Frusztráció, könnyek, düh és fáradtság jellemezték a klímacsúcs utolsó napjait. Összesen 44 órával nyújtották meg a tárgyalásokat, tehát december 13. péntek helyett vasárnap kora délután zárult az utolsó plenáris ülés, ahol a már erősen megcsappant létszámú delegációk véglegesítettek és fogadták el a klímacsúcs eredményeit, vagyis az ún. „COP decision” szövegét. Sokak szerint a klímacsúcs eredményei nem lehetnek távolabb attól, mint amit a tudomány szerint tennünk kellene. Bill Hare, ausztrál klímatudós úgy fogalmazott, hogy ez volt a „könnyes COP”, mert több könnyet látott ezen a klímacsúcson, mint előtte bármikor.
Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) tavaly októberben kiadott jelentésében világossá tette, hogy ha ez elkövetkező évtizedben nem csökkentjük radikálisan az üvegházgáz-kibocsátásokat, akkor lehetetlen lesz a globális felmelegedés mértékét 1,5 fok alatt tartani – ami még viszonylag (!) biztonságos éghajlatnak mondható. Jelenleg nagyjából 1 °C-os melegedésnél tartunk, azaz az ipari forradalom előtti időkhöz képest ennyivel emelkedett a globális felszín közeli átlaghőmérséklet. Íme egy látványos, és egyben elszomorító animáció a globális karbonköltségvetésről, azaz, hogy mennyi üvegházgázt (szén-dioxid egyenértékben kifejezve) bocsátottunk eddig a légkörbe és mennyi további kibocsátással “gazdálkodhat” az emberiség, mielőtt elérjük az ipari forradalomhoz képest másfél fokos melegedést.
How big is the CO₂ bucket for 1.5°C?
Well, the bucket is about to overflow in a few short years, unless we:
1. Turn off the tap (urgently)
2. Put a hole in the bottom to remove CO₂ (negative emissions)#COP25 #CarbonBudget @FutureEarth @gcarbonproject https://t.co/ycYcuFSPdF pic.twitter.com/o7JwZt7GlX— Glen Peters (@Peters_Glen) December 13, 2019
A megmaradt „elkölthető” mennyiség a teljes karbonköltségvetés 9%-a, amit a jelenlegi kibocsátási ráták mellett 10 év alatt ki is végzünk. Ezért a 16 éves klímaaktivista, Greta Thunberg világvezetőknek címzett szerdai beszédében az éghajlati válság súlyosságát alátámasztó tudományos tényekre, s a karbonköltségvetés vészes zsugorodására hívta fel a figyelmet: „Te képes vagy a düh legkisebb szikrája nélkül végignézni, hogy semmi sem történik ez ellen? Szerinted hogyan lehetne minderről úgy beszélni, hogy ne tűnj vészmadárnak? Őszintén szeretném tudni.” Csak az elmúlt évben milliók tüntettek világszerte, hogy a vezetők sürgősen tegyenek a klímaválság ellen, azonban a madridi klímacsúcs eredményei nem tükröznek efféle ambíciót. António Guterres ENSZ főtitkár csalódását fejezte ki a COP25 kimenetelével kapcsolatban, akárcsak a progresszív klímadelegációk, civil és tudós közösségek képviselői, valamint a klímavédelem mellett elkötelezett városok és régiók küldöttei, vállalatok vezetői.
„A tárgyalások eredményei jól mutatják, hogy milyen hosszú még az út ahhoz, hogy a globális közösség együtt cselekedjen a klímaválság ellen. Míg a fiatalok közösségei, a vállalatok és befektetők egyre bővülő csoportjai és jónéhány ország vállalja, hogy a helyes irányba halad, a kollektív globális erőfeszítések még mindig meg sem közelítik azt, amire szükség lenne. S bár a madridi tárgyalások szűk technikai kérdésekre összpontosítottak, már rég túl kellett volna lépnünk azon, hogy csak ezekkel foglalkozunk. Minden kormánynak fokozottabb erőfeszítéseket kell tennie. Jövőre Glasgow-ban valódi politikai változást kell látnunk, a kihívás nagyságához illeszkedő, ambiciózus klímaterveket és nemzeti elköteleződést várunk el.” – nyilatkozta Jonathan Pershing, korábbi éghajlatváltozással foglalkozó amerikai különmegbízott, a Hewlett Alapítvány környezetért felelős programjának igazgatója.
