Az elmúlt évben egyre több ország, cég és szervezet tűzött ki konkrét klímasemlegességi céldátumot, gondoljunk csak hazánkra, az EU-ra, Kínára, az Egyesült Államokra, vagy a tech óriás Microsoft-ra, Apple-re és Amazonra. A Climate Action Tracker jelentése szerint a globális kibocsátások közel kétharmadáért felelős 127 ország tervezi, tárgyalja vagy már törvénybe is ültette, hogy mikorra kíván nettó zéró üvegházgáz-kibocsátást elérni.
A félmilliósnál nagyobb városok 13%-a, és a világ 2000 legnagyobb állami vállalatának 21%-a rendelkezik nettó zéró céllal az Energy and Climate Intelligence Unit és Oxford Net Zero legfrissebb közös elemzése szerint. Emellett több mint 1600 cég, 85 a legnagyobb befektetők közül és több mint 560 egyetem csatlakozott a Race to Zero kezdeményezéshez.
Ugyanakkor kutatók arra figyelmeztetnek a Nature rangos szakfolyóirat hasábjain, hogy egyelőre túl lazán vannak definiálva ezek a tervek, kevés a konkrétum, a rövid- és hosszútávú célok sok esetben nincsenek összhangban, és nehézkes az összehasonlítás.
Bár sokak szerint egy gyengén megfogalmazott célszám még mindig jobb, mint egy nem létező célszám, nem szabad ezekkel megelégedni, vagy akár áltatni magunkat.
Ahhoz, hogy minden szereplő a megfelelő mértékben járuljon hozzá a Párizsi Megállapodásban kitűzött kibocsátás-csökkentési célokhoz, átlátható, robusztus és konkrét cselekvési tervekre van szükség. A tanulmány szerzői három fő kérdéskört jelöltek ki, ami alapján mindenkinek tisztáznia kellene a célszámait és terveit:
- mi a hatókörük?
- mennyire tekinthetők igazságos részesedésnek?
- milyen konkrét útiterv van a klímasemlegesség elérésére, és azon túl?
Ezekben a kérdésekben az EU-nak és benne Magyarországnak, valamint a hazai cégeknek, szervezeteknek is van bőven tennivalója. Érdemes ezért jobban megérteni, hogy mi mit jelent a hangzatos klímasemlegességi célok mögött.
Az ördög a részletekben
Ha közelebbről megnézzük az országok és cégek „nettó zéró” jelszava mögötti terveket, sokszor nagyon eltérő értelmezéseket találunk. Az egyik legszembetűnőbb a „klímasemleges” és „karbonsemleges” szavak használata: egyesek szinonimaként értelmezik őket, mások pedig előbbit az összes üvegházhatású gázra vonatkoztatják, az utóbbit pedig csak a szén-dioxidra. Megint mások a karbonsemlegesbe beleértik az atomenergiát is mint „tiszta energia”, a klímasemlegesbe viszont nem. A szóhasználat tehát korántsem következetes.
De a konkrét célszámok sem egységesek. Az EU és benne Magyarország nettó zéró céldátuma 2050, és az összes üvegházgázra vonatkozik. Ugyanakkor Kínáé 2060-ra szól és csak a szén-dioxidot veszi számításba. A Biden-adminisztráció készülő klímaterve 2050-re kívánja elérni a nettó nulla kibocsátást, de azt még nem határozta meg, hogy mely gázokra fog vonatkozni.
A Párizsi Megállapodás az összes üvegházhatású gáz kibocsátásának csökkentését irányozza elő. A klímasemlegesség eléréséhez pedig amit nem tudunk kiküszöbölni, azt el kell távolítani a légkörből különböző szénelnyelő megoldások segítségével.
Ahhoz, hogy a globális melegedés mértékét a Párizsi Megállapodásba foglalt 1,5 °C alatt tudjuk tartani, mindhárom megközelítést egyszerre kell alkalmazni, vagyis
- a szén-dioxid-kibocsátást gyorsan és nagymértékben le kell csökkenteni;
- ahol csak lehetséges, nagymértékben vissza kell fogni az egyéb üvegházgázok (pl. metán) kibocsátását;
- és fel kell skálázni a szénelnyelő megoldásokat (szénmegkötés természetalapú megoldásokkal és high-tech eszközökkel).
