2023 volt globálisan a legmelegebb év: 1,48 °C-kal haladtuk meg az ipari forradalom előtti átlaghőmérsékletet (1850–1900), azaz majdnem átléptük a Párizsi Megállapodásban szereplő 1,5 fokos küszöböt. A Megállapodás szerint a globális felszínközeli átlaghőmérséklet emelkedést jóval 2 °C alatt kell tartanunk az iparosodás előtti szinthez képest, továbbá a nemzetközi közösségnek erőfeszítéseket kell tennie azért, hogy a globális melegedés már 1,5 °C-nál korlátozható legyen. Megjegyezzük, hogy 2023-ban július elejétől El Niño esemény lépett fel, amely hozzájárult a rekord meleghez (a korábbi csúcstartó, 2016-os évben is volt El Niño), bár nem volt olyan erős, mint 1997-ben vagy 2015-ben. Magyarországon szintén rekorddöntő volt a tavalyi év: az országos átlagos középhőmérséklet 12,23 °C volt, ami az 1901 óta tartó mérések alapján az eddigi legmagasabb.
Egy nemrégiben publikált kutatás szerint már meg is haladtuk a 1,5 fokos felmelegedési küszöböt, azonban fontos kiemelni, hogy ebben a tanulmányban az 1700-as évektől vett változást vizsgálták, tehát ez az eredmény nem jelenti, hogy a Párizsi Megállapodás elúszott. Azaz nagyon nem mindegy, hogy mit tekintünk referencia-időszaknak, ha a hőmérsékletváltozásról és a 1,5 fokos nemzetközi klímacélokról beszélünk. Az is lényeges ezen új eredmény kapcsán, hogy a Karib-tengerben élő szivacsokból vett mintákon alapul és a regionális adatokból nem feltétlen következtethetünk a globális hőmérséklet alakulására.
Tavaly szinte minden nap meghaladtuk az 1 fokos globális melegedést az ipari forradalom előtti szinthez képest és a napok kb. felében a 1,5 fokos küszöböt is átléptük. Novemberben pedig két napon (17-én és 18-án) 2 fokkal emelkedtünk a referencia szint fölé – a mérések kezdete óta először.
A tény, hogy 2023-ban többször is átléptük egy-egy hónapban a 1,5 fokot, nem jelenti azt, hogy búcsút inthetünk a Párizsi Megállapodás 1,5 fokos céljának, de már vészesen közeledünk hozzá.
A Megállapodásba foglalt kritikus küszöbök éghajlati átlagokra vonatkoznak, azaz még nincs minden veszve: éghajlati skálán több évtizedet vizsgálunk, ugyanakkor persze aggasztó, ha már vannak ilyen napok, hónapok vagy évek és azok egyre sűrűbben fordulnak elő. Az IPCC legutóbbi jelentésében
a 1,5 fokos globális felmelegedési értéket úgy tekintette, hogy az 1850–1900-as időszak átlagához képest egy 20 éves időszak átlagát tekintve meghaladjuk ezt az értéket
– így a konkrét évnek, amikor átlépjük, ennek a 20 éves periódusnak a közepét tekinthetjük. Tehát tulajdonképpen csak 10 évvel a tényleges átlépés után mondjuk majd, hogy meghaladtuk a 1,5 fokos küszöböt, ami magában hordozza a felismerésben és a válaszadásban való késlekedés kockázatát.
Fontos leszögezni, hogy a 1,5 fokos küszöböt nem úgy kell elképzelni, mint egy sziklaperemet, amit átlépve azonnal a mélybe zuhanunk.
Minden egyes tized foknyi melegedéssel egyre kiszámíthatatlanabbá és veszélyesebbé tesszük az éghajlati rendszert. A 1,5 fokos küszöb valójában egy közelítő érték, amely felett hatványozódnak az éghajlati veszélyek és azok pusztítása (melyekből már az elmúlt években is ízelítőt kaphattunk például hőhullámok és heves esőzések formájában).
Borús kilátások
Az 1 fokos melegedés az ipari forradalom előtti szinthez képest már teljesült, és az IPCC szerint a következő évtizedben legalább 50%-os valószínűséggel ideiglenesen átlépjük a másfél fokot is, még ambiciózus kibocsátás-csökkentés esetén is. Fontos megjegyezni, hogy ez az érték a globális átlagra vonatkozik, azaz nem egységes a Föld minden pontján. Továbbá kiemeljük, hogy a globális hőmérséklet nem egyenletesen emelkedik: az éghajlat természetes változékonyságából adódóan előfordulnak hűvösebb és melegebb évek. A másfél fokot is többször meghaladtuk már egy-egy hónapra, például 2016, 2017, 2019, 2020 és 2023 során.
