Az éghajlatváltozás mérsékléséről szóló diskurzusban gyakran hangzik el ellenérvként, hogy az alacsony karbon-kibocsátású gazdaságra való átállás túl sokba kerülne és a GDP jelentős visszaesését okozná. Az IPCC „trilógia” legújabb, egyben utolsó jelentése (Hatodik Értékelő Jelentés, III. Munkacsoport) azonban cáfolja ezt: a több tucat erre vonatkozó tanulmány összegzéséből kiderül, hogy
az éghajlatváltozás mérséklése nem okozná a globális GDP csökkenését, hanem csak nagyon kis mértékben lassítaná annak növekedését, a századra vetítve éves szinten csupán 0,03-0,04%-kal.
Ha a globális felmelegedést a még biztonságosnak mondható 1,5°C-nál akarjuk korlátozni, akkor a mérséklési intézkedések költsége mindössze 2,6–4,2%-kal alacsonyabb globális GDP-t eredményezne 2050-ben ahhoz képest, mint ha nem tennénk további erőfeszítéseket (vagyis csak a 2020-ig megvalósított politikákat folytatnánk tovább). Az engedékenyebb, de jóval veszélyesebb 2°C-os határt célozva meg a globális GDP 1,3-2,7%-kal lenne alacsonyabb a mérséklési költségek miatt.
A „nem-cselekvésnek” is hatalmas, ha nem egyenesen nagyobb költsége lenne
Az IPCC ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a fenti modellszámítások nem vették figyelembe a fokozódó klímaváltozás miatti növekvő gazdasági károkat és az alkalmazkodás egyre növekvő költségeit, vagyis a referencia forgatókönyv nem fejezi ki pontosan a „nem-cselekvés” igazi árát.
A forgatókönyvek az olyan járulékos hasznokat sem vették számításba, mint például a tiszta levegőnek köszönhető alacsonyabb egészségügyi kiadások vagy hogy kevesebbet kell költeni alkalmazkodásra. Vagyis azok jelentősen alulbecslik a cselekvés gazdasági előnyeit. Tehát mindezeket figyelembe véve a GDP növekedésének lassulása még a fenti becsléseknél is kisebb lehet.
Kicsit eltérő szempontrendszert alkalmazva, azok a modellek, amelyek kifejezetten az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás költségeit igyekeznek számszerűsíteni, megmutatták, hogy minél gyorsabban mérsékeljük a klímaváltozást, annál nagyobb az éghajlatváltozás okozta károk elkerüléséből és az alkalmazkodási költségek csökkenéséből fakadó gazdasági előny. Emellett azt találták, hogy
ha a globális felmelegedést 2°C-nál korlátozzuk még ebben a században, akkor az elszaladó klímaváltozás okozta károk megelőzésének köszönhetően a mérséklés globális költségét meghaladnák az abból származó gazdasági előnyök.
A jelentés azt is kiemeli, hogy bizonyos esetekben a klímaváltozás mérséklését célzó intézkedésekkel akár magasabb fokozatra kapcsolhatjuk a gazdasági növekedést. Ezek a tanulmányok azt feltételezték, hogy a mérséklésre oly módon kerül sor, hogy a zöld beruházások nem szorítják ki a gazdaság más részeibe irányuló befektetéseket, és ezáltal gazdaságélénkítő hatásúak.
Erre példaként a COVID-19 világjárvány utáni „zöld gazdasági megújulás” tervét hozza a jelentés, amely során a becslések szerint a zöld befektetések kezdetben fellendítenék a gazdaságot, miközben csökkentenék a kibocsátásokat. (Azonban úgy tűnik, hogy a világ elszalasztotta ezt a lehetőséget, a globális kibocsátások már 2021-ben gyakorlatilag visszatértek a járvány előtti 2019-es szintre.)
Mérséklési lehetőségek, amikkel akár spórolhatunk is
Az IPCC 2018-as Külön Jelentése szerint 2030-ra a mai szint nagyjából felére kell csökkenteni a globális kibocsátásokat ahhoz, hogy a felmelegedést 1,5°C-nál tudjuk korlátozni. Ehhez a gazdaság minden ágazatában gyökeres átalakulásra van szükség, ami egyes szektorokban egyszerűbb és olcsóbb, máshol viszont lassabban fog haladni és többe fog kerülni.
Az IPCC legújabb jelentése szektoronként értékelte a klímaváltozás mérséklését szolgáló lehetséges intézkedések potenciálját és költségét, vagyis azt, hogy mekkora mennyiségű szén-dioxid-kibocsátás előzhető meg vagy vonható ki a légkörből adott intézkedés által a status quo-t reprezentáló technológiához/módszerhez képest, és milyen áron.
