„Újságírás és tudomány” – a projekt lezárult, a munka folytatódik tovább

Az Európai Klíma Kezdeményezés (EUKI) támogatásával a Másfél fok is része annak a határokon átívelő, bolgár-magyar-román-szerb konzorciumnak, amelyik az újságírók és kutatók jobb és hatékony együttműködésével kívánja emelni a környezeti-éghajlati válsággal kapcsolatos tájékoztatás minőségét és mennyiségét. A projekt hivatalosan március végével lezárult, így egy rövid áttekintést adunk a tevékenységekről. A munka azonban folytatódik tovább. Ezúton is köszönjük az újságíró és kutató kollégák hozzájárulását, akik részt vettek a projektben.

Március 31-én hivatalosan véget ért az Európai Klíma Kezdeményezés (EUKI) támogatásával megvalósuló “Újságírás és tudomány” projekt. A folyamat azonban jóval korábban, 2020 decemberében kezdődött, amikor regionális partnereinkkel, a bolgár Klimatekával, a román Infoclimával és a szerb Klima101-el elkezdődött a tervezés és a pályázatírás, amibe később konzorciumvezetőként a bolgár BlueLink is becsatlakozott.

Regionális partnereinkkel mind ugyanazokért a célokért dolgozunk: kutatókkal igyekszünk tudományosan megalapozott, de közérthető tartalmakat szolgáltatni a médiának, növelve társadalmaink tudását és érzékenységét a környezeti-éghajlati válság iránt és egyben megoldásokat is nyújtva a problémákra. A projekt célja az volt, hogy rendszerezettebb, a platformjainkon kívül is élő és fennmaradó kapcsolatokat, együttműködéseket hozzunk létre a kutató és újságíró kollégák között a minőségi tájékoztatás érdekében.

A projekt eredményeinek rövid, vizuális összefoglalása. A rajzot Halmai Krisztina / Visuama készítette nekünk.

2021 telén a négy országban kérdőíves felmérést végeztünk a két csoport között, hogy megismerjük az egymás iránti attitűdöt és a kihívásokat. Természetesen korlátozott lehetőségeink miatt ezek nem reprezentatív felmérések voltak, de nagyon egyértelmű trend rajzolódott ki mind a négy országban. Erre alapozva 2022 tavaszán online érzékenyítő tréningeket tartottunk külön-külön a két csoportnak, ahol szakértőink segítségével próbáltuk bebizonyítani, hogy miért jó és hasznos mind a két csoportnak, ha aktívan együttműködik.

Ezt követően, immáron kutatókkal és újságírókkal közösen személyes workshopot tartottunk Budapesten, hogy a kapcsolatépítés mellett elkezdődhessen a közös munka egy kereslet-kínálat alapú tématérkép mellett. Az energiától a mobilitáson át az éghajlati modelleken keresztül a zöld finanszírozásig, vagy akár a nők klímapolitikai szerepvállalásáig minden terítékre került. Nyáron újabb online tréninget szerveztünk a szintén népszerű élelmiszer és táplálkozás témában.

A nemzeti szintű programok mellett ősszel elkezdődtek a regionális, angol nyelvű online tréningjeink is. Októberben először Robert McSweeney, a CarbonBrief tudományos szerkesztője, majd idén februárban Paul Brown, a The Guardian szenior újságírója tartott előadást, majd válaszolt a felmerülő kérdésekre.

November végén online klímalabor tartalomkészítő hetet hirdettünk újságíróknak és kutatóknak, hogy kilépve a közvetítői szerepünkből, közvetlen együttműködésre sarkalljuk a résztvevőket. Ezúton is köszönjük a 24.hu, a HVG, a Qubit, a 444 és a G7 újságíróinak és a kutató kollégáknak a közös tartalomkészítést, további cikkek megjelenése folyamatban van.

Állandó adósságot igyekeztünk törleszteni márciusi záró online rendezvényünkkel, amikor a biodiverzitás és a beporzók fontosságát igyekeztünk hangsúlyozni meghívott szakértőnkkel, külön fókuszba helyezve a hazai méhek és méztermelés állapotát és kilátásait a klímaváltozással összefüggésben. Köszönjük a Noizz, a Szeretlek Magyarország, az Index és az Agroinform beszámolóit, további megjelenések itt is várhatóak, ahogy mi is szeretnénk a kérdést napirenden tartani.

Bár a projekt hivatalosan véget ért, a munka mindenki számára folytatódik tovább. Amiben bízunk, hogy sikerült tartós és élő kapcsolatokat kialakítanunk az újságírók és a kutatók között, akiknek kiemelkedő szerepe van a társadalom megfelelő tájékoztatásában. Reméljük, hogy az olvasók is hajlandóak meghallani őket és értékelik a közös erőfeszítésüket.

Köszönjük minden kutató és újságíró kollégának a részvételt a projektben, hogy munkájukkal hozzájárultak a minőségi tájékoztatáshoz, ami talán elvezet mindannyiunkat a gyors és hatékony cselekvéshez.

A kutatók számára készített angol nyelvű, regionális tartalomkészítési útmutató itt érhető el.


A “Journalism and Science” (Grant Agreement 81275086) projekt a Bluelink, a Klima101, a Klimateka, az Infoclima és a Másfél fok konzorciumi szövetségében, az Európai Klíma Kezdeményezés (EUKI) támogatásával valósult meg.

Másfél fok

Másfél fok

Éghajlatváltozás közérthetően.

Megtalálsz minket a Facebookon és az Instagramon is!