IPCC: fokozódó aszályok, eltűnő természetes hótakaró a francia Alpokban és a Pireneusokban

Dél-Európa egyes területein akár 14-szer rosszabb lehet az aszályhelyzet, mint az eddigi legrosszabb történelmi aszályos időszak. A Földközi- és a Fekete-tengerben a jelenleg 100 évente átlagosan egyszer előforduló szélsőségesen magas vízállás 2050-re 5–20 évente, 2100-ra pedig akár évente többször is előfordulhat a pesszimista forgatókönyv szerint. Az IPCC különböző valószínűségekkel ellátott forgatókönyvei között olyan is szerepel, amely szerint eltűnhet a természetes hótakaró az Alpok egy jelentős részén.
IPCC: fokozódó aszályok, eltűnő természetes hótakaró a francia Alpokban és a Pireneusokban

Az gyakorlatilag biztos, hogy a melegedés folytatódik Európában, és nagyon valószínű, hogy a hőhullámok is egyre gyakoribbak lesznek a 21. század során – áll az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) által augusztusban publikált új összefoglaló jelentésben (AR6). Az elemzések során alapvetően négy régióra bontották kontinensünket (Észak-Európa, Nyugat- és Közép-Európa, Kelet-Európa és a Földközi-tenger térsége), és a Kárpát-medence térségét is lefedő Nyugat- és Közép-Európa után most Észak-, Dél- és Kelet-Európára fókuszálunk.

Európa négy régiója az IPCC AR6 felosztása alapján.

Általános melegedés, eltűnő téli hideg, kiszáradó Dél, csapadékosabb Észak

A melegedés következtében a téli hideg időszakok (cold spell) gyakorisága csökkent a kontinensen a hosszútávú megfigyelések szerint és ez a tendencia nagyfokú megbízhatósággal a jövőben is folytatódni fog; a század végére valószínűleg szinte el is tűnhetnek. A fagyos napok száma nagyon valószínű, hogy szintén csökkenni fog a jövőben, akárcsak a téli fűtési energiaigény (a pesszimista forgatókönyv alapján Észak-Európában 20-30%-os, Dél-Európában 35%-os csökkenés várható 2050-re).

Ez akár jó hírnek is tekinthető, hiszen kevesebb energiát használunk, kevesebbet fizetünk érte, ugyanakkor a hőmérséklet-emelkedés következtében a hűtési energiaigény valószínűleg növekedni fog – tehát összességében nem nyerünk ezekkel a változásokkal. A szimulációk szerint Dél-Európa egyes területein a század közepére akár 40%-ot meghaladó emelkedés is bekövetkezhet a hűtési energiaigényben, ha a pesszimista forgatókönyvet vesszük alapul.

A hőmérséklet-emelkedés eredményeképp a hóvastagság széleskörű és felgyorsult csökkenésének lehetünk tanúi Európában. A jövőre becsült tendencia nagy mértékben függ a forgatókönyv megválasztásától: a becslések a stagnálástól a folyamatosan csökkenő tendenciáig, egészen addig tartanak, hogy nem lesz természetes hótakaró a francia Alpokban és a Pireneusokban. A globális felmelegedéssel a permafroszt kiterjedésének és térfogatának csökkenése, valamint a gleccserek visszahúzódása is gyakorlatilag biztos, hogy folytatódni fog a jövőben (Skandináviában például 55–82%-os tömegveszteség várható a 2015-ös értékhez képest).

A csapadék Észak-Európában átlagosan megnövekedett, míg Dél-Európában csökkent, különösen télen, de ez utóbbi megállapítás a vizsgált időszak megválasztásától is függ. A legtöbb forgatókönyv szerint Észak-Európában nagyon valószínű, hogy több csapadékra számíthatunk télen, a mediterrán térségben viszont nyári csökkenés várható a 21. század során. A nagycsapadékú napok gyakoribbak lettek Észak-Európában, valamint az alpi térségben (nagyfokú megbízhatósággal) és a becslések szerint az extrém csapadéktevékenység további növekedése várható Észak-, Közép- és Kelet-Európában, valamint a mediterrán térségben is, csak kisebb megbízhatósággal.

A mediterrán térségben a pesszimista forgatókönyv szerint tehát csökkenő csapadék várható és ez a hőmérséklet-emelkedéssel párosulva nagyfokú megbízhatósággal az aszály, valamint a vegetációtüzek számára kedvező feltételek (fire weather) növekedését valószínűsíti.

Dél-Európa egyes területein akár 14-szer rosszabb lehet az aszályhelyzet, mint az eddigi legrosszabb történelmi aszályos időszak.

A folyók vízhozamában fellépő hiány (streamflow drought) is súlyosabb lesz Nyugat-Európában és a mediterrán térségben, mivel a jelenleg átlagosan 100 évente előforduló események 2–5 évente jelentkezhetnek 2080-ra. Észak-Európában ezzel szemben télen csökkenni fog az aszály gyakorisága. Az árvizek Észak- és Dél-Európában csökkentek és a pesszimista forgatókönyv szerint a 21. században további csökkenés várható (közepes megbízhatósággal).

Az elmúlt négy évtizedben a kontinens több területén csökkent az átlagos felszíni szélsebesség, a szélviharokat illetően viszont meglehetősen nagy a bizonytalanság Európára vonatkozóan. A jövőben várhatóan folytatódni fog a tendencia: az átlagos felszíni szélsebesség csökkenése valószínűsíthető a mediterrán térségben és Észak-Európában is.

