A tudományos kutatások egyik fontos része az, hogy minden lehetőséget meg kell vizsgálni egy adott folyamat leírása során. Az éghajlatváltozás vizsgálatánál ezért elengedhetetlen a természetes és emberi hatások számbavétele is. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) átfogó tudományos jelentései során ennek eleget is tesz, ennek ellenére újra meg újra felröppennek ugyanazok a szkeptikus ellenérvek az ember szerepét és felelősségét illetően.
Az internetet újra meg újra körbejáró elgondolások néhánya szerint nem is beszélhetünk globális felmelegedésről, vagy ha mégis, azt nem az ember, hanem természetes folyamatok, például a naptevékenység okozza. Arról, hogy az utóbbi állítás miért téves, itt írtunk korábban. Másik népszerű mítosz az, hogy a Föld valójában a naptevékenységben várható változások miatt hűlni fog, ezért tulajdonképpen mindegy mit csinál az ember, mert így természetes úton kompenzálva lesz a hatás. A globális lehűléstől való aggódás egyébként nem újkeletű, a ’70-es években előszeretettel riogattak az új jégkorszak érkezésével.
Kezdjük az alapoknál. A kérdésre, miszerint igaz-e, hogy csökkenőben van a globális felszínközeli átlaghőmérséklet, a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) válasza egyértelmű: nem.
Az ipari forradalom előtti időkhöz képest napjainkra már 1 °C-al megemelkedett a globális felszínközeli átlaghőmérséklet. Ennek oka, hogy az emberi tevékenység eredményeképp nagy mennyiségű üvegházhatású gázok kerülnek a légkörbe, mely fokozza az üvegházhatást. Ez globális felmelegedést eredményez, ami a természetes éghajlat földtörténeti léptékben rendkívül gyors megváltozását eredményezi.
Azonban vannak akik úgy gondolják, ez csak egy elmélet és nincs valóságalapja. A téves feltételezést olykor az adatok hibás értelmezése okozza. A 2017-es és 2018-as mérésekben például egy rövid hűlő periódus jelent meg. Ez akkor azt jelenti, hogy továbbra is hasonló mértékben támaszkodhat az emberiség a fosszilis tüzelőanyagokra? Nem. A NASA animácójában látható adatsorból világosan kiderül, hogy a rövid csökkenő hőmérsékletű időszakok ellenére a hőmérséklet átlagosan növekvő tendenciát mutat. A rövid ingadozások a hőmérsékletben az éghajlati rendszer elemei között zajló folyamatos, komplex kölcsönhatások eredményei.
Az éghajlati rendszer belső változékonyságára példa az El Niño jelenség és párja, a La Niña. Ezen folyamatok például egy-két éves melegebb vagy hűvösebb időszakokat eredményeznek, mely többek között a hőmérsékleti adatsorok cikcakkos alakját adja. A globális felszínközeli átlaghőmérséklet alakulása mellett hasonlóan megtévesztő lehet, ha csak rövid időszakokat ragadunk ki a légkörben legnagyobb mennyiségben előforduló üvegházhatású gáz, a szén-dioxid koncentráció adatsorból. A híres Keeling görbe, mely a CO2 koncentráció leghosszabb összefüggő méréseit jeleníti meg, szintén nem egy egyenletes vonal, mégis egyértelmű emelkedés olvasható le róla. A mérési “zajt”, vagyis az ingadozásokat a CO2 koncentráció évszakos változékonysága okozza. A változékonyság oka, hogy például az északi félteke őszén és telén a lombhullás során a növényzet CO2-t bocsát a légkörbe ami időszakosan megemeli az említett üvegházhatású gáz légköri koncentrációját. Tavasszal és nyáron a kibocsátott mennyiséget újra felveszi a növényzet. A bemutatott példák jól szemléltetik, hogy miért nem érdemes rövid időszakok alapján következtetéseket levonni a mérési adatokból.
A téves elgondolások terjedését nem csak az adatsorok hibás értelmezése okozza. Az éghajlatváltozásról alkotott tudományos egyetértés ellenére továbbra is felröppennek kutatási eredmények, melyek a felmelegedés tényét és/vagy annak okát vitatják. Az egyik ilyen Valentina Zharkova, a Northumbria University matematikusának kutatása, melyben egy mini jégkorszakot jövendöl, melynek okaként egy 2020 és 2055 között bekövetkező szoláris minimumot jelöl meg. A szoláris minimum azt jelenti, hogy a Nap látható felszínén megfigyelhető napfoltok száma a 11 éves ciklikus ingadozáshoz képest még alacsonyabb. Ezek az alacsony aktivitású időszakok lehűlést okoznak a Földön is. Példaként a Maunder Minimumot hozza fel, mely 1645-1715 között zajlott. Kutatásában használt modellje az úgynevezett Kis Jégkorszakhoz (Little Ice Age – LIA) hasonló állapotokat becsül néhány éven belülre.
