„Spanyolország 75%-a elsivatagosodhat” – ezt és hasonló üzeneteket hirdetnek a metró plakátjai, ahogy a helyszín felé robog a tömeg. A bejárattal szemben levő irodaépületre, a megnyitó előtti este még sietősen óriásplakátot aggatnak, hisz kevesebb mint egy hónap alatt kellett elkészülnie a rendezvény helyszínének. Miután Chilének vissza kellett mondania a COP25 fogadását a fővárosában elhúzódó zavargások miatt, végül Madrid látja vendégül az idei klímatárgyalásokat. „Egy rendkívül kritikus 12 hónapnak nézünk elébe, létfontosságú, hogy a nemzetek még ambiciózusabb klímavédelmi vállalásokat tegyenek – különös tekintettel a nagy kibocsátókra –, és a 2050-es karbonsemlegességet megcélozva kibocsátásaikat azonnal csökkenteni kezdjék.” – sürgette a cselekvést António Guterres ENSZ főtitkár a hétfői megnyitón.
A megnyitón elhangzott nagy szavak mögötti valós tettek azonban még úgy tűnik váratnak magukra. Az első hét technikai tárgyalásai lassan és nagyobb áttörés nélkül zajlottak. Habár a COP25 egyik legfontosabb feladata, hogy az országok növeljék kibocsátás-csökkentési vállalásaikat, a Climate Action Tracker legfrissebb elemzése alapján ezidáig csak egy ország nyújtott be frissített klímavédelmi vállalást (NDC, Nemzetileg Meghatározott Hozzájárulás), kettő pedig megígérte a frissítést. Merre vannak hát azok az ambíciók? Még Ferenc pápa is levelet küldött a Madridban tárgyaló delegációknak: „Milyen messze vannak a szavak a konkrét cselekvéstől!” – fakadt ki az egyházfő a 2015-ös Párizsi Megállapodás óta történteket értékelve. “Komolyan kérdőre kell vonni magunkat, hogy van-e politikai akarat, hogy őszintén, felelősségteljesen és bátran több emberi, pénzügyi és technológiai erőforrást biztosítsunk az éghajlatváltozás negatív hatásainak enyhítésére ” – tette hozzá.
Helyzetértékelő jelentések: hány figyelmeztetésre van még szükség?
A klímatárgyalásokhoz időzítették egy tucat tudományos helyzetértékelő jelentés megjelenését különböző nemzetközi szervezetk és kutatóintézetek. Most már szinte biztosnak mondható (alig 3 hét van hátra az évből), hogy az elmúlt 10 év lesz a legforróbb évtized a mérések kezdete óta, és 2019 lesz a 2. vagy 3. legmelegebb év. A Meteorológiai Világszervezet adatai szerint a globális felmelegedést okozó fő üvegházhatású gáz, a szén-dioxid légköri koncentrációja új rekordot ért el 2018-ban (407,8 ppm), amihez hasonló szén-dioxid szintet nem tapasztalt a Föld az elmúlt 3-5 millió évben (az emberiség pedig soha!). Ilyen szén-dioxid koncentráció mellett akkoriban 2-3 °C-kal magasabb volt a globális felszínközeli átlaghőmérséklet és 10-20 méterrel magasabb a tengerszint. Ezeket a tudományos tényeket már évtizedek óta ismerjük, de vajon a döntéshozók is érzékelik az egyre fenyegetőbb klímakatasztrófát? Mi a helyzet az éghajlati válságot célzó klímapolitikai törekvésekkel?
Finoman szólva sem fest túl jól a helyzet. Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) kibocsátásokról szóló jelentése szerint (Emissions Gap Report 2019) az elkövetkező évtizedben évente átlagosan 7,6%-kal kellene csökkenteni az üvegházhatású gázok globális kibocsátását ahhoz, hogy a globális melegedés mértékét 1,5 °C alatt tudjuk tartani. Jelenleg megközelítőleg 1 °C-nál tartunk – azaz a globális felszínközeli átlaghőmérséklet ennyit emelkedett az ipari forradalom előtti időkhöz képest – és a kibocsátások továbbra is évről évre nőnek. A jelentés arra is figyelmeztet, hogy minél tovább halogatjuk a kibocsátások csökkentését, később annál drasztikusabb intézkedésekre lesz szükség. Emellett napvilágot látott az UNEP egy másik jelentése is, ami pedig kifejezetten a kibocsátások fő forrására, a fosszilis tüzelőanyagok (kőszén, kőolaj, földgáz) égetésére vonatkozik (Production Gap Report 2019). Ez arra hívta fel a figyelmet, hogy „hatalmas szakadék tátong” a fosszilis energiahordozók (jelen és tervezett) kitermelése és a Párizsi Megállapodásban kitűzött kibocsátás-csökkentési célok között. A jelentés szerint 2030-ig az országok több mint kétszer annyi fosszilis tüzelőt terveznek kitermelni, mint ami konzisztens lenne a globális melegedés 1,5 °C-os korlátozásával a század végére. Ezért az ENSZ főtitkár nyitóbeszédében is hangsúlyozta, hogy ezeket az energiahordozókat „ott kell hagyni, ahol a helyük van – a föld alatt”.