A brit Met Office szerint az idei, 2024-es év lehet az első, amikor nemcsak néhány hónapra vonatkozólag, hanem éves átlagban átlépjük a 1,5 fokos küszöböt. Ehhez hozzájárulhat a továbbra is fennálló El Niño esemény, de az elsődleges ok az emberi tevékenység miatt növekvő légköri üvegházgáz koncentráció, amelynek hatása az ipari forradalom óta folyamatosan jelen van.
Becslések szerint 2024-ben a globális átlaghőmérséklet 1,46 °C-kal (1,34-1,58 °C) fogja meghaladni az ipari forradalom előtti szintet (1850–1900), így ez lesz a 11. az olyan egymást követő évek közül, amikor legalább 1 fokkal magasabb az átlaghőmérséklet az ipari forradalom előtti szinthez képest.
Azonban itt is kiemelték, hogy ez még nem jelenti a Párizsi Megállapodás megszegését, de az első olyan év, amikor átlépjük a másfél fokot, mindenképp egy mérföldkő lesz a klíma történetében. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) jelentése alapján
66% az esélye, hogy 2023 és 2027 között átlépjük a globális hőmérséklet másfél fokos emelkedését az ipari forradalom előtt szinthez képest legalább egy évben,
de valószínűleg ez is egy ideiglenes anomália lesz. Továbbá 98%, hogy ezen öt év hőmérsékleti átlaga magasabb lesz, mint az ezt az időszakot megelőző öt évé. Annak az esélye, hogy ez az ötéves átlag is meghaladja a 1,5 fokot, 32% a tanulmány szerint. Ez tehát továbbra sem jelenti a klímacélok végét, de felhívja a figyelmet a problémára: még ha a következő években csak ideiglenesen is lépjük át, ez egyre gyakrabban következhet be. A 1,5 fok ideiglenes meghaladásának esélye folyamatosan nő 2015 óta, ekkor ennek valószínűsége még 0% körüli volt, 2017–2021 között azonban már 10%.
Miért nem mindegy? Különbségek a 1,5 fokos és a 2 fokos világ között
Úgy tűnhet, hogy 0,5 °C nem sok, de ha a hatásokat vizsgáljuk és belegondolunk, hogy milyen öngerjesztő (visszacsatolási) folyamatok indulnak, indulhatnak meg az éghajlati rendszerben a felmelegedés következtében, akkor világosan látszik, hogy minden tized fok számít.
A 1,5 fokos felmelegedés világa is rosszabb a jelenlegi helyzetnél, de a 2 fokhoz képest sok esetben jelentősen kisebbek a hatások – ezt szemlélteti az alábbi ábra. Kiemelhető például a hőhullámoknak való kitettség, ami egészségügyi szempontból is fontos. Egy 1,5 fokkal melegebb világban várhatóan a népesség 14%-a lesz kitéve intenzív hőhullámoknak öt évente legalább egyszer, míg a 2 fokos küszöb meghaladása esetén ez már a globális lakosság 37%-át érinti majd.
Drasztikus különbség látszik a Jeges-tengert illetően: a felmelegedés mértékétől függően százévente vagy tízévente lesz legalább egyszer teljesen jégmentes. Bár látszólag ez tőlünk távol eső probléma, a sarkvidéki jég eltűnése többek között tovább fokozza a felmelegedést és befolyásolja a légköri és óceáni áramlásokat, várhatóan hozzájárulva az extrém időjárási helyzetek kialakulásához. További részletek a két világ közti különbségekről (változókra és régiókra bontva) például a CarbonBrief oldalán tekinthetők meg.
Fontos kiemelni, hogy a hatások nem elkülönítve jelentkeznek, hanem további folyamatokat gerjeszthetnek. Például, ha egy faj eltűnik a Földről, az nyilvánvalóan hatással van más fajokra is (pl. a tápláléklánc megváltozása által).
Az éghajlati rendszerben különböző visszacsatolási folyamatok indulhatnak meg; az ún. átbillenési pontok közül több is elérhető közelségbe került az újabb tanulmányok szerint. Ezek gyors és radikális változások, amikhez nem biztos, hogy tudunk alkalmazkodni, sőt, további reakciókat indíthatnak el egyfajta dominó effektusként. A jelenlegi felmelegedés következtében már öt ilyen átbillenési pont a közelben van (a grönlandi jégtakaró összeomlása, a nyugat-antarktiszi jégtakaró összeomlása, a trópusi korallzátonyok pusztulása, az északi féltekén a permafroszt hirtelen felolvadása és a Labrador-tenger áramlásának összeomlása) és a 1,5 fokos küszöb meghaladásával további öt is lehetségessé válik. Egy friss tanulmány szerint az AMOC, azaz az Atlanti meridionális áramlási rendszer (melynek része a Golf-áramlat és így kiemelt hatással lehet Európára) néhány évtizeden belül elérheti átbillenési pontját. Épp ezért
elkerülhetetlen a kibocsátás csökkentés, hogy minél kevesebb visszafordíthatatlan folyamatot engedjünk szabadjára, kérdés, hogy mikor kezdünk neki.