A Kis Jégkorszak egy 1300 és 1850 közötti hűvös időszakot jelöl a Föld történetében, melyre híres nemzetközi példa a befagyott Temzén megrendezett fagyos vásárok. A professzor kutatását számtalan ponton kritizálta a tudományos közösség. A kutatás során a Nap aktivitásának változását egy ingához hasonlította, és a modellezés során is ezt a hipotézist alkalmazta. Ez azért helytelen, mert egy tökéletes inga mozgása tökéletesen megjósolható, azonban a Nap aktivitásának változása nem ilyen. Az, hogy a 11 éves ciklikusság során mikor fog bekövetkezni egy újabb, az átlagos minimumnál alacsonyabb napfoltszámú időszak, nem megadható. A modell ráadásul mindössze 35 évnyi adattal számol, ami jelentősen megkérdőjelezi a számítások pontosságát.
Ezen kívül az elmúlt földtörténeti időszakok napfoltszám változását sem volt képes reprodukálni. A kutatásban használt modell alapján várt szoláris (naptevékenységhez köthető) minimum hőmérséklet csökkenése lényegében kompenzálná az emberi tevékenység okozta globális felmelegedést. Azonban több kutatás során cáfolták ezt az elméletet. Ahogy az alábbi ábrán is látható, ha el is jönne ez a minimum, ahogy a jelenlegi felmelegedés mértéke sem köthető a naptevékenységhez, nem várhatunk tőle jelentős lehűlést sem.
A nap aktivitásában zajló változások legszélsőségesebb esetben is maximum 0,3 °C-os hűlést okoznának, míg jelenleg az emberi tevékenység évtizedente 0,2 °C-os hőmérséklet emelkedést eredményez. A Kis Jégkorszak kapcsolása a Maunder Minimumhoz szintén helytelen elgondolás. A Kis Jégkorszak, amikor a globális felszínközeli átlaghőmérséklet körülbelül 0,5 °C-al volt alacsonyabb a 20. század kezdetéhez képest, jóval korábban kezdődött, mint a Maunder Minimum. Valójában három szoláris minimum is lezajlott az időszak alatt és több, az átlagosnál nagyobb aktivitású periódus is előfordult.
A Kis Jégkorszak oka valójában nagyrészt jelentős vulkáni aktivitás (melynek éghajlatra gyakorolt hatásáról itt írtunk), valamint emberi tevékenység volt az oka. Az utóbbi a földhasználatban beállt változáshoz köthető (egyre több földet vontak művelésbe), ugyanis a mezőgazdasági területek sokszor más fényvisszaverő képességgel (albedóval) rendelkeznek, mint az eredeti természetes növényzet. A mezőgazdasági területek nagyobb albedója azt eredményezi, hogy a felszín a Napból érkező energia kisebb részét képes elnyelni, és nagyobb hányadát veri vissza, mint a kisebb albedójú sötétebb felszínek, így hűlést okoz.
Látható, hogy egyes tanulmányok általában nem veszik figyelembe az éghajlati rendszer komplexitását, így a konkrét mérési eredmények ellenére téves megállapításokra jutnak. A kutatás során a megfelelő hosszúságú és pontosságú adatok és az éghajlati rendszer ismerete mellett fontos, hogy a globális felmelegedés és éghajlatváltozás során globális léptékben kell gondolkozni a részfolyamatok leírása során is. A globális felmelegedés ugyanis, mely a jelenkori éghajlatváltozást okozza, tényleg az egész bolygóra értendő. A mérésekben felfedezhető ingadozások ellenére a globális felszínközeli átlaghőmérséklet folyamatosan emelkedik, mivel egyre több hő halmozódik fel az éghajlati rendszerben. A felszínközeli átlaghőmérséklet emelkedésével az óceánban is egyre több energia halmozódik, a felszín is energiát nyel el és a jég olvadásnak indul.
Írásunk célja, hogy felhívjuk az olvasóink figyelmét arra, milyen bámulatosan komplex az éghajlati rendszer működése, épp ezért a vizsgálata során minden alrendszer ismerete, valamint globális léptékben való gondolkodás szükséges. Az éghajlat emberi tevékenység generálta gyors ütemű változása nem az egyetlen probléma, ami miatt változtatni kell szokásainkon és gazdasági berendezkedésünkön. Az éghajlatváltozás és a mértéktelen környezetszennyezés kézen fogva jár, hiszen a földi rendszerek működésébe nem csak az üvegházhatású gázok kibocsátásával avatkozott bele az emberiség.
Még ha félre is tudnánk tenni az éghajlat megváltozásához köthető problémákat, akkor is ott lenne a fogyasztói társadalom gerjesztette számtalan környezeti és társadalmi probléma, melyre nagyon jó példa többek között a ruhaipar működése vagy az élelmiszerpazarlás. A globális felmelegedés okozta éghajlatváltozás tényének elutasítása és a környezetkárosítással kapcsolatos struccpolitika sajnos nem oldja meg a problémákat, csak súlyosbítja azáltal, hogy késlelteti a valódi cselekvést.
Főbb források:
https://climate.nasa.gov/blog/2893/nope-earth-isnt-cooling/
https://www.swsc-journal.org/articles/swsc/pdf/2017/01/swsc170014.pdf