A biztonságos éghajlat alapvető emberi jog
A COP25-ön mutatták be az emberi jogok és környezet kapcsolatát elemző jelentést („Biztonságos Éghajlat” jelentés), ami rámutat arra, hogy az éghajlatváltozás olyan alapvető emberi jogokat ás alá, mint például a tiszta levegőhöz, ivóvízhez, élelemhez, lakhatáshoz, tulajdonhoz vagy egészséghez való jog. Évente 7 millió ember korai halálát okozza világszerte a kültéri és beltéri légszennyezettség az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint. „Az éghajlatváltozást és a légszennyezést nagyrészben ugyanaz a dolog okozza: a fosszilis tüzelőanyagok égetése” – kommentálta a jelentést María Neira, a WHO Közegészségügyi és Környezeti Osztályának igazgatója. Ezért “7 millió nagyon jó okunk van arra, hogy harcoljunk az éghajlatváltozás ellen” – tette hozzá.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) jelentése szerint Magyarországon évente közel 8–14 000 idő előtti halálozást okoz a légszennyezettség. A lengyel szmogszámláló alapján fővárosunkban minden felnőtt évente 1005 (azaz naponta csaknem három) cigaretta füstjének megfelelő szennyező anyagot szív be a levegőből. Ráadásul az éghajlatváltozás káros hatásai aránytalanul nagy mértékben érintik a szegénységben élőket, akik a problémához minimálisan járulnak hozzá, és akiknek nincs elég erőforrásuk, hogy megvédjék magukat a káros hatásokkal szemben. Ez pedig tovább növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket: míg a gazdagabbak könnyebben megbirkóznak az éghajlatváltozás állította kihívásokkal, addig a szegények még inkább mélyszegénységbe csúsznak. Hazánkban az észak-kelet-magyarországi és délkelet-alföldi hátrányos társadalmi-gazdasági helyzetű régiók a legsérülékenyebbek.
Amikor arról kérdeztem Maria Neirát, hogy mit üzenne a kelet-európai országoknak, így felelt:
Álljatok ki egy olyan társadalomért, amiben a szén helyett a megújuló energiaforrások dominálnak, mert ez a legjobb beruházás a társadalom számára, az emberek egészsége és a gazdaság érdekében, hogy ne kelljen a légszennyezés miatti megbetegedések ellátására költeni. Kérlek, ne ragaszkodjatok a régi elavult rendszerhez és mintákhoz, hanem fektessetek tiszta energiába, mert ez az egészség és a gazdaság javát szolgálja, ez a jövő.
Mit tesznek a nagykibocsátók?
A globális kibocsátás 78%-át a G20 országok adják, ezért ezen országok klímavédelmi politikája döntően befolyásolja, hogy miként alakulnak az üvegházgáz-kibocsátási trendek. Nagyrészt rajtuk múlik, hogy képes lesz-e a globális közösség 2030-ra egy olyan erősen visszafogott kibocsátási pályára állni, amely konzisztens a párizsi céllal, azaz, hogy 1,5 foknál korlátozzuk a globális melegedést.