Nemcsak a szárazföldeken tapasztalható a melegedés. A tengerfelszín hőmérséklete 1982–1998 óta 0,25–1 °C-kal emelkedett az Atlanti-óceánban és a Földközi-tengerben. A melegedéssel összhangban hosszabb és gyakoribb óceáni hőhullámok léptek fel a régióban. 2100-ra az átlagos tengerfelszíni hőmérséklet 1–3 °C-os emelkedése várható Európában, ami az óceáni hőhullámok gyakoriságának, erősségének és hosszának növekedését is maga után vonja. Ez számos fajra lesz hatással, különösen azokra, amelyek a sekély vízben élnek.

Kapcsolódó cikkEgyre gyakoribbak és pusztítóbbak az óceáni hőhullámokA klímaváltozás miatt a nagy intenzitású tengeri hőhullámok gyakorisága 20-szorosára nőtt az iparosodás előtti időkhöz képest, egyre több kárt okozva a tengeri ökoszisztémákban.

Mivel az óceán nyeli el a többlethő döntő részét, a relatív tengerszint emelkedése rendkívül valószínű, hogy folytatódni fog az Európa körüli tengerekben. Az optimista szcenáriók szerint ez átlagosan 0,4–0,5 m lehet, míg a pesszimista szerint 0,7–0,8 m 2081–2100-ra az 1995–2014-es értékekhez képest. A szélsőségesen magas vízállások (extreme total water level) erőssége és gyakorisága is növekedni fog Európában (nagyfokú megbízhatósággal) – a Balti-tenger északi részének kivételével.

A Földközi- és a Fekete-tengerben a jelenleg 100 évente átlagosan egyszer előforduló szélsőségesen magas vízállás 2050-re 5–20 évente, 2100-ra pedig akár évente többször is előfordulhat a pesszimista forgatókönyv szerint.

Műholdas adatok felhasználásával készült becslések alapján Közép-Európa és a mediterrán térség homokos partjai 0,5 m/év ütemben húzódtak vissza 1984–2015 között, Kelet-Európában (Kaszpi-tenger környéke) pedig 4 m/év visszahúzódást állapítottak meg, míg Észak-Európában nem történt jelentős változás e téren. Az éghajlati szimulációk szerint a part visszahúzódása nagyfokú megbízhatósággal folytatódni fog (kivéve a Balti-tenger északi részét) a 21. század során.

A megfigyelt és várható változások Európában az IPCC AR6 alapján. A szerző ábrája.

Nem Európának lesz a legrosszabb, de a közvetett hatások ide is el fognak érni

Az éghajlatváltozást tekintve a világ számos részén már most sokkal rosszabb a helyzet, mint Európában, azonban az egyre gyakoribbá és intenzívebbé váló szélsőséges időjárási események lassan itt is mindenkinek kézzelfoghatóvá teszik a globális felmelegedés közvetlen kockázatait.

A gazdagabb európai országok több tudással és erőforrással rendelkeznek akár az alkalmazkodás, akár a kármentés területén, ezért egy természeti katasztrófa kevésbé hat durván, mint egy fejlődő és szegény országban. Azonban a közvetett hatások alól mi sem vonhatjuk ki magunkat, mivel a klímaváltozás nem áll meg Európa határainál, és ha a világ többi területén rosszabbodik a helyzet, az ránk is hatással lesz.

Elég a klímamigrációra, a rosszabbodó mezőgazdasági körülményekre (ami az önellátáson túlmenően az exporta és az importra is kihat), az egészségügyi kockázatokra (új, egzotikus betegségek) vagy a megszűnő turisztikai, netán sportolási lehetőségekre gondolni.

Az IPCC forgatókönyvekkel és százalékos valószínűségekkel számol, de az új jelentés határozottan kiemeli: még nincs késő cselekedni. Gyors, rendszerszintű, határozott intézkedésekkel van esélyünk elkerülni a fent vázolt legrosszabb európai forgatókönyvet is, és egy élhetőbb, fenntarthatóbb világban élni, amit a következő generációk is ugyanúgy élvezhetnek, mint mi.

Kapcsolódó cikkÚj IPCC jelentés: még van esélyünk az élhető földi éghajlatra, de nincs vesztegetnivaló időnkAz IPCC új jelentése szerint fizikailag lehetséges, hogy csak kis mértékben, átmenetileg lépjük át a 1,5 °C-ot, és a nettó nulla globális kibocsátás elérésével stabilizáljuk az éghajlatot. Ehhez rendszerszintű, gyökeres változtatásokra van szükség.

Az IPCC az alábbi kifejezéseket használja a bizonyítékokra: korlátozott, közepes vagy erős. A megegyezés mértékére alkalmazott kifejezések: gyenge, közepes vagy nagyfokú. A megbízhatóság fokának kifejezésére a nagyon alacsony, alacsony, közepes, nagyfokú, nagyon nagyfokú minősítéseket használják. Egy lehetséges eredmény bekövetkezési valószínűségének érzékeltetésére a következők alkalmazandóak: 99–100%: gyakorlatilag biztos, 90–100%: nagyon valószínű, 66–100%: valószínű, 33–66%: bizonytalan kimenetelű, 0–33%: valószínűtlen, 0–10%: nagyon valószínűtlen és 0–1%: rendkívül valószínűtlen. Továbbá 95–100%: rendkívül valószínű, > 50–100%: valószínűbb, mint nem, 0–< 50%: kevésbé valószínű, 0–5%: szélsőségesen  valószínűtlen.

A forgatókönyvek részletes leírása van Vuuren et al. (2011) munkájában, illetve az alábbi linken olvasható.

A táblázatban az üresen hagyott cellák azt jelentik, hogy a változás irányát tekintve alacsony a megbízhatóság.

Kis Anna

Kis Anna

Meteorológus, a földtudományok doktora (PhD), az ELTE TTK Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa, a Másfél fok egyik állandó szerzője.

Megtalálsz minket a Facebookon és az Instagramon is!