Aminek örülünk
- Az idei tárgyalások egyik legnagyobb győzelme, hogy sikerült elfogadni a Gender Action Plan-t, amely elismeri és támogatja mindazokat a klímavédelmi tevékenységeket, amelyek egyben erősítik a nemek közötti egyenlőséget, az emberi jogok érvényesülését, a társadalmi igazságosságot és az oktatást mindezekhez kötődően. Ezek az éghajlatváltozástól látszólag távol álló ügyek valójában mélyen összefüggnek az éghajlati válság társadalmi-gazdasági hatásaival. Az éghajlatváltozás káros hatásai ugyanis épp a legszegényebb országokat és hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat érintik a legrosszabbul, hisz nekik nincsenek meg a kapacitásbeli és pénzügyi erőforrásaik, hogy megbirkózzanak az éghajlatváltozás állította kihívásokkal. A fejlődő országokban a nők különösen sérülékenyek katasztrófahelyzetekkor, hisz ők általában otthon dolgoznak, vigyáznak a gyerekekre, és nekik kell elsőként reagálniuk egy-egy válsághelyzetben – amihez azonban sokszor nincsenek meg a forrásaik és eszközeik (pl. férfi nélkül nem intézhetnek hivatalos ügyeket). A társadalmi (és országok közötti) igazságosság kérdését pedig tovább árnyalja a paradoxon, miszerint épp azok az országok (pl. kis szigetországok) szenvednek a leginkább az éghajlatváltozás következményeitől, akik a legkevésbé járultak hozzá annak előidézéséhez.
- Mindenképp pozitív eredményként lehet elkönyvelni, hogy a klímacsúcs végéig több mint 70 ország benyújtott frissített klímatervezetet. A technikai ügyek lezárása mellet, a madridi klímatárgyalások egyik legfőbb célja az volt, hogy minél több ország növelje kibocsátás-csökkentési vállalásait. Az IPCC 1,5 fokos jelentése szerint, ahhoz, hogy ne haladjuk meg a 1,5 fokos globális melegedést, az országok együttes kibocsátását a jelenlegi felére kellene csökkenteni 2030-ra, a század közepére pedig el kellene érni a nettó karbonsemlegességet.
- A COP25 utolsó napjaival párhuzamosan az Európai Tanács a 2050-re szóló karbonsemlegességi tervezetet tárgyalta újra, ugyanis nyár elején azt négy tagállam, köztük Magyarország is megvétózta. (Ennek a döntésnek a gazdasági és politikai hátterét külön cikkekben elemeztük.) Ezúttal egyetlen ország sem ellenezte a célt, azaz, hogy a század közepére az EU nettó nulla üvegházgáz-kibocsátású legyen, ezzel az első karbonsemleges kontinenssé válva. Viszont a lengyelek csak úgy egyeztek bele, hogy úgymond kiváltságos helyzetet kaptak, azaz szó szerint idézve Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnököt, ők a célokat „a saját ütemükben hajthatják végre”. A madridi klímacsúcson jelen levő megfigyelő szervezetek szerint azonban ez mégsem annyira kiváltságos helyzet, ugyanis a Green New Deal részeként klímatörvényt is ki fognak dolgozni jövőre Brüsszelben, ami minden EU tagállamot a célok végrehajtására fog kötelezni, így Lengyelországot is. A végrehajtás egyik kulcseleme (és feltétele) az Igazságos Átmenet Alapítványból érkező támogatás lesz, ami többek között segíti a kőszéniparban dolgozók átképzését.
- Az IPCC ebben az évben megjelent, földhasználatról, valamint az óceánokról és krioszféráról szóló tematikus jelentéseit is bemutatták a tárgyalóknak. Most nem kerekedett olyan nagy harc, mint a legutóbbi bonni időközi ülésszakon, ahol Szaúd-Arábia vezetésével országok egy kis csoportja nem akarta elismerni a 1,5 fokos tematikus jelentés tartalmát. Viszont így is vita tárgyát képezte, hogy az országok milyen mértékben vonják bele a döntéshozói folyamatba az ezekben a jelentésekben leírt tudományos tényeket, és ezek nyomán mennyire használnak cselevésre sürgető nyelvezetet. Abszurdnak tűnhet, hogy bizonyos szavak megválasztása miatt akár napokat csúszhat egy-egy szabály véglegesítése, de mivel a COP konszenzus útján hoz döntéseket, így mindenki véleményét egyenlő súlyban figyelembe kell venni, ami meglehetősen lelassítja a folyamatot.
