Az 1.5 °C több ezer szárazföldi és óceáni területen mért hőmérsékleti érték átlaga, a felmelegedés mértéke és üteme azonban területenként eltérő. A hőmérsékletemelkedés a legerősebb a kontinentális (szárazföldi) területeken, valamint az Északi-sarkvidéken a hideg évszakban és a közepes szélességeken a meleg évszakban. Ennek oka többek között, hogy az óceánok és tengerek hőkapacitása nagyobb, mint a szárazföldi területeké. Ez azt jelenti, hogy az óceáni területek lassabban melegszenek fel, viszont lassabban is veszítenek hőt. Befolyásolja még a felmelegedés mértékét a domborzat és a felszínborítottság. Az Északi-sarkvidéken például háromszor olyan erős a felmelegedés, ugyanis itt egy pozitív vissszacsatolási folyamat fokozza az éghajlatváltozást. A jégfelszín csökkenése miatt megváltozik a terület fényvisszaverő képessége, és több sugárzást nyel el. A melegedés hatására szárazodik a talaj, emiatt a párolgásból eredő hűtő hatás is egyre kevésbé érvényesül a kontinensek belsejében. Ezek a folyamatok tovább erősödnek az éghajlatváltozás fokozódásával és azt eredményezik, hogy egyes területeken, például hazánkban is, már 1,5 °C felett van az átlaghőmérséklet emelkedése.
Már többször írtunk arról, hogy a globális felszínközeli átlaghőmérséklet emelkedése például 1,5 °C-al, bár nem hangzik soknak, mégis igen drasztikus változást jelent és globális éghajlatváltozást okoz. Ennek oka, hogy az éghajlati rendszer rendkívül összetett, és a hőmérséklet-emelkedés miatt nemcsak a hőhullámos időszakok száma növekszik, hanem többek között egyéb szélsőséges időjárási helyzetek gyakorisága.
Az alábbi ábrán látható egy példa a globális felmelegedés hatásának területi változékonyságára. A legforróbb és leghidegebb napok átlag-hőmérsékletének változása figyelhető meg 1,5 és 2 °C-os globális felszínközeli átlaghőmérséklet változás esetén. Látható, hogy a hőmérséklet emelkedése regionálisan akár a 10 °C-t is elérheti és megfigyelhető továbbá a fentebb leírt szárazföld-óceán közötti eltérés a hőmérsékletváltozásban.
Az egyenetlen felmelegedés hatására az éghajlatváltozásból eredő kockázatok is területenként eltérnek. Bár a sarkvidéken és a kontinensek sokszor kevésbé sűrűn lakott belső területein a legmarkánsabb a változás, az éghajlati rendszer egyes területein és részein beállt változás kihat a teljes rendszer működésére. Szeretjük azt hinni, hogy az éghajlatváltozás minket nem veszélyeztet, hiszen nem kell attól aggódnunk, hogy a tenger elönti Magyarországot a közeljövőben. A korábban, már általunk is ajánlott Özönvíz előtt című, éghajlatváltozásról szóló dokumentumfilmben is szó esik arról, hogy számos országban már jó egy évtizede tudatosan küzdenek az éghajlatváltozás hatásaival. Azonban fontos tudni, hogy a Kárpát-medence kifejezetten sérülékeny területnek számít az éghajlatváltozás szempontjából, erről írtunk már korábban például itt meg itt.
Ezt ismerték fel az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezményének Részes Felei a Párzsi Megállapodás aláírásakor, ahol abban állapodtak meg, hogy valóban arra kell törekedni, hogy az akkor “visszafordíthatatlansági küszöb”-ként megjelölt 2 °C-os szint alatt kell tartani a hőmérséklet-növekedést.
Felkérték az IPCC-t a jelen írásban tárgyalt 1,5 °C-os külön jelentés elkészítésére mely azt vizsgálja, mennyivel csökkenének a különböző társadalmi, gazdasági és környezeti kockázatok ha 2 °C helyett 1,5 °C alatt tudnánk tartani az átlaghőmérséklet emelkedését valamint, hogy ez egyáltalán lehetséges-e.
A legtöbb szárazföldi terület már napjainkig megtapasztalt a globális átlagnál erősebb mértékű melegedést. A Föld népességének 20-40%-a él olyan területen, ahol az átlaghőmérséklet legalább egy évszakban már átlépte a 1,5 °C-os emelkedési értéket. A jelentés szerint 1,5 °C alatt tartani a hőmérséklet emelkedést nem lehetetlen, ugyanis ha a teljes emberi tevékenységből származó üvegházhatású-gázkibocsátást (és antropogén aeroszol kibocsátást) rövid úton nullára csökkentenénk akkor nem érnénk el ezt a kritikus értéket.