-
Európai Unió
Az Európai Bizottság frissen beiktatott elnöke, Ursula von der Leyen is részt vesz a klímacsúcson, mint „első hivatalos küldetése”. Von der Leyen nyitóbeszédében egy európai klímatörvény kidolgozását ígérte márciusra, aminek része lenne, hogy az EU 2030-ig legalább 50%-kal csökkenti üvegházgáz-kibocsátását. (A legfrissebb elemzések szerint azonban a jelen trendek mellett még az is kétséges, hogy a 40%-os kitűzött célt el tudja-e érni 2030-ra.) Az EU hosszútávú klíma- és energia stratégiájának kulcsfontosságú eleme a dekarbonizáció, vagyis az alacsony (majd nettó nulla) üvegházgáz kibocsátású gazdaságra való áttérés. Hamarosan elkészül a European Green Deal tervezete, amelynek célja, hogy 2050-re Európa legyen az első karbonsemleges kontinens. Azoknak, akik a költségek miatt kritizálnák, azt üzente von der Leyen: „mindig azt kell szem előtt tartanunk, hogy mennyivel többe fog kerülni az, ha most nem cselekszünk”. A 2050-re szóló karbonsemlegességet azonban még májusban négy tagállam – Lengyelország, Csehország, Észtország és Magyarország – megvétózta az Európai Tanácsban. Ennek újra-tárgyalására jövő héten kerül sor, még a klímacsúcs zárása előtt. Óriási a tétje tehát ennek a döntésnek, hisz ezzel jó példával járna elöl az EU, és más országokat is ambiciózusabb vállalásokra bírhatna.
Laurence Tubiana-t (a European Climate Foundation vezérigazgatója és a Párizsi Megállapodás egyik megalkotója) arról kérdeztem, miként látja a helyzetet, szerinte lesz-e változás a kelet-európai országok álláspontjában. Tubiana szerint Lengyelország részéről (aki a legutóbbi vétó hangadója volt) változást lát, ugyanis az ország elkezdte felmérni, hogy valójában milyen előnyei származnának abból, ha beleegyezne a 2050-es karbonsemlegességi célba. Először is pénzügyi támogatásban részesülne például a European Green Deal részeként létrehozott Igazságos Átmenet Alapítványtól, amely a kőszén-régiók átalakulását támogatná. Másodszor, a lengyel kormány is észleli, hogy az emberek sztrájkolnak a klímaügy érdekében, és a környezeti miniszter különösen érzékeny erre a témára. Harmadszor, az ipar számára is kecsegtető például a közlekedés villamosítása, hisz Lengyelországban van például már most az egyik legnagyobb akkumulátor gyár.
Tehát úgy látom, hogy elmozdult Lengyelország, habár nem tudom, mi lesz az ár.
Az már érzékelhető, hogy a közlekedés villamosítása forradalmat indít Európában, ezért „jobb támogatást kapni és felkészülni, mint csak várni és veszíteni” – tette hozzá.
-
USA
Az Egyesült Államok november 4-én hivatalosan is benyújtotta kilépési kérelmét a Párizsi Megállapodásból. Viszont a 2020-as amerikai elnökválasztás épp egy nappal korábban lesz, mint hogy a kilépési megállapodás hatályba lépne, így Washington demokrata győzelem esetén még lehet, hogy visszavonhatná a kilépési kérelmet. Ám annak ellenére, hogy a Fehér Ház kihátrált, az amerikai képviselőház továbbra is támogatja a klímaegyezményt: „Azért vagyunk itt, hogy megerősítsük: az Egyesült Államok kongresszusi képviselőháza még mindig támogatja a Párizsi Megállapodást – jelentette be Nancy Pelosi, az amerikai törvényhozás elnöke a nyitónapon.
-
Kína és Oroszország
Kína és Oroszország nem kavartak nagy port eddig a tárgyalásokon, alig tartanak sajtótájékoztatót és hivatalos megjelenést. Úgy tűnik, Kína 2030-ra vállalt céljait megfelelően ambiciózusnak gondolja és semmi jelét nem mutatja annak, hogy előállna 2020-ig egy frissített NDC-vel. Mivel azonban Kína kibocsátása mára majdnem kétszerese, mint az őt követő második legnagyobb kibocsátóé (USA), ezért szerepvállalása kulcsfontosságú a kibocsátás-csökkentési törekvésekben. Nem túl jó jel, hogy hétfőn adták át az „évszázad üzleteként” emlegetett új orosz gázvezetéket, ami Kínát látja majd el évi 38 milliárd köbméter földgázzal.
-
India
India Brazíliához és Kínához hasonlóan ugyancsak azt szeretné, ha a kiotói időszakból megmaradt karbonkrediteit átvihetné a 2020 utáni időszakra. Ez gyengítené a klímavédelmi vállalások hatékonyságát, hisz ezáltal ezek az országok kevesebb kibocsátás-csökkentést hajtanának végre ténylegesen. Habár rengeteg tanulmány alátámasztja a légszennyezés és megbetegedések kapcsolatát, az indiai környezetért és erdőkért felelős miniszter, Babul Supriyo ezt még mindig nem hiszi el. Szerinte „nincs egyértelmű tudományos adat az összefüggésről”, helyette ezeket a problémákat az étkezési szokásokkal és társadalmi ranggal magyarázta.