- Ez az első olyan „COP döntés”, amiben elismerik a fiatalok és az őslakosok klímavédelmi törekvéseit és munkájukat. Emellett a szöveg hangsúlyozza az igazságos átmenet (a tiszta energiára épülő gazdaság és társadalom felé), és a megfelelő minőségű, új munkahelyek biztosításának fontosságát.
Aminek nem örülünk
- Annak ellenére, hogy számos kis és közepes gazdaságú ország minden tőle telhetőt megtett, a klímatárgyalásokat mégis sikertelennek lehet nevezni abból a szempontból, hogy épp a legnagyobb gazdaságú és legnagyobb kibocsátó országok – kivéve az EU – nem mutatták semmi jelét annak, hogy frissítenék klímavédelmi vállalásaikat. „Cselekvés helyett úgy tűnik, hogy bizonyos országok, különösképp a nagykibocsátók, inkább visszafogják a klímatárgyalások kerekeit” – mondta Ronald Jumeau, a Seychelle Köztársaság ENSZ nagykövete, amikor arról kérdeztem, ő miként látja a klímatárgyalások fejleményeit. „A helyes szavakat mondják, de nem úgy cselekszenek. Amikor a cselekedeteid nem felelnek meg a szavaidnak, akkor nem bízhatok benned” – magyarázta hevesen Jumeau, majd hozzátette:
Ha nem akarod, hogy dinoszaurusznak nevezzünk, ne viselkedj úgy. Hisz tudjuk, mi történt a dinoszauruszokkal.
- Másik kiábrándító fejlemény, hogy ezen a klímacsúcson sem sikerült véglegesíteni az új karbonpiaci mechanizmus szabályrendszerét. Ez már a múlt évi lengyelországi klímatárgyalásokról csúszott át erre az évre, és mivel most sem jutottak dűlőre az országok, az összes eddig kidolgozott részlet véglegesítése a következő évi glasgow-i klímacsúcsra marad. A nemzeti éghajlati tervek többsége magában foglalja a karbonpiacok használatát – ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kormányok és a magánszektor kereskedelmet folytathat kibocsátási egységek (kvóták, kreditek) formájában – az olcsóbb kibocsátáscsökkentés elérése érdekében. Ahhoz, hogy az új karbonpiacok szabályai megfelelően erősek legyenek, Costa Rica környezeti miniszterének vezetésével országok kis csoportja (köztük Svájc, Kolumbia, Marshall-szigetek) 11 alapelvet írt össze, amit „San Jose principles”-nek neveztek el. Azonban sajnos még ezek sem voltak elegek ahhoz, hogy egy mindenki által elfogadható szabályrendszer jöjjön létre. Míg egyesek azt követelték, hogy az emberi jogok és társadalmi igazságosság szerves részét képezzék a rendszernek, addig mások (az előző csoporttal részben átfedésben) a rendszer hatékonysága és strukturális hiányosságai miatt aggódtak. A legfőbb kerékkötő néhány nagykibocsátó ország – mint Ausztrália, Brazília, Kína és India – volt, akik azt szeretnék, ha a 2020-ig tartó, még a Kiotói Jegyzőkönyv által szabályozott időszakból megmaradt karbonkrediteiket átvihetnék a 2020 utáni időszakra, ami már a Párizsi Megállapodás hatálya alá esik. Ez gyengítené a klímavédelmi vállalások hatékonyságát, hisz ezáltal ezek az országok kevesebb tényleges kibocsátás-csökkentést hajtanának végre.
„Akik úgy vélik, ez a helyes hozzáállás, azok szerintem nem hisznek a Párizsi Megállapodás céljaiban” – bírálta ezt a nézetet Laurence Tubiana, a Párizsi Megállapodás egyik megalkotója, és egyenesen „őrült elképzelésnek” nevezte azt.
