Több mint 440 cikk, több mint 100 közreműködő szakértő, sok ezer médiaátvétel és megjelenés, megszámlálhatatlan mennyiségű közösségi média bejegyzés, mindez kiegészülve rádiós, tévés, és podcast adásokkal, online sajtótájékoztatókkal; konferencia, workshop, kerekasztal beszélgetéseken való részvétellel és előadások tartásával. Jelenlét a nyomtatott médiában, legyen szó bulvár- és napilapokról, magazinokról, az Országgyűlés Hivatalának vagy a Magyar Mérnöki Kamarának a jelentéseiről.
Erőnkhöz és erőforrásainkhoz képest igyekeztünk mindenhol ott lenni, hogy minőségi, tudományosan megalapozott, közérthető, független és értékalapú ismeretterjesztést nyújtsunk a magyar társadalomnak, növelve a környezeti-éghajlati válsággal és a megoldásokkal kapcsolatos tudatosságot, mindannyiunk érdekében.
“Jó” (elkeserítő) fokmérője a hazai közállapotoknak, hogy a független és értékalapú szavakat egyáltalán magyarázni kell. A nemzetközi tudományos nyilvánosságban talán az IPCC 2018-as ún. 1,5 fokos Külön Jelentését jelölhetjük meg fordulópontként, amikor egyértelmű narratíva váltás következett be (a folyamat, különösen az egyéni kutatói szinten, már természetesen korábban is jelen volt) intézményi szinten is.
A jelentés bátran és előremutatóan tovább ment a korábbi százalékos, egyrészt-másrészt megközelítésen, és kimondta, hogy ha nem teszünk meg mindent a globális felmelegedés Párizsi Megállapodással összhangban lévő korlátozására, az vészjósló jövőt vetít elénk. Annak a kimondása, akár az IPCC, akár a mi részünkről, hogy a kibocsátások növekedése, a légszennyezés foka, az energiapazarlás, a túlzott és indokolatlan közlekedésre, ingázásra való kényszer – a sor hosszasan folytatható -, általában a cselekvés megkérdőjelezése, elodázása nem jó, nem jelenti azt, hogy ne lennénk befolyástól mentesek és függetlenek.
Továbbra is csak azt tudjuk mondani, mint 2019-es indulásunk idején: a tudomány nem hit vagy politikai akarat kérdése. Legalábbis nem kellene, hogy az legyen, de látva a hazai és globális folyamatokat, mégis több területen az. Erre később visszatérünk. Ezen elgondolás alapján (értékek, függetlenség) adtuk közre anyagainkat a teljes magyar nyilvánosságnak, és szerepeltünk a legkülönbözőbb (egymást kvázi kizáró) médiumokban és platformokon, valami átjárhatóságot biztosítva a témának egy egyre inkább bezárkózó, egymást legfinomabban szólva is gyanakvással figyelő közegben.
Soha nem gondoltunk magunkra, mint kizárólagos közvetítőre a tudomány, a média és a társadalom háromszögében, sőt, munkánkkal azt próbáltuk és próbáljuk segíteni, hogy a tudományos megközelítés és a szakértői megszólalások egyfajta automatizmusként épüljenek be a hazai nyilvánosság működésébe, és figyeljenek rá oda az emberek, amikor döntéseket hoznak. Már minket megelőzően is sok szereplő, legyen az szervezet vagy egyén, részben csinálta azt, amit mi egy új keretrendszerbe foglaltunk és rendszeressé tettünk, így a most következő áttekintést úgy érdemes olvasni, hogy mik azok a folyamatok, amikhez hozzájárultunk, nem eltagadva az előttünk járók érdemeit és erőfeszítéseit, valamint azt a rengeteg segítséget és támogatást, amit kaptunk az elmúlt 5 év során sokaktól.
A magyar társadalom nem túlzottan klímaszkeptikus, pláne nem klímatagadó
Aki még emlékszik a 2019-es évre, az bőséggel fel tudja idézni, hogy mekkora tere volt még mindig a nyilvánosságban az olyan kiirthatatlan zombi mítoszoknak, hogy nincs is klímaváltozás, vagy ha van, azt biztosan nem mi okozzuk elsősorban, az emberi eredetű üvegházgáz kibocsátásokkal. Ezzel karöltve rendszeresen visszatérő vendég volt, hogy a hatékony és cselekvő környezetvédelem és klímapolitika is csupán valami politikai összeesküvés eszköze.