Az intézkedések „beárazásában” csak a pénzbeli költségeket és hasznokat vették figyelembe, az esetleges pozitív vagy negatív társadalmi-környezeti hatásokat nem. Az így képzett „ár” nullánál is kisebb lehet (kék sáv), ha az adott intézkedés végrehajtása olcsóbb lenne, mint a magas-kibocsátású status quo. A szélenergia esetében például a termelési költségek nagyrészt alacsonyabbak, mint a fosszilis alternatíváké. Összesítésük szerint
a tonnánként 100 USD-ba vagy annál kevesebbe kerülő mérséklési intézkedések a 2019-es szint legalább felére tudnák csökkenteni a globális üvegházgáz-kibocsátást 2030-ra. További jó hír, hogy a tonnánként 20 USD-nál alacsonyabb költségű intézkedések teszik ki e potenciál több mint felét, és minden szektorban vannak ilyenek.
A tonnánként 20 USD-nál olcsóbb intézkedések közül a legjelentősebb potenciállal
- a nap- és szélenergia felskálázása,
- az energiahatékonyság javítása,
- a természetes ökoszisztémák felszámolásának megállítása, valamint
- a metán-kibocsátás csökkentése (elsősorban a szénbányászat, olaj- és gázipar és hulladékkezelés terén) bír.
A szél- és a napenergiával elérhető mérséklési potenciál nagy része a nettó megtakarítás kategóriába esik, vagyis mindkét opció olcsóbb vagy ugyanolyan költségű lenne, mint a magas-kibocsátású fosszilis alapú technológiák. Ugyanez a reláció áll fenn az atomenergiával szemben is számos régióban.
Az energia szektoron túl az épületek és a közlekedés terén is számos olyan kibocsátás-mérséklési lehetőség van, amelyek megtakarításhoz is vezethetnek, mint például az energiaigény csökkentése, a világítás és más berendezések energiahatékonyságának javítása az épületekben, a tömegközlekedés, a kerékpár és más mikromobilitási eszközök előnyben részesítése, az üzemanyag-hatékonyság javítása és a hajószállítás optimalizálása.
A földhasználat terén a természetes ökoszisztémák megóvása mellett nagy potenciállal rendelkezik a szénmegkötő gyakorlatok alkalmazása a mezőgazdaságban, az ökoszisztémák helyreállítása és az újraerdősítés, valamint a fenntartható erdőgazdálkodás. Ezen opciók jelentős hányada 20 USD alatti kategóriába esik, de a teljes potenciál kihasználása már magasabb költséggel járna.
Az iparban az energiahatékonyság növelése a legolcsóbb (20 USD alatti) beavatkozás, ugyanakkor a kibocsátáscsökkentési potenciál jelentős része már kicsit drágább (tonnánként 20-100 USD) intézkedéseket igényelne.
Végezetül, a legdrágább lehetőségek közé tartoznak a különböző szénkivonó- és megkötő technológiák, mint például a biomasszából történő energiatermelés szén-megkötéssel és -tárolással kiegészítve (Bioenergy with Carbon Capture and Storage, BECCS) vagy a szén-dioxid közvetlen megkötése a légkörből (Direct Air Capture, DAC). Az IPCC hangsúlyozza, hogy
minél tovább halasztjuk a költséghatékonyabb opciók bevetését, annál nagyobb mértékben lesz szükség ezekre a drága, és sok esetben még gyerekcipőben járó technológiákra.
Bár a jövőben nagyobb szerepet játszhatnak majd, jelen fejlettségi szintjüket tekintve rövidtávú potenciáljuk rendkívül korlátozott, és az sem biztos, hogy költségük tonnánként 200 USD alá süllyed még 2030 előtt.
A világnak lenne pénze a klímaváltozás megállítására, csak át kellene csoportosítani a befektetéseket
A jelentés szerint a jelenlegihez képest 3-6-szor több klímafinanszírozásra lenne szükség ahhoz, hogy a globális felmelegedést 1,5-2°C-nál meg tudjuk állítani. Ugyanakkor az IPCC arra is rámutatott, hogy
lenne elég globális tőke és likviditás a gazdaság klímabaráttá alakítására, de ehhez a fosszilis iparágba ömlő finanszírozást tiszta technológiákra kellene fordítani.
