogy 1 millió km2 alá esne 2040 előtt az optimista szcenárió szerint, míg ha a pesszimistább fogatókönyvet vesszük alapul, akkor ugyanezen esemény már valószínű, hogy be fog következni.

Forrás: pixabay.com

A vulkánokat sem lehet elhanyagolni

Egy nagyobb vulkánkitörés megváltoztathatja a közeli jövőre vonatkozó projekciókat. A Pinatubo 1991-es kitöréséhez hasonló eset az északi félteke hűlését eredményezné, amelynek mértéke 0,09–0,38 °C között tetőzne és háromtól öt évig tartana a hatása. Összehasonlításképp: a Pinatubo kitörése során kb. 15-20 Tg kén-dioxid került a légkörbe, míg például a Nabro 2011-es kitörése esetén ez az érték 1,5 Tg volt. A 2021 szeptemberében kitört La Palma vulkán légköri hatásait itt követhetjük nyomon; a hozzá kapcsolódó kén-dioxid kibocsátás október elején mintegy 250 ezer tonnára volt tehető. Az ipari forradalom kezdete előtt, az elmúlt 2500 évben, a nagyobb vulkánkitörések voltak a néhány éves, illetve évtizedes skálán észlelhető hőmérséklet-változékonyság elsődleges vezérlői az északi féltekén. A lehűlés a legnagyobb kitörések után akár 10 évig is tarthatott.

A vulkánkitörések nemcsak a hőmérsékletre, de a nedvességi viszonyokra is hatással vannak. A csapadékot tekintve, a vulkánkitörések általában globális csökkenést eredményeznek néhány évre. A nedvesebb régiók szárazodnak és a szárazabb régiók nedvesebbé válnak ilyenkor, ami pont ellentétes a globális felmelegedésre adott csapadék-válasszal. Ez egyben azt a klímaszkeptikus mítoszt is cáfolja, hogy korunk éghajlatváltozásáért a vulkáni tevékenység volna a felelős.

Forrás: pixabay.com

Mielőbbi cselekvés szükséges, még ha nem is látjuk azonnal az eredményt

Ha minél előbb elkezdenénk jelentősen csökkenteni az üvegházhatású-gázkibocsátásainkat, akkor a hőmérséklet esetén valószínűleg már a közeli jövőben éreznénk ezen erőfeszítések pozitív hatását.

Azonban a többi éghajlati tényező esetén a belső változékonyság dominálna ezen a rövidebb időtávon. Mindazonáltal fontos, hogy mielőbb rendszerszintű változások kerüljenek bevezetésre az éghajlati- és ökológiai válság megfékezésének érdekében az életünk minden területén, hiszen minél később cselekszünk, az éghajlati rendszer visszacsatolásai miatt annál később lesz meg az eredménye.

Kapcsolódó cikkÚj IPCC jelentés: még van esélyünk az élhető földi éghajlatra, de nincs vesztegetnivaló időnkAz IPCC új jelentése szerint fizikailag lehetséges, hogy csak kis mértékben, átmenetileg lépjük át a 1,5 °C-ot, és a nettó nulla globális kibocsátás elérésével stabilizáljuk az éghajlatot. Ehhez rendszerszintű, gyökeres változtatásokra van szükség.

Az IPCC 6. helyzetértékelő jelentésében (AR6) közeli jövőként a 2021–2040-es időszakot tekintették, a változásokat pedig két periódushoz, 1995–2014-hez és 1850–1900-hoz viszonyítva vizsgálták. Az elemzések többnyire CMIP6 szimulációk alapján készültek, az SSP forgatókönyvek figyelembevételével.

Az IPCC az alábbi kifejezéseket használja egy lehetséges eredmény bekövetkezési valószínűségének érzékeltetésére: 99–100%: gyakorlatilag biztos, 90–100%: nagyon valószínű, 66–100%: valószínű, 33–66%: bizonytalan kimenetelű, 0–33%: valószínűtlen, 0–10%: nagyon valószínűtlen és 0–1%: rendkívül valószínűtlen. Továbbá 95–100%: rendkívül valószínű, > 50–100%: valószínűbb, mint nem, 0– < 50%: kevésbé valószínű, 0–5%: szélsőségesen  valószínűtlen. A megbízhatóság fokának kifejezésére a nagyon alacsony, alacsony, közepes, nagyfokú, nagyon nagyfokú minősítéseket használják.

A jövőre vonatkozó szimulációk bizonytalansággal terheltek. Ennek három fő forrása az éghajlat belső változékonysága, a modellből eredő bizonytalanság, valamint az alkalmazott forgatókönyv. A közeli jövőre vonatkozó hőmérsékletváltozás bizonytalanságához nagyjából egyforma mértékben járul hozzá a belső változékonyság és a modell-bizonytalanság, és csak csekély mértékben a forgatókönyv. A belső változékonyság sok területen nagy, különösen a közepes szélességeken és a poláris régiókban.

Kis Anna

Kis Anna

Meteorológus, a földtudományok doktora (PhD), az ELTE TTK Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa, a Másfél fok egyik állandó szerzője.

Megtalálsz minket a Facebookon és az Instagramon is!