Ezek a megszólalások akkor sem álltak összhangban a valósággal és a legjobb elérhető tudományos eredményekkel, de mégis erősen felül voltak reprezentálva. A hasonló megszólalások ma már inkább zárványokban léteznek, valamint a közösségi média nem reprezentatív dühöngőjében, a komment szekcióban. Ezzel szemben az összes általunk ismert, az elmúlt években publikált reprezentatív közvélemény kutatás szerint (Eurobarometer, szakmai-civil szervezetek saját kutatásai) a magyar társadalom elsöprő többsége (akár EU-s átlagot is meghaladóan)
- elismeri a klímaváltozás tényét,
- tisztában van vele, hogy a folyamatot mi okozzuk, valamint
- aggódik annak a következményei miatt, komoly fenyegetésnek tartja a jövőre nézve.
A ritka hazai konszenzus feletti öröm nagyjából eddig tart, ugyanis innentől kezdve belép és meghatározóvá válik a társadalmi és politikai attitűd, helyzet és szimpátia, ami alapján már élesen elválik a felelősség (ki okozza főleg), a cselekvés (kinek az elsődleges feladata csinálni valamit) és a fontosság (mennyire szerepeljen kiemelt helyen a téma az életünkben és tükröződjön a kormányzati cselekvésben, gazdaság- és társadalompolitikában) kérdése és helyiértéke.
Ennek ellenére nagy hiba volna alábecsülni ezt a konszenzust, ennek rombolása pedig, érkezzen bármilyen oldalról vagy szándékkal, kifejezetten bűn volna. Kivéve, ha oda akarunk jutni, mint az Egyesült Államok, ahol a szerint, hogy az adott polgár inkább a Demokrata vagy a Republikánus párttal szimpatizál, egy teljesen más mozit néz a közös valóságunkról, környezetünkről és éghajlatunkról.
Különösen mivel ez a felhajtóerő és a növekvő tudatosság tükröződik a változó társadalmi hozzáállásban: egy szintén korábbi, reprezentatív felmérés szerint ismét csak a társadalom elsöprő többsége szeretne és hajlandó változtatni az életén, hogy mérsékelje a környezeti-éghajlati válság hatásait. Ezek alapján talán nem elrugaszkodott kijelentés, hogy ha valóban rendszerszintű változtatásokkal, támogató közeggel, ösztönzőkkel és edukációval segítenénk a magyar társadalmat, sokkal nagyobb léptékben, akkor a mostani, inkább dühös és frusztrált állapot helyett értékteremtő és pozitív energiákat szabadítanánk fel, amik a környezeti-éghajlati-egészségügyi mutatóinkra is jótékony hatással lennének.
Azzal, hogy az elmúlt 5 évben folyamatosan tényeket, bizonyítékokat, tudást és érvrendszert szolgáltattunk közérthetően a legkülönbözőbb területekről (természettudomány, társadalomtudományok, egészségügy, jog, gazdaság, nemzetközi klímapolitika stb.), mi is hozzátettük a magunkét ehhez a most még távolról sem teljes, de remélhetőleg pozitív átbillenéshez.
IPCC, COP, WMO, IPBES, IEA, EEA, NOAA – egyre többet mondó betűkombinációk
A nagy nemzetközi szervezetek, tudományos agytrösztök és intézmények friss jelentéseiről, valamint a klímacsúcsokról való tudósítás ma már szintén örvendetesen általános a hazai nyilvánosságban, ami korábban inkább eseti jellegű volt, az adott újságírótól, laptól és megszólaló szakértőtől függött. Itt ismét csak kiemelendő az IPCC 2018-as 1,5 fokos Külön Jelentése, ami globálisan is áttörést hozott ebben.
A magunk részéről úgy próbáltunk ennek lendületet adni, vagy a 2020 óta tartó időszakban csak felszínen tartani, hogy rendszeresen és részletekbe menő cikksorozatokban, online sajtótájékoztatókban számoltunk be ezekről a jelentésekről, eseményekről. Sok ezer oldalnyi tömény, tudományos szöveg olvasható nálunk közérthetően cikkek formájában, ami túlmutat azon, mint ha valaki lefordítja az angol nyelvű vezetői összefoglalót.
