Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) óceánokkal és krioszférával foglalkozó tematikus jelentése szerint a század végére nagy valószínűséggel 0,26 és 0,82 m közötti globális tengerszint-emelkedés várható, a konkrét érték attól függ, hogy milyen forgatókönyv szerint haladunk tovább.
A legpesszimistább forgatókönyv alapján, vagyis, ha nem teszünk érdemben az üvegházgáz-kibocsátások visszaszorítása érdekében, akkor közel 1 méteres, egyre gyorsuló ütemű tengerszint-emelkedés várható a század végére. Jelenleg ez áll a legközelebb a valósághoz.
A közel 1 méteres globális tengerszint-emelkedés Banglades 20%-át borítaná el, s 30 millió embert tenne földönfutóvá. Egyiptomban a termékeny Nílus-delta 13%-át öntené el a tenger, s 5,3 millió ember válna hontalanná. Ha még most globális szintű cselekvés történne, akkor képesek lennénk 50 cm alatt tartani az emelkedést és megelőzni, hogy millióknak kelljen alacsony tengerparti területeken fekvő otthonukat elhagyni. Ezen az interaktív térképen megfigyelhető, hogy miként rajzolná át a partvidékeket a 0,5 és 1 méteres globális tengerszint-emelkedés. (Tipp: Hogy jól látható legyen a különbség, közelítsünk bele a kívánt régióba és növeljük meg a különböző rétegek opacitását a jobb alsó sarokban levő beállítási lehetőségekben.)
Világos tehát, hogy az emelkedő tengerszint – egyre gyakoribb és intenzívebb vihardagályokkal társulva – védekezés és alkalmazkodás nélkül egyre nagyobb károkat fog okozni: ha a mostani ütemben folytatódnak a kibocsátások és fokozzuk az éghajlatváltozást, akkor a század végére várhatóan 52%-kal több lesz az elöntés kockázatának kitett globális népesség és 46%-kal a kockázatnak kitett vagyontárgyak összessége a Nature Scientific Reports-ban megjelent friss tanulmány szerint. Ez azt jelenti, hogy a tengeri elöntés miatti gazdasági veszteségek 2100-ra a globális GDP akár 20%-át (14,2 ezer milliárd dollár) is felemészthetik évente. Ez 90 évnyi magyar GDP-nek felel meg.
Az emelkedő tengerszint pusztító következményei
Már akár néhány centis tengerszint-emelkedés is pusztító hatással lehet a part menti élőhelyekre és a helyi közösségek megélhetésére az erózió, a vizes élőhelyek elöntése, valamint a felszín alatti ivóvíz-készletekbe és a talajba beszivárgó só miatt. A folyók vize a torkolatok akár több száz kilométeres körzetében sóssá válhat, ami pedig bizonyos baktériumok terjedésének kedvez, mint ahogy ezt a Gangeszben a kolerát okozó baktériumnál kimutatták. A mezőgazdaság – különösen az alacsony területeken levő rizsföldek – rendkívül sérülékenyek a part menti elöntésekkel és sóbeszivárgással szemben. Vietnámban a Mekong deltájában a rizs terméshozama csökkenőben van, de hasonlóan hátrányosan érintett Spanyolországban az Ebro deltája, ahol akár 30%-os hozamcsökkenéssel számolnak a század végére.
Az emelkedő tengerszint következtében a közlekedési infrastruktúra, a lakóépületek, alapszolgáltatások (pl. víz- és áramellátás, internet), valamint természetes és kulturális értékek megrongálódása nemcsak a helyi közösségek számára okoz kárt, de a régióba irányuló turizmus hanyatlásához is vezet. Nem elhanyagolható az sem, hogy a part menti természetes ökoszisztémák, mint például sós mocsarak és mangroveerdők fontos szénelnyelőként funkcionálnak, azonban az emelkedő tengerszint és átlaghőmérséklet ezeket is veszélyezteti. Ráadásul a magasabb tengerszint az egyre gyakoribb viharokkal, hurrikánokkal kombinálva egyre gyakoribb és pusztítóbb vihardagályokhoz vezet.
A nagyvárosok elöntése miatti gazdasági kár akár az évi 1 billió USD-t is elérheti az elkövetkező 30 évben egy tanulmány szerint, mely 136 nagy tengerparti várost vizsgált. Mivel ezek a nagyvárosok kritikus fontosságúak a nemzetközi kereskedelem és közlekedés szempontjából, a károk nemcsak az adott ország nemzetgazdaságára hatnak majd ki, de a globális ellátási láncokon keresztül más országokra, így Magyarországra is. Olyan part menti megavárosokat is veszélyeztet a tengervízszint megemelkedése, mint Mumbai, Sanghai, New York, Miami, Lagos, Bangkok és Tokió.