Túllövés
A jelenleg érvényben levő politikák alapján az évszázad végére kb. 2,7 °C-ra tehető a globális felmelegedés mértéke az ipari forradalom előtti szinthez képest. A kibocsátáscsökkentés késlekedése miatt tehát már szinte biztos, hogy az IPCC túllövés nélküli forgatókönyveit kizártuk a lehetséges jövőképek közül, ami azt jelenti, hogy
a 2030-2040-es években nagy valószínűséggel a 1,5 fokos küszöb fölé emelkedik a globális átlaghőmérséklet.
De ha a következő években gyorsan és kellő mértékben visszafogjuk a kibocsátásokat, akkor az IPCC szerint az ideiglenes (néhány évtizeden át tartó) túllövés után vissza tudnánk hűteni a bolygót a 1,5 fokos küszöb alá és stabilizálni tudnánk az éghajlatot.
Azonban ha csak ideiglenesen is haladjuk meg a 1,5 fokos küszöböt, már az is visszafordíthatatlan változásokat idézhet elő.
Ilyen például egyes fajok kihalása, amit később már nem lehet jóvátenni, azaz egyáltalán nem mindegy a cselekvés gyorsasága és a felmelegedés (akárcsak időszakos) mértéke. Az éghajlati rendszer nem úgy működik, mint egy termosztát, amit csak úgy fel és le lehet csavargatni. Ezért a cél az, hogy ha el is érjük a 1,5 °C-os globális felmelegedést, a lehető legkisebb mértékben és legkevesebb ideig haladjuk meg azt.
A túllövés minimalizálásának érdekében azonnali és jelentős üvegházgáz kibocsátásra lenne szükség, hiszen minél tovább várunk, annál nagyobbak lesznek a hatások és a kihívások és annál drágább és nehezebb lesz az alkalmazkodás is.
Hogyan tovább?
Az már szinte mindenki számára világos, hogy ahhoz, hogy az emberiség számára elviselhető éghajlati keretek között maradjon a bolygó, elkerülhetetlen, hogy nettó nullára csökkenjen a kibocsátás. Nincs arról szó, hogy ha túllövünk a 1,5 fokos szinten, akkor már tehetetlen az emberiség, de tény, hogy minden tized fokkal szűkülnek az élhető területek a bolygón.
Épp ezért minél hamarabb elérjük a nettó zéró kibocsátást, annál kisebb lesz az éghajlatváltozásból eredő veszély. Az IPCC forgatókönyvei a szén-kivonó technológiákat is számításba veszik, és bizonyos ágazatokban elengedhetetlenül szükség lesz rájuk (például nehézipar, légiközlekedés), de ezek nagyskálájú alkalmazása még nem lehetséges, így felelőtlenség olyan területeken erre támaszkodni, ahol más megoldás is van (például közlekedés, lakossági energiafogyasztás, mezőgazdaság).
Ahhoz, hogy elérjük a célokat, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére van szükség a gazdaság minden szektorában, amihez elengedhetetlen a tiszta energiára való átállás, az energiahatékonyság növelése, a természetalapú megoldások támogatása és a pazarlás megszüntetése.
Az éghajlatváltozás mérséklése gazdasági szempontból sem lenne hátrányos, sőt, a nem-cselekvés valójában többe kerülhet, mintha az alacsony kibocsátással járó gazdaságba fektetnénk. A klímaváltozás mérséklése és az elkerülhetetlen hatásokhoz való alkalmazkodás ráadásul több ponton (légszennyezettség csökkentése, jobb egészségügyi rendszerek, élhetőbb lakóépületek, zöldebb lakókörnyezet, hulladékcsökkentés és tisztább víz stb.) növelné az általános jóllétünket is.
A következő években tehát az a cél, hogy minél kisebb legyen a túllövés és minél gyorsabban mérsékeljük a globális átlaghőmérséklet emelkedését.
Vagyis továbbra is a felmelegedés 1,5 fok alatti korlátozását kell szem előtt tartanunk, hiszen az alkalmazkodás is egyre nehezebbé, sőt minden tized fokkal egyre kevésbé lehetségessé válik, ha hagyjuk elszaladni a klímaváltozást.
A fentiek tükrében nincs értelme, sőt kifejezetten káros és időrabló azon vitatkozni, hogy mérséklésre vagy alkalmazkodásra van-e szükség, hiszen tény: mind a kettő elengedhetetlen egy élhetőbb jövő (és jelen) megvalósításához.
Borítókép: unsplash.com