AZ ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) Párizsi Megállapodással kompatibilis forgatókönyvei rendkívül érzékenyek a klímatervek időkeretének, célszámainak és hatókörének meghatározására és ezek esetleges változásaira. Ha például megváltoztatjuk a kibocsátás-csökkentő és szénelnyelő megoldások arányát, akkor – az üvegházhatású gázok különböző légköri tartózkodási ideje miatt – a hőmérséklet csak később és magasabban tetőzhet.
Nemcsak az országoknál, de a vállalatoknál és szervezeteknél is nagy a változatosság a klímacélok hatókörét illetően. Vannak olyanok, akik csak a közvetlen tevékenységükből eredő kibocsátásokra fogalmaznak meg célokat, míg mások a teljes értékláncukra kiterjesztik a szénlábnyom elszámolását. Például az IKEA svéd bútoróriás nettó zéró célja a teljes ellátási lánc összes kibocsátására vonatkozik. Ilyet fogalmazott meg a Microsoft is, továbbá 2050-re az 1975-ös alapítás óta kibocsátott összes szén-dioxid semlegesítését is tervezi.
Ezzel szemben a több mint 500 európai repülőteret képviselő ACI Europe 2050-re csak nettó nulla szén-dioxid célt tűzött ki, ráadásul az csak az épületekre és a földi kiszolgálásra vonatkozik, nem a repülőgépek kibocsátására. Így ez a cél az ezen repülőtereken áthaladó összes légiközlekedés kibocsátásának csupán 2%-át érinti.
A „nettó nulla” célokban túl nagy a hangsúly a „nettón” és kevés a „nullán”
A nettó nulla mögötti logika egyszerű: a világ minden országának minden szektorában átlagosan nettó nulla kibocsátást kell elérni. Bizonyos szektorokban viszonylag egyszerű közel nullára csökkenteni a kibocsátásokat (pl. áramtermelés, autók, épületek), de más területeken – mint a légi közlekedés, a mezőgazdaság és a nehézipar számos ága – erre szinte kilátás sincs a közeljövőben. Ezért ezeket a „maradék kibocsátásokat” el kell távolítani a légkörből, így teljesítve az átlagosan nettó nulla kibocsátást.
Jelenleg azonban a nettó zéró célokban a kibocsátások valódi mérséklésével szemben túl nagy szerep jut a szén-dioxid légkörből való eltávolításának (negatív kibocsátás) és a kibocsátások kiváltásának (offsetting).
Ez több okból is veszélyes. A légköri többlet szén-dioxid eltávolítására fejlesztett technológiák még gyerekcipőben járnak, és számos kérdés nem tisztázott költséghatékonyságuk és környezeti-társadalmi hatásaik kapcsán. A természetalapú megoldások (pl. újraerdősítés) a szénmegkötésen túl számos egyéb hasznot is hoznak, azonban a felskálázásnak határai vannak és a globális felmelegedés fokozódásával a szárazföldi bioszféra akár nettó szénkibocsátóvá válhat, így ez a megoldás nem működne tovább.
A kibocsátások kiváltására vásárolt ún. „offset” karbonkreditek túlzott és nem megfelelő használata szintén gyengíti a nettó nulla célokat. A karbonkreditek vásárlásával szénelnyelő vagy tiszta energia projektbe fektet az ország vagy cég, így költséghatékonyan semlegesítve a saját karbonlábnyomát. Ugyanakkor, ha túl olcsón és feltételek nélkül beszerezhetők ezek a kreditek, akkor a szereplők nem érdekeltek saját kibocsátásaik tényleges csökkentésében, és ezzel könnyen halogathatják tevékenységük tényleges dekarbonizációját.
Például a fosszilis óriás Shell nemrég hozta nyilvánosságra legújabb, „gyorsított” nettó nulla tervét 2050-ig. Ebben azt állítják, hogy 2030-ig évente 120 millió tonnányi szén-dioxidot vonnának ki a légkörből természetalapú offset kreditek segítségével. Azonban környezeti szervezetek felhívták a figyelmet, hogy ez a cél irreális, hiszen meghaladja a jelenleg globálisan elérhető összes offset kreditet, és nagymértékben ma még csak fejlesztési fázisban lévő technológiákra támaszkodik.
A téma kapcsán Simon Lewis, a University College London professzora hangsúlyozta, hogy karbon-elszámolási trükkökkel nem lehet megoldani a klímaválságot, ezért átláthatóbb és szigorúbb szabályokat kell kidolgozni. A negatív kibocsátás és offset megoldásokra mindenképp szükség van, de csak erősen korlátolt mértékben, elsősorban azokban a szektorokban, amiket nagyon nehéz dekarbonizálni. A Párizsi Megállapodásban az eddigi globális karbonpiaci mechanizmust új rendszer váltja fel, aminek a kidolgozása – nem véletlenül – a nemzetközi klímatárgyalások egyik legkeményebb diója.