- Emellett az éghajlatváltozás hatásaival szemben legsérülékenyebb országok, mint például a kis szigetországok szava sem jutott kellő mértékben érvényre, tehát az éghajlatváltozás által okozott „károkat és veszteségeket” enyhítő elkülönített pénzügyi forrásokról nincs említés a megfelelő fejezetben. Csak annyi szerepel a szövegben, hogy sürgetni kell a pénzügyi források előteremtését és ezen országok kapacitásbeli támogatását, például egy elkülönített szakmai csoport létrehozásával.
Nem-kormányzati szereplők – a remény hangjai?
A civil szerezeteken túl meglepően erős volt a többi nem-kormányzati szereplő, vagyis a magánszféra, a régiók és városok jelenléte a klímatárgyalásokon. A We Mean Business koalíció tagjai olyan cégek, akik vállalják, hogy kibocsátásaikat a 1,5 fokos globális melegedéssel konzisztens forgatókönyvnek megfelelően csökkentik. Mostanáig 1120 cég csatlakozott a koalícióhoz, akik több mint 20,1 billió dollárnyi tulajdonnal rendelkeznek. Nigel Topping, a We Mean Business vezérigazgatója szerint „Az üzleti világ megértette a tudomány üzenetét, már elindult a változás, de olyan politikákra van szükség, amik támogatják ezt és biztonságot teremtenek a beruházók számára”. A befektetők is egyre komolyabb szerepet vállal a klímaválság kezelésében, több mint 600 intézményi befektető – amelyek összesen 37 billió USD értékű vagyont kezelnek – írta alá a kiáltványt, amely arra sürgeti a kormányokat, hogy a széntüzelésű erőműveket fokozatosan iktassák ki, hogy vezessenek be karbonadót, hogy fejezzék be a fosszilis energia állami támogatását és erősítsék meg klímavédelmi vállalásaikat. Paul Polman, az Imagine üzleti együttműködés egyik alapítója hangsúlyozta, hogy az alacsony kibocsátású gazdaság felé való átmenet valójában rengeteg lehetőséget teremt, és azok a cégek, akik nem alkalmazkodnak ehhez, akár több mint 30%-os veszteséggel is számolhatnak.
A klímavédelmi vállalások növelésében és teljesítésében a magánszektor mellett kulcsfontosságú szerepet játszanak a városok, régiók, civil szervezetek és ezek változatos együttműködései is. A US Climate Alliance legfrissebb jelentése szerint 25 amerikai állam továbbra is tartja magát a vállalásához, azaz, 2025-re együttesen 20-27%-kal csökkentik üvegházgáz-kibocsátásukat a 2005-ös szinthez képest. Ráadásul mindeközben nagyobb gazdasági növekedést mutattak fel, mint a szövetséghez nem csatlakozott többi állam. A klímacsúcs alatt számos török önkormányzat is úgy döntött, hogy önként vállalja a párizsi célokat és elismeri a klímavészhelyzetet, ezzel üzenve kormányuknak, hogy vegye komolyan a klímavédelmi egyezmény végrehajtását. (Törökország az egyetlen G20 ország, amelyik még nem ratifikálta a Párizsi Megállapodást.) A COP25-öt vendégül látó Madrid főpolgármestere, José-Luis Martínez-Almeida egy a városok jövőjéről szóló eseményen elmondta, hogy a levegő- és klímavédelem érdekében az önkormányzat folytatja a belváros autómentesítését, egyre nagyobb gyűrűben kiterjesztve a szankciókat.
