A nagykibocsátó éltanuló, akitől érdemes és lehet is többet várni: az Európai Unió energia- és klímapolitikája

Az Európai Unióban (EU) 10 polgárból 9 úgy gondolja, hogy az éghajlatváltozás komoly gond az Eurobarometer 2017-es felmérése szerint. Az éghajlatváltozás hatásait saját bőrünkön érezzük, már nem lehet elsiklani felette sem a hétköznapjainkban, sem a politikai színtereken. A 2015-ben létrejött Párizsi Megállapodás irányt mutat és keretet biztosít az elkövetkező évtizedek nemzetközi klímapolitikai együttműködéséhez, amelyben az EU élharcosként kíván részt venni. De vajon miben áll az EU energia- és klímapolitikája, és hogyan viszonyulnak ehhez a tagállamok?
A nagykibocsátó éltanuló, akitől érdemes és lehet is többet várni: az Európai Unió energia- és klímapolitikája

Az utóbbi évtizedekben világossá vált, hogy a fosszilis energiahordozóknak rendkívül nagy, túlzott mértékű a részesedése mind az energiafelhasználásban, mind az éghajlat szempontjából kritikus üvegházhatású gázok kibocsátásában. Így hát szép lassan megérlelődött az európai közösségben a gondolat, hogy az éghajlatváltozás elleni hatékony fellépés érdekében átfogó energia- és klímapolitikára van szükség. Annak ellenére, hogy a tagállomoknak nagyon különbözőek energia terén a prioritásaik, az elmúlt évtizedben ezek a közösségi szakpolitikák már mind szorosabban összekapcsolódnak. Ez rendszeresen megújított „klíma-energia csomagokban” és kapcsolódó irányelvekben testesül meg, a nemzetközi éghajlati egyezményekkel – mint például a Kiotói Jegyzőkönyv és a Párizsi Megállapodás – összhangban. Az EU klíma- és energiapolitikai céljai egyben a tagállamok, így Magyarország céljai is, azonban a tagállamok között bizonyos kötelezettségek megoszlanak. Lássuk hát, miben áll az EU 2020-ra 2030-ra és 2050-re szóló stratégiája ezen közösségi szakpolitikák terén!

EU 2020 stratégia – részben már teljesítve

Az EU 2020-as stratégiája sok szempontból „teljesített küldetésnek” tekinthető. A 2020-ra szóló „klíma-energia csomag” varázsszáma a 20-as volt, ugyanis fő mutatói 2020-ig így festenek: 20%-os megújuló arány a teljes végső energiafelhasználásban, 20%-os energiahatékonyság-javítás és ezek által is legalább 20%-os kibocsátáscsökkentés elérése (az 1990-es bázisévhez képest). A következő ábra az EU-tagállamok megújulókra vonatkozó 2020-as céljait mutatja, valamint a teljesítés helyzetét 2017-ben. Jól látható, hogy a tagállamok közel fele már korábban teljesítette a rá vonatkozó célt, köztük Magyarország is. Azonban hazánk esetében a helyzetet „árnyalja”, hogy a megújulónak számító biomasszába sorolják a lakossági tűzifát is. 2017-ben a Levegő Munkacsoport kételyét fejezte ki a hazai megújuló energia adatok megbízhatóságával kapcsolatban, ugyanis azok már az illegális fafelhasználást is figyelembe vették. Az új EU-s szabályozások azonban csak azt a biomasszát számolják megújulónak, mely igazoltan fenntartható módon lett előállítva.

A megújulók aránya a teljes végső energiafelhasználásban az EU tagállamaiban az Eurostat 2017-es adatai szerint. A zöld jelölők a 2020-as célszámot, a kék jelölők az elért 2020-as célszámot jelentik.

Ahogy a megújulós célszámok, úgy a tagállamok kibocsátáscsökkentési céljai sem egyenlők. Mégis miként határozzák meg, mely tagállamnak mekkora részt kell vállalnia a közösségi célból? Erre az erőfeszítés-megosztási határozat (Effort Sharing Decision) szolgál. Az EU tagállamai közösen egy aggregát kibocsátáscsökkentési számot vállalnak, s annak országonkénti „leosztását” belső jogszabályok szerint rendezik. Ezzel elérhető, hogy az olyan országokban, ahol a csökkentésnek nagyobb költséghatékony potenciálja áll rendelkezésre (vagyis a tagállam gazdaságilag és technológiailag felkészültebb) az átlagos számnál nagyobb, míg más tagállamokban az átlagos vállalásnál kisebb csökkentést, esetleg növekedést engedjenek meg. Az erőfeszítés-megosztási határozat az ipar és energiatermelés kivételével a közlekedés, épületek, mezőgazdaság, valamint hulladék vonatkozásában határoz meg tagállami kibocsátáscsökkentési célszámokat, az EU üvegházhatású gázkibocsátásának nagyjából 55 %-át lefedve.