-
Japán
Miközben a japán pavilont a „Tenni, tenni, tenni” felirat díszíti, Japán tovább fűti dollármilliárdokkal a szénerőműveket otthon és szerte Ázsiában. Japán azzal az állásponttal érkezett a klímatárgyalásokra, hogy nem fog frissített NDC-t benyújtani 2020-ig, habár az elmúlt héten ez változni látszott.
Néhány fontosabb napirendi pont: hol tartunk?
- A közös időkeretekről még mindig nem sikerült megállapodni, sőt, még több opció van az asztalon, mint a hét elején. A kibocsátás-csökkentési és egyéb klímavédelmi nemzeti tervek kommunikálását egységesítő közös időkeret lehetne 5 és 10 év között bármi, és ezek különböző kombinációi… Környezeti csoportok aggódva jelezték, hogy nem kellene 5 évig tartania egy ilyen részlet kidolgozásának – miközben klímavészhelyzet van.
- Folyamatban van egy új karbonpiaci mechanizmus kidolgozása, ami a Kiotói Jegyzőkönyvvel létrehozott Tiszta Fejlesztési Mechanizmus gyengeségeit már kiküszöbölné. A nemzeti éghajlati tervek többsége magában foglalja a karbonpiacok használatát – ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kormányok és a magánszektor kereskedelmet folytathat kibocsátási egységek (kvóták, kreditek) formájában – az olcsóbb kibocsátáscsökkentés elérése érdekében. Heves vitákat kavart a szabályok részleteinek kidolgozása, ezért könnyen lehet, hogy a véglegesítés a jövő évre marad.
- Továbbra sem sikerült megállapodni a „károk és veszteségek” (az éghajlatváltozás miatt bekövetkező elkerülhetetlen természeti-gazdasági-társadalmi károk, mint például a tengerszint-emelkedés miatti partpusztulás) kezelésére szánt közös pénzügyi alapról.
- Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) bemutatta a földhasználatról és az óceánokról és krioszféráról szóló jelentését az összegyűlt tárgyalóknak. Ezek kapcsán ismét elkezdődött a Katowicéből és Bonnból ismerős vita, hogy a jelentések tartalmát „üdvözlik”, „jegyzik” vagy „elismeréssel jegyzik” az összegyűlt tárgyalók. Azért e „szójáték”, mert a jelentésekben szereplő tudományos tények elismerése és döntéshozatalba való beépítése bizonyos országok (pl. olajnagyhatalmak) számára igen kellemetlen (igazság) volna.
Klímasztrájk félidőben
Péntek este tízezrek meneteltek Madrid belvárosában, egészséges környezetet, igazságosságot, élhető klímát és mindezek érdekében azonnali cselekvést követelve. A 16 éves klímaaktivista, Greta Thunberg is megérkezett a városba, és részt vett a klímasztrájkon. A fiatal a lehető legkevésbé környezetterhelő módon, egy vitorlás hajóval tért haza Európába, miután kiderült, hogy Chile helyett Madridban rendezik a klímatárgyalásokat. Greta elmondta, hogy annak ellenére, hogy már több mint egy éve sztrájkolnak a fiatalok a Fridays For Future mozgalommal, nem sok változás indult el a vezetői szinteken:
A klímaválsággal továbbra sem törődnek azok, akik kezében a hatalom van, és ez nem mehet így tovább. Az nem megoldás, hogy a gyerekek iskola helyett sztrájkolnak, ezt nem lehet így folytatni. Ezért akarjuk végre azt látni, hogy a döntéshozók tesznek az ügyért, mert emberek szenvednek és halnak meg az éghajlati és ökológiai válság miatt, nem várhatunk tovább.
A COP második hetére még több politikai döntéshozó és miniszter is megérkezik, hogy a szakpolitikai tárgyalásokat tovább vigyék. Továbbra is kérdéses viszont, hogy milyen komolyabb eredmény születhet a klímacsúcs végére. Laurence Tubiana szerint ezen a COP-on már az is elég lenne, ha az országok megígérnék, hogy 2020-ig új ambiciózusabb vállalásokat nyújtanak be, mind a 2030-as, mind a 2050-es céljaikat illetően. Mindenesetre az Európai Uniónak előbb a saját háza táján kell egyezségre jutnia: ha jövő héten végre sikerülne elfogadni a 2050-es karbonsemlegességi tervezetet, akkor az egy újabb lendületet és érvelési alapot adna a globális közösség vállalásainak növelésére.