Egy hajóban evezünk, de különböznek az evezőink
A Nature tanulmány szerint a nettó nulla célok hitelességének növeléséhez az eszközök és tervek tisztázásán túl az országoknak igazságos mértékű hozzájárulást kell vállalniuk a globális „nettó nulla” teljesítésében. Mivel az összes ország kibocsátásának átlagosan kell nettó nullára kijönnie, így ha egy ország például 2065-re tűzi ki a klímasemlegességet, azzal egyben elvárja, hogy az összes többi ország a globális átlagnál, vagyis 2050-nél hamarabb érje el ugyanazt – ami nem feltétlen igazságos.
Ezért kulcsfontosságú a terhek megfelelő megosztása. A fejlett országoknak gazdasági erejüknél és történelmi felelősségüknél fogva, nagyobb mértékben kellene hozzájárulnia a közös kibocsátás-csökkentési célokhoz. Az uniós klímatörvény konkrét megvalósítási tervezete 2021 első felére várható, ebben még lenne lehetőség ambiciózusabb politikák megfogalmazására. Magyarország számára is adott a lehetőség korábbi terveinek felülvizsgálatára és célszámainak emelésére. A Nature tanulmány szerzői egy ellenőrzőlistát is összeállítottak, aminek segítségével a nettó zéró célok és tervek ellenőrizhetők és a fontos részletek tisztázhatók.
Ebben a maratonban az élmezőnyben is lehetnénk
Hiába a hangzatos nettó nulla célok, a legfrissebb nemzetileg meghatározott hozzájárulásokat (NDC) elemző ENSZ jelentés szerint az eddigi hivatalos vállalások alapján az országok együttes kibocsátása mindössze 0,5%-kal lenne alacsonyabb 2030-ban 2010-hez képest. Ez nagyon messze van a 45%-os csökkentéstől, ami az IPCC szerint a veszélyes mértékű 1,5 °C-os melegedés elkerüléséhez elengedhetetlen.
A nettó nulla célok akkor lesznek teljes mértékben hitelesek, ha a hosszútávú útiterv összhangban van a rövidtávú stratégiákkal és minél konkrétabb cselekvési terv van mögötte.
Bár az EU viszonylag korán bejelentette, hogy 2050-re klímasemlegességet kíván elérni, a Climate Action Tracker elemzése szerint az ehhez igazított új, 2030-as célszám (legalább 55%-os csökkentés az 1990-es szinthez képest) nem elég ahhoz, hogy az EU vállalása a Párizsi Megállapodással kompatibilis legyen. Ahhoz, hogy az EU igazságosan kivegye részét a globális közös célból, 2030-ig legalább 58-70%-os kibocsátás-csökkentésre lenne szükség, emellett pénzügyi támogatással kellene segítenie az EU-n kívüli szegényebb országok klímavédelmi intézkedéseit.
Az EU ambiciózusabb 55%-os klímacélját 2020 decemberében fogadták el hosszas tárgyalások után. Ezt a blokknak együttesen kell elérnie, tehát az egyes országok kibocsátás-csökkentési céljai eltérhetnek, az 55%-hoz képest lehetnek alul- és fölülteljesítők is. Ennek megfelelően minden tagállamnak felül kell vizsgálnia eddigi vállalásait, és az új célokhoz kell igazítania klímavédelmi terveit. Magyarország számára a nettó nulla ígérete egyben hatalmas lehetőség is. Megragadva a dekarbonizációban és zöld gazdasági megújulásban rejlő lehetőségeket az EU élbolyához tartozhatnánk.
Bart István elemzése szerint az 1990-es bázisévhez képest legalább 55%-os kibocsátás-csökkentési célt kellene meghatároznunk 2030-ra (jelenleg a hatályos klímatörvény 40%-ot céloz). Erre képesek is lennénk, ugyanis számos kiaknázatlan kibocsátás-csökkentési lehetőségünk van mind az energiahatékonyság, mind a megújulók terén. Magyarország az elkövetkezendő években hatalmas pénzösszeget hívhat le az EU Helyreállítási és Ellenálló Képességi Eszközéből (RRF) a rendes uniós költségvetési kereten túlmenően is. Ezeknek a forrásoknak a célzott és hatékony felhasználásával hazánk példát mutatva csökkenthetné kibocsátásait a közösségen belül.