Ahogy szintén más képet mutat egy klímacsúcsról való helyszíni beszámoló, ahhoz képest, mint ha két másik közvetett beszámolóból van összeszerkesztve, vagy amikor pl. egy csendes-óceáni kis szigetországbeli delegált elsírja magát az épp kudarcba fulladó tárgyalásokon, lévén az egész országa víz alá fog kerülni, és aki a szakmai alapú beszámolót írja hozzánk vagy később sajtótájékoztatón beszél az ott elhangzottakról, az érzékeli azt, hogy ténylegesen mi történik a tárgyalóteremben. Ezzel is segítve annak a megértését, hogy többről van szó, mint hogy hányan mentek magánrepülővel a helyszínre.
Hasonlóan próbáltunk eljárni az európai uniós klímapolitikát illetően, amire általában akkor figyelt fel itthon a nyilvánosság, ha valamilyen politikai konfliktus kapcsolódott hozzá. Bár ezen a téren továbbra is ez a tendencia az irányadó, itt is megfigyelhető egyfajta elmozdulás, hogy az “unalmas brüsszeli” tárgyalásokra és dokumentumokra talán már a belpolitikai viharok és reakciók előtt is érdemes odafigyelni. Nem fogadtunk volna nagyban arra 5 évvel ezelőtt, hogy pl. a természet-helyreállítási törvény EP-vitájáról és elfogadásáról címlapon számol be több médium még aznap, javarészt a mi közvetítésünk nélkül.
Távolabb tekintünk annál, mint hogy milyen idő lesz a hétvégén
A Szabó Péter és Pongrácz Rita nevével fémjelzett, de számos más kiváló kutatót is magába foglaló, a hazai nyilvánosságban ilyen formában egyedülálló éghajlati attribúciós cikksorozattal demonstráltuk, hogy érdemes az egyre szélsőségesebbé váló időjárás ok-okozati összefüggéseivel foglalkozni, és ilyen formában láthatóvá tenni, hogy miként formálja át hétköznapjainkat a klímaváltozás.
A múltbéli megfigyelésekre és a jövőre vonatkozó modellszimulációk eredményeire támaszkodva sok más téma mellett egészen új megvilágításba kerültek a hőhullámok, az aszályos vagy nagycsapadékos időszakok, szélviharok, a Velencei-tó vízszintje, az ónos esők mértéke vagy az, hogy mi lesz a szabolcsi almával a tavaszi fagykárokkal összefüggésben. A többi, eltérő szakterületről érkező szerzők cikkeivel együtt pedig ezek a látszólag elvont meteorológiai változók gyorsan és egyértelműen kaptak egészségügyi, gazdasági és társadalmi kontextust. A tanulmány sorozat talán végre segít meghaladni az olyan, szintén kiirthatatlan “érveket”, miszerint “régen is volt meleg”, valamint az olyan közkedvelt szófordulatokat, hogy “megőrült az időjárás.”
A szakértők és a média jobb összekapcsolása, rajtunk túlmutatóan
Régóta megfigyelhető trend, és egyáltalán nem magyar sajátosság, hogy egy híroldal előbb szemléz vagy fordít le egy nagy, nemzetközi lapban megjelent publikációt, mint hogy hazai forrásokat keressen vagy a témához kapcsolódóan hazai szakértőt szólaltasson meg. Természetesen ez alól is voltak kivételek már a múltban is, nem szeretnénk általánosítani. Alap működésünkkel ezt az eljárást kívántuk kimozdítani a megszokás mókuskerekéből, hogy magyar nyelven, magyar szakértőktől kínáltunk tartalmakat.
Azonban nem vagyunk híroldal, eszünk ágában nem volt átvenni az újságírók munkáját, hanem segíteni próbáltuk őket. Ehhez pedig nincs ránk mindig szükség, már annak is örülünk, ha össze tudjuk kötni a kutatókat a médiával.
Hogy feltárjuk a lehetőségeket és a kihívásokat, regionális partnereinkkel közösen 2022-2023 során az EUKI támogatásával végigvittünk egy projektet (“Újságírás és tudomány”), ami ezt erősítette. Bár arányaiban még mindig sok a nemzetközi lapokból származó tartalomátvétel és szemlézés (ami a hírverseny és a médiagyár velejárója), sokkal több hazai kutatót szólaltat meg ma a média, és minket is növekvő számban kerestek és keresnek meg, hogy ajánljunk szakmai megszólalót, mi pedig örömmel segítettünk, amikor csak tudtunk.