Úgy tűnik, hogy a fiatalok vezette civil mozgalmak minden eddiginél nagyobb befolyást gyakorolnak mind a politikusokra, mind pedig a közvéleményre. Amikor arról kérdeztem az Helmut Hojesky-t, az osztrák Fenntarthatóság és Turizmus Minisztérium klímapolitikai koordinátorát, hogy mi a véleménye a fiatalok szerepéről, így válaszolt: „a Fridays for Future mozgalom ráirányította a figyelmet erre az ügyre, erre mi tudunk politikailag építeni Bécsben és az EU-ban, tehát ez egy nagyon jó mozgalom, ami friss levegőt hozott nekünk”. A tárgyalások eredménytelenségét látva a COP25 második hetét egyre több civil tüntetés rázta fel, sőt, szombaton aktivisták egy teherautónyi trágyát borítottak a klímacsúcs helyszíne elé, hogy kifejezzék elégedetlenségüket. Az utolsó napok egyik sajtótájékoztatóján egy fiatal Fridays For Future követ így érvelt:
Már évek óta ez a tehetetlenség megy. […] A legutóbbi IPCC jelentés azonban világos határidőt adott nekünk a cselekvésre. Mi diákok jól tudjuk, ha valamire határidőt adnak nekünk, akkor annak kész kell lennie.
Al Gore, az Egyesült Államok alelnökéből lett klímaaktivista elmondta, hogy a legtöbb reményt a fiatalság aktív szerepvállalása ébreszti benne, utalva a klímasztrájkokra. Emellett az üzleti vezetőktől is sokat remél: „meglepő, hogy a cégek alapítói és vezérigazgatói sokkal komolyabban veszik ezt az egészet, mint maguk a politikai vezetők”.
Mit várunk 2020-tól?
A 2020-as év vízválasztó lesz a klímavédelmi harcban. Ahhoz, hogy az elkövetkező 12 hónapban mindenki – különösképpen a nagykibocsátók – növeljék éghajlatvédelmi vállalásaikat, kemény klímadiplomáciai munkára lesz szükség. A madridi klímacsúcs tanulságai szerint ez a feladat legalább olyan nehéz lesz, mint magának a Párizsi Megállapodásnak a létrehozása 2015-ben. Az ambiciózus klímavédelmi vállalások mellett kiálló országcsoport, a High Ambition Coalition (a koalíció nagy szerepet játszott a Párizsi Megállapodás létrejöttében, tagja pl. az EU, Marshall-szigetek, Costa Rica, Fiji, Új-Zéland, Kanada) sajtótájékoztatóján Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke hangsúlyozta, hogy Glasgow-ba mindenkinek frissített klímatervvel kell érkeznie, amik végrehajtásáért felelősséget is vállalnak. „Nem sérülhet a Párizsi Megállapodás környezeti integritása” – mondta Timmermans azokra az országokra utalva, akik gyengítenék az új karbonpiaci mechanizmus szabályait. Emellett az EU és Kína közötti bilaterális egyeztetéseknek is nagy a tétje: ha a jövő szeptemberi különleges EU-Kína csúcstalálkozón sikerülne valamiféle klímavédelmi kompromisszumra jutni a legnagyobb kibocsátóval, akkor az fontos tárgyalási alapot jelenthetne Glasgowban.
Laruance Tubiana szerint jövőre a tárgyalások egyik fő témája a kőszén kivezetése lesz az energiatermelésből. Mivel Nagy-Britannia az az ország, ahonnan a kőszén, majd később kőolaj- és földgáz-táplálta ipari forradalom elindult, igazán emblematikus lenne, ha itt sikerülne konkrét céldátumokat kitűzni a szénerőművek bezárására. Ugyanerre Jeffrey Sachs, amerikai közgazdász is kitért beszédében, hangsúlyozva, hogy ha képesek lennénk a klímavédelem jegyében végre elszakadni a fosszilis energiától, akkor az egy új korszak kezdetét jelentené – épp az ipari forradalom bölcsőjében. Amikor arról kérdeztem Sachs-t miként látja a jövő évi teendőket, így válaszolt:
2019-ben hatalmas sikerként könyvelhető el a fiatalok aktív szerepvállalása, és hogy Európában sikerült megalkotni a European Green Deal-t, ami most már mindenhol terjed a világon, s ez nagyon izgalmas. […] Mire a kormányok összeülnek a skóciai Glasgow-ban 2020-ban, addigra az már az utolsó esélyünk lesz, hogy az éghajlatot biztonságos keretek között tartsuk. A világ minden országának olyan klímatervvel kell érkeznie Glasgow-ba, amiben karbonsemlegességet vállalnak 2050-re, vagy már korábbra. Ez a munkánk jövőre, és tudom, hogy a fiatalok élen járnak a harcban, hogy ez megvalósuljon.