Az utóbbi években már látszik némi átrendeződés ezen a téren: a G20-ak csökkentették a fosszilis iparágba irányuló állami támogatásokat, és az összesen több mint 2 billió USD vagyonnal rendelkező multilaterális fejlesztési bankok és a G20-ak fejlesztési pénzügyi intézményei olyan politikákat fogadtak el, amelyek kizárják a fosszilis iparágat a jövőbeli finanszírozásból.
Az átrendeződés azonban nagyon lassú, a biztató tendencia ellenére a G20-ak még mindig több állami támogatást nyújtanak a fosszilis iparnak (csak a COVID-19 világjárvány kezdete óta 300 milliárd USD ömlött az ágazatba), mint a tiszta energia-fejlesztésekre – így nem csoda, hogy füstbe ment a zöld gazdasági megújulás terve.
Pedig egyre nyilvánvalóbbá válik a piaci szereplők előtt, hogy már nem éri meg az elavult technológiákat fenntartani vagy új infrastruktúrát építeni.
Az IPCC szerint, ha 2°C-nál akarjuk korlátozni a felmelegedést, akkor globálisan az el nem égetett fosszilis tüzelők és az ehhez épült/épülő, soha meg nem térülő infrastruktúra (stranded asset) értéke 1-4 billió USD-ra rúghat 2050-ig.
(Összehasonlításképp, 4 billió dollár az USA éves GDP-jének ötöde.) A fosszilis tüzelőanyagok alkonyát a Glasgow-i Klímapaktumban is elismerik a világ országai, ezzel markáns jelet küldve a piacnak. Az ösztönző politikai szándék mellett azonban az energiaátmenet fő hajtómotorja az egyre olcsóbb tiszta energia: számos alacsony kibocsátású technológia fajlagos költsége folyamatos zuhanásban volt az elmúlt évtizedben.
2010 és 2019 között a napenergia fajlagos ára 85%-kal csökkent – mára ez a legolcsóbb energiaforrás a legtöbb országban –, a szélenergiáé 55%-kal, a lítium-ion akkumulátoroké 85%-kal.
Emellett telepítésük/eladásuk üteme is megugrott, a napenergiáé több mint 10-szeresére, az elektromos járműveké pedig több mint 100-szorosára, bár nagyok a regionális különbségek.
Elhanyagolható költségek egy élhetőbb és tehetősebb világ számára
Az IPCC által idézett előrejelzések szerint a globális GDP várhatóan legalább kétszeresére fog növekedni 2020 és 2050 között – függetlenül a mérséklési intézkedésektől. Ha ehhez hozzátesszük az elkerült károkat és veszteségeket, valamint a járulékos társadalmi-gazdasági-környezeti hasznokat, akkor
a klímaváltozás mérséklésébe fektetni csekély GDP „veszteséget” jelent egy gazdagodó világ számára.
Azonban a mérséklésből fakadó költségek és hasznok nem mindegy, hogy hogyan oszlanak meg a tehetősebb és szegényebb országok, régiók és társadalmi csoportok között. A jól átgondolt, szektorokon átívelő mérséklést segítő politikák kulcsfontosságúak ahhoz, hogy igazságos legyen az átmenet, minél több járulékos hasznot élvezhessünk és minimálisra csökkentsük az esetleges negatív mellékhatásokat.
A mérséklési lehetőségek kiértékelésekor ezért a gazdasági szempontok mellett az emberi jól(l)étre és a környezetre gyakorolt hatásokat is figyelembe kell venni.
Például, ha klímaváltozás mérséklését célzó politikák és kiegészítő intézkedések az alacsony jövedelmű háztartások segítésére, az energiaszegénység csökkentésére és a szociális védelmi háló megerősítésére is törekszenek, akkor azokkal egyidejűleg jelentős pozitív társadalmi hatást is elérhetünk.
A fosszilis tüzelők égetésének beszüntetésével tisztább lesz a víz és a levegő, ami egyben kedvez az emberi egészségnek is, a magasabb energiahatékonyságú épületek és eszközök a pénztárcánkat is kímélik, valamint a kiegyensúlyozottabb, klímabarát táplálkozás és a zöldebb, besétálható városi környezet szintén jótékony egészségügyi hatással bír.
Emellett az is fontos, hogy az új területeket igénylő megoldások, például a biomasszát szolgáltató ültetvények, ne a természetes ökoszisztémák vagy az élelmiszerbiztonság rovására történjenek. Ezért is fontos, hogy a Fenntartható Fejlődési Célokkal összhangban legyenek kidolgozva a mérséklési intézkedések.
—
Borítókép: Bill Mead – Unsplash