Egyes lapok bizonyos témákban immáron visszatérően szólaltatnak meg kutatókat, biztosítanak nekik önálló publikációs lehetőséget, ami mindenképp pozitív. Szolgáltatóként ezt csak támogatni tudjuk, mert ez is a vágyott célt, a minőségi tájékoztatást szolgálja. Ezzel párhuzamosan a tudományos közösséget is igyekeztünk érzékenyíteni, felhívva a figyelmüket arra, hogy a tudományos eredmények közérthető kommunikációja, a média felé való nyitott hozzáállás jó és hasznos a tudomány egészének is.
Természetes környezetünk és éghajlatunk megóvása nem a békeidők feladata
2019-ben egy olyan időszakban indultunk el, amikor egy “békeidőszakban” felívelőben volt a környezetvédelem ügye, amikor még milliós nagyságrendben mozdultak meg az emberek a globális klímasztrájkok alkalmából. 2020 tavasza óta, a koronavírus járvány kezdetével azonban Európa és benne Magyarország is válságból válságba esik (ezt nevezik ma divatos szóval polikrízisnek), mi pedig képességeink szerint megpróbáltunk ehhez alkalmazkodni, hogy igazodva a közvélemény érdeklődéséhez és az aktualitásokhoz, de szem előtt tartva a tudományos megalapozottságot, felszínen tartsuk a környezeti-éghajlati témát.
Nem volt könnyű, és most sem az. Még akkor sem, ha egyre nyilvánvalóbb az, hogy a környezeti-éghajlati válság az életünk minden területére hatással van. Egyre jobban érezhető a “nagy kimerülés” vagy inkább kiégés (“the great exhaustion”), ami bőven túlmutat a munkahely váltásokon és a koronavírus lezárás miatti utóhatásokon. A közvélemény sok tekintetben “belefáradt” a környezeti-éghajlati válsággal kapcsolatos hírekbe és jelentésekbe, pont abban az évtizedben, ami kulcsfontosságú a cselekvést illetően.
Sokszor elmondtuk, hogy a tudomány nem hit vagy politikai akarat kérdése. Azonban egyre világosabb, hogy a valódi cselekvés viszont igen. Nem az eddig is bőségesen rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok és tények fogják meggyőzni a politikai és gazdasági döntéshozókat, valamint az egyéneket, hogy érdemes tenni, hanem hogy ha elhiszik azt, és el tudják képzelni, hogy van más lehetőség.
A helyzet korántsem fényes, de nem is reménytelen. Ha bárki megírta volna 10 évvel ezelőtt, hogy hol fognak ma állni az elektromos autó eladások, vagy milyen alacsony költségei lesznek a megújuló energiáknak (hogy a két legnépszerűbbet vegyük), akkor valószínűleg kevesen hitték volna el, ezek a folyamatok mégis megtörténtek.
Ha képesek vagyunk elképzelni és elhinni, hogy lehet más az energiarendszerünk, a mezőgazdaságunk, a közlekedésünk, a városaink, a táplálkozásunk, és általában a gazdasági-társadalmi berendezkedésünk, akkor ahhoz már tudunk konkrét számokat, cselekvést és megvalósíthatóságot rendelni.
Egyelőre azonban pont az ezzel kapcsolatos elbizonytalanodás és fantáziátlanság az uralkodó, miközben sok más területen illúziókat és rögeszméket követve újra úgy akarunk viselkedni, mint a 20. században, aminek az eredményeit pontosan ismerjük.
A választásokra készülő Európai Unióban megfigyelhető visszacsapó hatás (backlash) annak a beismerése, hogy jelenleg még képtelenek vagyunk igazán hosszú távon gondolkodni. A környezeti-éghajlati válság hatásait nem négy- vagy ötéves ciklusokban, hanem évtizedekben, évszázadokban és ezer években mérik. A fizika, az univerzum és a bolygó maga pedig érdektelen az emberi szenvedés, a civilizáció összeomlása vagy az ökoszisztémák pusztulása iránt.
A kérdés csak az, hogy mi is azok vagyunk-e? Ahhoz pedig, hogy továbbra is hatékonyan lássuk el azt a feladatot, amiért 5 éve létrejött ez a platform, nekünk is újra kell gondolnunk a működésünket ebben a közegben, hogy mi hatékony, és mit érdemes.
Hálásan köszönjük az összes szerzőnknek, szakmai és regionális partnerünknek a segítséget és a tudást; médiapartnereinknek az együttműködést, hogy felerősítik a hangunkat a nyilvánosságban; és olvasóinknak, hogy követtek és támogattok minket, nektek írjuk a Másfélfokot, immáron 5 éve.
Borítókép: Lamm Lenke