Az erőfeszítések megosztása mellett az EU tagállamokban az úgynevezett kibocsátás-kereskedelmi rendszeren (EU Emissions Trading System) keresztül cserélnek gazdát a „felesleges” szén-dioxid kvóták. A kvóta úgy működik, hogy egy szén-dioxid-egység egy tonna szén-dioxid kibocsátását engedélyezi. A rendszer meghatároz egy szén-dioxid kibocsátási küszöböt erőművek és gyárak számára, és ezen határérték felett a vállalatok csak szén-dioxid kvótákért cserébe szennyezhetik a levegőt. Ezekért a kvótákért pedig fizetniük kell, így motiváltak abban, hogy minél alacsonyabb legyen a kibocsátás. A fel nem használt kvótákat azonban az államok eladhatják. Ez a rendszer a nagy skálájú ipari létesítményekre és energiatermelésre vonatkozik, jelenleg több mint 11 ezer erőművet és gyárat érint, és az EU üvegházhatású gázkibocsátásának nagyjából 45 %-át fedi le.

EU 2030 és 2050 stratégia – a Párizsi Megállapodással és az IPCC Külön Jelentésével összhangban

A 2014-ben elfogadott 2030-as célok így festenek: legalább 40%-os kibocsátáscsökkentés (1990-hez képest), és 27-27%-os megújuló arány és energiahatékonyság-javulás elérése. Később döntés született az utóbbi célszámok megemeléséről 32%-ra, ill. 32,5%-ra. Ha mindez együttesen megvalósulna, akkor számítások szerint ez az EU kibocsátásainak összesen 45%-os csökkenéséhez vezetne 2030-ra. Az erőfeszítések megosztásának jegyében az egyes tagállamokra vonatkozó kötelező érvényű kibocsátáscsökkentési vállalásokat az alábbi ábra mutatja (a 2018-ban elfogadott új rendelet értelmében 2005-re vonatkoztatva).

Az EU egyes tagállamaira „leosztott” kibocsátáscsökkentési célszámok 2030-ra (2005-höz képest), az ipar és energiatermelés kivételével a közlekedés, épületek, mezőgazdaság, valamint hulladék vonatkozásában. Forrás: Európai Bizottság.

A 2015-ös Párizsi Megállapodás megszületésének évében az EU is komoly lépésre szánta le magát: politikai döntés született az Energia Unió megteremtéséről. Ennek egy prioritása a klímavédelmet is szolgáló dekarbonizáció, vagyis az alacsony (majd nettó nulla) üvegházgáz kibocsátású gazdaságra való áttérés. Másik fontos eleme az ellátásbiztonság és versenyképesség növelése, valamint a külső energiafüggőség csökkentése. Továbbá minden tagállamot arra kötelez, hogy Nemzeti Energia- és Klímatervet készítsen a 2030-ig (és akár tovább) terjedő időszakra. A hazai tervezet alapján Magyarország az üvegházhatású gázok bruttó kibocsátásának minimum 52 %-os csökkentését tervezi 2050-ig az 1990-es szinthez képest (lásd a lehetséges kibocsátási pályákat az alábbi ábrán). A Nemzeti Energia- és Klímaterv tervezete itt elérhető.

A Második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiában vázolt kibocsátáscsökkentési forgatókönyvek Magyarországon. Forrás: Nemzeti Energia- és Klímaterv tervezet.

Az Európai Bizottság 2018 végén fogadta el az Európai Unió hosszútávú startégiáját, ami szerint az EU 2050-re „klímasemlegessé” válna. Ez annyit jelent, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását radikálisan csökkenti, valamint gondoskodik arról, hogy amit kibocsát, azt különböző „elnyelők” (például zöldfelületek, illetve szén-megkötő technológiák) révén ki is vonja a légkörből, tehát zéró lesz a tagországok együttes nettó kibocsátása. A dokumentum szerint a klímasemleges gazdaság megvalósítása a következő hét stratégiai területen igényel együttes fellépést: energiahatékonyság; megújuló energiaforrások használata; tiszta, biztonságos és összekapcsolt mobilitás; versenyképes ipar és körforgásos gazdaság; infrastruktúra és összeköttetések; biogazdaság és természetes szénelnyelők; valamint szén-dioxid-megkötés és -tárolás.