Az alacsonyan fekvő tengerparti területek fokozatos elöntése és az egyre szélsőségesebb időjárási események az embereket otthonuk elhagyására kényszerítik, ezzel fokozatosan több tízmillióra, de akár százmillió fölé is emelve a klímamenekültek számát a világban. Ráadásul épp a legszegényebb fejlődő országok és kis szigetállamok fognak emiatt a legtöbbet szenvedni, mivel kevesebb erőforrásuk áll rendelkezésre az alkalmazkodásra. Mindössze 15 fejlődő ország ad otthont az összes alacsony területen élő szegény népesség 90%-ának, akiknek megélhetése a parti mezőgazdaságtól és halászattól függ.
Hogyan alkalmazkodhatunk mindehhez?
Alapvetően kétfajta alkalmazkodási lehetőség van: maradni és megerősíteni a partokat vagy elköltözni és áttelepíteni az összes fontos part menti infrastruktúrát és tevékenységet. Mindkét opció számos pozitív és negatív társadalmi-gazdasági-környezeti hozadékkal jár, és a végső döntést komolyan befolyásolják az adott közösség erőforrásai is. Épp emiatt a tengerszint-emelkedés és annak káros következményei még inkább növelhetik a gazdag és szegény országok közötti szakadékot, hisz a tehetősebb országok megtehetik, hogy beruházásigényes technológiai megoldások (pl. gátrendszerek építése) révén megvédjék magukat, míg a szegényebb közösségek ennek híján el kell szenvedjék a negatív hatásokat, és előbb-utóbb a partvidékek elhagyására kényszerülnek. Hozzá kell tenni azonban, hogy bizonyos infrastruktúra elemeket (pl. part menti nukleáris erőművek) lehetetlen elköltöztetni, ami tovább növeli a kockázatokat.
Számos térség már megkezdte az alkalmazkodási intézkedések kidolgozását és – sokszor igen költséges – végrehajtását. Ilyen például a parti védőrendszerek – mint falak és gátak – kiépítése, az úthálózat újragondolása, időszakos víztározó infrastruktúra létrehozása, valamint a tengerparti természetes ökoszisztémák – mint mangroveerdők, sós mocsarak és korallok – védelme és megerősítése. Az indonéziai kormány tavaly döntött arról, hogy adminisztratív székhelyét Jakartából Borneó szigetére helyezi át, mivel a süllyedő földterületen fekvő tízmilliós megaváros különösen sérülékeny a tengerszint-emelkedéssel szemben. Közel 1,5 millió köztisztviselőnek kell átköltöznie az újonnan létrehozott fővárosba, míg Jakartát egy hatalmas fallal és mesterséges szigetrendszerrel kívánják megvédeni.
Azonban a kis szigetországok, mint például a Marshall-szigetek, esetében az emelkedő tengerszint országuk puszta létét fenyegeti. Az elköltözés fontos kulturális helyszíneik végleges elvesztését jelentené, az anyaföldön maradást választva viszont rendkívül költséges földmagasító munkálatokra és egyéb védőrendszerek létesítésére van szükség, ami más nemzetek segítsége nélkül nem fog menni. A nemzetközi közösség részéről a szakmai támogatásra szándék látszik, például a tengerrel vívott évszázados harcáról híres hollandiai Rotterdam városa – a nívós szakmai szervezeteket tömörítő Global Center on Adaptation tudás- és tech-bázisán keresztül – felajánlotta segítségét mindazon városoknak és közösségeknek, akik az elöntés és parterózió ellen küzdenek.
Ahhoz, hogy minél kisebb legyen a tengerszint-emelkedés és az abból eredő negatív hatások, az éghajlatváltozást okozó üvegházgázok kibocsátását minél hamarabb nagymértékben csökkenteni kell. A már elkerülhetetlen változásokhoz való alkalmazkodást a tengerparti területek közösségeinek máris el kell kezdenie, az ehhez szükséges erőforrások (pl. pénzügyi, technológiai) előteremtésében pedig a fejlett országoknak – nagyobb történelmi felelősségük folytán – segítséget kellene nyújtaniuk a leginkább érintett fejlődő országoknak és kis szigetállamoknak. A nemzetközi klímatárgyalásokon az alkalmazkodás eszközeiről és a szükséges anyagi forrásokról külön folynak az egyeztetések.
Borítókép: Juan Gomez (Unsplash) – Gijon, Spanyolország
