A poláris futóáramlás megváltozásával foglalkozó cikkünkben már említésre került, hogy az éghajlatváltozás hatására az északi-sarkvidéken gyorsabb melegedés indult el, mint a mérsékelt és trópusi égöveken, és a területek közti hőmérséklet-különbség csökkenés következményeként változás történt a légkör általános cirkulációjában. Az emiatt bekövetkező szélsőséges időjárási események sorozata sajnos csak egy az emberek által okozott éghajlatváltozás következményei közül. Az üvegházhatású gázok növekvő kibocsátásának eredményeképp eddig 1 °C-al emelkedett meg a Föld átlaghőmérséklete, és már ez a jelentéktelennek tűnő változás is jelentősen felforgatta az éghajlati-rendszer működését. Mindeközben az emberi üvegházhatású-gázkibocsátás folyamatosan tovább emelkedik. Az éghajlati-rendszer összetettsége miatt a megváltozott rendszer tovább erősíti a melegedést visszacsatolási folyamatokon keresztül.
A sarkvidéki területek melegedésének hatására a tengeri jég még nagyobb ütemben olvad, mint ahogy azt a kutatók korábban előrejelezték. Ennek következményeként bolygónk ezen részén jelentősen változik a felszín fényvisszaverő képessége vagy másként: albedója. Egy felszín albedója egy 0-1 közötti érték, mely megadja, hogy a beérkező napsugárzás hányad része verődik vissza és mennyi nyelődik el. A nagyon világos felszínek albedója 1-hez közeli tehát szinte a teljes beérkező sugárzást visszaveri, míg a sötét felszínek 0 körüliek. A jég olvadása miatt csökken a világos felszín területe, így a visszavert napsugárzás mértéke csökken. Ahogy az korábbi cikkünkből kiderült, a légkör a felszín által elnyelt majd kisugárzott hosszúhullámú sugárzás hatására melegszik. A jégfelszín csökkenése közben nő a vízfelszín, ami több sugárzást nyel el, ezzel tovább erősítve a hőmérséklet emelkedést.
Az ember okozta (antropogén eredetű) éghajlatváltozás következtében olyan természetes folyamatok is elindultak, melyek az amúgy egyensúlyban lévő természetes üvegházhatású gázok kibocsátását fokozzák. A hőmérséklet-emelkedés hatására a tengerek és óceánok egyensúlyi folyamatai és áramlási rendszerei a légkörhöz hasonlóan átalakulnak, továbbá változik a tengerfelszín hőmérséklete és hosszú távon az óceán hőmérséklete is. Az óceán jelenleg számunkra kedvezőnek tűnő módon játszik szerepet a szén körforgásában, hiszen az emberiség által kibocsátott szén-dioxid (CO2) körülbelül egynegyedét elnyeli. Ez azonban korántsem olyan jó jel számunkra, mert minél több CO2-t bocsátunk ki, annál inkább fokozzuk a jelenlétét az óceánban. Ezzel folyamatosan változtatjuk az érzékeny rendszer kémiai összetételét, aminek következtében savasodás van folyamatban mely veszélyezteti az óceánok élővilágát. Tehát a CO2 kibocsátással nemcsak a szárazföldi, hanem a tengeri élővilágot is károsítjuk. Az ENSZ Biodiverzitási és Ökoszisztéma-szolgáltatási Kormányközi Tudományos Testület (IPBES) hamarosan megjelenő jelentése szerint egymillió állat- és növényfajt fenyeget a kihalás veszélye az emberi tevékenység miatt.
További probléma, hogy a melegebb vizek kevesebb CO2 elnyelésére képesek, így ami ma még elnyelődik a kibocsátásunkból, az később a légkörben fog maradni, tovább növelve a jelenlegi tendencia szerint már a század közepére várható drasztikus (1,5-2 °C-os) hőmérséklet emelkedést.
Ha még mindig nem vagyunk meggyőzve arról, hogy a jelenlegi mindennapos üvegházgáz kibocsátással mekkora bajt hozunk az ártatlan élővilág mellett a saját fejünkre, érdemes megismerkedni a permafroszt és az éghajlatváltozás kapcsolatával. A permafroszt az úgynevezett állandóan fagyott talaj, vagyis olyan talaj, ami legalább két éven keresztül fagyott állapotban van.
A permafroszt az éghajlatváltozás hatására olvadásnak indult, ami amellett, hogy komoly infrastruktúrális károkat okoz (szó szerint kicsúszik a talaj az épületek, utak alól), az éghajlatváltozást is tovább fokozza. Ennek oka, hogy az állandóan fagyott talaj sok helyen nem fagyott többé és rég elfeledett vírusok mellett szén-dioxid és metán (CH4) szabadul fel. A metán több mint 20-szor erősebb üvegházhatású gáz, mint a CO2. A metán a permafrosztban bezárva ártalmatlan, viszont a légkörbe kikerülve hihetetlenül rá tud és rá fog erősíteni az amúgy is igen komoly fenyegetést jelentő éghajlatváltozás folyamatára. Ez a kikerülés gyakran igen heves folyamatok eredménye, szabályosan kirobban a talajban tárolt metán egy része a légkörbe. Ennek, és nem földönkívüli kísérleteknek és egyéb légből kapott ötleteknek az eredményei a Szibériában felfedezett kráterek melyek egy példánya a kezdőképen is látható.
A konklúzió ugyanaz, mint mindig. Az éghajlatváltozás zajlik, de nem megállíthatatlanul. Rajtunk áll, hogy életmódunkkal saját magunk ellen fordítjuk-e a természet erejét vagy még idejében változtatunk. Ellenkező esetben az éghajlati rendszer visszacsatolási folyamatai csak felerősítik a már most megfigyelhető folyamatokat.
Felhasznált irodalom: Inside climate news
Borítókép: Vasily Bogoyavlensky/AFP