Kapcsolódó cikkMiért vétózta meg Magyarország az európai uniós klímasemlegességet 2050-re? I. Politikai elemzésMiért vétózta meg Magyarország 2019. június 20-án az európai uniós karbonsemlegességet 2050-re? Ebben az írásban a politikai indokokat elemezi Bart István.

Kapcsolódó cikkMiért vétózta meg Magyarország az európai uniós klímasemlegességet 2050-re? II. Gazdasági elemzésMiért vétózta meg Magyarország 2019. június 20-án az európai uniós karbonsemlegességet 2050-re? Ebben az írásban a kormány gazdasági érvrendszerét vizsgálja meg Kelemen Ágnes.

Közös EU célok, eltérő mértékű ambíciók

A Párizsi Megállapodás értelmében és a borús jövőt festő legutóbbi IPCC Külön Jelentés hatására az elmúlt években egyre ambiciózusabb vállalásokat dolgozott ki az EU, ahogy ezt az előzőekben bemutattuk. Azonban az egyes tagállamok korántsem egyenlő mértékben lelkesek a célokat illetően. Csakúgy, mint a szénerőművek kivezetése terén, a 2050-ig szóló stratégia célszámai és az azokhoz szükséges finanszírozás terén is politikai törésvonal húzódik nyugat és kelet között. A 2014-2020-as időszakban az EU teljes költségvetésének 20 %-át fordítja éghajlatvédelmi tevékenységekre, viszont ezt 8 tagország (Franciaország, Belgium, Dánia, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Spanyolország, Svédország) nem tartja elégségesnek a vállalásokhoz mérten, ezért 25 %-ra növelné a 2021-2027 időszakra. Ezzel szemben Németország, Lengyelország, Csehország és Magyarország puhítaná a 2050-es stratégia vállalásait, azaz a 2050-es célszámot kivenné a stratégiából és nem kapcsolná össze azt a globális felmelegedés 1,5 °C-os korlátozásával – az Euractiv értesülései szerint.

Mire elegek a jelentős kibocsátással rendelkező országok 2030-ra szóló vállalásai? A Climate Action Tracker rangsora.

Az EU új hosszútávú stratégiájával az ambiciózus országok közé tartozik, mint ahogy azt a Climate Action Tracker (CAT) elemzése is mutatja. „A Párizsi Megállapodás óta elmúlt három évben komoly politikai lépéseket tett az EU, elsősorban energiahatékonyság és a megújuló energiák terén […], azonban vállalásai még mindig nem elegek”, kommentálta a CAT elemzését Bill Hare, a Climate Analytics igazgatója a 2018-as katowicei klímatárgyalásokon. A CAT a globális kibocsátások 80 százalékáért felelős 32 ország klímapolitikáját követi, majd a 2030-ra szóló kibocsátáscsökkentési vállalásaik alapján rangsorolja őket. Jelenleg az EU a „nem elégséges” kategóriában helyezkedik el, Brazíliával, Ausztráliával és Svájccal karöltve. Azonban bármennyire is ambiciózus az EU, a globális felmelegedés 1,5 °C alatt tartása érdekében más nagykibocsátóknak – mint például az USA vagy Kína – is hasonlóan drasztikus kibocsátáscsökkentési vállalásokat és cselekvési tervet kellene kidolgoznia.

Ám azt is fontos leszögezni, hogy mások passzivitása még nem jelenti azt, hogy az EU klímavédelmet célzó energia- és klímapolitikája hasztalan lenne.

Ezen intézkedések ugyanis számtalan más előnnyel is járnak: tisztább és élhetőbb környezet, több munkahely a zöld gazdaságban, decentralizált és hozzáférhető energia, fenntartható közlekedési módok, és még sorolhatnánk. A klímasemleges stratégia fő elemeinek és várható pozitív hatásainak rövid összefoglalóját itt érheted el.

Lehoczky Annamária

Lehoczky Annamária

Éghajlatkutató, szabadúszó környezeti szakújságíró és a Másfél fok állandó szerzője. Doktori (PhD) fokozatát az éghajlatváltozás kutatásában szerezte.

Megtalálsz minket a Facebookon és az Instagramon is!